A keniták, a gibbeoniták, az edomiták, a kazárok, stb.

Már a bemutató sorokban szeretnénk leszögezni, hogy az Isten Gyülekezeteinek nem célja sem Júda házának, sem az őket kitévő valós zsidóságnak a támadása vagy becsmérlése. A zsidókat majdani testvéreinknek tartjuk, ahogyan egész Izrael házát, az olajfát, amelybe beoltattunk, hogy részesei lehessünk a nekik megadott ígéreteknek. Nemcsak tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy Izrael háza és Júda háza hamarosan megtér, majd egyesülni fog az eljövendő Messiás uralma alatt, Aki egybegyűjti és helyreállítja őket hazájukban, de - csaknem egyedül - erőteljesen hirdetjük is ezt az igazságot az egész világ előtt. Ugyanakkor, az igazság keresőiként és hirdetőiként nem söpörhetjük a szőnyeg alá a Szentírás kényesebben hangzó üzeneteit, már csak azért sem, mert ezek csupán a világias "politikai korrektség" szemszögéből kényesek – amire őszintén szólva nem adunk. Ez az írássorozat tehát egy kényes témával foglalkozik: azokkal a Jelenések könyvében található szövegrészekkel, amelyek a magukat zsidóknak nevező, de hazug, és a sátán gyülekezetéhez tartozó egyéneket említi meg (Jel. 2:9: 3:9). Az igaz hívőknek az egyház két történelmi korszakában is szembe kellett/kell nézniük egy láthatóan erős és befolyásos érdekcsoporttal, akik nem zsidók, csak annak mondják magukat, hatalommal bírnak, s az emberek legtöbbje tévesen el is hiszi, hogy ők zsidók, holott valójában nem is azok! Olyan elemekről van szó, akik bár nem részei Júdának, beékelődtek oda, és a zsidó név mögé rejtőzködve visszaélnek azzal. Isten választottaiként ékeskednek, miközben elkötelezetten Sátánt szolgálják! Mert Sátán zsinagógájához az ő hívei, szolgálói tartoznak, akik az ő céljaiért küzdenek. Sátán ezen szolgái nem megtévesztettek, hanem tudatos és megátalkodott megtévesztők, akik segítségére vannak abban, hogy elhitethesse az egész világot (Jel. 12:9). Kikről van tehát szó?


Előszó a sorozathoz:

Júda, illetve a zsidók történelmét egyszerűen lehetetlen úgy elemezni, hogy ne kerüljünk igen gyorsan ingoványos talajra. A témát csak átfogóan és elfogulatlanul lehet megközelíteni, arra hagyatkozva, hogy a Biblia megmagyarázza önmagát. A Szentírás őszinte tanulmányozói számára nem lehetnek "kényes kérdések", csak feltárandó igazságok, amelyek nem véletlenül kerültek bele az Írásba. Két, sokak számára titokzatos igerész a Jelenések 2:9 és 3:9 versei:

Jelenések 2:9 Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája. 

Jelenések 3:9 Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak;

A fenti idézeteken sokan megütköznek, és vagy bele sem mennek a magyarázatába, vagy letudják annyival, hogy ezeket a sorokat szimbolikusan kell érteni. Hogy mit szimbolizál, azt már nem magyarázzák meg. Mivel korunkat a "politikai korrektség" irányelve vezérli, bizonyos dolgokat nem illik feszegetni, így számos bibliai témakör szinte tabu témának számít. Az ilyen részeket általában vagy elallegorizálják, vagy pedig egyszerűen a szőnyeg alá söprik, minden további magyarázat nélkül. Tény az is viszont, hogy vannak olyan nyíltan "antiszemita" körök, amelyek készégesen magyarázattal szolgálnak, hirdetve, hogy az egész zsidóság egy ördögtől és Káintól származó fajzat.

Mindettől függetlenül az idézet mégis ott van a Bibliában, és jobb, ha felismerjük, miről van valójában szó, mi a jelentősége, és miként érint bennünket.

Az idézet két alkalommal fordul elő, először a Jelenések 2 fejezetének verseiben, a szélesebb szövegkörnyezetben idézve:

Jelenések 2:8-11 8 "A szmirnai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az első és utolsó, aki halott volt, de életre kelt: 9 Tudok szorongattatásodról, arról, hogy szegény vagy, de valójában mégis gazdag. Tudom, hogy gyaláznak, akik zsidónak vallják magukat, noha nem azok, hanem a sátán zsinagógája. 10 Ne félj a rád váró szenvedésektől! A sátán néhányotokat fogságba vet, hogy próbára tegyen benneteket. Megpróbáltatásotok tíz napig tart. Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koszorúját. 11 Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesen nem vesz erőt a második halál."

A "gyaláznak" szó szerint: káromolnak, vagyis ezek a "zsidók" káromolják Krisztust és a kereszténységet, és mivel Sátán általuk vet fogságba igaz hívőket, így hatalommal bírnak. A "rád váró szenvedések" üldöztetést érzékeltet, amit szintén hatalmukban áll véghez vinni. Majd ugyanez megismétlődik a Jelenések 3 fejezetében is, ezúttal a filadelfiaiakhoz szóló üzenetben:

Jelenések 3:7-13  7 "A filadelfiai egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél Dávid kulcsa van, aki ha valamit kinyit, senki be nem zárja, s ha valamit bezár, senki ki nem nyitja: 8 Ismerem tetteidet. Nézd, ajtót nyitottam előtted, senki nem tudja bezárni. Bár nincs sok erőd, mégis megtartottad tanításomat, és nem tagadtad meg nevemet. 9 Nézd, hozok néhányat a sátán zsinagógájából, olyanokat, akik zsidónak mondják magukat, noha nem azok, hanem hazugok. Kényszerítem őket, hogy jöjjenek, boruljanak lábad elé, és tudják meg, hogy téged szerettelek. 10 Mivel megtartottad a kitartásra vonatkozó tanításomat, én is megszabadítlak a megpróbáltatás órájától, amely az egész világot éri, hogy próbára tegye a föld lakóit. 11 Hamarosan eljövök. Ragaszkodjál ahhoz, amid van, hogy senki el ne vegye koszorúdat. 12 A győztest oszloppá teszem Istenem templomában, és többé nem kerül ki onnan. Ráírom Istenem nevét és Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, amely Istenemtől száll alá az égből, és az én új nevemet. 13 Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak."

