A modern cionizmus okkult gyökerei - Szabbatai Zevi, Jacob Frank, a Dönmeh mozgalom, az Illuminátusok és a nemzetközi bankárok 

A sorozat első részében többek között azt vázoltuk fel, miként épültek be a zsidóságba olyan sajátos népelemek, amelyek aztán nagy szerepet játszottak abban a folyamatban, aminek eredményeként az igaz ószövetségi vallásrendszert felváltotta a farizeusi, illetve rabbinikus, valamint a kabbalista judaizmus. Láthattuk, hogy Sátán egy zseniális, hosszútávú stratégia részeként beoltotta a maga "ivadékait" a zsidó nép közé oly módon, hogy általuk a későbbiekben még az eredeti zsidó identitást is sikeresen lecserélte! Tudjuk, Sátán ivadékai adták halálra a Messiást (vö. 1Móz. 3:15), de stratégiájuk túlment ezen, és ma már a hamis, sátáni messiásnak, az antikrisztusnak az eljövetelét és egyetemes elfogadtatását készítik elő. Ez az előkészítés évszázadok óta folyik, s e terv végcélja a nyíltan Sátánt imádó világuralom létrehozása az antikrisztus királysága alatt. Az antikrisztus uralmának teljén ugyanis kötelezővé teszi Isten és Krisztus megtagadását és Sátán imádatát. Sátán soha nem adta fel eredeti tervét: "Olyanná leszek, mint a Magasságbeli" (Ézs. 14:14). Magjait tehát a választott nép közé hintette, majd általuk hamisította meg az Ószövetség rendjét arra a farizeusi judaizmusra, ami elveti az Isten parancsolatait, és helyette emberi szabályzatokat érvényesít (Márk 7:9). A Sátán zsinagógájának rendszere egy olyan eltorzított vallás- és messiásképet alkotott meg, amely nem csupán az igaz Messiás elutasításához vezetett, hanem egy ál-zsidóság létrejöttéhez, majd egy hamis Izrael-kép felállításához is. Mindez Sátán ügynökeinek szisztematikus, nagyrészt a háttérben zajló munkájának az eredménye volt. Ennek a sötét munkának a része a nemzetállamok megszüntetése, egy globális rend felállítása, valamint a kereszténység teljes megtévesztése és judaizálása, illetve mindazok elpusztítása, akik nem igazodnak ehhez a programhoz. A közélet legfontosabb területei, mint a gazdaság, a politika, a szórakoztató ipar, de még az intézményesített vallás is a Sátán zsinagógájának fokozódó irányítása alá kerül. A nyugati világ kormányzatait, a politikát és a közéletet gyakorlatilag már ők irányítják, ami a tervezett globális világrendbe fog torkollni. A vallás területén egy olyan világvallás létrehozatala a céljuk, ami az általuk teljesen meghamisított, de nevében továbbra is "zsidó-keresztény" értékrendnek nevezett mintát fogja követni, miközben egy velejéig pogány és okkultista kultusz marad, aminek a végcélja Sátán istenné nyilvánítása. Sátán mesterien a jótékonyság köntösébe bújtatott ideológiákkal vitte rabságba az emberiséget. A sorozat e része Sátán zsinagógájának az újkortól megkezdett és mostanáig tartó munkájára vet némi fényt. A globalizmushoz vezető lépcső fontosabb fokai a hamis messianizmus és az olyan humanista ideológiák terjesztése, mint a kommunizmus, liberalizmus, fasizmus és a politikai cionizmus, majd  a világ javainak szisztematikus kisajátítása. Mára ez a sötét erők által megtervezett új világrend a küszöbön áll, de ezzel egyben eljött annak az ideje is, hogy Isten egyháza felfedje a Sátán zsinagógájának munkáját és kilétét.  

A modern zsidó okkultizmus térnyerésének körülményei

A kései középkorra a kabbalizmus elérte virágzásának csúcspontját az olyan zsidó misztikusoknak köszönhetően, mint pl. Moses Cordovero és Isaac Luria, a Luriánus Kabbala megalkotója. Ez utóbbi misztikusnak a munkássága jelentősen kihatott a további történelem alakulására.

Isaac Luria (1534-1572) Jeruzsálemben született, szülei Németországból kivándorolt askenázi zsidó voltak. Apja korai halála után, még gyerekként került Egyiptomba, ahol intenzív rabbinikus talmudista tanulmányokat folytatott. Tizenöt évesen feleségül vette unokahúgát, majd egy apósa által birtokolt kis nílusi szigetre költözött, ahol elmélyült tanulmányait már a Zohar-ral és egyéb kabbalista munkákkal folytatta. Ezután a kor legjelentősebb kabbalista tanítójának, Moses Cordoveronak az anyagait vette vizsgálat alá. Luria egyedi volt abban a tekintetben, hogy nem kötelezte el magát egyetlen kabbalista irányzat mellett sem. Ekkoriban a legtöbb kabbalista ugyanis egy adott iskola mesterének tanítványa volt, és a különböző iskolák rivalizáltak egymással. Luria viszont egyféle egyesítő teóriát képviselt. Ekkor már azt is hirdette magáról, hogy régen elhunyt nagy tanítók, sőt próféták szellemeivel kommunikál, és gyakran tanácskozik Illés prófétával. Egy ilyen "találkozás" után "Illés" arra utasította őt, hogy költözzön vissza Izrael földjére, amit a látomásba vetett hite miatt meg is tett, és 1569-ben a galileai Szafedbe költözött. Itt a már említett nagy kabbalista mesternek, Moses ben Jacob Cordoveronak a tanítványa lett. Nem sokkal később, 1570-ben Cordovero meghalt, Luria pedig megalapította a maga irányzatát, amit később az ő nevével fémjeleztek. Szafedben számos neves kabbalista élt, akikkel Luria egy tancsoportot alkotott. A maga tanítványait többek között teoretikus kabbalára és az elhunyt igazak szellemeivel való kommunikációra tanította. Egyesek szerint ő volt a József házából való felkent (Messiah ben Joseph, a várt, "nagy próféta"). Luria 1572-ben, mindössze harmincnyolc évesen, egy járványban meghalt és helyben, Szafedben temették el, ahol jól gondozott sírja a mai napig látható.

Luria halálával a tanítványai némi dilemmába kerültek, hiszen a judaizmusban a korai halált átokként, illetve isteni csapásként tartották számon. Emiatt aztán többen azt híresztelték, hogy az olyan isteni titkok feltárása volt a bűne, amiket a beavatottaknak a szívükben kellene megőrizni. Maga Luria csupán néhány könyvet írt meg, halála után egy bennfentes tanítványa, Hayyim (vagy Chaim) Vital szedte rendszerbe az írásait és adta ki egy nagy posztumusz válogatásban, ami a következő munkákat foglalta magában: Ez Hayyim, Shulhan Aruch Shel R. Yizhak Luria, Orhot Zaddikim és Patora de Abba. A Luriánus Kabbala a későbbi zsidó miszticizmus irányadó iskolájává vált, messze meghaladva a Cordovero-féle Kabbalát. A rendkívül összetett és komplikált rendszert itt a terjedelem miatt nincs lehetőségünk bemutatni, csupán azon elemeit érintjük, amelyek ennek az írásnak a szempontjából különösen fontosak.

A kabbalizmus duális felfogása szerint - a gnoszticizmussal egyezően - a gonosz és a jó egyformán isteni eredetű. A gonosz tehát nem önmagától létezik, ereje az isteni fény aláesett "szikráiból" fakad, hiszen ha az isteni fény nélkül semmi nem létezhet, a gonosz sem jöhetett létre önmagától. A gonoszság ereje tehát az isteni világosság megannyi egyéni, lehullott szikrájában nyilvánul meg. Isten történelmet átfogó munkája pedig abból áll, hogy ezeket a szikrákat felszabadítsa, és a káoszt megszüntesse. Amikor Isten megteremtette a világot és Ádámot, akkor ennek a duális lénynek (isteni szellem és bűnös anyagi testből összetett ember) adta azt a feladatot, hogy vigye véghez a helyreállítást. Ám Ádám elbukott az eredeti bűn elkövetésekor, és újra a káosz uralma győzött. Ezután Isten egy népet választott magának, Ábrahám ivadékaiból, s ezzel a zsidók feladatává vált az Istennel való egység megvalósítása, vagy helyreállítása. Ez egy kabbalista számára óriási felelősséggel párosuló küldetéstudatot jelent.

