Ruzsa 2798 lakosú község Mórahalomtól nyugatra, 26 kilométerre az 55-ös főközlekedési út mentén fekszik. A jelenlegi Ruzsa község a régi Csorva és Kereset helységek területén alakult ki. A Kaltschmidt Ábrahám által készített XVIII. századi térkép Csorván és Kereseten templomhelyet jelöl. Reizner János, a régi Szeged kutatója mindkét helyet megásatta a XIX. század végén és Kereseten egy harangot, Csorván pedig egy belvilágában 8 méter hosszú, 3,5 méter széles egyenes záródású, szentéllyel rendelkező templom alapjait ásta ki. Ugyancsak Csorván Szűcs Tamás egy gazdasági épület földmunkája közben 2 darab 40-45 cm átmérőjű vasabroncs maradványai között egy bronz templomi füstölőt talált. A füstölőről régészek és művészettörténészek megállapították, hogy XII. századbeli készítmény és királyi műhelyből került ki. A füstölő jelenleg Szegeden a Móra Ferenc Múzeumban található. Sem Kereset, sem Csorva nevét a török előtti idők oklevelei nem említik, bár létezésük abban a korban régészeti leletek alapján bizonyítottnak tekinthető. Kereset és Csorva valószínűleg a törökdúlásig fennállott. Reizner János “Szeged története” c. munkájában régi oklevelekre hivatkozva azt állítja, hogy Csorván 1620-ban még volt szállás, azt azonban, hogy ebben az időben hányan éltek ott, és hogy nem csak a régi falu helyén megszálló pásztoremberekről volt-e szó, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy a törökdúlás után Kereset mint falu eltűnt. Neve mint puszta szerepel még oklevelekben, sőt az 1700-as évek térképén még a templom helye is fel van tüntetve. Nagyobb számú földműveléssel foglalkozó lakosság azonban csak a tanyavilág kialakulásakor, a XIX. század elején tűnik fel itt. Csorván a török alatt elpusztult falu helyén az 1700-as években már feltűnik a lakosság ismét, és a XIX. század közepén a környék legsűrűbben lakott tanyavilága. 1729-ben Andrássy Zsigmond Csongrád megyei alispán és neje Kun Zsuzsanna, nádori adományozás címén jogot szerzett Keresetre, Csorvára és Öttömösre nézve. /Szeged városi titkos levéltár 141. számú akta/. A város azonban Andrássyékkal megegyezett és a fent nevezett pusztákat megszerezte magának. Ezek birtokában III. Károly király 1731. május 11-én kelt oklevelében Szeged várost megerősíti. Mária Terézia 1750-ben “Bilisin, Engi homokja, Csikóssemlyéke, Kántorszéke, Mórahalma, Paphalma, Reszke, Kistelek, Kereset, Csorva és Öttömös” birtokra nézve az adományt megerősítette. A török idők után Szeged város hatalmas földterületekkel bírt. A város közvetlen közelében úgynevezett belső legelők terültek el. Ezt a fekete földek övezték, a városi földek legtávolabbi pontjain pedig a homokpuszták voltak. A város határát Szeged polgárai közösen birtokolták. A török idők előtt Szeged a Szerémségben nagyobb földterületekkel rendelkezett, melyeken szőlőt termeltek. Messze földön híres volt a szegediek termelte szerémségi bor. A török világ után ezeket a területeket a város elveszítette. A polgárok azonban nem akartak lemondani a bortermelésről, így lassan kióvakodtak szőlőikkel a külső területekre. A fekete földeken folyt a földművelés. A távolabbi homokpusztákon pedig jószágot legeltettek, melyeket a telelésre az úgynevezett belső legelőkre hajtottak. A lakosság azonban Szegeden élt, ahonnan csak időszaki munkákra, a földművelő munkák idejére, vagy a legeltetés idejére költözött ki a szállásokra, de télire ismét visszaköltözött a városba. Az idők folyamán azonban egyesek szívesebben telepedtek volna le a földeken, amelyet műveltek. Már az 1700-as évek elején - bár szórványosan - megindult a kirajzás a városból. 