Ha már az els? lépésnél ilyen súlyos kétségekkel kerültünk szembe, joggal merül fel a kérdés, hogy fenntartható-e továbbra is az az elképzelés, hogy a fajok egymásból jöttek létre, a legegyszer?bbt?l kezdve a bonyolultabbakig (egészen a nagyszer? Charles Darwinig), vagy ezt csupán egy játékos elképzelésnek tekintsük, amely indokolatlanul nagy szerephez jutott az oktatásban és a tudományban? Továbbá az összetettség problémája nem csak a sejtszint? szervezeteknél jelentkezik, hanem jóformán az él? szervezetek minden egyes típusánál. Maga Charles Darwin is tudatában volt ennek a problémalehet?ségnek, s így nyilatkozott róla: Ha bizonyítani lehetne, hogy van olyan bonyolult szerv, mely nem képz?dhetett számos, egymást követ?, csekély módosulás révén, akkor az én elméletem feltétlenül megd?lne.

(7) E helyütt szeretnénk köszönetünket ki fejezni Charles Darwinnak, amiért ilyen hatásos érveket szolgáltatott elmélete megdöntéséhez. Ugyanis egyáltalán nem nehéz olyan szerveket, biológiai konstrukciókat találni, amelyek nem alakulhattak ki lépésr?l lépésre. Soroljunk fel néhányat a leggyakrabban említett bonyolult szervek közül: a kígyó méregfoga, a medúzák méregtermel? sejtjei, a gerincesek csigolyáinak kapcsolódása, a csontok csuklós szerkezete, az eml?sök préme, a madarak tollai, a pávaszem, a grönlandi bálna szilái, az emberi agy, az emberi szem stb. Ezek a szervek ugyanis rendkívül bonyolultak, s csak ebben a formájukban m?köd?képesek. A szelekció elve szerint lépésr?l lépésre, lassan, apró változásokon keresztül, mindig m?köd?képes változatok során kellett volna létrejönniük. Ezt azonban senki nem tudta még elméletileg sem modellezni, s kérdéses, hogy ez egyáltalán lehetséges-e, mivel ezek a szervek is csak hiánytalan, teljes formájukban képesek funkcionálni. A kiválasztódás elmélete szerint pedig nem hasznos tulajdonságok ? mondjuk egy ?félkész méregfog? nem maradhat fenn, hiszen létezése nem jelent el?nyt az egyed számára, s?t mi több hátráltatja ?t. Az evolúciós elmélet eme újra és újra felbukkanó akadályának jó példája egyes garnélarákok statocystája. Ez egy üveges, folyadékkal feltöltött szerv, amelynek segítségével az állat egyensúlyban tartja magát. A rákocska saját maga helyez bele ebbe a rendszerbe egy homokszemet, ami nyomást gyakorol a statocysta bels? falának érzékeny sz?rszálaira. Az állat ezáltal érzékeli a helyzetét, s tud felemelkedni vagy irányt változtatni. Nagyon nehéz elképzelni, hogy bármilyen fokozatos, közbees? lépcs?k vezettek volna eme egyensúlyzó-szerv kialakulásához. Ugyanilyen problémás az emberi szem komplexitása is. Az a feltételezés, hogy szemünket a természetes kiválasztás alakította ki, ?szintén megvallom, a legnagyobb mértékben képtelenségnek látszik.

(8) Mondta már maga Darwin is, s ebben kivételesen teljesen egyet tudunk érteni vele. Jóformán az emberi szem létének ténye önmagában alkalmas arra, hogy megdöntse a törzsfejl?dés elméletét, mert közbens? formákban, ha bármi apró változtatást hajtunk rajta végre, a szem nem m?köd?képes! S akkor még nem is szóltunk az aggyal, legösszetettebb szervünkkel kapcsolatos dilemmákról: Nehéz az emberi szem fejl?dését a véletlen termékének tekinteni, de még nehezebb az emberi intelligencia kifejl?dését az el?deink agysejtjeiben végbemen? véletlen változások eredményeként felfogni.

