Jánoshida 2681 lakosú község a 32-es főközlekedési út és a 82-es/Hatvan-Szolnok/ vasútvonal mentén, a Zagyva és holt ágai, vizenyős rétjei által tagolt hangulatos jászsági táj egyik ősi múltú települése. A falu a Zagyva partján, a tájegység és a megye központja, Jászberény és Szolnok között félúton fekszik, a folyó egyik fontos hídja közelében. A környéken előkerült korai régészeti leletek és a falu neve alapján bizonyítottnak vehetjük, hogy már a középkort megelőzően jól ismert átkelőhely volt itt, amelyen keresztül fontos út vezetett. 1186-ban már említik premontrei, román stílusú, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templomát. 1536-ban egy török támadás majdnem elpusztította a falut. A XVII. század folyamán egyre inkább elnéptelenedett. A török hódoltság után dunántúli és morva telepesekkel népesítették be.
Jász- Nagykun-Szolnok megye legrégebbi műemléke a Jánoshidai római katolikus templom, mely a legtöbb Árpád-kori részletet őriz. A templomot 1188 táján a premontrei rend építette román stílusban. 1757-ben barokk stílusban átépítették. Az 1970-es években végzett régészeti feltárás sokat megmutat a templom korábbi állapotából. Ilyen a félköríves záródású déli és nyugati kapu, a keskeny ablakok és a bordázatok, kőfaragványok.
http://ea.bloglog.hu/page/6/
Prépostsági Keresztelő Szent János születése-templom
A hagyomány szerint, a templom építését 1186-ra tehető. A mai templom középsõ része őrizte meg a román kori maradványokat. Az első templom egyhajós volt. A hajó keleti végénél két oldalról egy-egy szimmetrikus elrendezésû, azonos formájú és méretű, sokszögzáródású szentélyű kápolna helyezkedik el. Hasonló formájú volt a lebontott fõszentély is. A hajó déli falában magasan két félköríves záródású, kifelé és befelé rézsûs kávájú, keskeny nyílású hosszú ablak helyezkedik el. A hajó nyugati sarkait a falsíkból kissé előreugró, lábazattal tagolt falpillér tette hangsúlyossá. Ezek között helyezkedett el a falsíkból kiemelkedve a díszes, félköríves záródású főkapu. A lábazatról induló faoszlopokat bimbós oszlopfõk díszítik, amelyek egy körbefutó osztópárkányt tartanak. Errõl indul a szentély boltozata. A kápolna hajója és szentélye között egy, két oldalán hengertaggal díszített, félköríves záródású, középen félhengertaggal díszített kisebb ablak található. Itt állt egykor a mellékoltár. Levéldíszes a kápolna diadalíve, az északi kápolnánál feltételezhetően részben alakos konzolokról indultak, amelyeket a barokk építkezés során nagyobbrészt lefaragtak.
A főszentély lebontott diadalívének északi oldala közelében, a főhajó északkeleti szögletének falában került elő a román kori templom legértékesebb részlete, egy falfülkébe foglalt domború része, amelynek másik részét a barokk főszentély építése idején pusztítottak el. A dombormű a legkorábbi ismert, a Szent László-legenda egy kisebb részletét ábrázoló alkotásnak tekinthetõ.
A templomot valószínűleg egy Franciaországban iskolázott mester építette. A déli mellékszentély délkeleti falában másodlagosan kialakított kisméretű csúcsíves ablak, a XIII-XIV. század fordulója táján végzett kisebb átalakítás emléke. Matuska Kristóf prépost 1757-ben átépíttette a templomot, új szentélyt és homlokzati tornyot készíttetett. Ebből az időből származik a templom jelenlegi főkapuja is, a felette látható, egyesített jánoshidai és zabdrovici prépostság címerével.
A jelenlegi karzat és orgona a XVIII. század második feléből származik. A templomot 1840-ben, majd 1971-1973-ban felújították.
1970-ben, Kozák Károly régész vezetésével megkezdett ásatás román stílusú, egyhajós, sokszög-záródású főszentélyű templomot tárt fel.
Búcsújáróhelyről bővebben:
