Amennyiben Istentől nem kapsz áldásokat, meg kell találnod a válaszokat azokra a kérdésekre, amik eddig meggátoltak ebben. Amíg ezekre a kérdésekre nem kapod meg a választ, kétségek lesznek a fejedben, és amíg kétségeid vannak, addig a hited nem tud működni. Még a betegségem ideje alatt megtapasztaltam, hogy a megválaszolatlan kérdéseket le kell rendeznem ahhoz, hogy a hitem működni tudjon. Nekem egyedül kellett megtalálnom a válaszokat.
Ezért voltam ágyhoz kötve 16 hónapig (15-től 17 éves koromig). Néha hetekig, hónapokig tartott, amíg megtaláltam egy-egy kérdésre a választ, és amint megtaláltam, az ördög máris felhozott egy újabbat. Hosszú ideig megpróbálta elhitetni velem, hogy Isten az oka a betegségemnek, és ezzel büntetett meg a múltban elkövetett vétkeimért. Egy rövid ideig el is hittem, de végül azt mondtam: ördög, én így születtem, deformált szívvel és egy komoly belső rendellenességgel. Miért büntetett volna meg Isten olyanért, amit nem is tehettem meg? Ez nem lehet igaz. Olykor az ördög azt fogja mondani: Azért vagy beteg, mert a szüleid valami rosszat tettek. Ezt gondolták a tanítványok is arról az emberről, aki születése óta vak volt. Azt kérdezték Jézustól: „Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?” (Ján. 9:2) Sokan hibásan értelmezik Jézus válaszát a 3. versben, mivel ezt mondják: Csak azért volt beteg, hogy Isten meggyógyíthassa. De az Ige nem ezt mondja. A Biblia azt mondja: „hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem.” (3,4 versek) Ha valaki nem olvassa tovább, esetleg azt gondolja: Azért beteg, hogy Isten meggyógyíthassa. Nem szörnyű ezzel megvádolni Istent? Itt van egy felnőtt férfi, születése óta vak, és Isten csak azért vakította meg, hogy azután meggyógyíthassa? Ha ez igaz lenne, akkor Isten nem sokat érne, mint Isten. Engem nem érdekelne.
De hála Istennek, ez NEM igaz! Figyeld meg, mit mondott Jézus: „Nekem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem.” Ő azonnal megcselekedte Isten dolgait, meggyógyította az embert. Az ördög, amikor meglátta, hogy erős a hitem a gyógyulásomban, megpróbált meggyőzni, hogy Isten nem akar engem meggyógyítani. Tovább ment: A gyógyulás valóságos, de Isten nem akar meggyógyítani mindenkit. Te egyike vagy azoknak, akiket nem akar meggyógyítani. (Sokan elhiszik azt a hazugságot, hogy Isten nem fogja meggyógyítani őket, de nem logikus, hogy amennyiben hiszed, hogy Isten gyógyít, ugyanakkor azt is hidd; éppen téged nem fog meggyógyítani.) Én is visszautasítottam ezt az indokot. Tovább kerestem a válaszokat. Csak annyit tudtam, amennyit a prédikátoroktól és másoktól hallottam. Volt, aki azt mondta: A betegséged Istentől van. Ő teszi rád. De nem tudtam elfogadni ezt a magyarázatot sem. Mások meg azt mondták: Lehet, hogy nem Isten teszi, de valamilyen célból megengedi. Körülbelül ugyanaz.
Gyereknek soha nem voltam boldog. Soha nem nevettem. Hatéves voltam, amikor apám elhagyott minket. A betegségem is nagyon megviselt érzelmileg. Olyan gyenge voltam, hogy nem tudtam az iskolában megvédeni magam a többi gyerektől. Bárki megverhetett volna, még a lányok is. Mikor megpróbáltam megküzdeni velük, a rendkívüli erőfeszítés miatt elájultam, mert a szívem nem vert rendesen. Sokszor 45 percig voltam eszméletlen, egyszer meg másfél óráig. Az iskolai nővér és a tanárom azt mondták, hogy néha teljesen elfeketültem, vagy elkékültem. Gyakran nagyon hosszú időbe telt, amíg ismét magamhoz térítettek. Mikor másodikos lettem, a fizikai kiszolgáltatottságom miatt dühös voltam mindenkire. Dühös voltam az egész világra. A gondolkodásom is eltorzult már. Egyik nap dél körül elhatároztam, hogy saját kezembe veszem az ügyet. Az iskolai sportpályáról elmentem egy frissen befejezett építkezéshez és egy léccel tértem vissza. Odalopakodtam az erőszakoskodó fiú háta mögé és olyan erővel ütöttem a fejére, ahogy csak bírtam. Vagy háromnegyed óráig eszméletlenül feküdt. Megtettem mindent, hogy megöljem, és csalódott voltam, hogy nem sikerült. Ez csak az egyik volt a számos hasonló eset közül. Nem akartam szemtől-szembe verekedni, de ahogy megfordultak, legszívesebben fejbe vágtam volna őket egy kalapáccsal vagy bármi mással, ami a kezembe kerül. Szívesen megöltem volna őket a pillantásommal. De egy idő után elfárad az ember, ha egyedül küzd. Akkor még nem voltam megváltva. Óriási különbség az, amikor Isten szeretete helyet foglal a szívedben.
