VÁLASSZATOK MÉG MA

Most, hogy az igazságra fény derült, az emberekben általában két kifogás merül fel, amivel igazolni próbálják választásukat.

Az egyik a szándékra és a motivációra összpontosít: „Nem az én hibám, hogy néhány együttes, akiket hallgatok, rossz dolgokról énekel. Csak szórakozni és lazítani akarok egy kicsit. Eszem ágában sincs imádni az Ördögöt, vagy ilyesmi.”

Erre a témára még visszatérünk, amikor a sátánizmus alapjait vizsgáljuk meg és azt, hogy mit jelent valójában a Sátán követése. Először azonban foglalkozzunk a másik kifogással. Azzal, ami a „vallásos” embereknél gyakorlatilag mindig ugyanaz. Azok között, akik a Szentírás szavai szerint „inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői; akiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét.” (2.Timótheus 3:4,5) Érthetetlen, de ennek a csoportnak a tagjai azok, akik legjobban ellenállnak Isten Megváltó erejének.

„Én nem szeretem a sátáni dolgokat. A könnyed, semleges dolgokat kedvelem, mint a Bee Gees és hasonlók. ”

Először is, ahogy korábban is kifejtettük, sok olyan művész, akit semlegesnek gondolunk, egyáltalán nem semleges, ha a felszín alá pillantunk. Nagyon lényeges, hogy az úgynevezett semlegesek finomságuknál fogva potenciálisan még pusztítóbb hatásúak, mint a kemény rock nyilvánvalóan gonosz hirdetői. Csodálkozol? Nos, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el az élet következő tényein: Ahhoz, hogy valami igaz legyen, teljesen igaznak kell lennie. Fecskendezd bele a legkisebb hamisságot, és az igazság azonnal hazugsággá válik – fegyverré annak kezében, akit a Szentírás a „hazugság atyjának” hív. (János 8:44) Nincs kétség afelől, hogy Sátán legnagyobb győzelmét ebben az arénában aratja, ahol az emberek habozás nélkül lenyelik a hazugságokat. Tény, hogy a leghatásosabb megtévesztés az, ami egy kis igazságot tartalmaz. Ezért van az, hogy a középút a zenében, de az élet egyéb területein is, gyakran a legveszélyesebb.

Egy hasonlattal élve vegyük a sztrichnint, a világ egyik legerősebb mérgét. Eredeti állapotában nem túl kívánatos és rendkívül keserű. Nyugodtan bent hagyhatod egy gyerekekkel teli szobában, nem valószínű, hogy felfigyelnek rá és még valószínűtlenebb, hogy megkóstolják, vagy akkora adagot esznek belőle, ami végzetes lehet.

Így van ez a rock némelyik extrém formájával is – avval a zenével, amely nyíltan dicsőíti a halált és a Sátánt. Legtöbben elkerülik, bár meg kell jegyeznünk, hogy társadalmunk olyan érzéketlenné és perverzzé vált, hogy néhányan még ezt a keserű mérget is készségesen beveszik.

Másrészről, ha ugyanezt a mérget bevonod színes cukormázzal és otthagyod a gyerekek között, valószínűleg mindegyikük vonakodás nélkül megkóstolja, sőt meg is eszi majd.

Ha te volnál az Ördög, melyik módszert tartanád megbízhatóbbnak – a keserű mérget, vagy a cukorbevonatú édességet?

Amint az író és filozófus C.S. Lewis klasszikus művében, a „Screwtape Lettersben” megjegyezte: „Valóban, a legbiztosabb út a pokolba az enyhe lejtő, puha útburkolattal, hirtelen kanyarok, mérföldkövek és útjelzők nélkül.” (The Screwtape Letters, Time Incorporated, New York, 1961, C.S. Lewis, 39.o.)

Valójában mit ajánlhat a popzenész a hallgatóinak? A „szeretet”, a „béke” és a „we are the world” (mi vagyunk a világ) szép szavai nem jelentenek túl sokat egy haldokló ember számára. Azzal, hogy tudomást sem veszünk súlyos állapotáról, vagy a megváltás hamis reményét adjuk, csak rontjuk szegény nyomorult helyzetét.

Természetesen nincs semmi rossz abban, ha a szeretetről éneklünk, csak ne a feltételekhez kötött, önző szeretet legyen a téma, melyet korunk zenéje népszerűsít. Nincs semmi rossz abban sem, ha a békéről és a világgal való törődésről éneklünk. Ezek mind olyan erények, amelyeket Jézus tanított és gyakorolt. Még abban sincs semmi rossz, ha a halálról és a kétségbeesésről éneklünk mindaddig, amíg az igazságot szóljuk, és Isten megváltó hatalmát hirdetjük. Isten a valóság, Igéje maga az igazság, Fia, az Úr Jézus pedig a Megváltónk.