A Luriánus Kabbala szélsőségesen emberközpontú, ahol először az embernek, majd később az erre kiválasztott zsidóknak kulcsszerep adatott a világmindenség sorsának eldöntésében. A zsidóknak így nem csupán saját sorsuk irányítóivá kell lenniük, hanem az egész világ, azontúl a kozmosz, sőt még az Istennel való egység is az ő munkájuktól függ. Más szóval, a zsidóság végső küldetése az, hogy az Isten céljait elvégezzék, és az egész világot megreformálják. Ezáltal az isteni terv kimenetelének, de még magának az Istennek a sorsa is egyedül az ő kezükben van! Ez a zsidók egyedi sorsrésze, amit nem kerülhetnek ki, még akkor sem, ha netán más vallást vesznek fel. A kabbalizmus e nézetei hatással voltak a talmudista judaizmus irányzataira is, különösen az ortodox haszidokra.

Luria szerint a törvény minden parancsolatának van egy misztikus értelmezési módja. A próféciák pedig nem "maguktól" válnak valóra, hanem kivétel nélkül mindet olyan beavatott és elkötelezett emberek valósítják meg, akik felvállalják azok kimunkálását. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a zsidóknak nem elég csak várni a Messiásra és az Isten országlásának eljövetelére, hanem a próféciákat maguknak kell aktívan megvalósítani határozott és céltudatos munkával, és persze a kabbalista misztika és intrikák felhasználásával. Mindezzel természetesen Luria forradalmi módon újraértelmezte a zsidóság küldetését és a messianizmus koncepcióját.

Az elkerülhetetlen volt, hogy ez a fajta kabbalizmus az önjelölt próféciamegvalósítók és messiások végeláthatatlan sorát produkálja, ahogyan az is, hogy ez a sajátos cionizmus aztán több - úgy vallási, mint szekuláris - eretnek mozgalom alapvető filozófiájává váljon. Példákkal élve, a nagy álmessiás, Szabbatai Zevi nevéhez fűződő messianisztikus mozgalom is ebből a filozófiából merített, ahogy Theodor Herzl politikai cionizmusa is. Szabbatai Zevi szülte meg a tisztán okkultizmusra felépített messianizmus koncepcióját, a maga sajátos teológiájával, ahol a bűnök erénnyé válnak, sőt, aktívan elősegítik, felgyorsítják a felvilágosodást és Isten országának eljövetelét. A szabbateizmust aztán Jákob Frank és követői vitték tovább. Valamivel később szintén ezen kabbalista alapelvekre építve születettek meg a zsidó ön- és világmegváltás (nemzeti messianizmus) szekuláris változatai a kommunizmus és a politikai cionizmus formájában.

Tömören és laikus nyelven összegezve e filozófia gyakorlatias oldalát: ha a próféciák szerint Izrael visszakerül egykori földjére, akkor azt saját maguknak kell megvalósítani, és önmaguk, valamint a világ messiásaiként "addig kell manipulálni az események sorozatait a mágia erejével, amíg azok az igényelt valósággá válnak. Mindenkor olyan politikai és erkölcsi körülményeket kell biztosítani, amelyek a "király Messiás" elfogadásához és az új világ eljöttéhez vezetnek." [Mondanunk sem kell, ez az Antikrisztus istenítését és a világkormány elfogadását jelenti]. Lényegében mindazt a munkát, amit Isten Krisztusra bízott, a saját maguk feladatának tekintik, és tagadhatatlanul  szorgosan dolgoznak kitűzött céljaikért. Ez pedig önmagában is kimeríti az antikrisztusi szellemiség fogalmát.

A XVI. század végére megérett az idő a luriánusi miszticizmusra épülő proto-cionizmus széleskörű elfogadására az európai zsidóság köreiben. Korábban, 1391-ben zsidók százezreit üldözték el Spanyolországból és Portugáliából, de Európa több más államában is üldöztetésnek voltak kitéve. Zsidók tömegei döntöttek úgy, hogy az elűzetés elkerülése végett felveszik a katolikus vallást, ám titokban továbbra is zsidók maradtak, és folytatták talmudista vagy kabbalista gyakorlataikat. Innen a crypto-zsidó megnevezés (a görög kryptosz, szó után, jelentése rejtett, titkos). Ezeket a zsidókat aztán a spanyolok "marranos"-nak is nevezték, az eredeti spanyol szó disznót jelent.

Az 1500-as években spanyolországi kabbalista crypto-zsidók alapították meg az "Allumbrados" néven ismert eretnek keresztény mozgalmat. Az allumbrados jelentése: megvilágosodottak, illuminátusok (!). Az allumbrados a misztikus kultuszok közé sorolható gnosztikus eredetű pszeudokeresztény mozgalom volt, amihez aztán csatlakozni kezdtek spanyol katolikus keresztények is. Teológiájuk több kabbalista elemet tartalmazott, úgy vélték, hogy az ember már testében képes eljutni a tökéletességre és a megistenülésre. Az Istennel való egyesülés és tökéletesség állapotában a bűnnek nincs hatalma, így bármit elkövethetnek a lélek megrontása nélkül. A mozgalom hulláma átcsapott Dél-Franciaországba is, ahol Illuminés néven működtek, majd egy évszázaddal később maradékaik beolvadtak az újabb keletű okkult iskolákba. A híres-hírhedt jezsuita rend megalapítója, Ignatius Loyola maga is egy marrano volt, aki ifjú korában tagja volt az allumbrado szektának. Isaac Luria elismerően nyilatkozott Loyola munkásságáról. Az 1540-es éveket követően nagyszámú marranos menekült el Angliába, Hollandiába, Franciaországba, az Ottomán birodalomba, sőt, Brazíliába és egyéb dél-amerikai államokba is, ahol folytatták sajátos kettős életüket. (Az illuminátizmus tehát nem Adam Weishaupt által lett "feltalálva", ő csupán újraélesztette és átszervezte azt.) A későbbiekben a safedi kabbalizmus egy új irányt és új reményt ébresztett fel a zsidó tömegekben.

Természetesen az okkult mozgalmak mindig is jelen voltak a középkori Európában, a templomosok rendje, a Prieuré de Sion, a Rózsakeresztesek és néhány kisebb titkos társaság tartotta életben az ősi misztériumokat. E mozgalmak szintén a Kabbalában, vagyis a babiloni misztériumvallás és gnoszticizmus zsidó változatában gyökereznek, de visszavezethetők az özönvíz előtti misztériumokhoz. Nem véletlenül, az okkultista rendszerek mindegyikének szinte teljesen azonos a szimbolizációs rendszere. A sötét középkort lezáró reneszánsz, a reformáció és a tudományok újjászületésének időszakát a fejlődés, illetve a felvilágosodás korszakaként ismerjük. Ugyanakkor paradox módon éppen ez az időszak volt az okkultista titkos társaságok, a neo-pogány kultuszok széleskörű újjáéledésének és elterjedésének korszaka is. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a felvilágosodás vezéregyéniségei között számos okkultista volt. A korábbi templomosok mozgalma a Rózsakeresztes, a Prieuré de Sion és a Szabadkőműves társaságokban élt és terjedt tovább. Ezek a mozgalmak gyorsabb növekedésnek indulhattak a felvilágosodás szabadabb légkörében. Gombamódra szaporodtak a kabbalista szekták is, amíg végül az illuminátusok tetőzték a listát, élére állva az okkult megújulási mozgalmaknak. A kialakuló új tudományágak közül több is az okkultizmushoz vezethető vissza. Csak egyetlen példát kiragadva: a modern orvostudomány atyjának tartott Theophrastus Bambastus Von Honeium, alias Paracelsus egy rózsakeresztes okkultista volt.

