Budakalász 10427 lakosú (2010. január 1.) város a Pilis hegység délkeleti, Duna felé nyúló dombjainak aljában húzódik, egyutcás település, északi részén halmazos résszel. Területe a Kevély- hegyektől a Dunáig terjed, emberi megtelepedésre kiválóan alkalmas terület. Nyugati felén erdővel borított hegyoldalak, keleti részében a Duna-mellék földművelésre, állattartásra, letelepedett életmódra megfelelő lapályos területe, s maga a Duna; a kereskedelmi, védelmi célokat egyesítő folyam. A Kevély-hegy dachsteini mészkő, jóval keletkezése után – a szomszédságban található pilisi hegyvonulat vulkanikus tevékenysége következtében megbillent, s keleti fele lezökkent, míg nyugati széle felemelkedett. Így jött létre ez a Duna medre felé lépcsősen lejtő vonulat, mely előtt egy nagyobb édesvízi mészkőtömb, s egy homokkő-márga keveredésű nagy cipó alakú domb található. E domb, – ma „Berdo” a neve – tetején vulkanikus utóműködés eredményeképp hatalmas melegvíz által lerakott mészkőtakaró található. Ez a hévizes forráskúp őrizte meg számos őskori növény, csiga, kagyló, és állat maradványait – köztük az ősvíziló fogát is. E hely közelében számos védett növényritkaság él, a Pannon gyík pedig szinte mindennapos ezen a vidéken. A homokkőkibúvást már a középkorban igyekeztek hasznosítani az akkori emberek, s számos malomkövet faragtak ott: néhány elgurult példány őrzi mai napig kezük munkáját. Valamikor régen ezen előnyök miatt találta rendkívül alkalmasnak a helyet már az őskori ember is letelepedésre. A földből előkerült leletek alapján biztosan lehet állítani, hogy tartósabban megtelepedett itt a gravettien népesség, szép kőpengéik, nyílhegyeik kerültek elő a Berdó platóján. Az ősi kultúrák közül a rézkori „badeni” kultúra népe hagyott jelentősebb emlékanyagot: feltárt temetőjükben került elő az a kis agyagedény, amely egyértelműen egy vesszőfonatos oldalú, tömörkerekű kocsit ábrázol. Ez a kis makett az első európai kocsimakett, mai napig tudományos körökben mint „budakalászi kocsi” tartják számon. A kelták – egyik nagy váruk a közeli Csikóvár nevű hegyen volt – és szkíták nemigen laktak területünkön, viszont a dunamelléki sík területen gyönyörű longobárd leletek kerültek elő, sejtetve egy nagycsalád itteni telepét. Római őrtorony volt a Duna-parton, maradványai ma is láthatóak egy nyaraló alapfalai alatt. Az avarok – ez ma már egyértelműen bizonyított – hosszú ideig, és legalább két nagy telephellyel tartózkodtak területünkön. Az elmúlt években a településen sikerült feltárni a régészeknek Európa legnagyobb avar temetőjét. A leletanyag – szépsége mellett – megint egy szenzációs lelettel szolgált: olyan bronz domborműves edénnyel, amely jelenleg egyedülálló a világon. Bízunk abban, hogy ezt a leletet is be tudjuk majd mutatni. Az avar temető mellett a település területén megépült Cora áruház építkezésekor előkerültek az egykori avar telep maradványai, házak, gabonatárolók, s egy kút is. Az ma még nehezen kimutatható, hogy az itt megtelepedett káliz népesség a honfoglaláskor, vagy csak esetleg valamivel később került-e erre a vidékre: mindenesetre az oklevelek, s a hely királyi-birtok közelsége a honfoglalás kori megtelepedésre enged következtetni. 1135-ben már teljességgel bizonyosan itt laktak a település névadói: a bozóki prépostság alapító adomány-leíró oklevelében szerepel, hogy: „Lampert comes vett a Duna melletti megyeren, a Kalez nemzetség felé egy házat, szőlővel, pincével.” Ez a legrégebbi írásos feljegyzés a községrol. A névalakból kimutatható, hogy a magyarokhoz csatlakozott kabar törzseken belüli kaliz nemzetség egyik családja telepedhetett itt le. A név mai napig őrzi e nemzetség nevét, a búzakalászhoz semmi köze sincs. A török pusztítás itt is végigsöpört, hosszú évtizedekig nem szerepel Kalász a török adójegyzékekben. 1620-ban Budai Bolghar Pál megvásárolta a területet a Kamarától, miután bizonyította, hogy minden jel szerint kihalt a falu régi magyar birtokos családja. Házasság révén így kerül a vitézlő Vattay család birtokába Kalász is. [Valószínuleg sokan ismerik az irodalombarátok közül Wattay Ferenc énekeskönyvét.] Még a török hódoltság idején telepednek meg itt a szerbek, az 1690-ben királyi engedéllyel Szentendrére betelepült szerb családok közül az elkövetkező években számosan telepednek át Pomázra, Kalászra is: 1706-ban a 9 magyar! család mellett 32 szerb családfőt tartottak számon. Kalász így vált lassan többnemzetiségű – szerb, magyar, német – községgé. Az 1900-as években megindult az iparosodás: Fabró Ferenc olasz származású kőfaragó, majd Tura Jakab nyitott kőbányát, később egy káposztasavanyító helyén megindult a „Klinger” gyár, a hazai lenfeldolgozás egyik bölcsője. A mezőgazdasági művelés sem maradt elhanyagolható. Az ígéretes kezdeteket tette tönkre a második Világháború, s az azt követő államosítás, kitelepítés. A „szocialista” időszakban a település Budapest árnyékában nagyon nehezen fejlődgetett, elkönyvelték alvó-falunak, s támogatást alig kapott fejlesztéshez. Az 1990-es években – mai napig nem ismert körülmények között – magánkézbe került az egykori Tura kőbánya, a Lenfonó és Szövőipari vállalatot, a Klinger gyár utódját pedig széthordták legutolsó szocialista vezetői. A település vezetősége, bukdácsolva bár, de igyekszik az itt élők javára munkálkodni: nálunk épült fel a Cora harmadik nagy áruháza, lett vezetékes gáz, csatorna, s mostanában kap sok eddig földes utca minden évszakban jól járható aszfalttakarót.
http://km.bloglog.hu/page/11/
http://km.bloglog.hu/page/11/
