Sátoraljaújhely 18284 lakosú város a 37-es főközlekedési út és a 80c-s/Sátoraljaújhely-Szerencs- Miskolc-Hatvan- Budapest/ vasútvonal mentén, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, s egyben Tokaj-Hegyalja északkeleti részében fekszik. 1950-ig a történeti, majd a megcsonkított Zemplén vármegye közigazgatási székhelye volt. Három tájegységet köt össze: a Bodrogköz, a Hegyköz és a Hegyalja “kapuja”. Két és fél évezreddel ezelőtt kelták, később géták éltek itt, kapcsolatba került a vidék a római birodalommal, sőt megtelepedtek a hegyek aljában az avarok, longobárdok, északi barbár törzsek és szláv népek, majd honfoglaló elődeink jöttek. A városnév a település fekvését (Sátor-hegy tövén) és történelmi létrejöttét, a tatár invázió után újratelepült sűríti egy szóba. A Sátor-halom hegynév már a XII. században megjelent Saturholmu alakban, a falucskát pedig Satur elen néven emlegették. Az itt élő lakosság halászó, vadászó, pásztorkodó életmódot folytatott. Árpád vezér “Ketelnek adományozta Sátor-halomtól egészen a Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben”- tudhatjuk meg Anonymus “Gesta Hungarorum”-jából. Sátorhalma és Sátorelő, mintegy 150 évig lehetett Ketel vitéznek és utódainak birtokában, hisz Béla király jegyzője arról tudósít, hogy I. Endre király később cserébe megszerezte ezeket a településeket, így ismét királyi erdőbirtok lett. A helyi őslakosság zömét a tatárok pusztították el. IV. Béla oklevele “nova villa”- ként emlegeti az újranépesült falut. Egyes nézetek szerint az új település itáliai és szászországi hospesek segítségével jött létre, akiknek V. István 1261-ben városi kiváltságokat adott. V. István várat is építtetett az egyik hegyen. A városi kiváltságokat IV. László és III. Endre is megerősítették. Újhely a XIII-XV. század folyamán végig királyi, illetve királynői birtok volt. 1429-ben Zsigmond király a Pálóczyakat tette meg a vidék uraivá, akik egy évszázadon át birtokolták - több kisebb település mellett - Újhelyt és Patakot is. A Pálóczyak és a Perényiek hosszú időn át versengtek, hadat is vezettek egymás ellen Újhely váráért és birtokáért. 1533-ra sikerült a Perényieknek a birtokokat irányításuk alá vonni. Protestánsok lévén, a katolikus intézmények helyett protestáns iskolát alapítottak Patakon és Újhelyen is. Az újhelyi vár jelentősége egyre inkább csökkent a pataki, többször felújított várkastély árnyékában. 1558-ban a várat Telkessi Imre császári vezér leromboltatta. A várost 1566-ban tatár hordák gyújtották fel. 1567-73 között kamarai birtok volt, 1573-tól a Dobóké és örököseiké lett. 1605-1607 között Bocskai megszállta, 1608-ban Lorántffy Mihály lányai örökölték, 1616-tól a Rákócziak birtokolták házasság révén. Lorántffy Zsuzsanna 1660-ban bekövetkezett halála után menye Báthory Zsófia és unokája, I. Rákóczi Ferenc örökölte. 1640-ben az Újhelyi Oremus szőlő présházában Sepsi Laczkó Máté páter készítette az első aszúbort. 1655-ben az országgyűlésen, kötelezően elrendelték a tokaji borvidéken az aszúszemek különválasztását. 