Az újkor kezdetével tehát hatalmas lendületet vett az okkultizmus. A titkos társaságok rendszerezték a Kabbala, valamint az egykori egyiptomi és babiloni misztériumkultuszok tanait, miközben a politikai arénában megkezdték lerakni a célul tűzött sátánista világkormány alapjait.

A kereszténység korántsem volt mentes ettől a befolyástól. A XIX. és XX. századokban számos keresztény irányzat vett át olyan okkultista eredetű nézeteket, amelyeket aztán hivatalos "keresztény" tantételekké formáltak, hogy közvetve vagy közvetlenül megnyerjék ügyüknek a keresztény világ egészét (lásd A modern kereszténység eltérítése és a Sátánizmus a Vatikánban című írásainkat).

I.1 Szabbatai Zevi, a szabbateisták és a Dönmeh mozgalom

Szabbatai Zevi (héb Shabbtai Cvi) 1626-ban született a török birodalom Szmirna nevű városában, és 1676-ban halt meg a mai Albánia területén. Zevi egy zsidó miszticista volt, aki hírnevét pszeudo-messiási küldetésével érdemelte ki. Szabbatai Zevi szefárd zsidó szülők, bizonyos források szerint Spanyolországból elüldözött ún. crypto-zsidók  vagy "marranos" leszármazottja volt. Zevi a Luriánus Kabbala odaadó tanulmányozója és gyakorlója volt, aki emellett erőteljes messiási komplexusban is szenvedett. Mindenesetre, tehetsége és jó külseje miatt gyorsan számos követőre talált. Ez időben a Kabbala rendkívül népszerűvé vált a zsidóság köreiben, és a talmudizmus mellett a kabbalizmus volt a legjelentősebb irányzat. Az 1600-as évek első harmadában a kabbalista zsidók nagy jelentőséget tulajdonítottak az 1648-as és az 1666-os évnek. Az első dátum szerintük Izrael megváltásának éve lesz, amit majd a hazatelepedés és a Millennium fog követni 1666-ban. A zsidók tehát egyfajta lázas várakozásban éltek, s ez a légkör hozzájárult a rendkívül karizmatikus Szabbatai Zevi látványos sikereihez. Amikor eljött az 1648-as esztendő, az ekkor mindössze huszonkét éves Zevi a várt messiásnak nyilvánította magát követőinek körében. A Kabbalában való alapos jártassága, személyes magnetizmusa és furcsa, excentrikus szokásai miatt egyre többen kezdték követni őt, míg harsányan azt hirdette, hogy ő a várt messiás, aki minden földi uralmat eltipor. Amikor ennek híre ment, már nem csupán a Kabbalista zsidó elemek figyeltek rá, de egyre több talmudista zsidó is elhitte, hogy ő lesz a várt messiás. Viszont fiatal kora miatt ekkor még sokan ellenezték őt, és a rabbik 1651-ben kitiltották Szmirnából. Ezzel kezdte meg kalandos utazásainak hosszú sorát. Először Szalonikába utazott, ami ekkoriban a kabbalisták legfőbb központja volt, s itt Zevi hosszabb időt töltött. A helyi Kabbalista iskolában nyíltan hirdette messiási mivoltát, és egy szimbolikus házasságot is kötött, vagyis magát az Isten fiának nyilvánítva, misztikusan "egybekelt" a Tórával. Amikor Konstantinápolyba utazott, az ottani hívei hűen tanúskodtak messiássága felől, és egy híres helyi prédikátor, Abraham Ha-Yakini odáig ment, hogy archaikus betűkkel megírt egy olyan írást, ami határozottan tanúskodik Zevi küldetése felől, megadva születésének dátumát és nevét, és ami úgy néz ki, mintha egy ősrégi dokumentum lenne. Zevi ezzel az irattal – amit ő valós szentiratnak nyilvánított – hirdette magát Szalonikában is, amikor visszatért oda. A szigorúan vallásos zsidók azonban megbotránkoztak egyre furcsább gyakorlatain, és a rabbik rendeletére el kellett hagynia Szalonikát is.

Néhány rövidebb, homályba merült útja után Palesztínába utazott, majd Kairóban kötött ki. Kairóban körülbelül két évet töltött (1660-62), itt anyagi támogatóra is talált egy Raphael Joseph Halebi nevű zsidó személyében. Raphael Halebi Egyiptom kormányzójának egyik befolyásos, gazdag hivatalnoka volt, de aszketikus vallásos életmódot élt. Pénzével gyakran támogatta a vándorló kabbalista és talmudista hirdetőket, és Zeviben megtalálta keresett mesterét, akinek odaadó híve és támogatója lett. Zevi azonban nem látta Kairót megfelelő helynek az általa elképzelt nagy növekedéshez, és mivel az 1666-os év vészesen közelgett, így következő székhelyéül magát Jeruzsálemet választotta, ahová 1663-ban meg is érkezett. Jeruzsálem idegen világ volt számára, ahol egy biztosnak látszó taktikát választott: naphosszat az utcákat járta hosszasan imádkozva, áhítatosan énekelve, önmagát ostorozva és böjtöket tartva. Szokásává tette, hogy a kisgyerekek közt ajándékokat osztogatott, amire sokan felfigyeltek, és hamarosan híre ment a városban kóborló karizmatikus "szent embernek". Lassan, de biztosan elkötelezett követőkre talált a nép körében, és egyre többen fogadták be tanításait.

Rövid időre visszatért Kairóba, ahol találkozott egy Sára nevű fiatal zsidó lánnyal, aki arról volt híres, hogy hatéves korában árván maradt, miután túlélte a hírhedt Chmielnicki-i mészárlást, s egy olyan látomásban részesült, ami szerint a hamarosan megjelenő Messiás felesége lesz. A lány bejárta Európát, egy ideig prostituáltként élt meg, végül Kairóba vetődött, ahol híre terjedt álmának, és közismert személyiség lett az ottani zsidóság köreiben. Zevinek mindez kapóra jött, azonnal elvette Sárát feleségül, mivel a zsidó hagyományok szerint a messiásnak egy züllött asszony lesz a felesége, aki ráadásul látomást kapott afelől, hogy a messiás felesége lesz. Ennek híre még jobban lázba hozta a közel-keleti zsidóságot. Zevi 1665-ben visszatért Jeruzsálembe, hogy ott tovább szervezze a mozgalmát, ami ekkorra egyre nagyobb lendületet vett. Ekkor a Gázai Náthán hivatalosan is messiásnak nyilvánította Szabbatait, aki végre győzelemre és szabadságra vezeti a zsidókat, egybegyűjti Izrael tizenkét törzsét és a Szentföldre telepíti őket. Meghirdették, hogy a földi hatalmakat maga alá veti, a szultán koronáját leveri és a maga fejére teszi. A Gázai Náthán (Nathan Azzati) Zevi jobbkeze volt, aki a zsidók által is várt Illésnek, a messiási prófétának mondta magát, aki "bevezeti" a Messiást. A terv valóban jól fel lett építve, annak részletei is mind harmonikusan egybeillettek.

