Miért?
Írta: Benedek Csilla
Közép-Európa számos országában az árvízi jelentéseket figyelik az emberek, és ámuldoznak a gátakat megpróbáló, helyenként tragédiát jelentő vízszintemelkedéseken. Jelen sorok írásakor még nem lehet tudni, hogy hazánkban, a Duna melletti területen élők közül ki az, aki károsultja lesz az embert próbáló árvízi napoknak.
Sokakban merül fel ilyenkor a kérdés, hogy miért ér bennünket ennyi katasztrófa (hófúvás, tiszai-dunai árvíz, földmozgások, jégesők, belvizek, aszályok...). Mivel elfogadható magyarázatot nem kapnak, ezért a reakciójuk elégedetlenkedés, zúgolódás, istenkáromlás, legjobb esetben is fásult beletörődés.
Isten pedig – aki megengedi a nyomorúságot – hallgat és vár. Várja, hogy a kérdéssel őt keressék meg, és ő adhasson kielégítő választ, hiszen egyedül hatalmas Isten ő, aki teremtette, fenntartja, igazgatja a Földet. Ő adott életet mindennek. A tragédiák megmutatják az ember kiszolgáltatottságát, vágyat gerjeszthetnek az isteni gondviselés iránt, amit Jézusnak a földi gondoskodás melletti, az öröklét biztonságát is garantáló kegyelme elégíthet ki.
A nehezek, a tragédiák az isteni kegyelem előkészítői az őt keresőknek, a kegyelem hírnökei pedig a Krisztusban hívő emberek, akik ma is azért imádkoznak, hogy legyen Isten kegyelmes gondviselőnk a nehéz napokban, s indítson lelki megújulást a magyar nép között!
Mint ahogyan ezt már az Ószövetségben is hirdette a próféta:
„Bizony, így szól az Úr Izrael házához: Engem keressetek, és éltek!" (Ám 5,4)
Pál apostol szavaival: „Az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10)
Sokakban merül fel ilyenkor a kérdés, hogy miért ér bennünket ennyi katasztrófa (hófúvás, tiszai-dunai árvíz, földmozgások, jégesők, belvizek, aszályok...). Mivel elfogadható magyarázatot nem kapnak, ezért a reakciójuk elégedetlenkedés, zúgolódás, istenkáromlás, legjobb esetben is fásult beletörődés.
Isten pedig – aki megengedi a nyomorúságot – hallgat és vár. Várja, hogy a kérdéssel őt keressék meg, és ő adhasson kielégítő választ, hiszen egyedül hatalmas Isten ő, aki teremtette, fenntartja, igazgatja a Földet. Ő adott életet mindennek. A tragédiák megmutatják az ember kiszolgáltatottságát, vágyat gerjeszthetnek az isteni gondviselés iránt, amit Jézusnak a földi gondoskodás melletti, az öröklét biztonságát is garantáló kegyelme elégíthet ki.
A nehezek, a tragédiák az isteni kegyelem előkészítői az őt keresőknek, a kegyelem hírnökei pedig a Krisztusban hívő emberek, akik ma is azért imádkoznak, hogy legyen Isten kegyelmes gondviselőnk a nehéz napokban, s indítson lelki megújulást a magyar nép között!
Mint ahogyan ezt már az Ószövetségben is hirdette a próféta:
„Bizony, így szól az Úr Izrael házához: Engem keressetek, és éltek!" (Ám 5,4)
Pedagógusnapra
- Írta: dr. Viczián Miklós
Máig azokra az elöljáróimra gondolok szívesen – lett-légyenek bár tanítók, tanárok, gyülekezeti csoportvezetők vagy lelkipásztorok, illetve munkahelyi főnökeim –, akiknek elvárásai voltak, akik feladatokkal bíztak meg. Jórészt törlődtek viszont emlékemből azok, akik követelmények és egyértelmű iránymutatás nélkül foglalták el a magasabb rangot.
Szívesen emlékszem például a serdülőköri vezetőmre – lehettem 11-12 éves –, aki egy nyári táborozáson (most gyermek csendeshétnek mondanánk) reggeli áhítat megtartásával bízott meg. Amikor látta, hogy izgalommal készülődve csak küszködök a kijelölt bibliai szakasszal, leült mellém, és mintha csak beszélgetne velem, elmondta az áhítat bő vázlatát. Egy életre megajándékozott az igehirdetés örömével.
Gimnáziumi osztályfőnököm az osztálykirándulások és egyéb rendezvények szervezését bízta rendszeresen rám. Az ő tekintélye, tanácsa észrevétlenül állt az én munkám mögött. Egy életre megajándékozott a szervezés örömével.
Első munkahelyi főnököm a szakma nemzetközi folyóiratait rendszeresen körözte a beosztott mérnökei között. Aláírásunkkal kellett igazolni, hogy átnéztük, elolvastuk őket. Elvárta, hogy publikáljunk folyóiratokban, előadásokat tartsunk. Egy életre megajándékozott az igényes szakmai munka örömével.
Mind ezek mögött és fölött ott látom legfőbb pedagógusom meg nem szűnő, személyre szabott tervét, aki emberek által, általunk hajtja végre az egész világra kiterjedő sereggyűjtését. Köszönöm mindazoknak, akik elhozták nekem ezeket az előre elkészített jócselekedeteket!
Szívesen emlékszem például a serdülőköri vezetőmre – lehettem 11-12 éves –, aki egy nyári táborozáson (most gyermek csendeshétnek mondanánk) reggeli áhítat megtartásával bízott meg. Amikor látta, hogy izgalommal készülődve csak küszködök a kijelölt bibliai szakasszal, leült mellém, és mintha csak beszélgetne velem, elmondta az áhítat bő vázlatát. Egy életre megajándékozott az igehirdetés örömével.
Gimnáziumi osztályfőnököm az osztálykirándulások és egyéb rendezvények szervezését bízta rendszeresen rám. Az ő tekintélye, tanácsa észrevétlenül állt az én munkám mögött. Egy életre megajándékozott a szervezés örömével.
Első munkahelyi főnököm a szakma nemzetközi folyóiratait rendszeresen körözte a beosztott mérnökei között. Aláírásunkkal kellett igazolni, hogy átnéztük, elolvastuk őket. Elvárta, hogy publikáljunk folyóiratokban, előadásokat tartsunk. Egy életre megajándékozott az igényes szakmai munka örömével.
Mind ezek mögött és fölött ott látom legfőbb pedagógusom meg nem szűnő, személyre szabott tervét, aki emberek által, általunk hajtja végre az egész világra kiterjedő sereggyűjtését. Köszönöm mindazoknak, akik elhozták nekem ezeket az előre elkészített jócselekedeteket!
Pál apostol szavaival: „Az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Ef 2,10)