(9) Mindezek tudatában elegend? bizonyíték áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy ne vessük el az összetett organizmusok Intelligens Tervez?jér?l szóló elképzeléseket. Mindenható szelekció? ? A természetes kiválasztódás mechanizmusa és korlátai Vegyük most szemügyre az evolúció feltételezett folyamatában kiemelked? jelent?séggel felruházott természetes kiválasztódás folyamatát. Eszerint az él?lények utódaiban id?r?l id?re változások, mutációk lépnek fel. Azok az egyedek, amelyek változásai el?nyösek az egyed, illetve a faj szempontjából, továbbörökítik ezt a tulajdonságot, míg a kevésbé alkalmasak elpusztulnak. Darwin a Galápagos-szigeteken figyelte meg, hogy hatalmas tekn?sök páncéljának formája minden szigeten egy parányit különbözik a többit?l. Ebb?l, és hasonló jelenségekb?l következtetett a szelekció m?ködésére. Elképzelésének újdonsága igazán az volt, hogy a kiválasztódás folyamatát nem csak a fajon belüli változatosság magyarázatának látta, hanem szerinte az apró változások lépcs?zetes sorozata új fajokat is megalkothat. A szelekciót tehát nem csak meg?rz?, hanem teremt? folyamatnak tekintette, s szerepét majdhogynem mindenható rangra emelte. Megemlíthetjük a Galápagos-szigeteken él? pintyeket is, amelyekre szintén hivatkozik az evolúcióelmélet atyja. A pintyek az adott szigetre jellemz? tápláléktípus szerint más-már cs?rtípussal rendelkeztek (egyesek cs?re kemény maghéjak feltörésére volt alkalmas, másoké rovarevéshez valók voltak, stb.). A feltételezések szerint ezek a pintyek egy dél-amerikai törzzsel állnak rokonságban, melynek utódai az egyes szigetekre vet?dve (a különböz? körülmények hatására) eltér? módon fejl?dtek. Modernebb példa a természetes kiválasztódásra az angol pettyes nyírfalepke, amelyet gyakran idéz az evolúciós szakirodalom. Kezdetben a lepke világosabb változata gyakoribb volt, mint a sötét, a fehéres lepkék jól beolvadtak a nyírfa világos szín? törzsébe, így kevésbé estek zsákmányul a madaraknak. A fatörzsek azonban a környezetszennyezés hatására sötétebbek lettek, így a világosabb szín fokozatosan hátrányossá vált, mivel a madarak könnyebben észrevehették ?ket.

A mutánsnak tartott sötét változat túlélési esélyei így megnövekedtek, s ennek hatására a sötét változat lett az uralkodó típus. De mit bizonyítanak valójában ezek a példák? Válasz-e a mutáció és a szelekció az evolúció folyamatát érint? kérdésekre? Tulajdonképpen nem. Hiszen csupán jelentéktelen, a faj domináns jegyeit nem befolyásoló változások jöttek létre a kiválasztódás folyamán, evolúció egyik esetben sem történt. A galápagos-szigeti esetekben a fajon belüli változékonyságról, alkalmazkodásról van szó, amelyet nagy tévedés lenne az evolúcióval azonosítani. S?t, ezekben az esetekben ? például a pintyváltozatok esetében ? még az sem bizonyított, hogy változatok egy bizonyos ?snél kezd?dtek, s ágaztak szét többfelé. Éppúgy nyugodt szívvel feltételezhetnénk azt is, hogy a szigeteken mindig többféle cs?rtípussal rendelkez? madárka élt. Vagyis egy tudománytalan bizonyítással találkozunk: lehet, hogy a pinty-típusok szelekció útján alakulhattak ki, tehát a szelekció képes ilyen mérv? átalakulásokat el?idézni. Ez csupán feltételezés, amely önmaga is bizonyításra szorul, nem pedig bizonyíték, ami bármilyen állítást támasztana alá. De, még ha a tekn?sök illetve pintyek formai különbségeit valóban a kiválasztódás hozta volna létre, az is csak a fajon belüli változatosságra enged következtetni, nem pedig korlátlanul deformálható és átalakítható fajokra. A felsorolt példákban ugyanis ? beleértve a nyírfalepkét is ? soha nem láttunk új fajt létrejönni, csupán az állatok alkalmazkodóképességét, egyes tulajdonságaik kisebb mérték? változását figyelhettük meg. Nem láthattunk példát azonban új fajok, és különösen nem új állati osztályok kialakulására! A természetes kiválasztás soha nem hoz létre új szerveket és szervrendszereket. Változhat az állat (vagy növény) színe, bizonyos korlátok között a mérete, kis mértékben a formája, de nem módosulnak a faj alapvet? jellemz?i! A szelekció m?ködésének korlátaira látványosan rávilágít a nemesítés folyamata, amikor a szántszándékkal törekszenek egy állat- vagy növénytípus bizonyos tulajdonságainak fejlesztésére, s ennek érdekében szelektálják a kiválasztott tulajdonságú egyedeket, és a szaporítás során e tulajdonságok hangsúlyozott megjelenését idézik el? az utódokban. Ezekben az esetekben az a szándékos törekvés van jelen, hogy speciális eredményt érjenek el (nagyobb almákat, nagyobb tejhozamú tehenet stb.)