A jeruzsálemi rabbik azonban nem mind fogadták el Sabbatai tanait, s amiatt is féltek, hogy a szélesedő mozgalom bajba keveri a zsidókat a török hatóságok előtt. Miután a rabbik kitiltották Zevit és Náthánt Jeruzsálemből, azok  helyi követőikkel együtt visszatértek Szmirnába, ahová diadalmenetben vonultak be. Szmirnai híveik harsonákat fújtak és éljenezték a Messiást, így Zevi és Sára szinte a város tényleges vezetőivé lettek. Az őt ellenző rabbik helyébe új rabbikat jelölt ki, ugyanakkor a kor leghíresebb rabbijai közül is többen csatlakoztak hozzá. Zevi híveinek száma folyamatosan növekedett szerte Európában is, ahová szintén eljutott a mozgalom szele. Ugyanakkor hírneve a keresztények közt is elterjedt, akik természetesen a maguk értelmezése szerint, de szintén apokaliptikus lázba kerültek, és elfogadták az 1666-os dátumot. 1665-ben, a "Millennium közeledtével" a kontinens zsidóságának nagy része teljes extázisban volt, a velencei, amszterdami, londoni, hamburgi, dél-európai és észak-afrikai zsidók eladásra hirdették mindenüket, készülve a Szentföldre való visszatelepedésre. Az eseményeket szemmel tartó keresztények között szintén voltak, akik eladták házaikat, és együtt várták a zsidókkal az új világ eljövetelét. Európa szinte felbolydult, és láthatóan még azokat is elkapta a láz, akik nem tartoztak közvetlenül a mozgalomhoz.

A jelentős év, 1666 elején Szabbatai újra Konstantinápolyba érkezett, valószínűleg azzal a céllal, hogy beteljesedjenek a Gázai Náthán "próféciái", és a szultán koronáját a maga fejére tegye. Ehelyett a helyi nagyvezír, Ahmed Köprülük utasítására a török hatóságok azonnal elfogták és börtönbe zárták, mert egy nagyobb felkelés kibontakozásától tartottak. Két hónapi börtön után Abydos szigetére szállították, ahol az ottani börtönvárban igen nagy kényelmet biztosítottak neki, elsősorban amiatt, mert gazdag követői és Sára nagy összegekkel megvesztegették a török hivatalnokokat. Abydos szigetén történt meg nevezetes törvényszegése, és itt hangzott el hírhedt imája is. Mivel Abydos szigetére a Pászka ünnep körül érkezett, itt a vele lévő követőivel leöltek egy bárányt, amelynek megették a háját, a törvény tiltása ellenére. Ekkor mondta el az "áldott legyen az Isten, aki megengedi nekünk azt, ami eddig tiltott volt" imát.

Rendkívüli karizmájának köszönhetően még a fogságban is valóságos kiskirályként viselkedett, gyakran fogadta híveinek látogatását, majd üzeneteket, parancsokat küldött szét általuk. Titokban még itt is tovább hirdette a szultán közeli elbukását. Amikor híre terjedt a zsidóság között, hogy milyen fenséges körülmények közt él, követői nemcsak hogy nem ábrándultak ki belőle, de inkább növelte a hitüket az, hogy Zevi ilyen magasztos körülmények közt raboskodik. Ekkorra körülbelül egymillió (!) zsidó lett valamilyen szinten a mozgalom híve, és számos zsinagógában bevezették a következő, Zeviért mondandó imát: "Áldd meg Urunk és Királyunk a szent és igaz Szabbatai Zevit, Jákob Istenének Felkentjét." A tömegek, akik eladták vagyonukat és várták a csodás hazatérést, egyre nagyobb gondot okoztak Európa-szerte. Moráviában akkora felfordulást okoztak, hogy az államnak kellett közbelépnie, és fegyveresekkel tartották fenn a rendet. Marokkóban a forrongások hatására hevesen üldözni kezdték a zsidókat. Az 1666 áprilisa és júliusa közt eltelt három hónapban teljes káosz uralkodott Európában, miközben Zevi legbennfentesebb követői a törvény és az ünnepek elvetését hirdették, beleértve az engesztelés böjtnapjának megszüntetését is, ami nagy megoszlást okozott a zsidók közt. Zevi "messiási küldetésének" egy gyorsan pergő, és nem várt eseménysorozat vetett véget. Abydos szigetén ugyanis egymásnak adták a kilincset a zsidó kolóniák küldöttei, így két Galíciából való jeles lengyel talmudista rabbi is meglátogatta Zevit, akik közölték vele, hogy egy Nehemiás Ha-Kohen nevű galíciai próféta meghirdette a messiás eljövetelét. Zevi azonnal kérvényezte a próféta hozzájövetelét, aki három hónapos utazás után, 1666 szeptemberében meg is érkezett Abydosra. A találkozás azonban hatalmas kudarcba fulladt, mindkét fél durván megkérdőjelezte a másik hitelességét, majd hamisnak nyilvánították egymást. Zevi fanatikusabb követői közül néhányan meg akarták gyilkolni a "prófétát", de ennek Nehemiás idejében hírét vette és elmenekült a szigetről, majd egyenesen Konstantinápoly felé vette útját, ahol feljelentést tett "a birodalom ellen összeesküvést szövő" sabbateisták ellen. Mehmed szultán ekkor Adrianople-be vitette Zevit, ahol a kihallgatása előtt egy muszlim hitre áttért zsidó azt ajánlotta neki, hogy ha élni akar, jelentse ki a szultánnak, hogy el kívánja vetni zsidó hitét és muszlimmá szeretne lenni. Amikor Zevit a szultán elé vitték, látványosan levetette zsidó ruházatát és egy turbánt helyezett a fejére annak jeléül, hogy áttér az iszlám vallásra. Ez meg is mentette az életét. A szultán rendkívül elégedetten megkegyelmezett Zevinek, sőt jó fizetés mellett megtette őt ajtónállójának. Hogy teljessé legyen az áttérése, Sára mellé legalább egy további feleséget kellett magához vennie. Leghűségesebb hívei követték példáját, és mindannyian áttértek az iszlám vallásra. Ezek után ezt írta a Szmirnában lévő híveinek: "Isten izmaelitává tett; megparancsolta nekem, s én azzá lettem."

Ez természetesen megdöbbentette talmudista zsidó híveit, és mivel követőinek nagy részét ők tették ki, a mozgalom ezzel lényegében össze is omlott. A kiábrándult zsidó tömegek elhagyták, a rabbik pedig azonnali hatállyal eretneknek nyilvánították Zevit és maradék követőit. A "messiás" később felvette az Aziz Mehemet iszlám nevet, majd rövid idő elteltével a mai Albánia területén halt meg, teljesen eljelentéktelenedve. A történetnek azonban ezzel nincs vége, sőt, inkább itt kezdődik!

Zevi követőinek egy elszánt, fanatikus magja a föld alá vitte a mozgalmat, és titkos társaságként fenntartották a szabbataita (vagy szabbateista) eszméket. A szabbateisták e titkos szövetsége a Dönmeh (törökül aposztaták, vagy hitehagyottak) mozgalom néven lett ismert, még akkoriban, amikor Zevi és maradék követői felvették az iszlám vallást. A Dönmeh hívői tovább radikalizálták a már amúgy is mélyen okkultista mozgalmat. A szabbateizmus egyik kutatója és szakértője, Rabbi Antelman a következőképpen foglalja össze Zevi és a Dönmeh tanait:

"Amikor [Zevi] áttért [az iszlám vallásra], kiábrándult hívei tömegesen hagyták el a mozgalmat. De maradt néhány makacs követője, akik továbbra is hittek benne, s természetesen valami magyarázatot kellett adniuk arra, hogy miért maradtak meg híveiként. Az ő okfejtésük hozta létre a szabbateisták azon különleges szektáját Törökországban, amit a Dönmeh néven ismerünk. A Dönmeh rend úgy tartotta, hogy a Messiásnak először bűnbe kell esnie ahhoz, hogy később megváltást hozhasson, s ezzel adtak magyarázatot arra, hogy a zsidó Messiás a muszlim hitre tért át. A Dönmeh Szabbatai Zevi halála után is hosszú ideig fennmaradt, sőt még növekedésnek is indult."

