A Csepel-sziget déli részén a sziget utolsó települése Makád. Az 1233 lakosú (2010. január 1.) község Ráckevétől 10 kilométerre, délre található. Nyugaton a Nagy-Duna, keleten a Ráckevei-Duna-ág övezi. A folyam két medre Makád alatt ismét egy. A település szerkezetére a V alakú forma jellemző több párhuzamos és keresztutcával. A sziget a Kis-Duna-ággal együtt fiatal geológiai képződmény. Többször változott a folyómeder a honfoglalás idejéig, így holtágak alakultak ki. A hajdan élő medrek nyomai mélyedések formájában még ma is megfigyelhetők. Bél Mátyás a következőket írta “Notitiá”-jában a környező vizekről: “…a mocsár, melyet a Duna a sziget végétől a faluig terel vissza, egy visszahajló ágával, amely az erdőt veszi körül, s mintegy új sziget gyanánt választja el a szárazföldtől…” A makádi határban található lösz a Duna iszapjával keveredve jó legelőt szolgáltatott a múltban, és nagyszerű mezőgazdasági kultúrák termesztésére alkalmas napjainkban. A falu tengerszint feletti magassága száz méter. A Nagy-Duna-ág felől mindig érezni szelet. Az állatvilág az ártéri erdőkre, nádasokra jellemző. A makádi erdőben megtalálható a nagyvadak közül az őz, valamikor azonban még a szarvas és a vaddisznó is honos volt, gyakori a nyúl. Az erdei és vízimadarak közül számos akad a környéken. A védett madarak közül említésre érdemes az ölyv, a réti héja és a szürke gém. A sziget e részét erdők, ligetek borították egykor, ezeket lápok és mocsarak tagolták. Az ártéri erdők jellegzetes fája a mocsári tölgy, egyre fogy, a nyár és akác kiszorítja. A mintegy 800 hektáros területen a kocsányos tölgy, feketedió, nyár és fűzfélék élnek. A vizes területeken a fűz elszaporodott, de néhány helyen még található szil- és kőrisfa. A vízinövények közül itt sok a nád, a sás és a gyékény. Az elzártság, a lápokkal teli világ sok tekintetben befolyásolta a falu történetét. Viszonylag kevés régészeti lelet ismert Makádról. A község határában az időszámítás előtti II. évezredben valószínűleg már éltek emberek. Későbbi korokból a környéken végzett ásatások során hun és avar települések maradványai kerültek felszínre. Az Árpád-korban Makófalvának hívták. Első okleveles említését 1430-ban keltezték, akkor két község volt ezen a területen: Gyála és Simonfa. Határrészként ezek a nevek napjainkig fennmaradtak. A török hódoltság idején szultáni hász birtok. Lakói 1563-ban 15770 akcse adót fizettek. 1633-ban a 25 családdal jelentős falu a Csepel-szigeten. Makád a szigeti reformáció fontos települése. A középkori katolikus templomot vették át és használták istentisztelet céljaira. A jobbágytelkek elaprózódtak, ez maga után vonta a zsellérség kialakulását. Házatlan zsellért 1770-ben nem írtak össze, míg 1828-ban már 77 név mellett szerepelt e meghatározás. A XVIII. és XIX. században súlyos kolerajárványok pusztítottak az országban, és ezek Makádon is komoly áldozatot követeltek, összesen 133 személy halt meg. Fényes Elek 1843-ban megjelent földrajzi könyve szerint a településnek 1179 lakosa van. Az első “Rév Társaság” 1848 elején alakult. A községből a forradalom és szabadságharc alatt 125 nemzetőrt állítottak. Az 1857. évi népszámláláskor 1349 személy élt a településen. Az 1875-1880-as esztendőket megelőzően jelentős művelési ág volt a szőlőtermesztés, de a XIX. század végén az első filoxérajárvány a makádi szőlőket sem kímélte. A dunai árvizek ellen a védgátakat 1898-ban kezdték építeni. A XIX-XX. századforduló éveiben a népességszám csökkent a faluban. 1914 nyarán 424 férfit soroztak be katonának Makádról, majd 1916 októberében elvitték a falu két harangját háborús célokra. A háborút követően 1918 őszén felmerült a frontról hazatért katonák között a Nemzeti Tanács megalakításának gondolata, és a tervet meg is valósították. 1919. április 7-én megválasztották a 15 tagú testületet. 