Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Tótvázsony

2017. február 16. 09:11 - Andre Lowoa

Tótvázsony 1192 lakosú község Veszprémtől 19 kilométerre, délnyugatra fekszik a Veszprém-Tapolcai összekötő út mellett. A település földrajzi fekvését meghatározó harmadik jellegzetesség a falut észak-nyugati irányból határoló Bakony hegyvonulatai. A római kortól ismert, a középkorban több kisebb település is kialakult a mai helyén, melyek a török időkben elpusztultak. Jelentős a német ajkú lakosság aránya. A maihoz hasonló néven először 1082-ben említett település. A XVIII. században német telepesekkel népesítették újra.
A római katolikus templom 1818-ban, klasszicista stílusban épült.
A református templom a korábbi templom helyén a XVIII. század végén építették copfstílusban.
Savanyó Jóska sírja a katolikus temetőben található, aki az egyik leghíresebb Balaton-felvidéki, és Bakonyi betyár volt.

http://kd.bloglog.hu/page/11/


Szűz Mária neve-templom


alapítva: 1818.

komment
süti beállítások módosítása