Zevi tanításai tovább éltek halála után is, ahogyan módszerei is tökéletesen elfogadottakká váltak a kabbalista zsidók köreiben: a megtévesztés és hamis bizonyságtétel teljesen elfogadható eszközzé válhat a cél megvalósításának érdekében, aminek mértékét egyre fokozták a mozgalom további vezetői. A korai szabbateisták vezéregyéniségei:

Szabbatai Zevi (1626-1676)

A Gázai Náthán  (16??-?)

Rebbe Berechiah

Jakob Frank (1726-1791)

A Gázai Náthán munkásságát és annak maradandó hatását talán a neves történész, Paul Johnson összegzi legtömörebben az alábbiakkal:

"Náthán kiváló példája volt annak a hatalmas képzelőerővel rendelkező és veszélyes zsidó archetípusnak, amely valamivel később egy világméretű jelenséggé vált a szekuláris zsidó intellektualitás elterjedésével. [Náthán] Mestere volt az olyan kétértelmű magyarázatok és előrejelzések felépítésének, amelyek egyrészt értelemszerűek és elfogadhatóak voltak, ugyanakkor annyira nem voltak konkrétak, hogy valami módon ne lehetett volna alkalmazni azokat bármilyen megtörtént eseményre – még akkor is, amikor valójában egyáltalán nem feleltek meg az eredeti elvárásoknak. Rendkívüli adottságokkal adta elő ezeket a változatosság-teli teóriákat, kiváló képességgel dolgozta fel a kialakuló jelenségek lehetőségeit, majd magabiztos hidegvérrel és öntudatossággal adaptálta az adott helyzetre. Marx és Freud [mindketten frankista zsidók sarjai] hasonló módszerekkel dolgoztak és hasonló képességekkel rendelkeztek" (Paul Johnson, A History of the Jews, 269. old).

A szabbateista, a dönmeh, vagy a frankista megnevezések a hitükből kitért, szekularizált, intellektualizáló, a politikában és közéletben aktív zsidókat jelölik. Ezekben a mozgalmakban nagyrészt a zsidóságba ősidők óta beépült, magukat zsidónak nevező, de idegen elemek kerültek a "felszínre", vagyis Sátán az adott időben aktívvá tette ezt a lappangó réteget. És valóban, a kabbalista szabbateizmus szülte meg azt a szekuláris (valójában okkultista) és kozmopolita zsidó értelmiségi réteget, amely messze elvetette a bibliai értékeket, és bárhol is élt, a maga torz képére akarta formálni a körülötte lévő társadalmakat. Ennek megfelelően bizonyos ultra-ortodox zsidó irányzatok a politikai cionizmust is a szabbateizmus egyik jellemző megnyilvánulásának tartják. Ez a megállapítás helytálló, hiszen a szabbateizmust valóban olyan aposztata, ateista, illetve okkultista zsidók képviselik, akik az önmegváltásban látják fajtájuk sikerét, nem pedig az isteni gondviselésben és a bibliai etika követésében. A szabbateisták elvei megengednek minden alantas eszközt a céljaik elérése érdekében, legyen az politika, ármány, vagy hitszegés, a cél érdekében minden fogás bevethető. Az egész zsidóság képviselőjének mondják magukat, felszínesen az érdekeiket szolgálják, de a vallásos zsidóságot csupán eszközként tartják a kezükben, akiket rideg módon egyfajta hasznos idiótáknak tekintenek. Ennek az ideológiának Marx és Theodor Herzl csupán elrettentő, de korántsem egyedi képviselői voltak. Tény, hogy a hagyományos judaizmus korlátait átszakító szabbateisták nélkül soha nem jöhetett volna létre a zsidó tömegek nagyfokú szekularizálódása, a közéletben való aktív megjelenése, sőt maga a politikai cionizmus sem.

A Zevi és Náthán nyomdokaiba lépő Rebbe Berechiah még szélsőségesebb nézeteket vallott, mint elődei, számára minden eszköz megengedetté vált a hit szolgálatában és érdekében. Jákob Frank, a mozgalom további éltetője pedig már nagyon durva szélsőségbe esett azzal, hogy bevezette a szexuális rítusok gyakorlatait, és kidolgozott terv szerint beépítette híveit a politikai arénába.

A szabbateisták és a Dönmeh rend tanai tehát maradandó változást okoztak a zsidóság vallási életében és a judaizmus történelmi átalakulásában. A sorozat első részében láthattuk, hogy miként került be Izraelbe, majd Júdába a konkoly, miként ferdítették el az eredeti bibliai vallás szabályzatait és gyakorlatait, felcserélve azokat emberi, sátáni tanításokkal. Ebben a részben pedig azt vizsgáljuk meg, miként csapódott ki a zsidóság felszínére ez a konkoly, és miként kezdte meg aktívan a végidőkre szabott munkásságát. Ehhez már át kellett lépniük az általuk korábban eltorzított judaizmus korlátain is, hiszen a végcél a kereszténység megsemmisítése, a korlátok nélküli hedonizmus, az ego imádata és Sátán istenné tétele. Ebben a folyamatban különösen nagy szerep jutott a szabbateista mozgalom következő jeles vezetőjének, Jacob Leib Franknak, illetve a frankistáknak.

I. 3. Jacob Leib Frank és a frankista mozgalom

A zsidó származású Jakov ben Judah Leibowicz 1726-ban született a lengyelországi Podolia városában, és 1791-ben halt meg. Frank ismertségének forrása sokrétű, de leginkább arról híresült el, hogy a hírhedt sabbateista zsidó szekta közép-európai terjesztője, majd legfőbb vezetője lett. Frank már fiatal korától fogva inkább a Kabbala iránt érdeklődött, mint a hagyományosabb Tóra vagy Talmud tanításai iránt. Apja a mai Ukrajnából telepedett át Lengyelországba, aki az állítások szerint maga is a szabbateisták szektájához tartozott, s ez szerepet játszhatott a fiatal Frank Kabbala iránt mutatott nagy érdeklődésében. Amikor Frank legényemberként kereskedő lett, egy üzleti utazása alkalmával eljutott Törökországba, ahol meglátogatta Szabbatai Zevi szülővárosát, Szmirnát, majd Szalonikit is. E két helység még ekkortájt is a kabbalisták fő központja volt. Ekkor került szorosabb kapcsolatba a Dönmeh mozgalom tagjaival, vagyis az aposztaták szektájával, akik beavatták őt a rítusaikba. Itt adták neki a Frank nevet, amely névvel a törökök az európaiakra utaltak ez időben, és ezen a néven vált híressé, majd követőit is innen nevezték el frankistáknak. Mint már láttuk, "az aposztaták" olyan zsidók voltak, akik Zevit követve elhagyták zsidó hitüket, látszólagosan felvették a muszlim vallást, de titokban megmaradtak kabbalista zsidóknak. Jacob Frank az ő  hatásukra szintén felvette az iszlám vallást, majd ugyanaz a messiási küldetéstudat ébredt benne, mint korábban Zeviben. Szalonikában teljesen átadta magát az anti-Tóra és anti-Talmud tanoknak, itt messiásnak nyilvánította magát, majd 1775-ben, huszonkilenc évesen e címet viselve tért vissza Lengyelországba, az új tanok elterjesztésének céljával.

Szülővárosában, Podoliában megalapította a frankisták szektáját, ami a Dönmeh nyugati ágává vált, és rövid időn belül nagyszámú követőre talált. A lengyelországi askenázi zsidók azt hitték, hogy Frank egy Törökországból odavetődött szefárdi zsidó volt, (vagy talán annak adta ki magát). Hívei a "szent mester" és a "megtestesült isten" címekkel illették Frankot, aki olyannyira komolyan vette a bűnös messiás koncepciót, hogy a szekta tagjait is aktív bűnök elkövetésére buzdította egy ambivalens zsidó tantétel átértelmezésével. A parancsolatok azok megrontásával való betöltése ugyanis egy talmudi diktátumban is szerepel, a mitcva ha'bah ba'ahvera-ban, amit Frank felhasznált érveiben. Elmélete szerint, ha az üdvösséget el lehet nyerni tisztasággal, akkor el lehet nyerni a bűnök elkövetése által is. A talmudista zsidók természetesen hevesen ellenezték a számukra eretnekségnek minősülő tanok hirdetőjét és követőit. Frank azonban a Dönmeh jól bevált módszereit alkalmazva úgy talált menedéket a zsidók üldözése elől, hogy felvette a katolikus vallást, amivel az egyház védelme alá került.