Még ágyhoz voltam kötve, amikor újjászülettem, de azután is merültek fel kérdések az elmémben: Miért születtem ilyennek? Isten a szerzője ezeknek a szenvedéseknek a világban? Emlékszem, ahogy kérdezgettem magamtól: Ki a felelős mindezekért? Ki a felelős? Miért pont én? - kérdeztem Istentől. Mit tettem, hogy koraszülött lettem, hogy a súlyom kevesebb volt, mint 1 kg. Te okoztad a koraszülést? Miért kellett betegségnek kínoznia egész idáig? Miért nem lehetett normális gyermekkorom? Te loptad el a gyermekkoromat? Miért ne ismerhetném meg én is a boldogságot? Te voltál az, aki miatt ülve kell néznem a többieket, ahogy szaladgálnak, ugrálnak és játszanak? És most ágyhoz vagyok kötve, öt orvos mondta, hogy meg fogok halni. Miért pont én? Semmit nem tettem, amiért ezt érdemelném. Isten, Te tetted ezt velem?
Sírva mondtam: Oh, Istenem, biztos, hogy még nem kell meghalnom! Még azt sem tudom, mit jelent élni. Tudom, hogy mi az éhség, fázás, és a szegénység, de még nem tudom, milyen érzés a boldogság, a kényelem, és hogy szép dolgaim legyenek. (Kiskoromban olyan éhes voltam néha, hogy az étel illata is ájulást okozott.) Azt mondtam: Ezek a jó dolgok mindig olyan messze voltak tőlem. Soha nem tudtam, milyen érzés családban élni. Csak reményeim voltak, hogy felnövök, megnősülök és családom lesz, de sose látom meg ezeket, ha most meghalok. Muszáj meghalnom? Oly sok kérdés várt válaszra, de igazán senki nem tudta rájuk a választ; legfeljebb néhány vallási tanítást kaptam, ami nem vitt sehova. De, köszönet Istennek, a válasz megtalálható a Bibliában. Rajtunk áll, hogy hiszünk-e Isten igéiben és szabadok leszünk, vagy kétségbe vonjuk, és akkor kötésekben maradunk. Olyan boldog vagyok, hogy megtaláltam a választ. Az Ap. Csel. 10:38 azt mondja:
„A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemével és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala Ő vele.”
Jézus széjjeljárt jót cselekedvén és meggyógyított mindenkit, aki az ördög hatalma alatt volt. Ez örvendetes, nem? Ez a vers megmutatta nekem, hogy a sátán az elnyomó… a sátán a korai születésem okozója…. a deformált szívemnek… a bénulásomnak… a sátán az, aki gyógyíthatatlan betegségekkel 16 hónapig ágyhoz kötve tartott.
De Jézus a szabadító! Jézus az életadó! Jézus a megváltó! Jézus, Isten megnyilvánulása testben! Hallelúja! Életemben soha sem voltam még olyan izgatott, mint amikor felfedeztem az igazságot: Igen, Isten Igéje igaz!
Miután megértettem, mit mond a Biblia, és elfogadtam a gyógyulásomat, lemásztam az ágyamról, és azt mondtam: Nem fogok meghalni! Élni fogok, és egyszer családom lesz - feleségem és gyerekeim. Akkor még 17 éves voltam - csaknem gyerek. Soha nem hallottam addig a gyógyulásról prédikálni. A rokonaim figyelmeztettek, hogy legyek óvatos, de én a Bibliát követtem, és hittem benne, hittem a gyógyulásomban és ez megnyugtatott. Akivel csak találkoztam, mindenkinek elmondtam, hogy mit fogok tenni. Az emberek mégsem hittek a gyógyulásomban. Azt mondogatták: olyan sokáig feküdtem, hogy megzavarodott az elmém. De a mai állapotom az akkori cselekedeteimnek köszönhető. Azóta is tökéletesen egészséges vagyok. Isten adott nekem egy nagyszerű feleséget és családot, és ma is minden csodálatos. A hit működik. Boldogan prédikálok erről, mert tudom, hogy ez teljesen megváltoztatta az életemet.
Azoknak, akik nem ismerik az Igét, nehezükre esik megérteni, hogy Ádám bűnbe esése következtében a föld feletti hatalom a sátán kezébe került, és ezért a világot a természeti törvényeken túl az ő szellemi törvényei uralják. Mi az Igéből meg tudjuk érteni, hogy Jézus a földön uralkodó szellemi és fizikai törvényeket felülírta, hogy meg tudja áldani az emberiséget, valahányszor csak szükség van rá. Amikor a sátán végleg meg lesz kötözve, és be lesz zárva a pokolba, a fizikai törvények majd teljességgel megszűnnek. Mivel az emberek nem értik ezeket a törvényeket, gyakran Istent okolják a balesetek, a szeretteik betegségei és halála, valamint a sok katasztrófa, például viharok, földrengések és árvizek miatt. Utóbbiakat istencsapásnak nevezik, de ezek egyáltalán nem Istentől valók. Nem Isten a felelős értük. Egyiknek sem Ő a szerzője. Isten nem a halál szerzője. Nem Istent kell okolni ezekért. A balesetek, a fájdalom, betegség, halál és a katasztrófák az ember bűnbeesésének következményei. A sátán a szerzőjük. Ádám addig nem ismerte a betegséget, amíg el nem követte a bűnt, és így meg nem ismerte a sátánt.
