1988. május 25.

Ma reggel nagyon sok dolgom volt, ezért kissé nehezemre esett felismernem az Urat, és beszélnem Vele. Késõbb kiültem a verandára reggelizni. Mialatt ettem, “lelkem szemével”, bensõleg hirtelen megláttam az Urat, ahogy velem egy asztalnál ül, és nézi, ahogy eszem. Megkérdezte: “Jól esik?” Azt válaszoltam: “Igen, Uram, jól esik, köszönöm Neked.” Rövid szünet következett, majd azt kérdezte: “Akarod, hogy megáldjam ételedet?” Azt válaszoltam: “Igen, Uram!” Jézus megáldotta ételemet. Velem maradt, amíg befejeztem az evést. Akkor megköszöntem Neki az ételt. Ez azért történt így, hogy megmutassa nekem, megkérhetem Õt, hogy áldja meg ételemet, mielõtt eszem.

Kedves, kérd áldásaimat, meg fogom áldani ételedet.

Igen, Uram. Köszönöm, hogy tanítasz.

Vassula, szeretlek. Én leszek mindvégig a te mennyei Tanítód.

Köszönöm, Jézus. Uram, megszólítottam Szent Ferencet, és imádkoztam hozzá. Vajon meghallja, ha hozzá imádkozom?

Semmi sem marad meghallgatás nélkül. Mindent meghallanak a mennyben. Szent Ferenc hallott téged, ott van melletted. Jöjj, mi ketten?

Igen, Istenem. Dicsértessék az Úr!