Követőinek azt hirdette, hogy egy mennyei kinyilatkozás révén jutott arra a felismerésre, hogy fel kell venniük a keresztény vallást, mert az egy szükséges átmeneti állapot a végső messiási vallás megnyilvánulása előtt. A kereszténységre való áttérést egy általa kidolgozott elmélet szerint vitte véghez.

Nagy nyilvánosság előtt elégette a Talmud egy példányát, s arra hivatkozott, hogy az általa elfogadott Zohar bizonyságot tesz a szentháromság mellett, aminek egyik személyisége a Messiás. Ilyen körülmények között 1759-ben követőivel együtt katolikusokká keresztelkedtek, ekkor kapta keresztnévként a József nevet. Keresztapja nem más, mint maga a lengyel király, III. Ágoston volt. A katolikus egyház azonban hamarosan gyanút fogott Frank őszinteségével és motivációjával kapcsolatban, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy "megtérése" csupán látszólagos volt, és követőivel együtt csak felszínesen vallották a keresztény hitet, miközben titokban továbbra is a kabbalista judaizmust gyakorolták. A szekta tagjai csakis egymás közt házasodtak, és Frankot továbbra is szent mesternek, messiásnak és istennek tartották, valamint szexuális rítusokat is folytattak. Természetesen a zoharisták "háromsága" nem a katolikus dogma megfelelője volt, ugyanis a zohári szekta háromságának egyik istensége az ő mindenkori "messiásuk" volt, mint Szabbatai Zevi, vagy esetükben Jacob Frank. Ilyen körülmények között gyorsan az inkvizíció látókörébe kerültek.

Közben nyilvánosságra került törökországi múltja is, beleértve a hasonló körülmények közt végbement iszlám vallásra való áttérését is. Így, néhány hónappal a "keresztsége" után, 1760-ban Varsóban letartóztatták és egyházi bíróság elé állították, ahol elítélték a hamis átkeresztelkedés és ártalmas eretnekségek terjesztésének vádjaival. Ítélete börtönbüntetés volt, amit a czestochowai börtönvárban kellett letöltenie. Innen tizenhárom év után, 1773-ban szabadult ki, amikor is az oroszok elfoglalták Czestochowát és szabadon engedték. A börtönből való szabadulása után a moráviai Brno városában telepedett meg, ahová nagyszámú híve is követte, és "udvarában" hatszáz fegyveres férfi állt rendelkezésére. Rendszeresen tartották szertartásaikat, és itt további követőkre találtak. Frank gyakran utazott Bécsbe lányával, Évával az ottani hálózat kiépítésének céljából. Egy ilyen útja alkalmával az istenfélő Mária Terézia kegyeibe férkőztek, aki azt hitte róluk, hogy a kereszténységet terjesztik a zsidók köreiben. A behálózott Mária Terézia kinevezte őt a keresztény-zsidó párbeszéd szóvivőjének, ám itt sem kellett sok időnek eltelnie ahhoz, hogy fény derüljön sötét múltjára, s arra, hogy egy szélsőséges szekta vezetője.

Emiatt kénytelen volt elhagyni Bécset és Moráviát is, majd a németországi Offenbachban telepedett le, ahol "báró" címmel jelölte magát, és ahol pazar, fényűző életet élt. Vagyonának pontos eredetét máig homály fedi, egyes állítások szerint a zsidó közösségek adományaiból élt ilyen jól. Frank maga is azt állította, hogy a lengyelországi és morvai zsidók kocsiszámra hozták az adományokat számára. Sokan azonban inkább azon a meggyőződésen vannak, hogy a Rothschildok és a szektával kapcsolatos politikai kapcsolatok biztosították a jelentős anyagi támogatást.

Frank tanításaiban és szektájának gyakorlataiban rendkívül nagy szerepet kapott a rituális szexualitás. Tanítása szerint az ilyen orgiákon és a szexuális eksztázison keresztül lehet elérni a magas fokú szellemiséget, sőt, a szentséget és az üdvösséget is. Utolsó éveiben szabadtéri "istentiszteleteket" tartott, amelyeket pazar módon, pompás és drága kellékek felhasználásával rendezett meg. Követői halhatatlannak tartották, de 1791-ben mégiscsak elhunyt. Fényűző temetést rendeztek neki és 800 híve kísérte őt el utolsó útjára.

Halála után lánya, Éva vette át a mozgalom irányítását, akit "szent nagyasszony"-ként tiszteltek, és aki 1816-ban bekövetkező haláláig a frankisták vezetője maradt. Éva halálával a szekta számos tagja katolikussá lett, de nagyon is kérdéses, hogy ezt a szekta vallási küldetésének részeként, vagy megalkuvásból tették-e. Katolikussá vált tagjaik a lengyel, cseh, valamint a magyar nemesség és polgárság részévé lettek. A zsidó nevek elhagyása és a keresztény nevek felvétele a frankisták jellegzetes dönmeh technikája volt.

1.4 A frankizmus bizonyos tanainak elemzése

Gershom Scholem*, a Kabbalista mozgalmak nagy szakértője szerint a frankizmus fontos eleme a Mitcvah ha Ba'ah ba Averah, vagyis a bűn szentségének koncepciója. A Kabbalista zsidó messianizmus fontos eleme volt a megváltás a bűnök által nézet, miszerint a fokozottan bűnös életbe való elmerülés felgyorsítja a messiás eljövetelét. A frankisták jellegzetes módon ezt elsősorban a szexuális orgiáikon és kicsapongásaikon keresztül próbálták megvalósítani. Gyakori volt köztük a családon belüli szexuális viszony fenntartása és a vérfertőzés. Leginkább mégis a rituális orgiáikról váltak hírhedtté. Ez a fajta zoharista szexuális mágia egy évszázaddal később széleskörűbb befogadást nyert az olyan személyiségeknek köszönhetően, mint P.B. Randolph, Max Theon és Aleister Crowley, de a modern pszichológia "tudományát" kidolgozó Freudra és Carl Joungra is hatással volt.  

Jacob Frank a vallási nihilizmus és az anarchizmus keverékét hirdette, szerinte ugyanis egyedül a társadalmak teljes megdöntése mentheti meg az emberiséget. Annak ellenére, hogy a frankisták vallási felekezetnek számítottak, eredeti céljuk "minden vallás és hitrendszer abszolút megdöntése" volt. Ahogy az Internacionálé fogalmazza: "A múltat végképp eltörölni." Itt nem csupán idealizmusról van szó, sokkal inkább egy eszelős sátáni meggyőződésről, ami abból is látható, hogy hitük szerint csak "egy mindent elsöprő és mindent megdöntő forradalom után lehetséges egy új világot felépíteni." Gershom Scholem a Kabbala és szimbólumai című könyvében mindezt így fogalmazza meg:

"Annak ellenére, hogy a frankisták külsőségekben vallásosak voltak, minden vallás és pozitív hitrendszer felszámolását tűzték ki célul, és egy olyan forradalmat álmodtak meg, ami egyetlen csapással eltörli a múltat, hogy aztán egy teljesen új világot építhessenek fel. Frank számára az anarchikus rombolás a luciferi ragyogást, azaz az 'élet' kifejezés minden pozitív értelmezését és teljes színezetét jelentette."

