Els? lépésként vizsgáljuk meg az evolúcióelmélet els? lépcs?fokát, az élet kialakulását. A modern tudomány (leggyakrabban hangoztatott) feltételezése szerint az élet élettelen anyagokból, az ??sleves?-b?l, magasabb szervez? er? nélkül jött létre. E felfogás lényege, hogy az egyszer? molekulák bonyolult vegyületekké kapcsolódhattak össze, végül önszaporítókká váltak. Ez a feltevés azonban a közhiedelemmel ellentétben mind a mai napig nem nyert bizonyítást, s?t napjainkban egyre újabb és újabb ellenérvek merülnek fel e felfogással szemben. Ennek ellenére az evolucionista felfogás minden további gondolata erre az alaptézisre épül. Az élet anyagi eredetének ?bizonyítékaként? Stanley Miller kísérletét szokták érvként felhozni, aki megpróbálta kísérletileg megteremteni ?az élet hajnalának? feltételeit. Egy kémcs?be gázokat vezetett, majd ezeken elektromos szikrát vezetett keresztül. Az eredmény: aminosavak jöttek létre ? amelyek a fehérjemolekulák alkotóelemei, amik pedig az él? szervezetek épít?kövei. Azonban ennek a kísérletnek aligha van jelent?sége vagy bármiféle bizonyító ereje. E kísérlet során automatikusan egyszer? szerves molekulák jönnek létre, ez pusztán kémiai eredmény, s a legkevésbé sem bizonyítja, hogy ily módon komplex sejtalkotók és mechanizmusok jöhetnének létre. A kísérlet során a keletkez? anyagok egy lombik bels? falára csapódtak ki ? a természetben azonban nem ilyen zárt teret feltételeznek a keletkezésükkor. A természetben ezek az aminosavak instabilak, vagyis még ha esetleg létre is jönnének, ugyanúgy hamarosan szét is bomlanának. Vagyis a kísérlet nem minden szempontból szimulálja az ?si feltételeket. A valódi kérdések megválaszolatlanok maradnak.
Arról megint csak nem is beszélve, hogy fehérjemolekulák nem csak úgy találomra összever?dött aminosavakból jönnek létre, hanem nagyon is precízen összeválogatott típusokból, és egyedekb?l. Hatalmas a különbség egy m?köd? fehérje és néhány aminosav között! A kísérlet legmesszemen?bben nem ad választ arra, hogy mi az oka az aminosavak olyan jelleg? összetev?désének a fehérjékben, aminek a matematikai valószín?sége messze-messze túlhaladja a véletlenszer?en meg nem történhet? esemény kategóriáját, ha összehasonlítjuk a lehetséges szóba jöhet? aminosavak számát, a fehérjealkotásban valóban résztvev?kével, valamint a lehetséges permutációk tébolyító számát a valóságban létez?kével. Miller pedig kísérletével pontosan az ellenkez?jét bizonyította annak, amit akart: mesterségesen hozott létre egy bizonyos környezetet, amelyben az emberi intelligencia azt feltételezi, hogy létrejöhet valamilyen él? szervezet, és azt intelligensen megkoreografált módon, és intelligensen összeválogatott anyagokból hozta létre, és ezzel azt akarta bizonyítani, hogy a Nagy Vak Véletlen tette ugyanezt annak idején! Valójában azonban azt bizonyította, hogy az élet összetettségéhez képest szánalmasan gyönge részeredmény produkálásához is meglehet?sen magas fokú intelligencia közrem?ködése szükségeltetik ? ha ezzel a min?sítéssel megtisztelhetjük egyáltalán Miller urat?