Dr. John Alexander Dowie, aki a 20. században az isteni gyógyulásról újra tanított a Gyülekezetben, azt mondta: A betegség a sátán apának és a bűn anyának az ivadéka. 1870-ben egy félelmetes járvány pusztított végig nyugat-Ausztrálián. Akkoriban Dowie egy gyülekezetet pásztorolt Sydney külvárosában. Az emberek tömegesen hullottak el. Évekkel később visszaemlékezett, hogy csak ült egy egész napon keresztül a dolgozószobájában, szívből zokogott Isten előtt, és ilyeneket kérdezett: Istenem, Te vagy ennek a betegségnek és ennek a szenvedésnek az okozója? Te küldted ezt a félelmetes járványt erre a vidékre? El akarod pusztítani az egész gyülekezetemet? Honnan jön ez a járvány? Ki az okozója? Már 40 embert eltemetett a gyülekezetéből. Még négyet kellett eltemetni, és több mint 30 tagját meg kellett látogatnia a gyülekezetének, akik betegek voltak vagy haldokoltak.
Akkor a Szent Szellem megvilágosította az Ap. Csel. 10:38 versét a szívében, ahol az áll, hogy a Krisztus a gyógyító, és a sátán a bajok okozója - írja ez az Isten embere. Ezután a könnyeim felszáradtak - írja -, és a szívem erősebb lett. Láttam az utat és az ajtót tárva-nyitva a gyógyulás felé, úgyhogy azt mondtam: Istenem, segíts engem most, hogy az Igét prédikáljam minden haldoklónak és betegnek, és elmondjam nekik, hogy a sátán az, aki még mindig pusztít, és Jézus most is megszabadít, mert Ő ma is ugyanaz.
Nem kellett sokáig várnia. Perceken belül, két fiatalember rontott be, és izgatottan hívták: Jöjjön gyorsan: Mary haldoklik! Utánuk szaladt, le az utcára olyan gyorsan, hogy még a kalapját is elfelejtette feltenni. Dühös volt, hogy a sátán megtámadta ezt az ártatlan fiatal lányt a nyájából. Mire belépett Mary szobájába görcsökben találta a lányt, az orvosa már feladta és készült elmenni. Dowiehoz fordult és megjegyezte: Uram, hát nem kifürkészhetetlenek Isten útjai? Isten Igéje újra megérintette Dowie szívét. Isten útjai? – dörögte. Hogy merészeli ezt Isten útjának nevezni! Nem, uram, ez az ördög munkája! Felszólította az orvost, aki a gyülekezet tagja volt: Mondja el velem a hit imáját. Az orvos szabadkozott: Nagyon izgatott uram, jobb, ha hagyjuk, hogy Isten akarata beteljesedjen. És elment.
(Nem meglepő? Sokan hiszik, hogy amíg csak lehet életben tartani az embert, az orvostudomány, a gépek és minden más eszköz által, addig megegyezik Isten akaratával, de ugyanakkor imádkozni az életük megmaradásáért, az Isten akarata ellen lenne. Amikor meghal valaki, azt mondják, hogy beteljesedett Isten akarata!)
Még mindig dühösen, Dowie elkezdte imádkozni a hit imáját. A lány rángatózásai azonnal abbamaradtak, és olyan mély álomba merült, hogy az anyja és az ápolónő azt hitték, meghalt. Nem halt meg - nyugtatta meg őket. Kis idő múlva felébresztette Maryt, aki az anyja felé fordult és felkiáltott: Anya, olyan jól érzem magam! Felidézve a Bibliából, hogyan szolgált Jézus, amikor Jairus lányát feltámasztotta a halálból, Dowie megkérdezte a lányt: Nem vagy éhes? De, igen - felelte az - nagyon éhes vagyok. Szóltak az ápolónőnek, hogy készítsen egy csésze, forró csokoládét és néhány szelet vajas kenyeret. Azután átment a másik szobába, ahol a lány másik két testvére feküdt lázban. Az ima után ők is azonnal felépültek. Attól a naptól kezdve Dowie imádkozott és az Isten erejével meggyógyította a nyáját. Egy tagot sem vesztett el azután a járvány miatt.
Ahogy elhagytam a házat, ahol a Krisztus, mint gyógyító győzedelmeskedett, - írja -, még mindig a szívemben csengett a győzedelmes ének, ami visszhangzott a Mennyből, azért ami történt, (már egyáltalán nem voltam meglepve azokon, amiket tettem) és még inkább a felfedezésemért, hogy Ő UGYANAZ MA IS! Így kezdtem el aztán a Jézusba vetett hit által prédikálni.