1779-ben Mária Terézia rendeletben mentesítette az aszúbort a dézsma alól. 1697-ben egy újhelyi országos vásáron pattant ki Tokaji Ferenc felkelése, amely egész Hegyalját forrongásba hozta, és előfutára lett a Rákóczi vezette szabadságharcnak. II. Rákóczi Ferenc Újhely fejlesztésére rendszeresen adományokat adott, sőt testőrei számára külön utcasort építtetett. A szatmári béke után az elkobzott Rákóczi-birtok részeként Trauthson, osztrák hercegé lett, akinek halála után kamarai kezelésbe került. A nehéz történelmi időkben is élénk maradt a város kereskedelme, itt alakult ki a hegyaljai borkereskedelem egyik központja. Az 1770-es években a város lakóinak száma 4000 fő volt. 1806-ban Újhely - a pataki uradalom részeként - Bretzenheim hercegé lett. Kereskedelme a XVIII. században megtelepedett görög és zsidó kereskedők irányítása alatt fejlődött, és túlnőtt a város határain. Növelte Újhely jelentőségét az is, hogy a XVIII. század közepétől Zemplén vármegye végleges székhelyéül jelölték ki, s hamarosan felépült a város főterén a megyeháza, kialakult a közigazgatás intézményhálózata. 1739-ben pestis, 1831-ben kolera, 1834-ben földrengés, 1845-ben árvíz pusztította. A XIX. század elején 31 ipari ágazatban (céhekben) 195 mesterember dolgozott a városban. Kazinczy Ferencet 1806-tól 1831-ben bekövetkezett haláláig több kisebb-nagyobb megbízás kötötte Újhelyhez, itt élt kisgyermek korától kisebb megszakításokkal országos közéleti pályájának kezdetéig Kossuth Lajos is. Az 1848-as szabadságharc hadseregébe először Sárospatak és Sátoraljaújhely fiatalsága állt be. A kassai zászlóaljban szolgáltak, Damjanich vörössipkásai között. 1849 januárjában fegyvergyár létesült Újhelyen. A bukás után a város lakossága ellenzéki magatartást tanúsított a kormánnyal szemben. A XIX. század közepétől a társadalmi és gazdasági viszonyok átrendeződtek: az iparosodás, a folyószabályzások, a termőföldek növekedése, a filoxérajárvány következményei miatt. 1920-ig gyors ütemben nőtt a város lakossága. A fejlődésben jelentős szerepe volt a vasútépítésnek. 1871: Szerencs- Sátoraljaújhely- Kassa, 1873: Sátoraljaújhely- Csap vonal. Igen tudatosan történt az infrastruktúra fejlesztése: városi erőmű (1896), vízvezeték és csatornahálózat kiépítése (1906-tól). Megpezsdült a kulturális élet, megjelenik a “Zemplén megyei Híradó” (1862-t?l) és a “Zemplén” című hírlap (1870 és 1944 között), színház épül (1883), megalakul a Kazinczy-kör (1902), sportegyletek szerveződnek (1890), tornacsarnok, fürdő nyílik (1900). Az I. Világháborút lezáró trianoni békediktátum igen érzékenyen érintette Sátoraljaújhelyt. Megyei székhely maradt ugyan, de vonzáskörzete összezsugorodott. Zemplén megye területének 70%-a, a lakosságnak pedig 60%-a került Csehszlovákiához,. Újhely határvárossá lett, elveszítette vasúti gócpont szerepét, csökkent kereskedelmi forgalma, gazdasági élete visszaesett. A trianoni országhatár megcsonkította a várost és határát is, közel 2000 hektár területtel, egy iparteleppel, s egy vasútállomással szegényebb lett. A két Világháború között a kormányzat a város fejlesztését elhanyagolta, Trianon orvoslását várva. 1945 után az iparosodás felgyorsult, 1948-ban már 27 ipartelepet írtak össze, ahol legalább 20 munkást foglalkoztattak. A lakásépítés is megnőtt. Az 1980-as évek végétől a privatizációval a város gazdasági élete jelentősen megváltozott, s ez a folyamat még ma is tart.
