Úri 2682 lakosú (2010. január 1.) község Monortól 24 kilométerre, északkeletre fekszik. A települést 1252-ben említik először oklevélben, Wri néven. A 14. században a Csetneky család birtokolta. A török uralom alatt is lakott maradt. A 18. században a Koháry család birtoka lett, később a Tahy, a Szapáry, majd a Révay család tulajdonába került.
Úrit a honfoglaló nemzetségek alapították. Eredet szerinti magyar falu. Nevét minden bizonnyal az alapító "Uri" nemzetségtől nyerte. A feltevés szerint falualapító ősei az Árpád-törzshöz tartozhattak. Az "Úri" szó kiválót, fejedelmet jelentett ezidőben. Nyilván a fejedelmi nevet a többi nemzetségtől való megkülönböztetésül vették fel, ezzel kifejezni és hangsúlyozni kívánták egyéb nemzetségekkel szemben a fejedelmi törzshöz való tartozásukat. Ugyanezen feltevés szerint az Úri nemzetség – mint honfoglaló – nemes nemzetség volt, de később elszegényedhetett, birtokait nagyrészt elveszítette, majd török idők után nemességét igazolni nem tudta és így a jobbágyok közé süllyedt. Hajdani kiemelkedő szerepét alá látszik támasztani az a tény, hogy az 1770-es Urbárium szerint öt Úri nevű jobbágycsalád élt a faluban, akik közül kettő egész, három pedig féltelkes jobbágy volt. A jobb anyagi helyzetűek közé tartoztak. A 19. század elején még éltek a községben Úri családnevűek, de később kihaltak. Más felfogás szerint a falu a palócság legdélibb nyúlványát alkotja. A két nézet egymással ellenkező. Egy tény azonban bizonyos, hogy a község I. István kora előtti, honfoglaláskori magyar település. IV. Béla király egyik oklevele említi Úrit, mint a pankotai és pannonhalmi apátság, valamint a Györk nemzetség birtokát. 1324-ben Huri néven szerepel a falu az oklevelekben. 1347-ben Nagy Lajos király anyja a falut Tamás Kónya sárosi főispán feleségének ajándékozta.
A község birtokosai ezt követően sűrűn változtak:
* 1386 – Csetneki család
* 1436 – a Zsegrai, Pócsi család
* 1488 – a Bethleniek
* 1516 – a falu birtoklásáért pereskedett Sóvári Sós Péter, valamint Szabolcsi István és Sewli Ethele Pál özvegye
* 1523 – Móre László
* 1527 – Martonosi Pesthyeny Gergely
* 1583 – Kende Péter a földbirtokosok
A török világ alatt ún. "Tímár hűbér" volt a falu. Rengeteget szenvedett ez idő alatt a falu népe. A török pusztítással nem ért véget a nép szenvedése, mert német zsoldossereg tovább pusztított. II. Rákóczi Ferenc többször megfordult környékünkön. 1770-től Gróf Koháry János volt a földesúr. 1848 előtt báró Tahy József és Tahy Antal voltak a helység földesurai. A Tahy család több tagja a templom kriptájában van eltemetve. (A templom kriptáját a mai napig nem tárták fel.) A Tahy család – teljes nevükön, Tahvári Tarkeői Tahy – már az Árpád-korban szereplő ősnemes család volt. Nemesi címerükben kiterjesztett szárnyú, jobbjában egyenes kardot tartó fekete sast látható.
Kossuth szabadságot hirdető zászlaja alá a faluból 1848-ban 73 önkéntes nemzetőr állt be. A jelentkező nemzetőrök száma több volt mint a környező helységek nemzetőreinek száma. A szabadságharc csatái közül legközelebbről a dicsőséges tavaszi hadjárat isaszegi ütközete érintette a falut. Az ütközet 1849. április 6-án volt. Az ezt megelőző éjszakát a faluban töltötte Klapka György tábornok serege. Az első és második világháború komoly véráldozatába került a falunak. (Az első világháborúban 60 édesapa és testvér lelte halálát a faluból.) – 1945 áprilisában a Gyömrő környéki gyilkosságok történései érintették a települést is.
2007-ben a Monori kistérségből a Nagykátaiba került át.
Plébániatemploma már 1673-ban fennállott. Ma a környék talán legszebb és legnagyobb római katolikus temploma. Védőszentje, Szent Imre szobra áll az oltár közepén. A településen több szobor is látható, így a templomkertben álló I. és II. világháborús emlékmű, az iskola melletti Nepomuki Szent János szobor, valamint a község védőszentjének, Szent Imrének szobra.