A szövegkörnyezet az egyháznak, pontosan annak hét gyülekezetének adott üzenet, azon belül is a filadelfiai gyülekezethez szóló üzenet. A gyülekezeteknek adott üzenetek közismerten többrétegűek, eredetileg a kisázsiai gyülekezetekhez szólt, de egyetemesen szól minden egyéni keresztényhez is, s emellett van egy progresszív, egymást követő egyházkorszakokra vonatkozó aspektusa is. A filadelfiai gyülekezet az utolsó előtti, és hozzávetőlegesen a korunkra, illetve a közeli jövőre tehető ennek a gyülekezetnek a működése. A filadelfiai a leghűségesebbnek mondható gyülekezet, amely kezében tartja Dávid kulcsát (a helyreállítás igazságait).

A görögben a Ioudaiosz szó szerepel, ami zsidót, azaz Jehúda törzséhez tartozó egyént jelent, s ily módon nem lehet allegorikusan értelmezni. A szövegben tehát olyan emberekről van szó, akik zsidóknak - Ioudaiosz-nak -, azaz Yehudim-nak mondják magukat, de nem azok, hanem hazudnak, és valójában Sátán zsinagógájába (gyülekezetébe) tartoznak. A Sátán zsinagógájához tartozók tehát zsidóknak mondják magukat, de vajon miért éppen zsidóknak?

Itt tehát Istent zsidókként követő, magukat az igazság képviselőinek mutató, de sátáni meggyőződésű emberekről van szó. Amíg az isteni vallást a zsidók képviselték, addig a sátán zsinagógája köztük rombolt, majd a kereszténység eljövetelével az egyház lett az elsődleges célpont. Láthatóan, sátán zsinagógája beépült az igaz egyházba is. Ez oknál fogva egy erős konfliktus érzékelhető, az egyik oldalon azok állnak, akiknek bár kicsiny erejük van önmagukban, de megtartják Jézus szavait, és nem tagadják meg nevét. A másik oldalon pedig azok állnak, akik zsidóknak mondják magukat, de sátán emberei, káromolják és üldözik Krisztus követőit. A konfliktust tehát Jézus igéjének megtartása és a nevéhez való hűség okozza, amit ezek az álzsidók hevesen elleneznek, és erős hatalommal rendelkeznek a hívőket megpróbáltatni. Kivehetjük azt is, hogy a filadelfiaiak felismerik és feltárják ezeknek a hevesen támadó álzsidóknak a kilétét, és mindennek ellenére hűek maradnak Istenhez. Éppen emiatt fogja majd Isten azt okozni, hogy leboruljanak az igazak előtt, hiszen az igazak hűek maradtak az igéhez és Jézushoz az álzsidók támadásainak közepette. Ezek után már csupán arra kell fényt deríteni, hogy kik ezek az álzsidók, s miért éppen zsidóknak mondják magukat.

Az általános közfelfogás szerint a zsidóság egy homogén népet képez, s csupán egy elenyésző számú "betért" keveredett közéjük, így aki zsidó, az tisztán az. Ez nagyon távol áll a valóságtól, s ezt látni fogjuk az alábbiakban. Júdában él egy nemzetidegen réteg, amely sátánt szolgálja, hatalma van a földön, és a zsidó név mögé bújva rombolja az Isten igazságát. Ez a konkoly, amely a búza között nő az aratásig (Mát. 13:25-30), az egyházban is jelen van. A konkolyt az "ellenfél" ülteti be, és részben azonos a sátán zsinagógájának tagjaival, amely együtt nő a búzával, amíg fel lesz égetve Krisztus visszatérésekor. Lássuk, miként lettek zsidók.

 I. A keniták, a gibbeoniták, az idumeiták és kazárok

 Keniták

Nem sokkal az izraeliták honfoglalását követően − tehát a korai bibliai időktől kezdve −, Júda törzséhez csatlakozott egy rendkívül enigmatikus népcsoport, a keniták. A keniták később a zsidóság részévé lettek, de mindvégig megtartották sajátos szokásaikat, s egy teljesen külön kasztot képviseltek Júdán belül. Számos elmélet született és terjeng róluk a kutatók közt, gyakran keverve a tényeket erősen fikciós elemekkel és konspirációs elméletekkel. A terjedelem miatt nem térhetünk ki részletesen a különböző elméletekre, és inkább a tisztán bibliai utalásokat tárjuk fel, véleményünk szerint azok önmagukban is elegek ahhoz, hogy levonjuk a helyes következtetést.

Kik tulajdonképpen a keniták?

A kenita megnevezés szó szerint káinitát jelent, azaz egy Káin nevű személynek a leszármazottait jelöli. Az eredeti Káin neve a héber qanah szótőből származik, aminek jelentése [pl. mesterséget] 'elsajátítani', vagy [valamit] 'létrehozni'. Amikor Éva megszülte Káint, így szólt: "Nyertem (qanah) férfiat Jahovától." Magának a Káin névnek (héb. Qayin) a jelentése pedig kovács, vagy fémműves. A [Strong's # 6969] quwn szótő gyors mozdulatra utal, de ezzel a szóval fejezik ki, ha valaki zenébe fog (zenébe vág), kántál éssiralomban jajgat. A qeni arám nyelven szintén kovácsot jelent. Káin története és nemzetségtáblája az 1Mózes 4. fejezetben található meg, ahol néhány tömör sorban vázolva vannak a káiniták jellegzetességei is.