*Megjegyzés: Gerschom Scholem (1897-1982) a tudományos Kabbala kutatás megalapítója, aki a jeruzsálemi héber egyetemen a zsidó miszticizmus professzora lett, s aki a szabbateista és frankista mozgalmak egyik legjelesebb szakértője. A kabbalizmusról és zsidó miszticizmusról több könyvet megírt.

Jacob Frank a bibliai Jákob reinkarnációjának hirdette magát, aki megmenti Izraelt és elsöpri Edomot (Rómát és a kereszténységet). Tartsuk észben, hogy Jacob Frank kódokban megadott üzeneteiben Edom a Római Katolikus egyházat és általában a kereszténység egészét jelentette.

A Zohar levelek: Jacob Frank 1880-ban a magyarországi zsidókhoz szóló felhívásában közli, hogy a zsidóságot egy mérhetetlen katasztrófa fogja érni, amennyiben nem veszik fel az edomita (értsd: keresztény) hitet. A keresztény vallás felvétele azonban nem más, mint egy cselfogás, ami lehetőséget teremt számukra ahhoz, hogy később belülről pusztíthassák el az egész kereszténységet. A zsidó holokauszt megtörtént, zsidók tömegei "keresztelkedtek" ki, majd töltöttek be vezető szerepet a kommunizmus keresztény- és nemzetellenes programjaiban.

A próféciákból pedig jól tudjuk, a meg nem alkuvó keresztények keresztül fognak menni egy irtózatos méretű népirtáson, amit a Szentírás a nagy tribulációnak (nyomorúságnak) nevez. Így elmondhatjuk, Frank "sátáni jóslata" nem állt távol az igazságtól.

Álljon itt néhány árulkodó sor Jacob Frank apokrifjából, amelyek nagyon jól tanúskodnak szellemi beállítottságáról, illetve a bűn általi megigazulásba vetett hitéről:

2. "Azt mondták nekem, van egy Gemara [talmudi magyarázat], ami így szól: "a pálmalevelek kötege muksza [érinthetetlen, tisztátlan], a szombat napján. De ha a szombat kezdete előtt valaki azt mondja, hogy 'ezek a pálmalevelek nem lesznek majd tisztátlanok a számomra', akkor használhatja azokat, akár fekhelyként, hogy megpihenjen rajtuk. Mit jelent ez a mondás? Azt, hogy a kavana [misztikus erővel ható szándék] felhasználásával a tiltott dolgokat bárki tisztává, elfogadhatóvá teheti. Ezért mondhatta Az-Első-Aki-Eljött [Szabbatai Zevi] a következő borchát [áldást] a bárány veséjének kövérjére: "Áldott vagy Te, Urunk, Istenünk, aki a tiltott dolgokat megengedetté teszed nekünk." ...

3. E város [Szmirna] rabbijai nem akarják, hogy tudjátok azt, a Tóra parancsolatai betölthetők azon a módon is, hogy megszegjük azokat. De szemetekben én vagyok az ostoba, holott én feltárom nektek azokat, amiket ők elhallgatnak: mert ahhoz, hogy megehesd a mandulát, fel kell törnöd a héját.

"… nagy az a bűn, amit magának a bűn elkövetésének a szándékával követünk el"

A "kavana" fogalma, más néven ugyan, de bekerült a kereszténység karizmatikus ágazatainak hiedelemvilágába is, "a kijelentés hatalmának", vagy a "szóbeli megvallás erejének" formájában.

Nem véletlen, hogy Jacob Frankot úgy a talmudista, mint a Tóra-hű zsidók is a történelmük egyik legveszedelmesebb és legkárosabb tévtanítójának tartják. Gershon Scholem a "The Messianic Idea in Judaism" című könyvében erre is kitér:

"[Jacob Frank] Minden tettében teljesen megromlott és degenerált egyén volt" és  "az egész zsidó történelemben nem találhatunk hozzá hasonló rettenetes jelenséget." (1971-es kiadás, 126.o., kiemelés hozzáadva).

Frank elvetette a Tóra helyes alkalmazását, nagyon válogatósan kezelte a Talmudot, és elsősorban a Zohár-ra építette tanításait, emiatt nem volt számára probléma az Isten erkölcsi parancsolatainak áthágását tanítani. A szabbateisták amúgy is azt tartották, hogy a messiási korszakban a Tóra érvénytelenné válik, s annak minden tiltása feloldódik, más szóval a bűnök elkövetése megengedett dolog, sőt, egyféle elvárás lesz.

Jacob Frank a saját nihilista vallására gyakran utalt az "Ézsau (vagy Edom) útja" jelzővel. Azt az álláspontot képviselte, hogy bárki, aki valaha is Istent hűen akarta követni, hiábavaló erőfeszítést tett, s kivétel nélkül mindenki elbukott, beleértve a pátriárkákat is. Emiatt szükséges volt egy olyan új utat találni, amely reálisabb alapokra épül, és valóban elvezet az "igaz élethez". A frankisták számára Ézsau a szabadságot szimbolizálta, illetve a törvények által megköthetetlen emberi szellemet. Ha valaki el kíván jutni erre a szabadságra, el kell vetnie mindenféle törvényt és megkötöttséget, de mindezt titokban kell véghezvinni. Miután az "igazak" túlléptek a judaizmus és iszlám tanain, számukra nem maradt más, mint "Edom vallása", a kereszténység. Pontosabban szólva, a látszólagosan felvett kereszténység, amelyen belül titokban megélhetik valós hitüket, ami szerint Jacob Frank az igaz megváltó, sőt, maga az Isten, aki felszabadította híveit a törvények és törvénykezés alól. A frankisták valójában a vallás köntösébe bújt anarchista forradalmárok voltak, s így nem véletlenül voltak jelen nagy számban a jakobinusok, majd később a kommunisták, bolsevikok és a szélsőséges liberalizmus élvonalában.Frank követői rohamosan szaporodtak, és elsősorban Lengyelországban, Galíciában, Ausztriában, Moráviában és Csehországban alkottak közösségeket. A mozgalom pontos taglétszámát nehéz meghatározni, annyi azonban bizonyos, hogy csak Lengyelországban huszonnégyezer hívet mondhattak a magukénak. Prágában egy külön polgári elitet képviseltek a frankista zsidó családok, köztük nagyszámú orvos és ügyvéd akadt. A magyarországi közösségük központja Máramaros volt. A frankistáknak azonban soha nem a tagság számának növelése jelentette az igazi sikert, mint inkább a befolyásuk és aknamunkájuk hatékonysága. A mozgalom jelesebb tagjai aktív szerepet vállaltak a szabadkőműves páholyokban, és a felvilágosultság eszméire hivatkozva a zsidó polgárosodás bajnokaiként mutatkoztak. A Habsburg uralkodók hivatalnokai és arisztokratái között szintén nagyszámú frankista volt, akik hivatalosan keresztényekként voltak elkönyvelve, de valójában megőrizték kabbalista identitásukat.

Számos frankista családban szokás volt egy Frank lányát, Évát ábrázoló bálvány-szobrocska felállítása. Apja halála után ugyanis Éva vált a mozgalom egyik főbb vezéregyéniségévé, aki szó szerint egy rituális prostituált volt, bejáratos számos arisztokrata család otthonába. Gerschom Scholem erről az időszakról így ír:

A szekta egy szigorúan zártkörű szervezetté vált, és ezt a periódust úgy élte túl, hogy ügynökeik helyről-helyre járva titkos találkozókat rendeztek, vallási rítusokat tartottak és terjesztették a sajátos frankista irodalmat. "A "hívőknek" szigorúan maguk között kellett házasodni, és a frankista családok létrehoztak egy széleskörű, szorosan együttműködő hálózatot, azokat is beleértve, akik hivatalosan zsidók maradtak [nem vették fel a kereszténységet]. A frankizmus később nagyrészt az ilyen egyéni családok magánvallásává lett, akik ennek megfelelően nevelték fel a gyermekeiket is. A németországi, csehországi és morva frankisták általában Karlsbad-ban tartották meg évi titkos összejövetelüket nyaranként, Av hó 9.-e körül.