A heavy metál ezt kigúnyolja, a popzene pedig tudomást sem vesz róla. Vajon melyik a rosszabb?

Létezésünk célja, hogy megismerjük és megtapasztaljuk Istent. Isten nagyon jól tudja, hogy a bűnbeesett emberiség hajlamos elfeledkezni az örökkévaló dolgokról, és a valóságot csak a felületes érzelmi és fizikai jólét kutatására redukálja. Isten figyelmeztet minket a Szentírásban, hogy keressük először az Ő Királyságát és ne hagyjuk, hogy a világ lelombozza lelkesedésünket. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet [más szóval, amit olvasol, amit hallgatsz és teszel], mert abból indul ki minden élet. Egyengesd el lábaid ösvényeit, s minden te útaid állhatatosak legyenek. Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.” (Példabeszédek 4:23,26,27)

Évszázadokkal később Jézus kibővítette ezt a tanítást. Azt mondta, hogy szemeink legyenek tiszták, és összpontosítsunk teljes mértékben Istenre. Ha ugyanis a szemeink nem tiszták, egész valónk sötét lesz. „Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak” (Mát; 6:23,24)

A dolog lényege számunkra az, hogy ha igazán szeretjük Istent, természetes, hogy megbotránkozunk, ha gúnyolják Őt, semmibe veszik szeretetét, vagy kiforgatják igazságát. „Ne szeressétek a világot, sem azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg benne az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyát ól van, hanem a világból. És a világ elmúlik, és annak kívánsága is, de aki az Isten akarat át cselekszi, megmarad örökké”. (1.János 2:15-17) Természetesen, ha már kialakult benned egy bizonyos fajta vonzódás vagy szeretet az effajta zene iránt, Jézus akkor is meg tud változtatni és megszabadíthat, „új teremtéssé tehet Krisztus Jézusban!” (2.Korinthusbeliekhez 5:17)

TUDATLAN ESZKÖZÖK, VAGY KÉSZSÉGES VÉGREHAJTÓK?

Térjünk vissza a másik fő kifogásra, amelyet az emberek az igazság elkerülésére hoznak – a szándék és a motiváció kérdésére. Érdekes, hogy nemcsak a rock rajongók teszik az ártatlant, hanem maguk a művészek is megjátsszák, hogy nem tudnak semmiről.

A Led Zeppelinben játszó Jimmy Page tagadja, hogy bármiféle gonosz motiváció lenne legendás okkulttal való kapcsolatában, amikor azt mondja: „Nem imádom az Ördögöt, de a mágia érdekel.” (Hit Parader Magazine, 1975 július, 64.o.)

A Rolling Stones gitárosa, Keith Richards egy interjúban azt mondta: „Egyes fekete mágusok szerint úgy viselkedünk, mintha tudtunkon kívül Lucifer ügynökei lennénk.” (Rolling Stone Magazine, 1971. augusztus 19.) Más szóval, ha valami tudtunkon kívül történik, az nem a mi hibánk.

Michael Jackson híres videója, a „Thriller” hemzseg az okkult képektől, a farkassá való átalakulásától és a szellemidézéstől, a halottakkal való kapcsolatig. A video így kezdődik: „Tekintettel személyes, mély meggyőződésemre, szeretném kihangsúlyozni, hogy ez a film nem bátorítja az okkultizmusban való hitet.”

Úgy Ozzy Osbourne, mint a Twisted Sisterben játszó Dee Snider, megpróbálják semmibe venni a lázadás nyilvánvaló elemeit és a zenéjükben megjelenő okkultizmust, azt állítva, hogy ez csak móka, és hogy ők valójában titkos keresztények. (Ozzy, a Geraldo Rivera „A sátáni ungergrund leleplezése” című műsorában, míg Dee a kongresszus előtt tett vallomásban, a rock obszcenitása ellen indított eljárás során vallotta magát kereszténynek.)

Mit jelenthet ez a tagadás? Ha ezek az emberek mindnyájan jót akarnak, és csak szórakozni szeretnének, ők és rajongóik nem tekinthetők a Sátán követőinek. Kérlek, most alaposan figyelj ide, mert mindaz, amit eddig láttunk és hallottunk, pontosan ahhoz vezetett, amiről most beszélni szeretnék. Annak, hogy oly sokan nehezen hisznek a „sátánizmusról” szóló történetekben az az oka, hogy Sátánról és vallásáról karikatúra jellegű képet alakítottak ki. Szerintük, ha egyáltalán létezik is ez a szörnyeteg, követése gyermek áldozatokkal, vérivással és egyéb borzalmakkal járna. Valójában semmi sem áll távolabb az igazságtól.