Történetesen az özönvíz után feltűnő keniták nem csupán a nevükben hasonlítottak az eredeti kenitákra, hanem életmódjuk és jellegzetességeik is szinte teljesen azonosak voltak. Az özönvíz után kialakuló társadalmakban a fémművesség rendkívül ritka és nagyrabecsült mesterség volt, olyannyira, hogy a korai istenek közt számos fémművest (pl. Hephaestus) tartottak számon. Az ilyen mesterembereknek mágikus erőt tulajdonítottak az ókor hajnalán, és a közösségek annyira igyekeztek megtartani ezeket a mestereket, hogy gyakran nyomorékká tették őket, ezáltal megakadályozva azt, hogy elhagyják a törzset. A Critical Interprations of the Biblical Data pl. az alábbiakat írja a kenitákról:

A keniták egy olyan klán volt, amely az izraeliták honfoglalása után Júda törzsének déli területein telepedett meg, és ekkor a művészetek és ipar területén fejlettebbek voltak a hébereknél, akik sok mindent tőlük tanultak el. Dávid idejében a keniták végleg megtelepedtek Júda déli területein (1Sám. 30:29, vö. 27:10). Mivel kovácsok és kézműves mesteremberek voltak, még Isten Templomának felépítéséhez is hozzájárultak. Ősük neve egy bizonyos Káin volt, de a Szentírásból nem bizonyítható egyértelműen, hogy ő megegyezik-e Káinnal, Ábel gyilkosával, annak ellenére sem, hogy az 1Mózes 4-ben megírt, Káin fiaira utaló jellegzetességek (nomád életmód, fémművesség, zenei képességeik, művészetek stb.) hajszálpontosan rájuk illettek.

Annyit viszont egészen biztosra mondhatunk, hogy a keniták valóban egy bizonyos Káin nevű személy leszármazottai voltak, s mi több, a végidőkben is szerepet kapnak, erről ugyanis maga a Szentírás tesz bizonyságot a Bálám próféciáiként ismert részben:

4Mózes 24:21-22 21 Azután meglátta a kenitákat, s rájuk ezt a mondást alkalmazta: "Szilárdan áll a házad Kain, sziklába épült a fészked, 22 Mégis Beoré lesz a fészek - mennyi időd van még, mikor hurcol fogságba Asszur?"

A fenti próféciában említett keniták (káiniták) és az özönvíz előtt élő káiniták teljesen megegyező jellemzői miatt természetesen vannak, akik az eredeti Káinhoz vezetik vissza az itt említett kenitákat is. Mások pedig eléggé felületesen a midianiták egyik alelemének tartják a kenitákat. Való igaz, Mózes idejében a keniták már a midianitákkal voltak asszociálva, viszont amíg a midianiták Ábrahám utódai voltak Kéturah nevű feleségétől (1Móz. 25:4), addig a szóbanforgó, Káintól származó kenitákról már említés van Ábrahám elhívásának kezdetén, amikor természetesen Midián még meg sem született, nemhogy nemzetté lett volna.

1Mózes 15:18-21 18 Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal és így szólt: "Utódaidnak adom ezt a földet, Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig: 19 a kenitákat [kainíj] és kenizitákat, a kadmonitákat, 20 hetitákat, perizitákat és refaitákat, 21 az amoritákat, kánaániakat, girgasitákat és jebuzitákat."

Az 1Mózes 10 fejezete felsorolja az összes ma élő nemzet családfáját, de furcsa módon ott a kenitákról nincs említés. A fenti idézetből láthatóan Ábrahám idejében a kánaáni, refaita törzsekkel vannak asszociálva, de ez a vándor életmódjuk miatt nem jelenti azt, hogy testvérnépek voltak. A refaitákkal való kapcsolatuk viszont egy árulkodó kulcs, mivel a második nefilim berontás a kánaáni nemzetek közt történt meg, s mint tudjuk, Sátán általuk kívánta megakadályozni azt, hogy a választott nép az Ígéret földjére települhessen. Az, hogy később, Mózes idejében Midiánnal voltak asszociálva, csakis azon okból történhetett, mert a keniták vándorszokásuk szerint más népek közé telepedtek – ebben az esetben Midiánba. Egyetlen közvetett utalás a 4Mózes 12:1-ben található, miszerint Mózes felesége (a kenita Jetró lánya (Bír. 1:16)) kusita (héb. kúshí azaz Kús leszármazottja volt). Ez alapján a keniták kapcsolatban lehettek a kúsitákkal is, de kérdéses, hogy milyen módon, hiszen megvan a lehetősége annak is, hogy ahogyan a midianitákhoz (majd később Júdához) csatlakoztak, úgy korábban a kúsiták között is élhettek.

A keniták furcsa módon a jahvista vallást (illetve kultuszt) gyakorolták, vagyis Azt nevezték Istenüknek, Aki később Izrael Isteneként nyilvánította ki magát. Mélyen megvetették a földművelést, és soha nem is foglalkoztak azzal. Ez a jellemvonásuk pedig az özönvíz előtti Káinnal és annak utódaival hozza őket kapcsolatba, akik, mivel átok alatt álltak a földművelést illetően, inkább örökre felhagytak azzal, és a szórakoztatásban, zenében, továbbá a fémművességben – és nyilvánvalóan a vallással – keresték megélhetésüket:

1Mózes 4:12 Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.

A Káinra kimondott átok szerint, ő és utódai vándorló (kóborló), nomád életmódra lettek ítélve. Az özönvíz utáni keniták pedig történetesen szintén egy olyan nomád népséget képeztek, amely soha nem szűnt meg igazán vándornépként (kóborlókként, hazátlanul) élni, és akik jellegzetesen megvetették az állandó hazával, otthonnal és termőfölddel rendelkező embereket. Mások közt éltek, de soha nem illeszkedtek be, soha nem váltak az adott nemzet részévé, és a maguk társadalmi törvényeit soha nem hagyták el. Habár ezzel az életmóddal csakis a mások által felépített társadalmakban lelhettek megélhetést, mégsem váltak a befogadó ország részévé, és nem is éreztek elkötelezettséget sem aziránt. Soha nem foglalkoztak földműveléssel, helyette inkább mások munkájából és verejtékéből gyarapodtak. Mondanunk sem kell, mivel a keniták (káiniták) ennyire megvetették a földművelést, s a már felsorolt további jellemzők miatt is, igen nehéz az ellen érvelni, hogy semmiképpen nincsenek kapcsolatban a gyilkos és kiátkozott Káinnal. Már csak azért is, mert egyetlen Káin nevű személyt sem találhatunk az 1Mózes 10 fejezetének nemzetségtábláiban, ahol pedig minden Noétól származó nemzet pátriárkája fel van sorolva. Mivel a káiniták ilyen, másokra szinte egyáltalán nem jellemző életmódot éltek, így ezek egyféle azonosító jegyek is, amelyekre érdemes alaposabban kitérni.