1. El?ször is, a természetes kiválasztás folyamatában nincs ilyen tudatos irányító elv, csak a vak véletlen van jelen, ami nyilvánvalóan csak jóval lassabb változásokat tesz lehet?vé.

2. Másodszor pedig minden tenyésztési folyamatnak vannak korlátai. Luther Burbank, a híres amerikai botanikus állapította meg: Tapasztalatból tudom, hogy a szilvát fél inch rövidre, vagy legfeljebb két és fél inch hosszúságúra tudom fejleszteni ? minden lehetséges mérettel e kett? között. Beismerem azonban, hogy reménytelen borsó méret? szilvák tenyésztésével próbálkozni, vagy olyan nagyokat létrehozni, mint egy grapefruit. Vannak rózsáim, melyek hat hónapig egyfolytában virágoznak, de egy olyan sincs, ami tizenkét hónapig virágozna, és azt hiszem, a jöv?ben sem fogok ilyenekre szert tenni. Röviden szólva minden tenyésztési folyamatnak vannak bizonyos korlátai.

(10) A nemesítés e korlátai arra utalnak, hogy a fajok változásának lehet?sége véges korlátok közé van szorítva, amelyek megakadályozzák egy újabb faj evolúcióját. A nemesítés folyamata egy gumiszalag kifeszítéséhez hasonlít: egy ponton túl a gumi elszakad, vagy visszapattan. Ernst Mayer, az evolúció szószólója ugyanezzel a problémával találta szembe magát gyümölcslegyekkel folytatott kísérlete során. A tudós csökkenteni illetve növelni próbálta a legyek testén lev? sörték számát, melyekb?l átlagosan harminchat van. Mayer elérte az ötvenhatos átlagot, azonban ennél a pontnál a legyek elkezdtek kihalni. Máskor sikerült huszonötre csökkentenie a sörték számát, ám amikor újra nem szelektív módon szaporodtak, akkor a gyümölcslegyek öt éven belül maguktól visszatértek az eredeti átlaghoz. Ezek az eredmények a fajok antievolúciós jellegzetességére mutatnak rá: amikor a változások túllépnek egy bizonyos határt, a faj tagjai sterilekké válnak és kihalnak, vagy fokozatosan visszatérnek alapvet?, természetes formájukhoz. Az tehát lehetséges, hogy a létez? formákban tudatos szelekcióval kisebb változást idézzünk el? (pl. a méret vagy a szín módosításával), de nem látunk rá példát, s nem is t?nik valószín?nek, hogy ezen az úton teljesen új, összetett struktúrát állítsunk el?. És ami nem történhet meg az ember tudatos er?feszítésének hatására, hogy történhetne meg a vak természeti folyamatok révén? A természetes kiválasztódás eltávolíthatja ugyan az alkalmatlan egyedeket, a faj kismérték? alkalmazkodását, módosulását is okozhatja, de félrevezet? lenne ebb?l azt a következtetést levonni, hogy a folyamat új fajokat eredményezne. Ennek hangoztatása a tények félreértelmezése, helytelen következtetés, egyszer? csúsztatás lenne. Mit bizonyítanak akkor az állat- és növényvilágban található hasonlóságok, amelyeket gyakran az evolúció bizonyítékának tekintenek? A fajok közötti hasonlóságok nem csak evolúcióra utalhatnak. Ezt feltételezni el?