(Peter Kreeft: The Pillars of Unbelief cikksorozata alapján)
Beszélnünk kell a hit „ellenségeiről”, mert a hitélet egy valóságos háború. Ezt mondja az összes próféta, apostol, mártír, és a mi Urunk is.
Ennek ellenére mindig megpróbáljuk elkerülni, hogy ezekről az ellenségekről beszéljünk. Miért?
Részben azért, mert félünk, hogy összekeverjük a lelki ellenségeket a materiális ellenségekkel; hogy a bűnöst is meggyűlöljük a bűnnel együtt; mert elfelejtjük, hogy „nem a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, a sötétség világának kormányzói ellen, a gonoszságnak az ég magasságaiban lévő szellemei ellen.” (Ef 6,12).
Csakhogy ezek a félelmek sokkal alaptalanabbak ma mint a múltban. Nincs olyan kor, amely bizalmatlanabb lenne a militarizmus iránt, amely rémültebb lenne a fizikai háború szörnyűségei miatt, mint a miénk. És nincs olyan kor, amely hajlamosabb lenne összekeverni a bűnt a bűnössel, nem úgy, hogy gyűlöli a bűnöst a bűnnel együtt, hanem úgy, hogy szereti a bűnt a bűnössel együtt, gyakran a „szánalmat” az erkölcsi relativizmussal egyenértékűen használva.
Puhányok is vagyunk. Nem szeretünk harcolni, mert a harc szenvedést és áldozatot jelent. A háború nem egészen pokoli, de átkozottul kényelmetlen. És egyáltalán nem lehetünk biztosak abban, hogy bármit megnyerünk a harccal. Talán azért vagyunk a bátorságnak híjával, mert nincs ok a bátorságra.
A modern emberek így gondolkodnak, de nem egy katolikus. Katolikusként tudjuk, hogy az élet egy lelki hadviselés, és hogy vannak szellemi ellenségek. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebből szükségszerűen egy másik lépés következik. A hadviselésben elengedhetetlen, hogy megismerjed az ellenségedet. Máskülönben kémjei észrevétlenül tevékenykedhetnek. Ezért ezt a sorozatot - Peter Kreeft egyik cikksorozata nyomán - annak szenteljük, hogy megismerjük szellemi ellenségeinket a modern szívért folytatott küzdelemben. Hat modern gondolkodót fogunk tárgyalni, akiknek óriási hatásuk van a mindennapi életünkben, és hatalmas kárt is okoztak a keresztény gondolkodásban. Ők a hitetlenség pillérei.
A nevük: Machiavelli, az „új erkölcs” feltalálója; Kant, az Igazság szubjektivizálója; Nietzsche, az önjelölt „Antikrisztus”; Freud, a „szexuális forradalom” megalapozója; Marx, a tömegek hamis Mózese; és Sartre, az abszurditás apostola.