A káinita árulkodó azonosító jelek:

Bár maga Káin még épített városokat, ennek ellenére otthonában is "üldözöttként" élt. Az 1Mózes 4:20 vers pedig rámutat, hogy Káin egy Jabal nevű leszármazottja a sátras életmódot folytatók ősapja, testvére pedig a zenészek és fémművesek ősapja volt:

1Mózes 4:17-22 17 Kain megismerte feleségét, az fogant, és Hénochot szülte. Várost épített, és azt fiáról Hénochnak nevezte. 18 Hénoch fia Irád lett. Irád fia Mechujael, Mechujael fia Metusael, Metusael fia pedig Lámech. 19 Lámech két feleséget vett. Az egyiknek Ada volt a neve, a másiké Cilla. 20 Ada a világra hozta Jabalt; ő lett az ősatyja azoknak, akik sátrakban laknak nyájaikkal. 21 Testvérét Jubalnak hívták, ő lett az ősatyja azoknak, akik gitáron és fuvolán játszanak. 22 Cilla Tubalkainnak adott életet; ő az őse a bronz- és vaskovácsoknak. Tubalkain húga Naama volt.

Természetesen, amikor a Bibliában átok került egy ősapára, az az utódaira is kihat. A Biblia gyakran nevez meg földterületeket az ott lakók után, de − nem véletlenül − soha nem találkozunk olyan területtel, amely Káin vagy leszámazottai után lenne megnevezve. Nem találhatunk ilyet, mert az adott átok folytán a káiniták mindig mások földjén éltek, idegenekként.

Amikor Isten megkérdezte Káint, "hol van Ábel, a testvéred"? Káin azt válaszolta: "Nem tudom. Talán bizony őrzője vagyok a testvéremnek?" (1Móz. 4:9-10). Az őrző a héber shamar [#8104] fordítása, jelentése: ügyelni, pásztorolni, oltalmazni, stb. Olyasvalami, amit egy testvérnek alapvető kötelessége lenne megtenni, ám Káin nem érezte ezt testvére iránt. Káin lényegében azt mondta, nem vergődök vele, semmi közöm hozzá. Amennyiben Káin Sátán magja volt, s így csupán anyai ágon testvére Ábelnek, megérthető a kijelentése. Aki nem érzi, hogy ügyelnie kell testvérére, az azért nem érzi, mert nem szereti őt, mert nem tartja magáénak. Ha szerette volna, nem gyilkolta volna meg! Vesztét okozni a jónak, mert tudja, a rosszhoz tartozik, végülis ez váltotta ki a gyilkosságot! Káinita jegyként vehető tehát ez a jó iránt érzett kegyetlen, nemtörődöm hozzáállás, az elkülönültség, és természetesen a gyors hazugság. Káin ugyanis hazudott Istennek, amikor azt mondta: nem tudja, hol van testvére, akit nem sokkal azelőtt meggyilkolt.

Genun/Jubal és a zene imádata

Azt láttuk, hogy a Szentírásban Jubal (jelentése: örömteli zene, kapcsolatban van a Jubileum szóval) volt a zenészek ősapja. Egy, az Ádám és Éva élettörténetét lejegyző apokrifban további érdekes információkat találhatunk a káinitákkal kapcsolatban, amint vázolja, hogy a káiniták miként próbálták elcsábítani zenével, tánccal és tarka ruháikkal Seth utódait. Itt Jubál a Genun (a káin, mint cím egy változata) névvel van említve: 

II. Ádám és Éva élete 20:2-14 2 Ez a Genun volt, akibe Sátán bement még gyerekkorában; és ő készítette a hangzatos harsonákat és trombitákat, és a húros hangszereket, cimbalmokat és citerákat és lantokat és hárfákat és furulyákat, és azokon játszott a nap minden órájában. 3 És amikor játszai kezdett rajtuk, Sátán megszállta azokat, és szívet megrendítő, gyönyörű és édes hangokat árasztottak ki. 4 Ezután csoportot csoport után szervezett, hogy játsszanak azokon; s amikor játszottak, Káin gyermekeiből nagy tetszést váltott ki, akik felperzselődtek maguk között a bűnökre, és égtek attól, mint a tűz; mert Sátán hozta szívüket lángba egymás iránt, és felszította köztük a vágyakat .... 11 De ez a Genun olyan csoportokat szervezett, akik játszottak a dudákon és minden más korábban felsorolt hangszeren, a Szent Hegy lábánál; és ezt azért tették, hogy Seth gyermekei, akik a Szent Hegyen laktak, hallhassák azt ... 14 És Káin gyermekei, akik ezeket tették, gyönyörűséges ruhákban ragyogtak, összegyűltek a hegy lábánál ékesen, dudákkal és tarka ruhákban, lóversenyeket rendeztek és mindenféle utálatosságot követtek el.

Tudjuk, hogy Sátán egykori dicsőségében a mennyei imádat vezetője ("karmestere") volt, az Ezékiel 28:13 verse pedig rámutat, hogy a zene ajándéka és zenei hangszerek a bensejébe lettek teremtve, létéhez tartozott. Sátán szó szerint képes volt zenét árasztani önmagából, tisztában volt a zene hipnotikus rendkívüli erejével, hatásával, és elbukása után mindezt gonosz célokra fordította.

Tény, hogy az özönvíz után megjelenő keniták egy olyan, csak egyedül rájuk jellemző, elkülönült életformát képviseltek, amit csupán Káin utódainak életformájával lehet összehasonlítani. Számos ókori forrás tesz említést az ilyen vándorló kovács, kézműves törzsekről, sőt az arabok még ma is számon tartanak ilyen vándortörzseket, akire ők aszleib névvel utalnak. Amint azt többször is kihangsúlyoztuk, ezeknek a kenita vándor törzseknek sajátos jellemzői, illetve jegyei voltak: nomád életmódot folytattak, sátorokban laktak, a kereskedelmi karavánutakon vándorolva kerestek ideiglenes munkákat, emellett nagyon értettek a szórakoztatáshoz, jó zenészek voltak, az asszonyaik pedig jóslással és mágiával egészítették ki a férfiak bevételét. Egy korai, Káinnak nevezett kenita törzs tagjai tetoválást (azonosító jegyet) viseltek magukon, és halálos kötelességüknek tartották a megölt tagjaik miatti bosszúállást (vö. 1Móz. 4:24), s emiatt természetesen sokan magától következően az eredeti Káinnal asszociálják őket. Számos eredetkutató a cigányságot is a keniták egy ágazatának véli, éppen a jellemzően sajátos életmód és szokások miatt. Érdekes még az, hogy az arabok közt élő szleib elemek életmódja megegyezik a cigányságéval.

