Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Pirtó

2015. szeptember 18. 09:04 - Andre Lowoa

Pirtó 1012 lakosú község Bács-Kiskun megyében, az 53-as főközlekedési út és a 150-es/Kelebia-Kunszentmiklós-Tass-Budapest/ mentén, Kiskunhalastól északra, 8 kilométerre fekszik. A község területe korábban Halas határához tartozott. Nevét a tázlári határ felé eső részen egykor volt Pirtóról nyerte, mely azonban már a XIX. század közepén is csak nádas vízállás volt, s mára teljesen eltűnt. Régészeti adatok alapján a terület a népvándorlás idején és az Árpád-korban is lakott volt. Pirtó alig több mint 4 évtizede önálló község. Folyamatos fejlődését kedvező földrajzi helyzetének is köszönheti. A termelőszövetkezetek, és a közeli városi munkahelyek megszűnésének ellenére a munkanélküliek aránya csupán 1 %, köztük elsősorban férfiak vannak. A község gazdasága jellemzően a mezőgazdaságra épül. Az állattenyésztés a hagyományoknak megfelelően elsősorban szarvasmarha-, sertés- és juhtenyésztésre épül. Növénytermesztésben jelentős a szőlőművelés, a rozs- és kifferkörte termelés is. Több műanyag-feldolgozó kisipari vállalkozás működik a községben. A külterületi iskola megszűnésével a településnek egy, 1943 óta működő általános iskolája van.
Pirtó ősborókása védett, a közeli kicsi, de igen szép Patkó-tó kedvelt kirándulóhelye a környékbelieknek, bár a tó vize eltűnt az utóbbi években, feltehetően az aszályos időjárás és a tó alatti vízzáró réteg megsérülése miatt.

http://da.bloglog.hu/page/5/


Mária Neve kápolna

komment
süti beállítások módosítása