1733. júniusában Csorván és Feketehalom körül kaptak többen szállást. Az örökeladás legrégibb esete pedig 1725-ből ismeretes. Ekkor a Kónya család a Bodótelek felét 15 forinton vásárolta meg. Kezdetben a város hallani sem akart arról, hogy egyetlen darab föld tulajdonjogáról is lemondjon, és nem engedte meg, hogy a lakosok a pusztán végleges szállást építsenek maguknak. Még 1743. április 24-én is a tanács azt a határozatot hozta, hogy: “Akinek a Nemes Magistratus teleket vagy valami földet ád, ne légyen szabad nekie pénzen eladni, hanem visszaadja a Nemes Városnak, ha nem szükséges nekie, avagy lakóul innen elmegyen”. /Szeged város tanácsi jegyzőkönyve 1743. 178. lap/ Bár a lakosság a falakon belül szaporodott, szüksége volt a földekre, hogy megéljen belőle, de a város részéről indokolt, hogy ragaszkodott a tanyák felosztatlanságához. Ebben az időben ugyanis az állattenyésztés még jól jövedelmezett. Gulyák, ménesek, birkanyájak tucatjai legeltek a szegedi pusztákon, amelyeket azután külországokba hajtottak. A közös legelőn olcsó volt a legeltetés. A legelő járásokra volt osztva. Innen kapta Ruzsajárás is a nevét. A mai Ruzsa határa, mint a szegedi tanyák legtávolabb eső része, csak a XVIII. század végén, a XIX. század elején kezdett benépesedni. A XVIII-XIX. század fordulóján az állattenyésztés mellett előtérbe került a földművelés. Ennek az volt az oka, hogy a gabona ára felszökött. Ezen kívül a népesség szaporodása, másrészt a földjáradék törvény hozta magával, hogy mind nagyobb területeket vettek művelés alá. A városnak azon kellett gondolkodnia, hogy az eddig műveletlen területeken valamennyire művelhető területeket alakítsanak ki. Ezért egyrészt a vízzel, mocsarakkal borított területeket lecsapolták, másrészt erdőket kezdtek telepíteni a sívóhomok megkötésére. Az erdőtelepítés szószólója a szegedi Vedres István volt. Kezdeményezésére telepítettek először Kistelek környékén egy nagyobb erdőt, és amikor ott bebizonyosodott, hogy a homoki földek megkötésére kiválóan alkalmas, akkor a XIX-XX. századfordulótól kezdve telepítettek erdőket az alsó- és felsőtanyákon. A Ruki erdőt 1805-ben telepítették /553 kh./, míg Csorván 413 kh. erdőt telepítettek ekkor. A második szakaszban telepítették a Klauzál erdőt, a mai Pálfy erdőt 1869-ben ültették. A település ma is jelentős erdőterületekkel rendelkezik. Az öregcsorvai rész az 1800-as évek elejétől kezdett benépesülni, s felvetődött egy iskola építésének szükségessége. A mai Öregcsorvai iskola helyén 1856-ben épült egy vert falú zsindely tetejű iskola épület. Az alacsony tanterem mellett egy szoba konyhából álló tanítói lakás is volt benne. Az iskola védőszentjéül a pásztorok védőszentjét, Szent Demetert választották, ez is bizonyítja, hogy a lakosok között a pásztorkodó embereknek még nagy szavuk volt. A XIX. század közepére a csorvai részen és a vágói részen volt különösen elterjedt a tanyavilág. Az itt nyert földek általában örökföldek voltak, amelyeket Szeged várostól művelőik megvásároltak. A kereseti részen és a mai község helyén bérletföldek voltak. Ugyanakkor még nagy területeket hagytak meg legelőknek is. A laposdűlői