Ezek után nem véletlen, hogy egyre több kutató az eredeti Káin utódait látja a kenitákban, különösen annak fényében, amit később a zsidók közé, majd az egyházba beférkőzve tettek. A fentiek logikus magyarázatot adnak a keniták e sátáni világban kivívott sajátosan "méltányos" helyzetére is. Mindemellett felvetődik két lényeges kérdés: egyrészt az elérhető bibliai információk alapján lehetetlen bebizonyítani azt, hogy nevüket az után az eredeti Káin után kapták, aki megölte testvérét, Ábelt. Másrészt pedig kérdéses az is, hogy miként élhették túl a vízözönt? Ehhez ugyanis vagy meg kell tagadnunk az egyetemes vízözön tanát (amit mi nem teszünk), vagy pedig elfogadható magyarázatot kell adnunk arra, hogy miként került Káin családfájából valaki a bárkába. Mivel ezen a területen nem hivatkozhatunk hiteles forrásokra, így a megfelelő bizonyítékok hiányában Isten Gyülekezeteinek nincs határozott álláspontja arról, hogy Káin utódai miként élték túl a vízözönt, vagy egyáltalán túlélték-e. Megalapozottan tartjuk viszont azt, hogy az özönvíz után élő, Káinról elnevezett keniták életmódja, szokásai és jellegzetességei megegyeznek az eredeti káinitákéval, és kapcsolatban is vannak egymással. Valljuk azt is, hogy ezek a káiniták beékelődve az igaz vallásba, azt belülről rombolták, ami szintén a gonosz, Sátántól való Káinnal hozza őket kapcsolatba. E témakörrel kapcsolatban további fontos rálátást nyújt a Sátán magjai című írás.

A földművelés kizárva, bujdosó (héb. nuwa  [#5128] menekülő, állandóan vándorló, beilleszkedni nem akaró,  erre képtelen), öntörvénykező életmód, egy erős üldözöttség (üldözési mánia) érzésével párosítva, mind a keniták jelei, ami párosul a zenei adottságokkal, és az aziránti túlzott elfogultsággal. A zene és szórakoztatás nemcsak megélhetést biztosít, hanem az igazak elcsábításának egyik módszerét is jelenti. És itt nem csupán a vándorzenészekre kell gondolni, hanem azokra, akik a szórakoztató (film, zene) ipart a kezükben tartják és irányítják. Akik többsége korántsem mellékesen zsidónak mondja magát, de mindenben a keniták azonosítójeleit viselik.

Miután amennyire lehetett, behatároltuk a misztikus keniták származását, térjünk rá arra, hogy miért is volt ennyire fontos utánanézni eredetüknek és szokásaiknak. Azért, mert mint látni fogjuk, Káin leszármazottai, a keniták Izrael, majd Júda vallási életének meghatározóivá váltak, sőt később az egyházba is beépültek.

A keniták beépülnek Izraelbe

A bibliai lexikonok összefoglalásai szerint tudjuk, hogy a keniták az i.e. 13. és i.e. 9. századok közt az Arabah-nak elnevezett területen (a Galileai-tenger és az Aqaba-öböl közt fekvő völgy) vándoroltak. Nevüket egy Káin után kapták, az Ószövetségben több utalást találhatunk rájuk. Vándorlásaik alatt éltek Kush földjén, majd a kánaániak, amalekiták, s végül Izrael területén is, ahol egy idő után Júda törzsébe szívódtak fel. A bírák idejében egy kenita asszony, Jáel ölte meg a támadó kánaáni seregek vezérét. A keniták szigorúan megtartották nomád életmódjukat hosszú idővel a Júdába való beépülésük után is, amit a rekhabiták klánjának története is bizonyít. A rekhabiták harcoltak Jehu oldalán az Omri dinasztia és a Baál vallás követői ellen, ami pozitív tettnek tűnik.

Mózes meglehetősen soknevű apósa, Jetró/Reuel/Hobab/Raguel (s ha minden igaz, a Káin címet is viselte) egy Midiánban élő kenita volt:

Bírák 1:16 Mózes apósának, a kenita Hobabnak fiai fölmentek a Pálmák városából Júda fiaival Júda pusztájáig, amely a Negeben, Árád lejtőjénél terül el, és letelepedtek az amalekiták körében.

Bírák 4:11 A kenita Héber elvált Kain törzsétől és Hobabnak, Mózes apósának fiaitól, és a Szaannaim tölgy mellett ütötte fel sátrát, nem messze Kedestől.

A Szeptuaginta verzió azt érzékelteti, hogy Mózes apósa a Káin nevet is viselte, a Jethro és Hobab nevek mellett, ami szintén megerősíti, hogy a Káin név egyféle titulus volt a keniták közt, és vezetőjüket e címmel illették. Jetró Midián papja volt, s a keniták ekkor már jó ideje papi funkcióban szolgáltak a midianiták között. Sokak véleménye szerint a 2Mózes 18:12 azt bizonyítja, ő vezette rá Mózest és Áront JHVH Isten imádatára. Való igaz, JHVH egy kenita istenség volt (Kánaánban ismert volt egy bizonyos JHVH kultusz), és sokak szerint a keniták vezették rá Izraelt Mózesen keresztül Jahveh vagy Jahova imádatára. Egyes kutatók véleménye szerint Káinnak az 1Mózesben vázolt geneológiája kenita orális tradíciókra épült. Láthatóan, már puszta jelenlétük is értelmezési ellentéteket okoz, ami nem lehet egészen véletlen.