ítélet, prekoncepció, aminek fényében a tudósok többsége látni szeretné a tényeket. A másik ? legalább ugyanilyen elfogadható és logikus ? feltételezés az, hogy egyes formák a tervezés eredményeképpen, a közös Intelligens Tervez? létének következtében hasonlítanak egymáshoz. A közlekedési eszközök hasonlóságából sem arra következtetünk, hogy egymásból fejl?dtek ki, hanem hogy hasonló elképzelések alapján, már létez? struktúrák egyes elemeinek felhasználásával hozta létre ?ket valaki. S ha már itt tartunk említsünk meg egy következ? példát is. Mármár a köztudomás szintjéig emlegetett tény, hogy egyes f?eml?sök génállománya 95%-ban megegyezik a miénkkel. Ha csak ezt a tényt ismerjük, világos következtetés ebb?l az, hogy az illet? a legközelebbi rokonunk, amib?l pedig arra is következtethetünk, hogy bel?le fejl?dtünk ki. Ez azonban alapos félremagyarázása a dolgoknak. Egyrészt azért, mert pl. a mezei egér génállománya pedig 97%-ig azonos a miénkkel, ebben az értelemben tehát ? a legközelebbi rokonunk. Furcsamód senkinek nem fordult meg a fejében a gondolat, hogy t?le származnánk. Miért? Mert morfológiailag messzebb áll t?lünk? Talán ezért, talán nem. Másrészt azért, mert pl. a Biblia és Solohov Emberi sorsa ugyanazokból a bet?kb?l áll, egyáltalán nem azt jelenti, hogy az egyikb?l fejl?dött ki a másik nem igaz? Az a tény sem annyira közismert már, hogy egyes csimpánzfajok génállománya fajon és fajtán belül akár öt százalékkal is eltérhetnek egymástól, míg a miénken belüli különbség csupán ezrelékekben mérhet?. Ezzel persze az evolucionisták azt akarják magyarázni, hogy ez azért van így, mert fiatalabb faj vagyunk. Id?vel majd a mi génállományunk is alaposabban eltér! Csakhogy ez ugyanúgy magyarázható egyszer?en azzal is, hogy ?kifinomultabb darab? az ember, így génállománya nem t?r nagyobb eltérést, lévén gondoljunk csak bele, mennyivel több képességünk van nekünk, mint egy csimpánznak, és mennyivel kisebb mozgási lehet?ség van a mi génállományunkban a változtatásra anélkül, hogy életbevágó képességbe nyúljunk bele, míg egy gorillában ugyanannyi bázispár sokkal kevésbé sokoldalú lényt kódol! Ez csak logikus nem? Mit kezdjünk továbbá azzal az adattal, hogy egy banán génállománya 50%-ban azonos a miénkkel? Kis túlzással az evolucionista gondolkodás szerint akkor azt mondhatnók, hogy két banán már egy ember nem igaz? Ezeknek az adatoknak az összessége sokkal egyértelm?bben egyszer?en csak azt bizonyítja, hogy mivel mindegyik itt felsorolt lénynek egyazon bioszféra ad otthont, logikátlan lenne, ha egyáltalán semmi közük nem lenne egymáshoz a bennük alkalmazott kémiai és biológiai struktúrák tekintetében. Ha pediglen ezek a struktúrák ? mivel nagyjából azonos környezethez kell alkalmazkodniuk ? azonosak, vagy hasonlók, akkor logikusan azonos, vagy hasonló génszekvenciákkal kell ?ket kódolni, amennyiben közvetlen összefüggés van a testfelépítés és a génállomány között. Pontosan ugyanúgy, ahogy a legtöbb autónak kereke van, még akkor is, ha az egyik formula I-es versenykocsi, a másik meg dömper, ? így bár céljuk tekintetében szinte semmi közük egymáshoz, mégis ? mindegyikük ugyanazon a földön gurul.