?Az aminosavak messze állnak? ? tegyük hozzá nyugodtan: iszonyú messze! ? a legegyszer?bb él? szervezetek, a sejtek összetettségét?l. Még egyetlen sejt is rendkívül bonyolult, több ezer fehérjemolekula szervezett kölcsönhatása zajlik benne. Ha a molekulák egyszer? mechanikus törvények szerint m?ködnének, akkor hogy kapcsolódhatnának úgy össze, hogy felfoghatatlanul bonyolult sejtalkotókat, sejteket hozzanak létre? Egy halom vasreszelék és egy m?köd? autó között óriási különbség van, bár anyaguk nagyrészt megegyezhet. Éppígy az aminosavak létrejötte legkevésbé sem válaszolja meg még a bonyolult, sejtszint? biológiai rendszerek létrejöttét sem. Még fogasabb kérdés: hogy fejl?dhetnének ezek a sejtek még bonyolultabb organizmusokká? A szelekció elve szerint az él? organizmusban a leszármazások során olyan apró változások jönnek létre, amelyek el?nyt jelentenek az illet? faj számára, így kiválasztódnak, s módosítják a fajt. Ezzel az elképzeléssel kapcsolatban azonban súlyos gondok merülnek fel, amikor összetett molekuláris rendszerek kialakulását akarjuk vele modellezni. Példának okáért hogyan alakulhatott ki egy egyszer? sejtb?l az E. Coli baktérium hajtómotorja, olyan apró lépéseken keresztül, melyek mindegyike el?nyös az organizmus számára? A hajtómotor ugyanis csak tökéletesen kész állapotban m?köd?képes, félig, vagy akár 90%-ig készen sem alkalmas funkciójának betöltésére. Lépésenként nem alakulhatott ki, hiszen a töredékesen kész hajtómotor semmiféle el?nyt nem jelent az él?lény számára, s?t mi több, felesleges. Azt elfogadni, hogy ez a bonyolult molekuláris rendszer teljesen készen állt el? egy mutáció következtében, több mint képtelenség. A sejten belül olyan összetett molekuláris rendszerek m?ködnek, amelyek ?egycsapásra? történ? kialakulása lehetetlen, lépésr?l lépésre történ? kifejl?dése pedig elképzelhetetlen.? Természetesen a fenti csupán egy kiragadott példa, hiszen mind sejt szinten az osztódás területén, mind pedig magasabb szint? szaporodás esetében is milliószámra hozhatnánk ugyanilyen példákat. Hogyan képes egy olyan sejt szaporodni, ami nem teljesen kész még, vagyis nem alakult ki még 100%-osan, ha bármilyen hiány jelenlegi állapotától lehetetlenné teszi a puszta fennmaradását, nem is beszélve a szaporodásáról?! Ne feledjük az evolúció mindig több generációval számol! S?t egyáltalán hogyan alakulhat ki magasabb rend? szaporodás, mint az osztódás egy olyan elméleti modellben, ahol azt feltételezzük, hogy csak az adott szinten a szervezet számára el?nyös modifikációk maradnak fenn? Mire menne egy osztódással szaporodó bárki egy olyan félig (vagy akár ezredrészig) kész struktúrával, ami a szexuális szaporodás tébolyítóan sokrét? és bonyolult rendszerét alkotja ? majd, ha az összes többi sok ezer alkotóelem egyszerre rendelkezésre áll, és ráadásul egy id?ben egy rendszerben hím és n?i polaritású két darab (egy fajhoz tartozó!) egyedben, lehet?leg egymás közelében! Ez olyan képtelenség, ami az evolucionista elmélet minden lépcs?jén b?ven megtalálunk, és ami olyan matematikával számol, ami még azt is tagadja, hogy kétszer kett? négy, nem is beszélve a matematikai valószín?ségekr?l.