Jetróval kezdődően, a keniták igen mélyen befolyásolták az izraeliták közéletét. Jetró amikor látta, hogy Mózest mennyire leterhelte az igazságszolgáltatás, azzal állt elő, hogy ossza meg ezt a munkát, és létrejött a szanhedrin a maga 70+2 tagjával! Többek véleménye az is, hogy mivel a Biblia leírásai szerint Jetró asszisztált Mózes mellett a szanhedrin (törvényszék) létrehozatalában, ezért az ókori izraelita igazságszolgáltatás legalábbis részben a kenitáktól származott. A szanhedrin a földet uraló szellemi fejedelemségek mintájára lett megalkotva (a hetven + két fő, ((vö. 5Móz. 32:8-9) és lásd  még Az elohim, vagy Isteni Tanács című írást). Az eredeti szanhedrin létrejöttével a két próféta, Eldád és Medád  jelképezte a "két Jahovát" (4Móz. 11:24-29).

Nelson’s Bible Dictionary továbbá rámutat, hogy a kenita szó kovácsot jelent, és hozzáfűzi, hogy a jelek szerint a keniták segítettek Áronnak az aranyborjú megöntésében a nagy eleséskor, míg Mózes a hegyen tartózkodott, hogy átvegye Isten parancsolatait.

Mint láttuk, a keniták már Ábrahám idejében is Kánaán földjén éltek, így el lehet mondani, hogy nem a "legjobb társaságban", hiszen ezeket a környező népeket később Izraelnek teljesen ki kellett irtani (ennek pontos okait A Nefilim és a Démonok című írás tárja fel). Mégis, Izrael a honfoglaláskor nemcsak nem pusztította el a kenitákat, de szinte bennfentes baráti viszonnyal voltak irántuk.

A már korábban idézett 4Mózes 24:21-22 versek Bálámnak a végidőkre vonatkozó próféciáit tartalmazzák, ahol bizonyos népek sorsa van megjövendölve: "Szilárdan áll a házad Kain, sziklába épült a fészked, Mégis Beoré lesz a fészek - mennyi időd van még, mikor hurcol fogságba Asszur?"

A prófécia szerint a káiniták bár szilárd helyre fészkelték magukat (a szikla az szelah, Izrael sziklája) a végidőkben leomlik erejük, és a fenevad fogságba viszi őket. De hová és hogyan fészkelték be magukat a keniták? Miután az izraeliták elfoglalták Arád városát, azt később a kenitáknak adták, amit pedig maradandóan el kellett volna pusztítaniuk.

Bírák 1:16 A Kéninek (héb. qeyníj, vagyis a kenita), Mózes sógorának a fiai is elmentek a pálmák városából Júda fiaival a Júda pusztájába, amely a Délvidéken van, Arádnál, és ott telepedtek le a néppel együtt.

Arád Júda területéhez tartozott, s ez a terület a kenitáké lett. Arád városának neve történetesen bujdosót, menekültet jelent, ahogyan Káin és utódai is vagabondok voltak.

Izraelben valóban szükség volt a gyakorlott fémművesekre a sátorszentély építésekor, vagy akár a rézkígyók öntésekor (4Móz. 21:8-9), de ugyanakkor Isten megadta a képességeket ezekhez a mesterségekhez az izraelitáknak is (2Móz. 31:2-4), nem volt nélkülözhetetlen a keniták közreműködése.

Hosszú évszázadokkal Ábrahám után, Saul idejében a keniták még mindig Izrael területén éltek, sőt, meglehetősen baráti viszonyban velük, mert Saul figyelmeztette őket a veszélyre:

1 Sámuel 15:5-6 5 Amikor Amálék városáig hatolt Saul, lesbe állt a folyó völgyében. 6 De a kenitáknak ezt üzente Saul: Menjetek el innen, távozzatok el az amálékiak közül, hogy titeket is ki ne irtsalak velük együtt, mert ti szeretettel bántatok Izráel fiaival, amikor kijöttek Egyiptomból. Erre eltávoztak a keniták az amálékiak közül.

A keniták igen jelentős eleme az amalekiták közt élt Saul idejében, aki megkímélte őket a veszedelemtől. A keniták Saul által említett "jósága" koránt sem volt teljesen önzetlen, hiszen ők életmódjuknál fogva más nemzeteken függöttek, nem volt saját hazájuk, saját földjük, így hazafias érzelmeik sem; ha magukért nem tették, másokért harcolni még kevésbé volt ínyükre, és egyszerűen a nyertesek oldalára állltak. Amikor Izrael felülkerekedett a kánaáni népeken, akkor a fennmaradásuk érdekét szolgálta a velük való jó viszony, de számukra mindegy volt, mely győzteshez csatolják magukat. Így az izraeliták iránti "jóság" inkább az önfenntartási ösztön működése volt, mintsem valós, mélyről jövő érzelem.

Egy másik bibliai szövegrész, amely rámutat arra, hogy a keniták megvetették lábukat Júdában, és láthatóvá teszi, mely területeken éltek ekkor már Dávid idejében:

1Sámuel 30:26-31 26 Amikor megérkezett Dávid Ciklágba, küldött a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, ezzel az üzenettel: Nektek szóló ajándék ez JHVH ellenségeinek a zsákmányából. 27 Küldött a Bételben, Rámót-Negebben és Jattírban lakóknak, 28 az Aróérban, Szifmótban és Estemóában lakóknak, 29 a Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a keniták városaiban lakóknak, 30 a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak, 31 a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol megfordult Dávid az embereivel.

Az itt felsorolt helységek Júda délebbi vidékein voltak megtalálhatók, pontosan azon a területen, ahol, mint már láttuk, korábban helyet kaptak a keniták, tehát maradandóan e területhez kötődtek.

1Krónikák 2:55  A Jabécban lakó írástudók nemzetségei voltak a tirátiak, a simátiak és a szúkátiak. Ezek voltak a kéniek, akik Hammattól, Bét-Rékáb apjától származtak (Újfordítású).

1Krónikák 2:55 A szofriták nemzetsége, akik Jábecben laknak, a tireatiták, a simeatiták és a szuchatiták. Ezek a keniták, akik Hamatból jöttek, tőlük származik Recháb házanépe (Katolikus fordítás).

