Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Üdvözlégy Sátán Alaszkában

2019. június 23. 20:33 - Andre Lowoa

Nem ez az első alkalom, hogy a Satanic Temple nevű sátánista szervezet akcióiról írok. 2016-ban például Floridában kaptak lehetőséget, hogy Isten áldása helyett Sátán közbenjárását kérjék a városvezetés előtt. Ezúttal pedig az Egyesült Államok legdélebbre fekvő állama után északon, Alaszkában…

Tovább

Isten Anyja: Hűek kell maradnotok ahhoz, amit Fiam tanított nektek. Ő olyan volt mindenben, mint ti, kivéve a bűnt 20180624

2019. június 23. 18:42 - Andre Lowoa

“Én vagyok a ti szeretett Édesanyátok, az Angyalok Királynője, Isten Anyja. Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás. Gyermekeim, nem tudjátok, hogy Fiam mindnyájatokat vezeti ebben az időben, mindazokat, akik nyitott szívvel jönnek Színe elé? Annak érdekében, hogy az Úristennek tanúságot tegyetek az Ő…

Tovább

Amikor az égből küldött prófétákról gyűlöletet terjesztetek, akkor olyan bűnt követtek el, amelynek iszonyú következményei lesznek 20170624

2019. június 23. 17:44 - Andre Lowoa

“Mikorra gondoltátok, hogy Én eljönnék és figyelmeztetnélek benneteket? Azt gondoltátok, hogy ez csak valamikor a távoli jövőben lehetséges? Hogy ez sohasem történhet meg a ti életetek során? Második Eljövetelem ideje nagyon közel van. Nemsokára elválasztom majd a jókat a rosszaktól, miután minden…

Tovább

A boldogság feltétele az elengedés-A döntéseid irányítják a naptárod-A helytelenül kezelt harag ára-A kereszt szabadsága-Az alvás Isten ajándéka

2019. június 23. 10:48 - Andre Lowoa

A boldogság feltétele az elengedés Testvérek, nem gondolom, hogy máris magamhoz ragadtam, de azt igen, hogy elfelejtem, ami mögöttem van, és nekilendülök annak, ami előttem van. Futok a kitűzött cél felé, az égi hivatás jutalmáért, amelyre Isten meghívott Krisztusban. Filippi 3:13-14 A…

Tovább

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2019. június 23. 07:41 - Andre Lowoa

Amikor az ember teljes létezésével belevegyül Isten szeretetébe, akkor lelkének ragyogása tükröződik külső megjelenésén is.Az alázat a szeretet gyöngéd ereje, amely szelíden egymás felé hajlítja a legkeményebb oszlopfőket is. (Simon András)Bármilyen közel van a karó a szőlőtőkéhez, soha sincs…

Tovább