Péld. 20,12
Ó látni, látni...
Ó látni, látni s megköszönni mind,
mit szemen át befogadhat az ember,
mindent, miben a szépség testet ölt,
s még sokkal messzebb látni
- lelki szemmel!
Most elsősorban testünk lámpását: szemünket hadd köszönjük Neked és vele mindazt, amit csodáidból megláthattunk ezen a földön. Áldott légy érte, hogy mindkét Könyvedet megírtad nekünk, s így Bibliánk mellett a természet könyvéből is olvashatunk Rólad. Engedd és add meg nekünk, hogy lelki szemeink is nyitva legyenek, hogy mindig ékességben láthassuk FIADAT, JÉZUS KRISZTUST, Akinek minden hatalom megadatott mennyen és földön.
Ámen.
Elárulták a reformációt?
- Írta: Dr. Sípos Ete Álmos
„Azért hitből, hogy kegyelemből legyen…” (Rm 4,16)
Fiatalon kezdtem bibliaórára járni, valaki hívott, talán kicsit erőszakosan is. Mindenáron azt akarta, hogy menjek el. Ő nem tudhatta, hogy bennem már ezt megelőzően is ott volt a vágy valami olyan élet után, amit akkor még meg sem tudtam fogalmazni. Édesanyámnak nem tetszett, hogy lánya „túlzóan vallásos” lett. Magyarázatomban arra hivatkoztam, hogy el KELL mennem.
A bibliai példázat (Lk 14.) nagy vacsorát készítő gazdája (a sokszori visszautasítás után) ezekkel a szavakkal küldte vendéghívogató szolgáját: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam!
Megszégyenít ez bennünket, mai szolgákat, akik viszont ezzel az indulattal keressük a vendégeket Mennyei Atyánk nagy vacsorájára: Nem erőltetek senkit, nem leszek erőszakos a hívogatással!
Talán éppen ezekben a hetekben is, az őszi evangelizáló gyülekezeti alkalmak előtt.
Előd Erika / Budapest
Pál apostol: „Ha az evangéliumot hirdetem, azzal nincs mit dicsekednem, mert belső kényszer hajt… Mert ha önként teszem ezt, jutalmam van, ha pedig nem önszántamból, akkor sáfársággal bíztak meg.” (1Kor 9,16-17)
Életút
- Írta: Móréhné Ági
Az első órákban gyönyörködve figyeltem a tájat, közben emelkedett gondolatok születtek bennem: a magasba nyúló jegenyékről, amelyek az ég felé törekszenek; a párhuzamosan haladó sínpár arra emlékeztetett, hogy életünknek is van iránya, és egyszer célba fogunk érni; a távvezetékek láttán pedig az Istennel való kapcsolat lehetősége jutott eszembe. A szép gondolatsorba azonban belezavart a felismerés, hogy fázom. A légkondicionáló kezdett kellemetlenné válni. Betakartam lábamat, majd olvasni kezdtem. Ám a vonat rázott, ezért kénytelen voltam az ölembe ereszteni a könyvet, amivel a dioptriaszám bizonyult kevésnek – ezért inkább az egyik igehirdetést hallgattam fülhallgatóval. Örömmel töltött el mindaz, ami elhangzott. Egy idő után azonban kényelmetlenné vált az egy helyben való ülés. Izegtem-mozogtam, és ettől a kendő csúszkált a lábamon, így hol a térdem fázott, hol a bokám. Szóval az utazás távolról sem volt komfortos, később a türelmemet is elvesztettem. Végre megérkeztem úticélomhoz, és minden kellemetlenség jelentéktelenné vált.
Ez a rövid esemény halvány illusztrációja annak, amit itt a földön átélünk. Nehezebb és könnyebb időszakok váltják egymást, miközben a menny felé tekintünk, és ez ad reményt a küzdelemben. Ám, amikor célba érünk, minden reményünk valósággá válik, és minden, ami közben nehéz volt, lehúzott, végleg megszűnik. János apostol látomása a megváltottak jövőjéről:
„Hallottam, amint a trón felől egy hatalmas hang ezt mondta: Íme, az Isten sátra az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és szemükről minden könnyet letöröl, és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel 21,3-4)
A teremtési rend egyik, talán legszebb bibliai szakasza (1Móz 2,21) megerősíti bennem a tapasztalati felismerést, hogy a férfiból az hiányzik, ami a nőben megvan. Izgalmasan szép titok tárul fel a teremtés első napjaiból, amikor az Isten úgy teremtette meg a férfit és a nőt, hogy mindketten, a Teremtő képmásaként, kölcsönösen kiegészítsék egymást.
Ennek nemcsak a szexualitásban van jelentősége, hanem a lelki, családi és társadalmi élet számos területén. Ha éppen nem valamennyin.
Feleségemmel, Marikával gyakran rácsodálkozzunk, hogy gondolatainkban, tennivalóinkban mennyire kiegészítjük egymást. Számtalanszor egyet gondolunk, mégis kiegészítjük egymást, mert más-más szempontra figyelünk jobban. Jólesik, ha közösen végezhetünk el valamit, mert együtt leljük benne örömünket. Már sokszor tapasztaltuk, hogy akkor lettek helyesek döntéseink, akkor végződtek el eredményesen feladataink, akkor tudtuk megvalósítani az Istentől kapott küldetésünket, ha egymásban bízva, közösen gondolkodtunk és cselekedtünk.
Persze, egymás kiegészítése időt és erőt igényel. Mégis megtérül az így befektetett energia, hiszen sok áldást kapunk ajándékba.
Weber István / Budapest
“Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére.” (1Móz 2,21)
Krisztusra bízd magad!
látható lett rajtunk szeretet, alázat?
Ha mi Isten hívő gyermekei vagyunk,
úgy, szolgálatunkhoz erőt tőle kapunk.
Nem lehet közömbös, mi vesz körül minket,
nem hagyhatjuk bajban hívő testvérünket!
Krisztusra bízd magad, Szövetségünk népe,
Menny felé haladva, lábnyomába lépve!
Szavaddal, munkáddal, tegyél bizonyságot
Uradról, ki vérén szerezte váltságod!
célja, hogy Atyjához emelhessen téged!
Megtetted-e mindig, ami tőled tellett?
Megálltál-e szánón betegtársad mellett?
Jézus szeme látta, mit nevében tettél,
megvigasztalt téged, ha kétségbe estél.
Csak te tudod, hányszor bocsátott meg néked,
keresztfára verte ó-embered, vétked.
Csak Jézusba rejtve lehetsz biztonságban,
ebben, a bűnökkel fertőzött világban.
nála vár szebb hazád, el nem múló fényben!
És, ha véget ér itt földi vándorlásod,
ámulatba ejt majd szebb öröklakásod.
Állj meg rendületlen hű Megváltód mellett,
Ő tette csodássá számodra a Mennyet!
Ama dicső honban csak egyetlen nép lesz,
boldog: ki tartozhat hívők seregéhez.
Ragyogó fehérben, földöntúli fényben,
csodákat élhet át Isten közelében.