Tudjuk, hogy Sátán láthatatlan szellem és az álcázás mestere. Azon képessége, hogy átváltoztatja magát a világosság angyalává, félrevezetheti a lázadót vagy a lelkileg tudatlant, aki egy idő után valóban elhiszi, hogy a fekete tulajdonképpen fehér és az igazság hazugság. Sőt azt hiszi, hogy maga Isten is ezen a véleményen van. Ők az Ördögöt követik és sokan, akik ezt nyíltan teszik, elmondhatják neked, semmi sem olyan, amilyennek a filmek lefestik. A dologban ez a leghátborzongatóbb.

Mindnyájan bizonyos hiányérzettel születtünk, és maga az élet is a teljesség és tökéletesség, teológiai kifejezéssel élve a „Megváltás” utáni kutatássá válik. Bármit is keresünk, legyen az Isten, pénz, hatalom, szex, vagy akármi más, ez a személy, vagy dolog válik megváltónkká, más szóval istenünkké. A sátánizmus azt hirdeti, hogy mi vagyunk az Isten.

Dióhéjban, a kereszténység tanítása szerint mindnyájan magunkon viseljük a bűn nyomait, tehát képtelenek vagyunk önmagunkat megváltani. Szükségünk van a „Messiásra”, egy természetfeletti Megváltóra. A föld minden más vallása így vagy úgy, de azt mondja, hogy valójában nem vagyunk rosszak, tehát ha eleget próbálkozunk, képesek leszünk megváltani magunkat. Ebben a tekintetben a sátánizmus és a rockzene alapelvei megegyeznek.

Van Halen tagadja Isten megváltó erejének szükségességét a „ Best of Both Worlds” (Mindkét világ java) című dalban:

„Nem kell a Mennybe szállnod,

vagy újjászületésre várnod.

Arra hangolódj rá,

amit ez a hely kínál.

Talán ez az utolsó alkalom.

Én mindkét világot akarom,

tudom, hogy mi éri meg.”

A fenti tanáccsal ellentétben Jézus azt mondta, hogy ha a Mennyországot szeretnénk itt, a Földön vagy akárhol másutt, újjá kell születnünk. (János 3:3)

TÉGY, AMIT AKARSZ

Egy másik mód, ahogyan ez a filozófia megjelenik, Aleister Crowley legismertebb mondásában fogalmazódik meg: „Tégy, amit akarsz, ennyi a törvény.”

Mielőtt megvizsgálnánk, mit foglal magában ez a törvény, érdemes megemlíteni, hogy a rockzene ezt is magáévá tette, mint Crowley életének és filozófiájának sok más részletét. A Led Zeppelin harmadik albumának lemezébe belevésette „Tégy, amit akarsz” idézetet. A rock generáció guruja, Thimoty Leary, akinek John Lennon a „Come Together” című dalt ajánlotta, egy televíziós interjúban így nyilatkozott:

Ezen dicsőségek egyike Bobby Beausoleil rock zenész is, aki Jimmy Page helyét vette át Kenneth Anger filmje, a „Lucifer Rising” zeneszerzőjeként, és nagyon komolyan vette a ‘tégy, amit akarsz’ elvét. Ez végül Charles Mansonhoz vezette, és részese lett a történelem legszörnyűbb gyilkosságsorozatának. Crowley küldetése beteljesedett.

De ez a lehetőség sokkal körmönfontabb módon tovább él azokban a milliókban, „akiket e világ istene megvakított”. (2.Korinthusbeliekhez 4:4) Ez a vakító félrevezetés az élet egyik legelemibb igazságának elhomályosítására irányult – miszerint két birodalom és kétféle embertípus létezik: azok, akiket Isten megváltott, akik az Ő birodalmának tagjai és azok, akik a Sátán birodalmához tartoznak és megpróbálják önmagukat megváltani.

