Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Aszófő

2017. február 16. 09:05 - Andre Lowoa

Aszófő 335 lakosú község a Tihanyi-félsziget bejáratánál fekszik, területét a Tavi- Séd osztja ketté. A helységet érinti a 29-es/Tapolca- Székesfehérvár- Budapest/ vasútvonal. 1211-ben említi először oklevél a települést, Ozoufeu néven. Területén azonban jóval korábban is éltek emberek, ennek szép emléke a falu határában feltárt római kori villa maradványa. A XI. században a tihanyi bencés apátság jobbágyfaluja.  Annak ellenére, hogy a Balaton partjától alig 1,5 kilométerre fekszik, ma már senki nem foglalkozik halászattal. A település megélhetését a mezőgazdasági termelés biztosítja: ezen belül is a szőlő- és gyümölcstermelés. 1895-ben már 4872 gyümölcsfát írtak össze. Ezen a kötött, köves, kavicsos talajon mást nem is lehetne termelni.
A Szent László templom 1832-1834 között épült, a falu főterén áll. A klasszicista épület oltára a XVIII. századból származik, oltárképét Pesky József festette 1824-ben.
A kövesdi templomrom a vasútállomás közelében emelkedik. A valaha itt álló Kövesd faluból, amelyet először 1211-ben említenek csak ennyi maradt, a török időkben elpusztult. A kis templom római maradványokon épült a XIII. században, egyhajós volt, egyenes záródású szentéllyel.
Jelentős emléke még a Vörösmáli-dűlő pincesora, amely dongaboltozatos pincéből és nyeregtetős présházból álló épületek, amelyek a dűlőút mentén sorakoznak 1848-1883 között készültek. Homlokzatukat barokkos vakolatdíszek ékesítik, az ajtók faragottak.

http://kd.bloglog.hu/page/13/


Szent László-templom

 

alapítva: XIV. században, újjászervezve 1784-ben, anyakönyv.: 1754-től, előtte Tihanyban

A templom az 1830-as évek elején épült, késő barokk stílusban, klasszicista főoltárral. Az oltárképet Pesky János festette, a szószék empire stílusú.




komment
süti beállítások módosítása