»...Mindenkinek rá kell döbbennie arra, hogy a jó és a rossz, a halál és az élet, a „halál kultúrája” és az ”élet kultúrája” közti hatalmas és drámai összeütközés előtt állunk. Sőt a konfliktus „kellős közepében” vagyunk, részeseiként azzal az elháríthatatlan felelősséggel, hogy föltétlenül az élet mellett kell választanunk.« (Evangelium vitae, 28)

Szó, ami szó! A Mária-jelenések és könnyezések ‒ miként a civitavecchiai is ‒, ismételten megtérésre szólítanak, mi több fel kívánnak rázni a jóléti tespedésünkből, mely pillanatok alatt megváltozhat, ha az imádságban és a szentségi életben vissza nem térünk az evangéliumi útra!

Az is nagy kérdés, hogy miért épp egy medjugorjei Mária-szobor könnyezett vért? Talán azért, mert az Egyház nem ismeri el? Vagy tán azért, mert sajnos olyan visszásságok, hamisítások és engedetlenségek fordulnak elő, amelyeket a Hittani Kongregáció már 2008. január 25-én írásba foglalt? Nos, utána kellene nézni olyan alapossággal, ahogy ezt Grillo püspök tette a maga hatáskörében!

Mindenesetre 1995. március 15-én a püspök hozzáállása gyökeresen megváltozott. A Szent­mise után a sekrestyében, az ott lévő szakértőktől körülvéve, kezében a szoborral a megkü­lönböztetés adományáért kezdett imádkozni, és elénekelte a Sal­ve Reginát. Abban a pilla­natban a szobor mindnyájuk szeme láttára elkezdett vérkönnyeket sírni, melyből azonnal mintát vettek. A püspök számára a karjaiban könnyező szobor látványa valóságos katarzis volt.

Később ezt mondta: "Én ‒ mint tudjátok ‒, szkeptikus voltam és nem hittem el a jelenség Istentől való voltát. De a Szűzanya fokoza­tosan megtalálta a hozzám vezető utat, egyedülálló módon győzve le minden kételyemet." (Folyt. köv!) (Forrás, az első részben!)