Rhodos, 1990. július 28.
Jézusom, beborított a fásultság felhõje. Nem tudom, hogyan kerüljek ki ebbõl a fásultságból, én szegény nyomor…
Tudom, de miért nem kéred segítségemet? És miért tekintesz másfelé? Ha felém fordítod tekinteted, meglátod világosságomat, és megadom neked mindazt, amit kérsz ! Szegény vagy, de én tudok rólad gondoskodni. Elég azt mondanom: Növekedj! Virágozz! És pusztaságodba folyókat vezethetek. Gyermekem, elhagytalak-e valaha?
Nem Uram, soha.
Akkor hogyan lehet, hogy nem hittél jelenlétemben? 1 Nem érted, hogy állandóan tekinteted kerestem? Menyasszonyom lettél, ugye?
Igen, Uram.
Akkor nézz rám olykor! - ez a te dolgod. Figyelj rám Vassula, nekem nincs rád szükségem. Tudod, hogy elég vagyok önmagamban. Több alkalommal megmondtam neked, hogy mindenható vagyok, de szeretem a gyengeséget, mivel leginkább azáltal mutatkozik meg az én erõm. Kicsim, mindennap, életed minden órájában és percében veled vagyok. Mindig közöttetek vagyok… Ne feledd, hogy Édesanyámmal vagyok!
Nem feledem, Uram.
Ismételd utánam: mi ketten mindörökre!
1 Amikor aznap délután lelkem szemével láttam Õt.