részen, a laposjáráson ökörcsorda legelt. Az úgynevezett Kereset járásban magyar tarka tehén és ökörcsorda, a vágió járásban szűzgulya, az átokházi részen magyar tehén, tarka tehén, két ökörcsorda és egy szűzgulya legelt. Az I. Világháború végére az utolsó maradványai is eltűntek annak a pásztor életmódnak, amely a honfoglalástól a XX. század elejéig megőrizte a nomád magyarok életformájának néhány hagyományát. Sajnos a mai Ruzsán ennek nyomai sem lelhetők fel, mert a pásztorok helyét a XIX. század közepétől egyre inkább átvették a Szegedről kiszoruló, földműveléssel foglalkozó bérlők. A pásztorok csak a mesékben éltek tovább, mint örök ellenfelei vagy segítői a híres Rózsa Sándor féle betyároknak. Rózsa Sándort a mai Ruzsa területén a volt Paplógó féle tanyán fogták el 1857. május 1-jén. Akkor ezen a tanyán három család lakott. Az egyik közülük Katona Pál családja volt. Katona Pál pedig Rózsa Sándor keresztkomája. A hagyomány szerint Rózsa Sándor és Katona Pál Majsára mentek a vásárba, ahol Rózsa Sándornak megtetszett egy csikó. Meg akarta venni, alkudozott rá, de kevés pénz volt nála. Elment, hogy pénzt szerezzen, de a pénzzel már nem mert visszamenni a csikó gazdájához, mert félt, hogy felismerték. Komájának, Katona Pálnak adta oda a csikó árát, de ő meg ökröket vett a pénzen. Rózsa Sándor fejére ekkor már 10.000 forint volt kitűzve. Rózsa Sándor 1857. május 1-jén állított be komájához, hogy számon kérje tőle a csikó árát. Lóháton odaállt Katona Pál ajtaja elé, azt gondolván, hogy Katona Pál bent van a házban, ő azonban az ólak közül került elő egy vasalt lőccsel, és szóváltás közben megütötte vele Rózsa Sándort. Dulakodni kezdtek, s Rózsa Sándor előrántva pisztolyát, Katona Pál bal karját megsebesítette. Közben a három család népe összeszaladt, és Katona Pál Maris nevű lánya egy baltával úgy fejbe vágta a betyárt, hogy elájult. Ekkor összekötötték és pandúrkézre adták. A 10.000 forinton, amit Rózsa Sándorért kaptak, a három család osztozott. A XIX. század folyamán a birtokviszonyok megkövetelték, hogy kataszteri térképet készítsenek, s pontosan felmérjék a pusztákat. A népesség szaporodásával pedig szükségessé vált, hogy közigazgatási egységekre osszák a vidéket. A pusztát két nagy részre osztották, Felsőtanyára és Alsótanyára. A mai Ruzsa az Alsótanyához tartozott. Alsó- és Felsőtanyát kapitányságokra osztották. A mai Ruzsa a volt csorvai és átokházi kapitányság egy részén alakult. E két kapitányságban a következő dűlők voltak: Ruki-, Mérges-, Kereset-, Vágó-, Külső-, Belső-csorvai-, Ruzsajárás-, Átokháza I-, Átokháza II- és Városi dűlő. Alsó-és Felsőtanyán két központot létesítettek, ahol a tanyavilág legszükségesebb ügyeit intézték. A központokban, melyeket Várostanyának neveztek, tartózkodott a pusztai kapitány felügyelete alatt a rendőrség, az orvos, állatorvos, szülésznő. Itt volt a központi iskola és a plébánia hivatal is. Ruzsa a mai Mórahalomhoz tartozott. A szegedi árvíz után egyre többen települtek ki a városból, s a 25-30 évre bérletbe kiadott földön próbáltak megélni. A XIX-XX. századforduló idején ezen a vidéken még gyakori volt a faeke, a cséplőgépet csak hallomásból ismerték. A gabonát úgy nyomtatták ki, vagy kézi erővel csépelték. A nyomtatás munkamenete a következő volt: a tarló földjét egy részen kapával feltörték és lelocsolták vízzel. Utána újból felkapálták