Sátoraljaújhely a XVIII. század közepén lett Zemplén megye székhelye. A barokk stílusú megyeháza 1754-1768 között épült Salvator Aprilis olasz építész tervei alapján, jelenleg Városházaként funkcionál. Az egyemeletes régi épület homlokzatán 2+5+3+5+2 osztással alakították ki a kőkeretes ablakokat, oromzatos középrizalitja mögött helyezkedek el a hatalmas teknőboltozattal fedett díszterem. A szép, fából készült, festett karzat közepén Zemplén vármegye címerét láthatjuk, a falak történelmi idők emlékét őrzik. Tágas, boltozatos kapualján, ódon lépcsőin gyakran sétált Kazincy Ferenc, itt kezdte közéleti pályáját Kossuth Lajos. Első szereplését a díszterem falán emléktábla örökítette meg. A főbejárat feletti erkélyről mondta a fiatal Kossuth első szónoklatát 1831-ben, a koleralázadás idején a helyi hagyomány szerint. A Városháza udvarán áll Pátzay Pál Kazinczy-szobra 1968-ból.
A műemlék római katolikus templom környéke az 1930-as években alakult ki Árkay Bertalan tervei alapján. Ekkor épültek fel a kő támfalak, melyek látványosan a tér fölé emelik a késő barokk stílusú épületet. E helyen már az Árpád-korban is állt a Szent Imre nevéről elnevezett templom. A többszöri tűzvész, átépítés, és a katolikusok, reformátusok közötti birtoklás után 1768-1798 között épült fel, jelenlegi formáját az 1909-1910-ben végzett bővítések során kapta. Főoltárát Hild Lipót készítette, Szent Antal és Szent Erzsébet oltárképét Boruth Andor újhelyi festőművész festette.
Az újhelyi pálosok Szent Egyed kolostorát a XIII. század második felében alakították és kezdték építeni. A kolostor és templom gótikus elődje 1501 előtt már állott, később azonban többször, jelentősen átépítették. 1566-ban a tatárok a vidék nagy részével együtt a várost és a kolostort is felgyújtották. A pálos rend 1786-ban történt feloszlatása után 1789-ben a piaristák kapták meg a kolostort és a templomot. Ekkor a templom titulusát Szent Egyedről Kalazanci Szent Józsefre változtatták. Jelenlegi titulusa: Nagyboldogasszony. A templom megőrizte jellegzetes középkori, pálos alaprajzát, a viszonylag rövid hajóval és a hosszú sokszög zárodású szentéllyel. Barokk főhomlokzatán volutás, konkáv íves oromfal, s a voluták fölött copf vázák láthatók. Berendezése 1716-1736 között készült. Főoltára Strécius János György lőcsei szobrász műterméből való. A nagyméretű, építészeti elemekkel gazdagon díszített oltár tetején Mihály arkangyal lent kétoldalt Szent László és Szent István szobra. A hajóban Mária és Remete Szent Pál tiszteletére állított mellékoltárok, a szentélyben kétoldalt 1716-17-ből származó stallumok.
A görög katolikus templom 1738-ban épült, tornya 1777-ben, de teljes befejezése a XVIII. század végéig húzódott. Főhomlokzata előtt zömök, órapárkányos torony, alján kőkeretes bejárati ajtó, e felett egyházi szláv nyelvű kronosztikon. Gyönyörű barokk ikonosztáza 1759-ben készült. Dúsan faragott, áttört királyi ajtaja és kvalitásos ikonjai galiciai műhelyre vallanak. A templom nevezetes egyházszervező tudós papja volt Bacsinszky András/1732-1809/, az első munkácsi püspök.
A copfstílusú református templom 1784-1789 között épült. Megújították 1889-ben. Szószéke és úrasztala füzérdíszes. Értékes egyházi kincseket őriz: eredeti kiadású Vizsolyi Bibliát, I. Rákóczi György által adományozott kupát, gyönyörűen hímzett úrasztali terítőket, könyvritkaságokat.
Érdemes felkeresni a Kazincy Ferenc Múzeumot, mely műemlék jellegű épületben kapott helyet. Az épület klasszicista stílusban, 1827-ben épült. 1834-1850 között működött a zempléni Casinó Társaság. Itt gyűltek össze a reformkori város és Zemplén megye haladó gondolkodású férfiai. Petőfi Sándor látogatását és Balásházy János természettudós munkásságát emléktáblák örökítik meg az épület falán. A város sok egyéb városképi jelentőségű épülettel rendelkezik.
