Egy vödör gomba
Írta: Mikolicz Gyuláné Egy vödör gomba
A napfényes, őszi délelőttön szelídgesztenyét szerettünk volna szedni az erdőben, ahol máskor már bőséges termést találtunk. Most nem jókor mentünk. Azonban mégsem kellett üres kézzel hazatérni, mert gesztenye helyett gombákat fedeztünk fel. Egyik különlegesebb volt, mint a másik: barna, sárga, rózsaszínű kalappal, némelyik tányérnagyságú. A vödör csakhamar megtelt. Boldogan vittük szerzeményünket a piaci gombavizsgálóhoz. A szakértő sorban szedegette ki a gombákat, fajtánként külön papírra gyűjtve. Társával, megtanácskozták, melyik milyen fajta, volt közöttük egészen ritkaságszámba menő is. Gratuláltak a gyönyörű vargányákhoz, galamb- és rókagombákhoz, farkastinóruhoz. Már a vödör közepén tartott, amikor hirtelen megállt a vizsgálat, s az eddigieket is visszaborította. „Ez bizony bukta" – hangzott az ítélet. Egy szerény külsejű, vézna, három centis fehér példányról kiderült, hogy gyilkos galóca. Hiába a sok értékes, ízletes példány, az egész menthetetlen lett. „Legjobb, ha még a vödröt is kidobják, mert a spórája is mérgező!"– tanácsolták.
Jakab apostol tanítása szerint „ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egészre nézve vétkessé lesz" (1,10). Milyen balga dolog is volna abban reménykedni, hogy az ítéletkor saját teljesítményünk alapján megállhatunk Isten előtt, hogy, értékeink, jó tulajdonságaink, jó cselekedeteink majd ellensúlyozzák aprócska bűneinket. Mai nyelven szólva: esélyünk sem lenne. De csodálhatjuk azt a tökéletes megoldást, amit az Atya Jézusban készített a benne hívőknek, aki
„egyetlen áldozatával örökre tökéletessé tette a megszentelteket" (Zsid 10,14).
"Hallgassatok rám, Jákób háza és Izrael házának minden maradéka, akiket magamra raktam anyám méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta; vénségetekig én vagyok az, és megőszüléstekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom."
Ésaiás 46,3-4Csordultig
Mennek, egyre mennek,
éveim letelnek,
végük bár nem ismerem.
Csendes vizek mellett
Szelíden terelget
Hazafelé ISTENEM.
Hajszálaim hullnak,
csontjaim avulnak,
erőm lassan odavan,
de lelkem vidáman
fürdik a csodákban,
csordultig a poharam.
MI ATYÁNK!
Gyermekségünktől fogva a Te gondod voltunk, anyánk méhétől fogva TE voltál ISTENÜNK. Hálával köszönjük, hogy a mi szeretetünkkel össze nem mérhető, csodálatos szeretetedben élhetünk, ami JÉZUS KRISZTUS által lett a miénk. Áldott légy érte, hogy minden idegszálunkkal Beléd kapaszkodhatunk vénségünk idején is. Áldunk hordozó és elhordozó kegyelmedért, bűneink bocsánatáért, az örök élet reménységéért.
Ámen.
Gyermekségünktől fogva a Te gondod voltunk, anyánk méhétől fogva TE voltál ISTENÜNK. Hálával köszönjük, hogy a mi szeretetünkkel össze nem mérhető, csodálatos szeretetedben élhetünk, ami JÉZUS KRISZTUS által lett a miénk. Áldott légy érte, hogy minden idegszálunkkal Beléd kapaszkodhatunk vénségünk idején is. Áldunk hordozó és elhordozó kegyelmedért, bűneink bocsánatáért, az örök élet reménységéért.
Ámen.
Isten népének orvosa voltam
- Írta: dr. Erdélyi Judit
Alig jöttem még ki az egyetemről, és szigorúan hatalom alá vetett fiatal orvos voltam – számtalan felettessel –, amikor édesapám kezdte hozzám küldeni a kedves hívő testvéreket, ha orvosra volt szükségük. Jött is hozzám mindenki Délvidéktől Kárpátaljáig, Erdélytől a Felvidékig… Apám egy mondattal igazított el Pál apostol Galatákhoz írt leveléből (6,10).
Lassan, lassan elfogadtam, hogy valóban ez Istentől kapott feladataim egyike, annál is inkább, mert idővel lehetőségem nyílt arra, hogy bárhonnan, a Kárpát-medence területéről érkező beteget fogadni tudjak. Nem egyszer fordult elő, hogy az asszisztens kérdésére: Honnan és miért pont ide jött? – titokzatosan válaszolt a beteg: Én, kérem, Lizás vagyok!