Darwin idejében a sejt még egy feltáratlan terület, egy fekete doboz volt, amelynek belsejér?l semmit nem tudtak. Ma viszont már látjuk, hogy a sejt nem egy egynem? molekulahalmaz, hanem összetetten m?köd? rendszer, amelyben minden sejtszervecskének meghatározott funkciója van. Az egyszer?, kezdetleges él?lények létrejöttének problémája is sok mai kutatónak szúr szemet. Álljon itt egy idézet a Magyar Tudomány cím? folyóirat 1998/5 számából, Tóth Tibor informatikus, mérnök tollából: Amint a tudósok részletesen tanulmányozták a sejt bonyolultságát, f?ként az abban lejátszódó kémiai folyamatokat és a DNS-t, amely a sejtmagnak, ezen belül a kromoszómáknak egyik legfontosabb, a fehérjeszintézist irányító és az örökl?désben dönt? szerepet játszó anyaga, olyan informatikai komplexitást tapasztaltak, amely a véletlen keletkezést teljesen kizárja. Orgel szerint a genetikai kód léte ?a legérthetetlenebb az élet keletkezésének egész problematikájában? Crick pedig megjegyezte: Annak ellenére, hogy a genetikai kód csaknem egyetemes, túlságosan bonyolult ahhoz, hogy egy csapásra létrejöhessen.
(6) No itt megint álljunk meg egy pillanatra, és kukkantsunk be az informatikába! Az imént szó volt a DNS informatikai komplexitásáról. Mit jelent ez? Nos a DNS egy olyan többszörös, kett?s spirál, amelyet négy meghatározó molekula egymáshoz ragadt úgynevezett bázispárja alkot. A bázispárok minden egyed DNSében meghatározott sorrendben követik egymást, egy spirál 3 milliárd bázispárból is állhat! Mármost, egy-egy bázispár egyegy a szervezetben résztvev? valamilyen rendszer valamilyen m?ködését szabályozza. Bármilyen véletlenszer? változtatás a DNS-ben beláthatatlan következménnyel járhat, és nagyrészt destruktív az egyedet (és így a fajt) tekintve is. A DNS szemikonzervatív replikációjában ? azaz szaporodásában ? külön specifikus enzimek szabályozzák, és felügyelik, hogy a bázispárok sorrendje ne változhasson meg, mert az végzetes lehet az egyed, a faj, és így a genetikai kód számára. S?t a gén úgy t?nik pontosan azért enged meg a fajon belüli bizonyos rugalmas alkalmazkodásokat ? nagyon pontosan kódolt mértékben és módon ?, hogy az esetlegesen megváltozott körülmények ellenére az egyed ahhoz alkalmazkodni legyen képes, így fennmaradjon, és szaporodhasson. (Meg kell jegyeznem továbbá azt az evolucionisták számára szintén sajnálatos ? és épesz? ember számára hajmereszt? ? tényt is, hogy a genetikai kódba úgy t?nik el?re az is be volt építve, hogy a környezet változni fog, és az is, hogy milyen mértékben! Ellenkez? esetben nem lenne értelme beépíteni az alkalmazkodásra való képességre kódoló szakaszokat nemde?) Mennyire feltételez ez intelligenciát? Nos induljunk ki onnan, hogy bármely él? szervezet felépítését a DNS határozza meg, azaz kódolja, hogy az egysejt?t?l a bálnáig, vagy az emberig egészen pontosan milyen szervrendszerekkel egészen pontosan hogyan m?ködjön, és strukturálisan hogyan épüljön fel, valamint morfológiailag hogyan nézzen ki a faj, és annak különkülön minden egyes egyede. Ha ez így van, akkor minden élet alapját nem els?sorban a szerves molekula (hiszen azt is kódolni kellett) határozza meg, hanem az információ, ami azt kódolta! Az informatika els? alaptétele pedig kimondja azt a rendkívül praktikus, könnyen belátható, ám esetünkben nagyon el?nytelen axiómát, hogy információ nem létezik informátor nélkül. Vagyis eszerint ha van genetikai kód, akkor van genetikai kódoló. A