és ledöngölték., majd még egyszer meglocsolták és szikkadni hagyták. A gabonát, amelyet nem kötöttek kévékbe, hanem “vontatókba” raktak össze, vontatónként behúzatták a ledöngölt területre és ott vastagon elterítették. Utána kocsival addig jártak körbe a kiterített gabonán, míg laposra nem tapostatták. Akkor megfordították, felrázták és ismét tapostatták. A kitaposott gabonából először a szalmát távolították el, majd a pelyvát szelelték ki, végül a felszedett szemet szelelték és rostálták. A tanyarendszer kialakulásával egyidőben megjelentek a tanyai települési mód ellentmondásai is. A tanyasi ember ezért a legritkább esetben fordult orvoshoz, inkább kuruzsló asszonyokkal gyógyíttatta betegségét. A jószágok betegségét is kuruzslókkal gyógyíttatták. Távol volt az iskola is. Az Öregcsorvai iskola után 1896-ban egy tanteremmel felépítették az Öregiskolát, majd a Ruki I-es iskola épült fel 1908-ban egy tanteremmel és a Honvéderdei iskola 1912-ben kettő tanteremmel. Ezek az iskolák távol voltak egymástól és a közbeeső tanyáktól is. A gyermekeknek több kilométert kellett gyalogolniuk, hogy eljussanak az iskolába. A gyerek csak addig tanult, amíg az otthoni munkában hasznát nem tudták venni. A mezőgazdasági munkák idején igen nagy volt a hiányzások száma. Emiatt magas volt az analfabéták száma. A tanyasiak egy héten egyszer a templomban jöttek össze. Az 1920-as, 1930-as években a nyomorban élő bérlőket külön sújtotta a bérleti díjak emelése. Csonka Miklós dr. városi tanácsnok, a gazdasági ügyosztály vezetője “Csongrád megye története” Szeged című fejezetének 14-15. oldalán így ír: “Nem csak a haszonbérrel maradnak hátralékban, hanem megélni is képtelenek, csak tengődnek a bérföldön… A makacs nem fizetőket bírósági úton kellett kilakoltatni. Ez bár sajnálatos tény, de a város arról a jogáról, hogy birtokával szabadon rendelkezzék, közérdekből le nem mondhat”. A tanyákon gyakori a kilakoltatás. A város a kilakoltatottaknak a városi kertészetnél szükségállást biztosított, szükségszállásokkal. Végül a város az 1930-as évek folyamán többször kényszerült a bérletek árának csökkentésére, sőt elengedésére is. A magántulajdonban lévő földek zömmel a mai öregcsorvai és jakushegyi részen voltak. 1945-ben a bérletföldekből 1313 földigénylő 8773 katasztrális hold földet kapott. 1948-ban a Szeged-Pusztamérges vasútvonal helyi állomása környékén megindult az építkezés és kezdetét vette a település mai belterületének kialakítása. A területen 1947-ben Szeged- Ruzsajárás néven alakult jegyzőség, mely 1950-ben önálló tanácsú községgé vált, Csorva néven. Ezt a nevet 1957-ben változtatták Ruzsára, Ruzsajárás nevének rövidítésével. A Ruzsa elnevezés arra az időre utal, amikor még ezen a területen pásztorkodás folyt. Még egy XIX. század közepén készült jegyzőkönyv is ezt a területet “Ruzsa Jakab féle baromjárás” néven említi. Más vélemények szerint a Ruzsajárás elnevezés a vidék szülöttje Rózsa Sándor és őseinek nevét őrzi, az itt élők tájszólásának megfelelően. Jellemző vallás a római katolikus. A település a régi templomok elpusztulását követően nem rendelkezett templommal. Az egyházi szertartásokra az Öregiskolában, majd később a jelenlegi templom helyén lévő kis épületben került sor. Az 1980-as években kezdődött az új templom építése Takács János tervei alapján. Az új templomot 1987. augusztusában szentelték fel.