A rövid terjedelem ellenére ez az idézet nagyon sokatmondó és fontos számunkra, időnként felelevenítjük az írásban. A Krónikák könyvét mai formájában Júda babiloni fogsága után írták meg, s itt rámutatást látunk arra a tényre, hogy a rekhabiták (a keniták egy nemzetsége) az írástudók, a szoferim kasztját képezték. Azt tudjuk, Krisztus hogyan viszonyult az írástudókhoz és farizeusokhoz, akiket egyébként mindig egyszerre említett, amivel rámutatott kapcsolatukra.

A keniták beékelik magukat Izrael vallási életének vezetésébe 

Természetesen egy dolog Izrael területén élni, egy másik dolog Izrael nemzetébe felszívódni, de a keniták esete rendkívül különös. Ők nem kívántak sem letelepedni igazán, sem Izrael részévé lenni, de kívánták a választott nép vallási életének irámyítását, és a velejáró magasztos állapotot!

A fentebb idézett 1Krónika 2:55 említést tesz a Júda törzsébe beolvadt rekhábiták elődjéről, aki Hammán, a kenita volt. Ne fussunk át felületesen az idézeten, hasznos elemezni és emlékezetünkbe vésni a kiemelt részeket, amelyek elárulnak néhány fontos dolgot: a rekhábiták egy kenita klán volt, nem izraelita, nem zsidó. Ennek ellenére, ezek a kasztba tömörült keniták tettek az írástudók (szoferim), s ezzel Izrael, majd később Júda egyik legbefolyásosabb rétegévé lettek. Amikor tehát az írástudókról (vagy törvénytudókról) beszélünk, az nem csupán az írásokat kezelő, másoló egyénekre utal, hanem arra a nagyrészt kenita eredetű kasztra, amely mintegy "szakmaként" kisajátította magának az írások kezelését! Ezt véssük emlékezetünkbe, mert amikor Jézus oly gyakran megrótta az írástudókat, akkor erre az elkülönült kenita kasztra, és az őket vakon követő zsidókra utalt. Ugyancsak ehhez szervezethez szól az egész Máté 23. fejezete, ahol Krisztus rendkívül kemény és fenyegető szavait a következő mondatok foglalják legjobban össze:

Máté 23:13 "Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni."

A fenti sorok egyértelműen rámutatnak arra, hogy a törvénytudók és farizeusok nem jutnak be Isten országába, sőt tanításaik kizárják azokat is, akik hallgatnak rájuk, mert azt gondolják: ők képviselik az igazságot. Nem magával az írástudással volt baj, hiszen Krisztus maga ígérte, hogy küld híveinek bölcseket, írástudókat, stb. (Mát. 23:34), hanem ezzel a hamis, a Szentírást kiforgató renddel, akiket a köznyelvben írás- vagy törvénytudóknak neveztek. A keniták már Mózessel kezdődően egy olyan befolyásos csoportot képeztek, akik gyakran előterjesztettek bizonyos gyakorlatokat az Isten imádatát illetően, később pedig már Mózes székébe ültették magukat (Mát. 23:2), ahol elvetve Isten parancsolatait, emberi törvényekkel terhelték a népet. A Krónikák könyvét a zsidók fogságbamenetele után írták meg, tehát erre az időre a keniták már szinte teljesen kisajátították az írások kezelését, ami később azok értelmezésére is kihatott. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a keniták már a midianiták közt is papi szolgálatot végeztek, s ha ezt párosítjuk azzal, hogy Izraelben is gyorsan beépültek a vallási életbe, ez bizonyos aspirációról árulkodik. Röviden szólva, bárhol is éltek, az adott helyen a vallási élet irányítói és meghatározói lettek, ami az igazság elferdítéséhez és az Isten országából való kirekesztéshez vezet. Nem véletlenül épültek be az igaz vallásba, és tévedés lenne azt hinni, hogy csupán az Ószövetség ideje alatt voltak erre képesek, és a kereszténységre nem voltak hatással. Lehet-e a tudatlan véletlenek halmaza egy ilyen szisztematikus és világméretű megtévesztés, vagy inkább alantas és tudatos szándék rejlik mögötte?  A következtetést nem nehéz levonni a rekhabiták történetéből.

A legismertebb kenita klán, a rekhábiták, ősi nomád kenita hagyományaikhoz ragaszkodva továbbra is sátrakban laktak, amire Jeremiás is rámutat (Jer. 35:6-10, vö. 1Móz. 4:20). A rekhabitákról egy különös, első látásra pozitívnak tűnő bibliai történetet olvashatunk: Isten utasította Jeremiás prófétát, hogy hívja össze Rekháb házanépének tagjait, a templom egy helységébe (Jer. 35:1-2), ahol borral kellett kínálnia őket:

Jeremiás 35:5-10 5 Aztán borral telt kancsókat és poharakat tettem a rechabiták nemzetségének tagjai elé és felszólítottam őket: Igyatok bort! 6 Ők azonban így válaszoltak: "Nem iszunk bort, mert ősatyánk, Rechab fia, Jonadab ezt a parancsot hagyta ránk: Sohase igyatok bort, sem ti, sem fiaitok; 7 ne építsetek házat, ne vessetek, szőlőt ne telepítsetek és ne is birtokoljatok; inkább lakjatok sátrakban egész életetekben, hogy soká élhessetek azon a földön, amelyen idegenként éltek. 8 S mi hűségesen megtartjuk Jonadab ősatyánknak, Rechab fiának parancsát; valóban nem iszunk bort, sem mi, sem asszonyaink, sem fiaink, sem lányaink. 9 Nem építünk lakóházakat; nincs sem szőlőnk, sem szántóföldünk, 10 hanem sátrakban lakunk. Szót fogadunk Jonadab ősatyánk parancsainak, pontosan úgy, ahogy meghagyta nekünk.