Maga, Liza néni is hozzám fordult idős korában. Első alkalommal „szívileg” rendesen elhanyagolt állapotban érkezett. Kérdeztem: Liza néni! Miért nem jöttél hamarabb?
Mert tudom, hogy nagyon szigorú vagy! – válaszolta.
Lassan, lassan elfogadtam, hogy valóban ez Istentől kapott feladataim egyike, annál is inkább, mert idővel lehetőségem nyílt arra, hogy bárhonnan, a Kárpát-medence területéről érkező beteget fogadni tudjak. Nem egyszer fordult elő, hogy az asszisztens kérdésére: Honnan és miért pont ide jött? – titokzatosan válaszolt a beteg: Én, kérem, Lizás vagyok!
Maga, Liza néni is hozzám fordult idős korában. Első alkalommal „szívileg” rendesen elhanyagolt állapotban érkezett. Kérdeztem: Liza néni! Miért nem jöttél hamarabb?
Mert tudom, hogy nagyon szigorú vagy! – válaszolta.
„Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképpen pedig a mi hitünknek cselédeivel.” (Gal 6,10)
Királyi papság
- Írta: Dr. Erdélyi Judit
- Tudja, hogy csak száz forint hiányzik a doboz cigimhez?
- Én soha, senkinek, semmit sem adok koporsószegre!
- Bocsásson meg, nem tudtam, hogy papnő! - felelte emberünk.
- Nem vagyok én papnő, csak egy gondolkodó ember – válaszolom, miközben utolérünk egy néhány lépéssel előttünk haladó férfit. A közeli alkohol-mentő lakója nyomban átkapcsol az új jelöltre, és szó szerint lenyomja ugyanazt a szöveget a doboz cigijéről. Mivel a válasz ismét nemleges, panaszkodni kezd:
- Ma már tíz embert kérdeztem meg, és senki nem adott nekem pénzt cigire.
- Nem is tudtam – veszem fel a beszéd fonalát –, hogy ilyen rendes országban élünk, ahol akadt tíz olyan ember, aki nem akarja megölni magát.
Az épület bejáratához érkezve hirtelen vége szakad a kis epizódnak, emberünk elfordul újabb áldozat után kutatva.
A lépcsőn felfelé haladva tovább visszhangzanak bennem a szerencsétlen szavai. Igaza van! – gondolom – Papnő vagyok Isten igéje szerint... (1Pt 2,9)
Ám milyen hitvány papnő! Ilyen esetekben nyílván nem helyes pénzt adni, szeretetet pedig nincs miből. Az egész nem volt több számomra, mint pengeváltás, ám az ige kardja helyett csupán jól köszörült szavakkal. Még igazi szánalom sem képes ébredni bennem e nyomorult iránt. Az Úr Jézus ránézett a gazdag ifjúra, és „megkedvelte” őt; ránézett egy-egy betegre, vagy az elárvult sokaságra, és „megszánta” őket.
Uram, bocsásd meg nekem, hogy ilyen irgalmatlan szívű vagyok! Jó lenne a te szemeddel látni az embereket, akikről ugyan tudom, hogy vakon és nyomorultul rohannak vesztükbe – de nekem ez nem igazán fáj! Bárcsak tudnám én is „megszánni” őket, tudnék irgalmas szívvel viszonyulni hozzájuk!
Dávid király vallomása a Szent Istenről:
„Az irgalmashoz irgalmas vagy…” (Zsolt 18,26)
KOLONTÁR HALOTT!
Iszaptárolón
átszakadt a gát,
iszap hömpölyög
úton, völgyön át.
Virágzó falut
most iszap borít –
halljuk szomorún
rádión a hírt.
Néptelen utcán
idős nő botol,
mögötte halkan
a halál lohol.
Üres otthonok
némán intenek,
hol vagytok szülők,
drága gyermekek?
Mind elfutottak
négy égtáj felé,
egy szál ruhában
fagyos tél elé.
Mindent elborít
vörös sírlepel,
rajta az írás:
Ember, mit teszel?!
Gyászdalt zeng a szél
Kolontár felett,
Kolontár halott,
immár vége lett!
Pecznyík Pál / Celldömölk
Bibliai tanács a keresztyén emberek számára: „… sírjatok a sírókkal.” (Rm 12,15)