1919 augusztusától a faluban ismét a századforduló megszokott életritmusa szerint éltek: a hagyományos mezőgazdasági munkák elvégzése jelentette a mindennapokat. Az itt élőknek a helyi színjátszó kör, a dalárda, a leány énekkar szereplései jelentős közösségi események voltak. A makádiaknak fontos szervezete ekkor az 1896-ban alakult tűzoltó egyesület, hisz működése a nagy tűzvészektől való megszabadulást jelentette. A falu lakossága 1930-ban 1437, 1941-ben 1429 fő, akik közül ekkor néhány kivételével mindenki magyar anyanyelvűnek és nemzetiségűnek mondta magát. Működtek itt ácsok, cipészek, takácsok, akiknek termékei nagyobb vásárokon is keresett árunak számítottak. A falu megszokott életét az 1940. évi tavaszi árvíz feldúlta. A Lórév felőli részen, a Duna gátszakadása miatt a környéket elöntötte a jeges ár. A lakosságot kitelepítették, csak a férfiak közül maradtak néhányan otthon, hogy az elmenekített állatokat ellássák. Az árvízkárok helyreállításával egy időben egyre többen kaptak katonai behívót. A háború elérte Makádot, a front 1944 végén dúlt a makádi részen. Az itt élők közül a háború áldozata lett több mint harminc ember. A földosztás után a földhöz jutottak megkezdték a gazdálkodást a sok apró parcellán. A falubeliek - a termelőszövetkezetek szervezésének időszakában megalakították saját gazdaságukat. A tanácsi feladatok átszervezésével az 1970-es évektől közigazgatásilag sok szállal kötődött Ráckevéhez a település. A XX. század utolsó harmadára a mezőgazdasági területeken végbement változás az ott élők munkalehetőségeit nagymértékben átformálta. A lakosság a mezőgazdasági és ipari tevékenység mellett elsősorban a szolgáltatások területén találhat új, tartalmas munkalehetőséget. Komoly lehetőség rejlik a falusi turizmus rendszerének kialakításában, hisz a szép környezet, a kirándulási lehetőségek, a ráckevei termálvíz és a közeli látnivalók jelentős vonzerővel rendelkeznek. A faluba látogató a makádi nagyerdő és halastó környékén kellemes környezetben kirándulhat, gyönyörködhet a sziget egykori állapotához közel álló terület szépségeiben. Említésre érdemes a községi öregtemető, melyben megtalálhatók még a hagyományos kopjafák. Az új köztemetőben az aradi vértanuk emlékére állított, rovásírással vésett emlékkopjafát láthat az ide látogató.
A falu temploma 1803-1806 között épült a középkori templom építőköveinek felhasználásával. Copfstílusú, tornyos épület. Az 1744-től vezetett egyházi anyakönyvek hiánytalanul fennmaradtak. A templom oldalfalán emléktábla örökíti meg a háborúban elesettek nevét.
A falu szülötte Turi József orientalista (1861-1906), aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A nevét viselő általános iskolában megtekinthető kiállítás a falu híres szülöttjének emlékét őrzi. Évekig élt Törökországban, tapasztalatait cikkek, tanulmányok formájában közkinccsé tette. A személygépkocsival való gyors közlekedés teszi lehetővé, hogy egy-egy ma még távolabbinak tűnő rendezvényt is könnyen elérhessen az ide pihenni érkező vendég.
A falu temploma 1803-1806 között épült a középkori templom építőköveinek felhasználásával. Copfstílusú, tornyos épület. Az 1744-től vezetett egyházi anyakönyvek hiánytalanul fennmaradtak. A templom oldalfalán emléktábla örökíti meg a háborúban elesettek nevét.
A falu szülötte Turi József orientalista (1861-1906), aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. A nevét viselő általános iskolában megtekinthető kiállítás a falu híres szülöttjének emlékét őrzi. Évekig élt Törökországban, tapasztalatait cikkek, tanulmányok formájában közkinccsé tette. A személygépkocsival való gyors közlekedés teszi lehetővé, hogy egy-egy ma még távolabbinak tűnő rendezvényt is könnyen elérhessen az ide pihenni érkező vendég.
http://km.bloglog.hu/page/11/