Ugyanúgy, ahogy Isten Királysága ragaszkodik a legnagyobb parancsolathoz: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből, és teljes erődből” (Márk 12:30), a sátánizmus alapvető törvénye ebben az egyszerű kijelentésben sűríthető össze: „Tégy, amit akarsz.” A félrevezető sztereotípiák dacára nem szükségesek feketemisék, vagy vad szexuális rituálék ahhoz, hogy valaki a Sátán követője legyen. Isten szeretetének és hatalmának megtagadása, ha úgy éljük életünket, „ahogyan akarjuk”. Emellett akár vallásos is lehetsz, rendszeresen járhatsz templomba, fizetheted a tizedet és jót is tehetsz. Ha ez a vallás a te feltételeiden alapszik, még mindig kényelmesen betöltheted a Sátán diktálta legalapvetőbb törvényt: „Tégy, amit akarsz.”

Milyen ironikus, hogy olyan emberek, mint Crowley az átlag templomba járó embernél sokkal jobban megértették, a bűn igazi gyökerét, és az alapvető kettősséget, amely az emberiséget kettéosztja.

Végtére is mindnyájunknak megadatott a választási lehetőség, melytől az örökkévalóság függ. Járhatjuk a magunk útját és örökre elveszettek maradunk, vagy kinyúlhatunk Ahhoz, aki „az út, az igazság és az élet”. (János 14:6)

Egy hasonlatot használva, ha az amiben hiszünk, zene és amit teszünk a tánc, akkor Billy Idol szavaival élve, „Önmagunkkal táncolunk” – és maradunk “holtak a vétkek és bűnök miatt… járván e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme [a Sátán] szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik… cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint a haragnak fiai vagyunk.” (Efézusbeliekhez 2:1-3) Füleinket azonban a Mennyország zenéje felé is fordíthatjuk, és megengedhetjük Istennek, hogy új táncra, új életre tanítson minket. „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett! És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat! (JÉZUS!) És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét!” (Zsoltárok 98:1, 40:2,3)

KINEK A ZENÉJE?

Bár Sátán használhatja a zenét, azonban nem ő írta az első dalt. A zene Isten szívéből fakadt, Aki ezt ajándékul adta az emberiség gyönyörűségékre és gazdagítására. Amikor látjuk Isten keze munkáját, és életünkben megtapasztaljuk szeretetét, nincs jogunk csendben maradni. Isten úgy alakította ajkainkat és tüdőnket, hogy dicséretet és hálaadást énekeljünk Neki. Kezünket felruházta azzal a képességgel, hogy hangszereket készíthessünk és az ezekből áradó zenét azért teremtette, hogy harmonizáljon a teremtés dalával.

A Biblia gyakran számol be arról, amikor Isten emberei dalra fakadtak, hogy elismerjék az Úr tetteit. Amikor az izraeliták átmentek a Vörös-tengeren, szabadulásukat énekszóval ünnepelték. A zsoltárokban Dávid zenébe foglalta szívének örömeit és gyötrelmeit. Ő volt az, aki zenészek ezreit állította az Úr ládájának kíséretébe. Ahogy az énekesek hangja összevegyült a trombiták, lantok, hárfák és a cimbalmok szavával a hallgatóknak bizonyára magasztos élményben volt részük. Dávid éneke az 1.Krónikák 16. fejezetében jó példa arra, hogyan lehet a hit kinyilatkoztatása egyszersmind az öröm kifejezése is.

Amikor Jézus világra jött, Isten a zenét választotta, hogy az örömhírt tudassa az emberekkel. Az Úr születését angyalok kórusa hirdette, akik az egyszerű pásztoroknak énekeltek.

A Biblia beszámol arról is, hogy ének töltötte be azon hívők szívét is, akik megtalálták a Messiást. Isten megrázta a börtön falait, amikor Pál és Silás énekelni kezdett. Az Efézusbeliekhez 5:19, és a Kolossébeliekhez 3:16 nyilvánvalóvá teszik, hogy a zene már korán részese lett a keresztény összejöveteleknek. „Öröme van-é valakinek?” – kérdezi Jakab apostol – „Dicséretet énekeljen.” Az egyház életének legdicsőségesebb eseménye lesz, amikor minden idők szentjei találkoznak a mennyei dalfesztiválon (Lásd: Jelenések 14:2,3; 15:2,3)

Josafát zenészeket bízott meg, hogy menjenek és hirdessék az Úr győzelmét, ahogy ő maga mozdulatlanul állt és nézte, amint az Úr megszabadította őket. Tehát illendő, hogy a keresztények, akik Isten végső győzelmére várnak, dalra fakadjanak. Megváltásunk hamarosan nyilvánvalóvá lesz, amikor összegyűlünk Isten trónja körül. „Új énekünk”, ahogy azt a Jelenések 5:9 nevezi, Megváltónk dicséretének véget nem érő himnusza lesz!

http://idokjelei.hu/2013/01/a-pokol-harangjai-2-resz/