Úrit a honfoglaló nemzetségek alapították. Eredet szerinti magyar falu. Nevét minden bizonnyal az alapító "Uri" nemzetségtől nyerte. A feltevés szerint falualapító ősei az Árpád-törzshöz tartozhattak. Az "Úri" szó kiválót, fejedelmet jelentett ezidőben. Nyilván a fejedelmi nevet a többi nemzetségtől való megkülönböztetésül vették fel, ezzel kifejezni és hangsúlyozni kívánták egyéb nemzetségekkel szemben a fejedelmi törzshöz való tartozásukat. Ugyanezen feltevés szerint az Úri nemzetség – mint honfoglaló – nemes nemzetség volt, de később elszegényedhetett, birtokait nagyrészt elveszítette, majd török idők után nemességét igazolni nem tudta és így a jobbágyok közé süllyedt. Hajdani kiemelkedő szerepét alá látszik támasztani az a tény, hogy az 1770-es Urbárium szerint öt Úri nevű jobbágycsalád élt a faluban, akik közül kettő egész, három pedig féltelkes jobbágy volt. A jobb anyagi helyzetűek közé tartoztak. A 19. század elején még éltek a községben Úri családnevűek, de később kihaltak. Más felfogás szerint a falu a palócság legdélibb nyúlványát alkotja. A két nézet egymással ellenkező. Egy tény azonban bizonyos, hogy a község I. István kora előtti, honfoglaláskori magyar település. IV. Béla király egyik oklevele említi Úrit, mint a pankotai és pannonhalmi apátság, valamint a Györk nemzetség birtokát. 1324-ben Huri néven szerepel a falu az oklevelekben. 1347-ben Nagy Lajos király anyja a falut Tamás Kónya sárosi főispán feleségének ajándékozta.
A község birtokosai ezt követően sűrűn változtak:
* 1386 – Csetneki család
* 1436 – a Zsegrai, Pócsi család
* 1488 – a Bethleniek
* 1516 – a falu birtoklásáért pereskedett Sóvári Sós Péter, valamint Szabolcsi István és Sewli Ethele Pál özvegye
* 1523 – Móre László
* 1527 – Martonosi Pesthyeny Gergely
* 1583 – Kende Péter a földbirtokosok
A török világ alatt ún. "Tímár hűbér" volt a falu. Rengeteget szenvedett ez idő alatt a falu népe. A török pusztítással nem ért véget a nép szenvedése, mert német zsoldossereg tovább pusztított. II. Rákóczi Ferenc többször megfordult környékünkön. 1770-től Gróf Koháry János volt a földesúr. 1848 előtt báró Tahy József és Tahy Antal voltak a helység földesurai. A Tahy család több tagja a templom kriptájában van eltemetve. (A templom kriptáját a mai napig nem tárták fel.) A Tahy család – teljes nevükön, Tahvári Tarkeői Tahy – már az Árpád-korban szereplő ősnemes család volt. Nemesi címerükben kiterjesztett szárnyú, jobbjában egyenes kardot tartó fekete sast látható.
Kossuth szabadságot hirdető zászlaja alá a faluból 1848-ban 73 önkéntes nemzetőr állt be. A jelentkező nemzetőrök száma több volt mint a környező helységek nemzetőreinek száma. A szabadságharc csatái közül legközelebbről a dicsőséges tavaszi hadjárat isaszegi ütközete érintette a falut. Az ütközet 1849. április 6-án volt. Az ezt megelőző éjszakát a faluban töltötte Klapka György tábornok serege. Az első és második világháború komoly véráldozatába került a falunak. (Az első világháborúban 60 édesapa és testvér lelte halálát a faluból.) – 1945 áprilisában a Gyömrő környéki gyilkosságok történései érintették a települést is.
2007-ben a Monori kistérségből a Nagykátaiba került át.
Plébániatemploma már 1673-ban fennállott. Ma a környék talán legszebb és legnagyobb római katolikus temploma. Védőszentje, Szent Imre szobra áll az oltár közepén. A településen több szobor is látható, így a templomkertben álló I. és II. világháborús emlékmű, az iskola melletti Nepomuki Szent János szobor, valamint a község védőszentjének, Szent Imrének szobra.
http://km.bloglog.hu/page/12/
Szent Imre-templomA templom több lépcsőben nyerte el mai formáját. A középkori templomhoz 1740-ben magas tornyot építettek. Szűknek bizonyuló hajóját 1816-ban építették újjá.
Tornya a homlokzat síkjában marad, párkány feletti része nyolcszögletű. A síkmennyezetes hajóból félkörös diadalíven keresztül jutunk a boltozatos szentélybe. A belsőben a sok átalakítás ellenére több értékes alkotás található, például a mellékoltár vagy a szószék. Külön figyelmet érdemel az úgynevezett kánontábla, amelynek díszes fafaragása ritkaságnak számít.
Tornya a homlokzat síkjában marad, párkány feletti része nyolcszögletű. A síkmennyezetes hajóból félkörös diadalíven keresztül jutunk a boltozatos szentélybe. A belsőben a sok átalakítás ellenére több értékes alkotás található, például a mellékoltár vagy a szószék. Külön figyelmet érdemel az úgynevezett kánontábla, amelynek díszes fafaragása ritkaságnak számít.