Urunk Színeváltozása-templom
1950-ben önálló község lesz, 1957-ben veszi fel a Ruzsa nevet. Önálló egyházközséggé 1944-ben alakul, anyakönyvvezetés 1947-től van.
1946-56-ig az ásotthalmi plébániáról külkáplán látja el. Ekkor lelkészség lesz. 1985. február 24-én dr. Udvardy József megyés püspök leteszi az új templom alapkövét, melyet 1987. augusztus 8-án szentel fel Gyulay Endre megyés püspök Urunk színeváltozásának tiszteletére. 1991-ben harangtorony, 1993-ban új plébánia épül. 1998. augusztus 9-én a megyés püspök két új harangot áld meg, amelyet a hívek és a helyi önkormányzat adományából vásárol az egyházközség. 1999-ben a pusztamérgesi egyházközséget az ottani plébános halála miatt Ruzsához csatolják az 1992 óta ellátott Öttömös mellett. 2000. augusztus 15-én Pusztamérges saját plébánost kap. 1999. április 24-én a templom toronyórát kap, melyen Ruzsa község címere mellett két M betű jelzi a Magyar Millenniumi Esztendőt. 1999-ben a plébános Ruzsa Község Díszpolgára címet kap. 2000-ben Soós János esperes szenteli fel a település szociális otthonában a Szent Rita kápolnát. 2003. augusztusában Németországból új Mária szobrot kap az egyházközség, és 16 színes, szenteket ábrázoló ablakot áld meg Kretovics László pápai prelátus és P. Urbán József SchP tartományfőnök. 2003. november 26-án Sulik János püspöki tanácsos, Ruzsa Község Díszpolgára hirtelen halála után az egyházközséget Mórahalomhoz csatolják, az egyházközséget Soós Dénes pápai prelátus látja el. A település 2004. augusztus 1-jén plébánost kap Serfőző Levente személyében, és ismét ide tartozik Öttömös és Pusztamérges is. 2006. március 6-12. közötti héten minden délben a ruzsai római katolikus plébánia-templom nagyharangja szólt a Kossuth Ráióban. 2006 április 2-án az egyházközség egy orgonát ajándékoz a templomnak, melyet Laczkó Ferenc pápai prelátus áld meg.
2006. augusztus 1-jei hatállyal Gyulay Endre megyés püspök a ruzsai plébánost Szentes Szent Anna Egyházközség plébánosává nevezi ki, ugyanezen hatállyal Ruzsa Község plébánosává nevezi ki Kovács Tibor szentesi plébános, pápai káplánt.
2007 Húsvétján új főkaput kap a templom. Felszentelésének 20. évfordulóján adják át a település Polgármesteri Hivatalát a katolikus templommal öszekötő parkban az Árpád-házi Szent Erzsébet sétányt. A Dél-Alföld első Szent Erzsébet sétányának átadását levélben köszönti dr. Seregély István ny. egri érsek. Az ünnepségek keretében Nógrádi Zoltán országgyűlési képviselő Csúcs Donát, Lomb Ferencné Ruzsa Községért Díjas hitoktató és Kuris István László egyházközségi képviselő részére Szent Erzsébet - Díjat adományoz.
Születésének 80. évében, halálának 5. évfordulójára emléktáblát sállíttatott a ruzsai egyházközség Sulik János atya emlékére és tiszteletére templomépítő munkájáért 2008. november 26-án.
Szent Rita-kápolna
Szent Rita özvegy tiszteletére kialakított kápolnát Gyulay Endre megyés püspök megbízásából szentelte fel Soós János esperes a Magyar Millenniumi Esztendőben. A kápolna valamennyi berendezését néhai Kormos Ferenc asztalos, az otthon lakója saját kezével készített 80 éves korában.
