1987. április 27.

Vassula, én vagyok az Úr, aki elõtted állok.

Jézus volt ott. Mosolygott és éreztette velem jelenlétét. Két kezével szétnyitotta köpenyét, és megmutatta Szívét. Mellkasa fényben úszott.

Térj be Szívembe, maradj ott, és engedd, hogy magába zárjon téged. Engedd, hogy Szívem magával ragadja a tiedet, lángra lobbantsa, égve tartsa, hogy békémet és szeretetemet sugározhassa! Jöjj, hadd legyünk együtt! Engedd meg, hogy Szent Társadlegyek! Akarod leányom?

Képtelennek érzem magam arra, hogy közelítsek Hozzá. Ki vagyok én, hogy közelítsek Hozzá? Hogy engedheti meg magának valaki azt, hogy beszéljen az Istennel õ mi, akik csak hálátlan bûnösök vagyunk -, nem is beszélve arról, hogy kegyelmeket kérjünk Tõle, vagy hogy “társalogjunk” Vele! Olyan hitványak és méltatlanok vagyunk, hogy ettõl már szinte émelygek. Legszívesebben összeszorítanám ajkaimat, amikor jelenlétében vagyok. Lelkemben fátylat vontam kettõnk közé iránta való tiszteletbõl.

Leányom, mit tettél? Miért, leányom, miért?

Irántad való tiszteletbõl, Uram.

Azt akarom, hogy egyél.

Kenyeret láttam kezében.

Vedd Kenyeremet, kicsim, el kell mozdítanod ezt a fátylat, hogy elvehesd Kenyeremet. ¹ Jöjj, eltávolítom ezt a válaszfalat…Itt van, vedd Kenyeremet, jöjj közelebb!

Megtettem, elvettem kezébõl Kenyerét.

Látod, mennyire örülök, hogy táplálhatlak?

Jézus telve volt örömmel, boldog volt.

Érzed-e örömömet Vassula? Hozd elém gyengeségeidet és nyomorúságodat, hogy megsemmisítsem erõmben és irgalmamban. Kis galamb, repülj szabadon, de mindig térj vissza hozzám és vedd Kenyeremet! Szeretlek.

Én is szeretlek Uram.

Ezek után egész nap magamon éreztem szeretetét. Minek is nevezzem? Elragadtatásnak? Ebben az állapotban még erõsebben éreztem jelenlétét, mint máskor.

Késõbb:

Láttad szentélyemet, ahová beléptünk és lehetõvé tettem, hogy szemed lássa, miként õrzik szeráfjaim szent helyemet. Ma megmutatom, mi van szentélyem belsejében. Látod azt az erõs sugarat, amely Szentírásomra esik?

Igen, Uram.

Ezek az én legszentebb írásaim, amelyeket azelõtt írtak, mielõtt megteremtettelek benneteket. Szent könyvem tartalmazza mennyországom és egész teremtésem titkait és kulcsait. Szent könyvem mellé két arkangyalt állítottam, hogy buzgón vigyázzanak Szentírásaimra. Jöjj kicsim, dicsõségembõl még mást is megmutatok neked.

Isten olyan helyre vezetett, ahol nem éreztem jól magam.

Látod ezt a tûzhegyet?

Szép volt, de ijesztõ.

Oldalából két folyó folyik, mindkettõ tûzbõl.

Mintha folyékony lávából lettek volna, de világosabb piros volt a színük.

Én, az Úr, ítélkezésem napján el fogom választani a gonosz lelkeket a jó lelkektõl. Akkor a Sátán minden követõjét e két tûzfolyóba vetik, és elpusztulnak az igazak szeme láttára. Vassula, megengedem, hogy szemed még többet lásson mennyországomból, mert még sok minden van szentélyem mögött . Teremtmény! Akaratom teljesülni fog, mert Isten vagyok, Jahve Sabaoth. Engedd, hogy szabadon cselekedjem benned, szeretettel fogunk mindaddig együtt dolgozni, amíg létre nem hozom mûveimet. Ha megtettem, újra eljövök szent könyvemmel és elolvastatok veled egy fejezetet, amelyet majd leírsz. Ez pecsételi meg a “Béke és szeretet” üzenetét.

Az éjszaka közepén Jézus hangos kiáltása ébresztett fel, amelyet a keresztfán hallatott. Telve volt félelemmel, szenvedéssel, fájdalommal, bánattal és keserûséggel. Olyan volt, mint egy hatalmas, elhúzódó jajkiáltás!