'Merre, Balázs testvér, de merre, de merre?' / „Azt mondom én, testvér, jobb lesz ha semerre. / Sorsunknak sorsával már régen számoltak, / Már nem a mi dolgunk, hogy mi lesz a Holnap.” (Ady Endre, Két kuruc beszélget)

Nemzetünk ősi nyavalyája a búskomor jövőlátás, az elkövetkezőkre szorongással tekintő, a jó napokban is nehézséget sejtő (Nagy böjtje lesz ennek!) kurucos kesergés. S kevés kivétellel jellemző ez a beteges lelkiség a keresztyén emberekre is.

A minap örömmel számoltam be egy társaságban arról, hogy a két hófúvásos nap közti enyhülésben, kint, a kertben boldogan trillázik a cinke. „Boldog tudatlanság! – jegyezte meg ekkor a jól értesült – a meteorológia már narancssárga riasztást adott ki...”

A madárcsapat erről tényleg semmit sem tudott, ők csak boldogan dicsérték alkotójukat; nem aggódtak a holnap miatt. Jövőbelátó barátom pedig bizonyságát adta az Isten gondviselő hatalmáról mit sem sejtő hitetlenségének.

Bizony, Balázs testvér, nem számolsz az Úrral, s maradsz, ami voltál: magadban a búval!

Dr. Mikolicz Gyula / Pécel



Jézus Krisztus figyelmeztetése: „Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek és nem is aratnak, csűrbe sem takarnak, és mennyei Atyátok eltartja őket! Nem vagytok-e ti sokkal értékesebbek náluk? ...Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6, 25-34)

Ötven évvel ezelőtti osztálytársakkal beszélgettünk karácsony előtt egy budai vendéglőben. Előkerültek régi csínytevések, egykori tanáraink kedvenc mondásai, de lassan áttevődött a társalgás a jelen eseményeinek értékelésére. A politikai, világnézeti paletta, ami az úttörős, KISZ-es időkben beszédtéma sem lehetett, mára igen szélesre nyílt, s az idők – meg életkorunk – változását is jelezve felszínre is tört. Ki hevesen, ki visszafogottan értékelte a bel- és külpolitika sajtóból megismerhető, s ebből tovább szőhető összeesküvés-elméleteit.
Eljutottunk az orosz-amerikai geopolitikai huzavonáig s az ukrán-válságig. Ekkor az egyik fiú, akit én magamba úgy kategorizálnék, hogy vallás nélküli humanista, hozzám címezve a szót, fennhangon ezt mondta:
- Te erről biztos többet tudsz, ugye Káin megölte Ábelt?
- Igen.
- Ezek szerint mi mind Káintól származunk. Nem ezért van minden emberben ez a káini indulat, hogy bármi áron, de le akarjuk győzni egymást?
Megállt egy pillanatra a beszélgetés, majd ilyen gondolatok törtek felszínre: Akkor ez genetikailag kódolt bennünk? Ilyen az élet! Nem tehetünk ellene...
- A baj már a szülőknél kezdődött, amikor fellázadtak Isten rendje ellen – vetettem közbe, de mint kellemetlen témán, ezzel tovább is gördült a beszélgetés, és valaki a Francia Forradalmat kezdte szidni, hogy ott kezdődött Isten trónfosztása. Kár, hogy a gondolkodás sokaknál itt be is fejeződik, hiszen

Ésaiás 43,1


Ne félj!

Háromszázhatvanhat "Ne félj!"
táplálja bennünk a reményt
a Biblián át... Aki tud,
olvasni, minden napra jut
annak ígéret s védelem,
hogy megszűnjék a félelem.
Híd ez, mely mindent átível,
csak hinni kell,
csak hinni kell!

(Jn 15,5)


"Nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" - mondta a Mester, és tanítványa egyetértett. Szerette Mesterét, soha egyetlen szavát sem vonta volna kétségbe. Hogyan is tehette volna, hiszen annyiszor láthatta azoknak beteljesedését. Látta, hogy a sánta jár, a vak újra lát, ha Mestere megszólal, és reménykedni kezd a megszomorodott.
Amikor legközelebb találkozott barátaival, meg is osztotta velük ezt a csodálatos gondolatot, és meg tudta ítélni, ha valamelyiküknek sikertelensége vagy tévedése abból származott, hogy figyelmen kívül hagyta ezt az alapigazságot.

Legújabb munkahelyén meglepetten tapasztalta, mennyi minden megy kollegáinak, akik nem ismerték a Mestert. Nélküle éltek és boldogultak. Nélküle szerettek és szereztek. Nem hiányzott nekik a Mesternek sem tanácsa, sem intése, sem biztatása. Önfeledt és menő haverei jelenlétében kezdte szorosnak és túlzottan szigorúnak érezni Mestere szavait, majd kezdte rendre felfedezni az effajta kötöttségektől mentes ember életét. Mestere nélkül egyre könnyebb volt saját ügyeit intézni munkaidőben. Az sem zavarta, hogy a pénzzel és munkaidejével való elszámoláskor legtöbbször saját javára kerekített.
Eltelt a kisstílű felkerekítések korszaka, nagyobb vállalkozásokba kezdett. Ennek megfelelően nagyobb ajtók nyíltak meg előtte, több lett az elismerés. Idővel a társaságban, majd otthoni magányában elfogyasztott szesz mennyisége is növekedett. Valami feszítette belülről. Ilyenkor nem használt sem a falon sorakozó, bekeretezett díszoklevelek látványa, sem az a tudat, hogy bankszámláján bőven van tartalék pénze. Az sem elégítette ki, ha egyszerre több barát és barátnő zsongta körül.
Az utca forgatagában megpillantott egy arcot. Nehezen tudta azonosítani, annyit viszont tudott, hogy csak egyszer látta. Valami nem hagyta nyugton, amíg rá nem jött, honnan ismeri: egyik barátja hozta magával ezt az ismeretlent még annak idején, amikor lelkesen magyarázta a "nélkülem semmit sem tudtok cselekedni" igazságát.
Otthon már tudta, hogy mi feszíti olyan nagyon bensejét: a Mestere hiányában összegyűjtött semmi.
(Adorján Kálmán)

Építkezni! Nagy a láz,
fényes otthon, cifra ház,
minden ponton új elem,
nőttön nő a kényelem...
És az ára?

Nagy telek vár, jó víkend,
fóliázott konyhakert.
Díszkerítés is telik
minden hétvég ott telik...
És az ára?

Ékesít az iskola,
a második diploma,
doktorátus... Ennyi kell!
Testhez áll a sok siker.
És az ára?

Gürcölsz, egyre többre mégysz,
mindig jobban kell a pénz,
váltig űz a "nem elég",
hajt az ifjabb nemzedék...
És az ára?

Mindezeknek élve, mondd,
bölcs voltál-e vagy bolond?
Ballagván a vég felé
nem a lelked ára-é,
mit elértél?

Közben hányszor szólt az ÚR!
Mennyi Ige porba hullt!
Mit viszel s mi lesz veled,
ha elkérik lelkedet
még az éjjel?
Füle Lajos / Vásárosnamény

Mózes imádsága: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

„Újesztendő, vígságszerző most kezd újulni,

Újulással, víg örömet most kezd hirdetni.
Hirdeti már a Messiást, el fog az jönni,

Legyetek a nagy Istennek igaz hívei.”