genetikai kód nem képes másra, csak meg?rizni önmagát, vagyis arra akarunk kilyukadni, hogy amikor még nem volt genetikai kód, akkor a genetikai kód nem hozhatta létre a genetikai kódot, merthogy nem létezett, ez ugye világos. Ha elfogadjuk, hogy a genetikai kód intelligens építmény, akkor tehát kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy az intelligencia nem bel?le származott, csak bele került ? kívülr?l. De lássuk csak tovább a cikket: Ezzel kapcsolatos következ? példánk is. Az olyan baktériumokban, mint pl. az E. Coli, a DNS molekula egy hurokformájú, egybefonódott kett?s spirál, amely a sejtszaporodás során két különálló spirálra válik szét. A spirálok letekeredése a lánc elemeinek összegubancolódásához vezet. Ezért a sejt aktivál egy enzimet, amely kioldozza a letekeredett DNS láncrészekben lev? csomókat. Teszi ezt olyan módon, hogy elvágja az összetekeredett szálakat, majd a kettévágott láncrészt áthúzza a másik fölött, majd a megfelel? helyen újra összeilleszti a szálakat. Felvet?dik a kérdés, hogyan jött létre ez az enzim? Túlságosan bonyolult ahhoz, hogy egy csapásra keletkezzen. Fokozatos evolúcióval keletkezett volna? Ennek pedig az mond ellent, hogy a fokozatos evolúcióhoz már sejtszaporodásra lenne szükség ? aminek során a változások lezajlanak ? viszont egy ilyen m?köd? enzim nélkül nincs DNSlánc kett?z?dés, tehát sejtszaporodás, evolúció sem lehetséges! Circilus vitiosus ? ördögi kör. Ahhoz, hogy evolúció legyen, szükség van erre az enzimre, ahhoz viszont hogy ez az enzim legyen, (az evolucionisták szerint) el?bb evolúciós lépéseknek kellene lezajlania. Ez az ördögi kör arra emlékeztet minket, mint amikor bezárjuk az autóba a kulcsunkat. Hogy be tudjunk jutni az autóba, szükségünk lenne a kulcsra, hogy hozzájussunk a kulcshoz, ahhoz pedig ki kellene nyitnunk az ajtót. Mi történik ilyenkor? Ingerülten nézzük az autó üvegén keresztül az ülésen hever? kulcsot, de nem tehetünk semmit. Éppen így az evolucionista gondolkodásmód logikája is megtorpan, és tehetetlenné válik az ilyen jelleg? problémák esetén. Általánosságban szólva: egy bonyolult gép csak akkor m?köd?képes, ha az összes létfontosságú rész jelen van benne, s ezek funkcionálnak is. A klasszikussá vált példa szerint az egérfogó csak akkor szuperál, amikor minden egyes alkotóelem ? a talapzat, a rugó, a pöcök, a csali stb. ? a helyén van, s ezek megfelel? módon állnak kapcsolatban egymással. Ha közülük csak egy is hiányzik, a szerkezet hasznavehetetlen. Ugyanígy, az egyszer? él? szervezetek is csak kész formájukban hatékonyak, bármelyik alkatrészt távolítjuk el bel?lük, nem képesek funkcióik ellátására. Ezért merész feltételezés a kutatók részér?l, hogy az egyszer? él? szervezetek, s az azokon belül található rendkívül összetett molekuláris gépezetek lépésr?l-lépésre történ? evolúció segítségével jöttek volna létre. S valójában mindezidáig még elméletileg sem sikerült meghatározni az ilyen összetett rendszerek kialakulását irányító konkrét elveket, illetve a többlépcs?s folyamatok pontos menetét. Vagyis a mai tudományban nincs életképes teória az élet eredetét illet?en, a kémiai evolúció nemcsak egyszer?en nem bizonyított, hanem sokkal inkább tarthatatlan elképzelés. A kísérletek nem azt igazolták, hogy vegyszerek kombinálódásával létrejöhet az élet, hanem éppen az ellenkez?jét: az anyag spontán (vagy akár tudatosan irányított) kölcsönhatásai következtében soha nem jön létre él? szervezet.
