Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Pécs

2013. július 30. 19:33 - Andre Lowoa

 Gyárvárosi Munkás Szent József templom

A templom 1929-ben épült.



Magyarürögi
Nagyboldogasszony templom

A templom a XVII. század végén épült.



 Kertvárosi Szent Erzsébet-templom

A templom 1941-1973 között épült. 2010-ben felújították.



 Málomi Szent József-templom



 Rácvárosi Szent Kereszt felmagasztalása templom

A templomot 1780-ban építették. 2007-ben teljesen felújították.




Postavölgyi
Szent László templom

A templom 1981-ben épült.



 Patacsi Szent Márton templom

A pálosok kolostorának és templomának megmaradt köveiből épült.




Pécsújhegyi
Szent Péter és Pál apostolok kápolna

A kápolna 1992-ben épült.

komment
süti beállítások módosítása