Szabbatai Zevi állítólagosan Av hó kilencedikén született meg, ezt a hónapot pedig a zsidók Tisha B'av-nak nevezik, ez számukra az év legkomorabb napja, ugyanis ezen a napon pusztult el a Jeruzsálemi templom mindkét alkalommal, először a babiloniak, majd a rómaiak által. Spanyolországból 1492-ben ugyancsak Av hónap kilencedikén űzték ki a zsidókat. A vallásos zsidók ezen a napon böjtöt tartanak és imádkoznak, a frankisták pedig javában mulatoztak, lakomákat és orgiákat rendeztek.

Az alábbi összefoglaló Rabbi Antelman írásainak tömörített változata. Antelman az olyan korábbi zsidó kutatók, mint Gershom Scholem munkáinak felhasználásával a következőképpen mutatja be az okkultista judaizmus képviselőinek összefonódását:

Frank Jákob Szabbatai utódának, Rebbe Berachiah-nak volt a tanítványa, s így került az eredetileg keleti Dönmeh ideológia Európa szívébe. Frank szövetségben állt a szintén zsidó születésű volt jezsuita szerzetessel, Adam Weishaupt-tal, aki az Illuminátus rend megalapítója volt, és akit az ugyancsak zsidó Rothschild család finanszírozott. Ez a kapcsolat adhat magyarázatot Frank látszólag kiapadhatatlan, de ismeretlen forrásból származó jövedelmére. Ez a három egyéniség, és sajátos egyéni képességeik szinte tökéletesen kiegészítették egymást. Weishaupt-nak politikai ambíciója és új világrendet megalkotó tervei voltak, a bevált dönmeh taktikát alkalmazó frankistáknak pedig jól beépült ügynökeik, nemcsak keresztény körökben, de a törökországi muszlimok között is. Emellett sikeresen beférkőztek jó néhány titkos társaság köreibe is. S ami talán még ennél is fontosabb, a frankisták erősen hozzájárulhattak ennek az új szellemi irányvonalnak a megszületéséhez az általuk gyakorolt Kabbalizmus által. Meyer Amschel és a későbbi Rothschildok pedig a feneketlen pénzeszsákot biztosították e sátáni háttérhatalomhoz.

Meyer Amschel Frankfurtban született, s ott kezdte meg tényleges bankári pályafutását is az 1760-as évek közepétől kezdődően. Jacob Frank a kései 1780-as években telepedett meg a Frankfurt peremvárosának mondható Offenbach-ban, ahol fényűzően élt, és ekkor már az "Offenbach Bárója" címet viselte. Johann Adam Weishaupt pedig a bajorországi Ingolstadt-ban élt 1770-ben, de miután 1776-ban megalapította az Illuminátus rendet, annak központját szintén Frankfurtba helyezte. Nem mellékesen, itt volt a jezsuiták németországi központja is.  E három személynek meghatározó szerepe volt a sátán zsinagógájának modern munkájában, hiszen ők fektették le az ideológiai alapjait annak a máig kibontakozásban lévő sátánista új világrendnek, amely Sátán kezébe kívánja vezetni az egész emberiséget.

A frankisták ügynökök egész hálózatát építették be a magasabb keresztény és iszlám körökbe. Az ezerhétszázas években népszerűvé váltak a titkos társaságok, ugyanakkor egyféle pogány újjászületési hullám ragadta magával Európa nagyvárosainak arisztokrata és előkelő köreit. Londonban, Párizsban és az egyéb nagyvárosokban megjelentek a nyíltan okkult ún. "Pokoltűz Klubok", ahol a korabeli nemesség hedonista elemei tobzódtak és élték ki perverz vágyaikat. Ezekben a klubokban rituális szexorgiákat rendeztek, amiket lényegében a frankisták által terjesztett okkult tanítások és ilyen irányú rítusaik tettek divatossá. Angliában a neo-gnosztikus "Választott Kohen" rend (a kohen héberül papot jelent), Franciaországban a Martinisták rendje járt elől a hasonszőrű titkos és féltitkos társaságok közt. Frank és lánya, Éva részben a nemesség és a gazdag polgárok megnyerésének érdekében alkalmazta a szexuális okkultizmust. Franknak azonban ennél nagyobb ambíciói is voltak, s e célból szövetkezett Adam Weishaupt-tal.

Rabbi Antelman a To Eliminate the Opiate (Felszámolni a kábulatot) című könyvében így fogalmaz:

"Egy velejéig gonosz mozgalom akaszkodott a világra. A jezsuiták eredeti célja az volt, hogy elpusztítsák a protestáns reformációt és egy olyan világot hozzanak létre, ahol a pápa ítéli meg az egész emberiséget.* A Rothschildok célja az volt, hogy az egész világ vagyona az ő kezelésük alá kerüljön. A frankisták pedig a zsidó [és keresztény] etika és értékrend teljes lerombolását tűzték ki célul, aminek helyébe egy Istent mindenben ellenző vallásrendet [teljes sátánimádatot] kívántak felállítani. Azzal, hogy ezek a frakciók egymásra találtak, egy emberiség ellenes véres harc robbant ki, igen, 'zsidókkal' az élen."

* megjegyzés: a zsidó származású Adam Weishaupt, az Illuminátus rend megalapítója a jezsuita rend tagja volt, s átvette a jezsuiták pápai világuralmi elméletét, sok módszerüket sajátította ki és használta fel az illuminátus mozgalom terjesztéséhez.

Frank még korai pályafutása alatt elrendelte az akkori tizenháromezer követőjének, hogy vegyék fel a katolikus vallást, illetve "épüljenek be" a katolikus egyházba. Láthattuk, hogy Frank a katolikusokat a bibliai Jákob testvérének, Ézsaunak nevével illette, a keresztény vallásra pedig úgy utalt, hogy az Edom (Ézsau másik neve) vallása. Frank teóriája szerint azért kellett a kereszténységbe beépülni, hogy megtévesszék "Ézsaut", hasonlóan, mint egykor az eredeti Jákob is megtévesztette testvérét, Ézsaut. Az egész diabolikus megtévesztés célja az volt, hogy a háttérben működve, megfelelő erőkkel szövetkezve megvalósíthassanak egy anti-keresztény, anti-krisztusi zsidó államot Palesztinában!

A frankistáknak erős politikai ambíciók is voltak. Jerry Rabow, egy másik kutató erről így ír:

"A frankisták belekeveredtek a nemzetközi politikai játszmákba is, titkos követeken keresztül tárgyaltak orosz politikusokkal és a keleti egyházzal az ügyben, hogy segítséget nyújtanak Lengyelország és a katolikus egyház megdöntéséhez." (u.o. 130. old.).

Jerry Rabow természetesen szintén fontosnak tartja a frankisták teológiájának kihangsúlyozását, amiről az "50 Jewish Messiahs" című munkájában a következőket írja:

"Ő [Frank] tovább vitte Shabbatai Zevi paradox tanításait, miszerint a messiási korszak eljövetelével a Biblia szexuális vonatkozású tilalmai megszűntek, sőt, ezeknek a bűnöknek az elkövetése [vallási] kötelességgé vált. Frank szerint ugyanis a szexuális orgiák megtisztítják a lelket a bűnöktől. A dorbézolást és kicsapongást tehát egyféle gyógyterápiának minősítette... *

*Megjegyzés: A hedonista szexuális szabadosság elvét később két frankista zsidó, Siegmund Freud és Carl Jung, a pszichológia tudományának megalkotásával világszerte "tudományosan is elfogadott"  nézetté tette.

A frankisták nem nyilvános, de központosított hittérítést folytattak, 1832-ben ők alapították meg a "reform judaizmus" első hitközösségét Prágában. A reform jud