… Bizonyára Önök is hallották már a következő mondatot: nincs szükségünk több prófétára, mivel Isten saját Fia által szólt hozzánk, ezért nincs is több mondanivalója. Ezt Martin Luther mondta…
Akárhogy is, de az történt, hogy a katolikus teológusok felvetették azt a gondolatot, miszerint Krisztus eljövetelével a prófétálás megszűnt, és ennél fogva tagadják annak a lehetőségét is, hogy a Szentlélek különféle karizmák segítségével beszél gyermekein keresztül hozzánk. Ez az a probléma, amelyet most terítékre teszek. Tisztázni fogom, hogy ez a gondolat az alapvető keresztény igazságok félreértelmezése és semmi értelme keresztényként azt állítanunk, hogy Istennek nincs több mondanivalója. Abból fogok kiindulni, hogy a keresztény prófécia alapvető természetére és fogalmára összpontosítok, megvilágítva azt, hogy ki is a keresztény próféta, és hogy mi Isten szándéka azzal, hogy prófétákat küld a világba.
… Az Ószövetség jelentős részei szólnak Isten egyenesen általuk megjelenített prófétai üzeneteiről. A próféta megismeri Isten üzenetét és nem saját szavaiként, hanem egyenesen “az Úr Igéjeként” adja azt tovább. A prófétai vonulat az Újszövetségben is folytatódik, amint az az Újszövetség számos fejezetéből kiderül. De mi is történik a Biblia utolsó könyvének végével? Vajon Isten ezzel megszűnik kinyilatkoztatásokat adni a világnak? Vajon összecsomagolt és elment egy hosszú vakációra addig a napig, amikor “az ég felhőin” vissza nem tér? (Mk 14,62). Vagy ma is megjelenik nekünk, amikor annak szükségét látja, ahogy azt a történelem korábbi időszakaiban is megtette? Az Egyház szentjeinek és misztikusainak hosszú sora bizonyítja az utóbbi állítás igazát!
…Különféle okai vannak, hogy a prófétálás miért szűnt meg hivatalként létezni. Elsősorban az, hogy sok negatív tapasztalat gyűlt össze a hamis próféták tevékenysége által. A hamis próféták veszélye a prófétálás “Achilles-sarka”, és ez az elsődleges oka is a prófétálás negatív megítélésének…
Új megközelítések
A katolikus hagyományban a prófétálást szinte semmibe veszik a katolikus teológia roppant szerencsétlen irányvonala miatt. Ez vonatkozik a jelenések és kinyilatkoztatások fogalmának komplex meghatározására. A probléma ott kezdődik, hogy mit értünk kinyilatkoztatás alatt. Hosszú ideig kinyilatkoztatás alatt semmi mást nem értettek csak a tanítást. Isten kizárólag azért nyilatkoztatja ki magát, hogy tanításait és dogmáit kijelentse az Egyháznak. A kinyilatkoztatás ezen értelmezését a “kinyilatkoztatás dogmatikus megközelítésének” nevezik. Ennek az értelmezésnek köszönhető az a gondolat, hogy a kinyilatkoztatások az utolsó apostollal véget értek. Bizonyára hallottak már erről az elvről! Ez nagyon fontos és jelentősen befolyásolja a prófétálásról kialakított értelmezést. Nyilvánvaló tehát: amennyiben a kinyilatkoztatás csak a dogmatikai tételekről szól, úgy Jézus és az apostolok megadtak nekünk mindent ahhoz, hogy a megváltást megismerjük, Istennek pedig nem lehet több mondanivalója számunkra, mivel nincs tökéletesebb kinyilatkoztatás, mint maga Jézus Krisztus, és nincs teljesebb dogmatikai tanítás, mint amit Ő adott az apostoloknak.
A kinyilatkoztatás ilyen értelmezésének azonban komoly hátrányai vannak. Először is, azt jelenti, hogy Isten egy olyan Isten, aki miután saját Fia által szólt a világhoz, összepakolt egy utazótáskába és hosszú szabadságra ment, hogy majd csak az ítélet napján térjen vissza. Ez azonban nem a keresztény Isten! Jézus olyan Istent mutatott be nekünk, aki állandó kapcsolatban áll teremtményeivel, mert szereti teremtményeit.
A II. Vatikáni Zsinat számos tévedést kijavított már. A zsinat teológusai arra a következtetésre jutottak, hogy Isten kinyilatkoztatásai nem pusztán a dogmatikai tételekre vonatkoznak. Amikor Isten megnyilatkozik, nem csak azért teszi, hogy hozzátegyen valamit a dogmákat tartalmazó könyvekhez. Azért nyilvánul meg, mert szereti Egyházát, és mert egységbe szeretné vonni gyermekeit saját Magával. A kinyilatkoztatás ezen új értelmezését nevezik “a kinyilatkoztatás személyes megközelítésének”. Ebben a megközelítésben az utolsó apostollal véget érő kinyilatkoztatás elvét elvetik, mivel ez hiányos képet fest a kinyilatkoztatás természetéről. Bebizonyosodott, hogy a kinyilatkoztatások vége szót helytelenül fordították a latin completare igéből, amely nem valaminek a végét, hanem valaminek a beteljesedését jelenti – azaz Krisztus Isten beteljesedett kinyilatkoztatása, de nem az utolsó megnyilvánulása.
Ezt roppant fontos tudnunk a keresztény prófécia fogalmának megértéséhez. Ez ugyanis azt jelenti, hogy igenis ma is lehetnek keresztény próféták. Az igaz, hogy semmi olyat nem mondhatnak, ami ellentmond Isten Krisztusban adott kinyilatkoztatásának. A Biblia Krisztus kinyilatkoztatásainak alapvető tanúsítványa, de nem az utolsó, hiszen Jézus maga jelentette ki tanítványainak a Bibliában, hogy: sok mondanivalóm lenne még számotokra. Egy másik helyen pedig János evangéliumában azt olvashatjuk, hogy Krisztus szavait és cselekedeteit semmiféle könyvben nem lehetne egészen összefoglalni – mert ha ilyen könyv születne, akkor az betöltené az egész földet (Jn 21,25). Az Egyház időnként olyan messzire távolodik Krisztus kinyilatkoztatásaitól, hogy a próféták szavai szinte “új igeként” hatnak. Ám amennyiben Krisztus Isten Igéje, logikus, hogy egy próféta sem fog valami alapvetően újat kinyilatkoztatni, mivel az Isteni Igazságból csak egy létezik…