A rechabiták nem ittak bort egy, az ősapjuknak adott ígéret folytán, amit bizony kitartó hűséggel követtek, ahogyan kenita szokás szerint házakat sem építettek és nem műveltek földet sem, szintén annak az ígéretnek a részeként. Lényegében tehát azt a vándor életformát élték, amit Káin utódai (1Móz. 4:20), de ezúttal már Izrael földjén voltak idegenek! A történet jóval több, mint egy érdekes bibliai történet, mert egy fontos leckét nyújt. Isten panaszt emelt Izreal ellen, és a keniták példájával hivatkozott Izrael hűtlenségére (Jer. 35:12-17). Ugyanakkor a történet úgy képletesen, mint szószerint is választ ad arra, hogy miként kerülhettek a kenita rekhábiták Isten házába:

Jeremiás 35:14 Jonadabnak, Rechab fiának azt a parancsát, hogy ne igyanak bort, pontosan megtartják utódai; ősatyjuk parancsának engedelmeskedve valóban mind a mai napig nem isznak bort; ti azonban nem engedelmeskedtek nekem, noha olyan fáradhatatlanul, olyan kitartóan beszéltem hozzátok.

Itt Isten szándéka korántsem annyira a rekhábiták dicsérete, mint inkább az izraeliták megrovása volt, azáltal, hogy rámutat a rekhábiták atyjuk parancsolatait komolyan vevő hűségére, az Isten iránt annyira engedetlen Izraellel szemben (lásd a 15. verset).

Jeremiás 35:18-19 18 Akkor Jeremiás ezt mondta a rechabiták nemzetségének: "Ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Mivel engedelmeskedtetek Jonadab ősatyátok parancsának, megtartottátok minden rendeletét és megtettetek mindent, amit meghagyott nektek, 19 ezért ezt mondja a Seregek Ura, Izrael Istene: Jonadab, Rechab fia soha nem lesz híjával olyan férfi utódoknak, aki színem előtt áll minden időben."

A szokásoknak, amit a keniták az atyjuknak adott ígéretek részeként megtartottak, semmi közük nem volt Isten igaz parancsolataihoz, viszont példamutató volt az iránta való elkötelezett hűségük. A fenti idézet szintén egy különösen fontos rész, ugyanis Isten Izrael megszégyenítésének érdekében ígéretet tett arra, hogy ezek közül a keniták közül mindig lesz olyan, aki állni fog előtte minden időben, így nem csupán testi Izralben, hanem később az Isten egyházában is. Más szóval, mindenkor Isten színe előtt fog állni ez a bizonyos kenita ágazat, Isten népe közé vegyülve. Jeremiásnak nem véletlenül kellett a rekhabitákat az Isten templomának egy helységébe vinnie, s ott bort eléjük adnia! A templom képletesen az egyházat is jelenti, léven az az Isten szellemi temploma (1Kor. 6:19; 2Kor. 6:16), ahol tehát szintén jelen van ez az elem, amely nem vesz bort magához. Milyen bort szolgálnak fel az egyházban? A Újszövetség borát, ami Krisztus testének részévé tesz bennünket, de aki azt szándékosan nem veszi magához, annak nincs része Krisztusban, illetve az örök életben (vö. Ján. 6:53-54). Bár a rekhábiták e szokásukkal hűek maradhatnak káinita ősapjukhoz, de idegenek maradnak az örök életet adó szövetségtől. Isten tehát beengedte a szent helyre ezeket az elemeket, ahogyan a Jelenések is így fogalmaz: "Adok a sátán zsinagógájából" (Jel. 3:9).  A választottak, az igazak annak ellenére is igazak maradnak, hogy Sátán és hívei belülről, közöttük tevékenykednek!

Érdekes a rekhabita név jelentése is: a rakab [Strong's #7392] szótő valaminek a meglovaglására utal (úgy valamilyen állatot meglovagolni, mint valamin utazni). A rekhabiták csakugyan "ráültek", "meglovagolták" és "utaztak" az igaz rendszeren, a maguk céljaiért. Feltétlenül meg kell jegyezni, a rekhabiták bortól való tartózkodásának semmi köze nem volt a nazír eskühöz, mint azt számos értelmező véli a fentebb elhangzott valós okok ellenére.

Mivel az 1Krónika 2:55 később íródott meg, mint a Jeremiás által lejegyzett esemény, így a rekhabita írástudók minden bizonnyal azután nyerhettek igazán befolyást, miután Isten "behívta" őket a házába. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy miért éppen attól az időtől kezdődően indult hanyatlásnak az igaz vallás.

A keniták egy szinte fanatikus küldetésérzéssel épültek be az izraelita közélet vezetésébe, és váltak az írástudók/törvénymagyarázók befolyásos kasztjává. Az írástudók hatalma különösen a két testamentum közötti időkben növekedett meg, aminek folyamatát egy külön fejezetben tárgyaljuk meg.

Az arádi templom és a párhuzamos vallásrend

A bibliai Arád városa a modern időkben került feltárásra, egy Jack Campbell nevű régész vezetésével. Az ásatások során egy hatalmas templomot is feltártak, ami rendkívüli módon hasonlított a Salamon által felépített templomra. Ez első látásra egy odaadó vallásosságra utal, viszont határozottan megszegték vele a templomi imádattal kapcsolatos parancsolatokat. Isten ugyanis a jeruzsálemi templom felépítése után a templomhoz kötötte az imádatot és a szertartásokat, itt kellett megjelennie Izrael férfi tagjainak évente három alkalommal.

Az árulkodó jelek szerint, úgy hatszáz esztendő elteltével az Arádban megtelepedett keniták utódai felállítottak egy párhuzamos vallásrendszert, mellőzve Isten parancsolatait a Jeruzsálemben fekvő, centralizált istentisztelettel kapcsolatban. Ugyanakkor tény, hogy az izraeliták megtűrték ezt, szintén a törvényük ellenére. Később az ország kettészakadásakor Jeroboam, Izrael királya ezt a példát követte, amikor Izrael-szerte felállította a bálványokat, nehogy népe Jeruzsálembe menjen, és visszapártoljon Júda mellé (1Kir. 12:26-30). A keniták tehát a farizeusi judaizmus kialakulását megelőzően, eképpen osztották meg a vallási egységet. Remélhetően a kutatások további érdekességeket fognak feltárni az arádi templomimádattal kapcsolatban.

 http://churchofgod.hu/content.php?act=satzsina