Tolna 12116 lakosú város a 6-os főközlekedési út és a 46-os/Sárbogárd- Bátaszék/ vasútvonal mellett. Tolna területén a római korban a limes ALTA RIPA (Magaspart) nevű erődítménye állt. Már akkor felismerték e terület fontosságát, hiszen a Dunán Mohácsig más átkelési lehetőség nem volt. Tolna neve is feltehetően a latin »telona« = vámok, vámhelyek szóból keletkezett. A honfoglalás után ez a terület a fejedelmi szállásterülethez tartozott. A fejedelemfiak téli szállása itt, Tolna és Kalocsa környékén volt. Szent István vármegye-szervezésekor Tolnán is földvárat emeltek, s e köré építették ki a vármegye szervezetet. Már a kalandozások idején megkezdték itt a vámok szedését. A tihanyi alapítólevél szerint a tolnai vám- és átkelőhely jövedelmének harmadát az apátság kapta. A tolnai uradalom valószínűleg a XII. századig a trónörökös tulajdona lehetett. Később királynéi birtokként kezelik. A XIV. században Tolnavár fejlődni, terjeszkedni kezdett. Ekkor tehát a tatárjárás után már nem földvár, hanem szilárdabb anyagból épült vár állott itt, amelybe feltehetőleg templomot is építettek. Ebből a korból számos jogi vitáról maradtak fenn híradások, általában földterületek szerzése, a szomszédok zaklatása kapcsán. A fejlődés eredményeképpen Tolna a XV. század elején, valószínűleg Zsigmond királytól elnyerte a mezővárosi rangot. Az 1488-ban hazánkban járt itáliai főpap, Ransanus beszámolójában Tolnáról is megemlékezik. Eszerint a város a Duna partján széles sávban terült el, központjaként néhány régi épületkomplexumot, leírása szerint monostort jelöl meg. A XV. század második felétől beszélhetünk Tolna aranykoráról. V. László királytól címerhasználati jogot kapott. Mátyás király idején, 1463 tavaszán országgyűlést tartottak Tolnaváron. De többször tartottak itt vármegyegyűlést és vármegyei törvényszéket. Neve leegyszerűsödött Tolnavárról Tolnára. Ebben az időben népessége felszaporodott, mely mezőgazdaságból és halászatból élt. Iparosai céhekbe tömörültek, iskolái az egyetemi tanuláshoz is biztos alapot nyújtottak. A települést a városlakók által választott önkormányzati tisztségviselők irányították. 1526-ban II. Lajos Tolnát jelölte ki a török ellen felkelt had gyülekezőhelyéül. A király augusztus 6-án érkezett ide, és egy hétig táborozott a városban. A mohácsi csatavesztés után a törökök nem foglalták el a várost, csak 1542-tôl tudunk arról, hogy a kincstár vámszedője Tolnán tartózkodik. A török hódoltság viszont nem jelentett békét. A várost továbbra is sarcolták a magyar portyázó hadak, szabadcsapatok. Ennek ellenére az ideutazók Tolnát szép, nagy mezővárosként emlegetik. Különleges helyzeténél fogva lakossága igen vegyes összetételű volt. Törökök, magyarok, rácok, zsidók, sőt olaszok is éltek Tolnán. Lakossága ekkor 6000-8000 fő körül mozgott. A török megszállás kezdetén Tolna lakossága teljes egészében katolikus vallású volt. Az 1540-es években vette kezdetét a lutheri reformáció beáramlása a városba. Az első reformátor Eszéki Zigerius (Szigeti) Imre, bár ő még nem ért el átütő sikert. 1551-ben azonban Tolnára érkezett a Drávaszög reformátora Sztárai Mihály és Szegedi Kis István, aki az iskola vezetését vállalta el. A két vallás háborúskodásaiba gyakran bevonták a török hatóságokat is. A két reformer azonban elérte célját: 1580 körül már a lakosság döntő többsége a református vallást követte. Zigerius alapította 1548-ban a protestáns iskolát, mely később, Szegedi Kis István rektorsága alatt oly nagy hírnévre tett szert. Utóda, Túri Pál alatt már középfokú oktatás folyt Tolnán. Berendezkedése a Wittenbergi Akadémia rendjét követte. Ilyen színvonalú képzést nyújtó iskola nem volt több a hódoltság területén. Innen Wittenbergbe vagy Heidelbergbe mentek továbbtanulni a diákok, ahonnan sokan visszatértek Tolnára. Ilyenek voltak Dombóvári Péter, Decsi Gáspár és Baranyai Decsi János. A város tekintélyes könyvtárral rendelkezett. Mindez azonban a török hódoltság végén, a felszabadító harcok során megsemmisült. A hadak járta, teljesen lepusztult települést 1718-ban III. Károly a Wallisoknak adományozta. A katolikus grófok egy ideig még megengedték, hogy városukban reformátusok éljenek, vásártartási jogot is szereztek a városnak. Ezzel ismét városi rangra emelkedett Tolna. 1718-tól megkezdték a város betelepítését. Leginkább német területekről érkeztek ide iparosok. Ekkor a Wallisok már csak katolikusoknak engedték a betelepülést. A város lassan ismét fejlődésnek indult, hogy a második virágkorát a reformkorra éri el.
Római katolikus templomát 1773-ban építették. A sokalakos Szentháromság-szobrát 1790 körül emelték. Selyemgyára műemlék jellegű létesítmény. A Széchenyi-házban lakott a Duna szabályozása idején Széchenyi István a legnagyobb magyar.


http://dd.bloglog.hu/page/6/