Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Epedezem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam 20180714

2019. július 13. 18:00 - Andre Lowoa

“Drága szeretett leányom, amikor Én azt az Ajándékot adom neked, hogy Isten gyermekeit mindenhol lásd a világon, akkor annak oka van.

Minden alkalommal, amikor egy fiatal gyermeket látsz, és az ereiden keresztül érzed Szeretetemet, akkor ez az Én irántuk lévő Szeretetem. Amikor egy sétáló és a barátaival nevető tinédzsert látsz, és anyai szereteted kiárad iránta, tudnod kell, hogy ez, amit érzel, Isten Szeretete. Amikor idős embereket látsz, és még mindig érzed ezt a szeretetet, szintén az Én Szeretetem az, amit érzel.

Amikor azokat a lelkeket látod, akik gonoszságuk által borzasztó nagy bánatot okoznak másoknak, és szánalmat érzel irántuk, tudnod kell azt is, hogy ez az Én Szeretetem, mely átáramlik rajtad. Tudod azt, hogy még azokért is eltölt a Szeretet, akik minden lehetséges módon szembeszállnak Velem, mert hogyan is tudnám megtagadni őket? Ők az Enyéim. Szeretem őket. Sírok értük. Epedezem értük. Beteg vagyok az irántuk való aggodalomtól. Milyen szörnyű fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a sajnálatraméltó lelkekért, míg az utolsó leheletüket veszik a Földön.

Az Atyám által adott élet az Övé. Ami az Övé, az Enyém is. Én meghaltam értük, annak ellenére, hogy elátkoztak Engem. Még mindig ezt teszik. Epedezem értük. Nélkülük nem tudom teljesnek érezni Magam. Ezért van az, hogy Én újra és újra szívesen végigjárnám Keresztutamat, amennyiben a Karjaimba vonzhatnám őket.

Hogyan pihenhetnék, leányom, megtérésük édessége nélkül? De nekik a saját szabad akaratuk által kell Hozzám jönniük. Én be tudom borítani őket Szeretetemmel és Kegyelmeimmel. Én minden Kegyelemmel el tudom árasztani a lelküket, de annak érdekében, hogy elfogadják az ilyen Ajándékokat, Szent Akaratomra kell bízniuk magukat, és át kell adniuk magukat Nekem. Nem tudom Istenségemet arra felhasználni, hogy rájuk erőltessem Akaratomat, de amit tehetek – Atyám Nagylelkűsége által -, hogy választott lelkeimhez fordulok, és arra kérem őket, hogy vegyék magukra Fájdalmamat cserébe ezekért a lelkekért. Ez a csodálatos beavatkozás egyike lesz azoknak a módoknak, ahogyan Én az emberiség legnagyobb részét megmenthetem.

Imádkozz Hozzám, Jézusodhoz, szeretett leányom, azért az erőért, hogy még több szenvedést adhass Nekem. Ha elfogadod ezt a különleges kérést, akkor Én ünnepélyesen megígérem, hogy tíz milliókkal több lelket fogok megmenteni. Ne félj. Te erős leszel, és ez alkalommal, örömmel a szívedben fogod ezt megtenni.

Menj, leányom, és fogadd el Kérésemet. Ne félj tőle, mert a legnagyobb örömet fogod hozni Nekem, ha az új megpróbáltatásokat átadod. Én leszek az, aki ezt a fájdalmat el fogja viselni, nem te. A te fájdalmad rövid lesz, de azáltal, hogy elfogadod azt, megvalósíthatom azon Vágyamat, hogy megmentsem azokat a szegény gyermekeimet, akik elkülönültek Tőlem.

Köszönöm, hogy válaszoltál Hívásomra. Nyisd meg a szívedet kérésemre, és Én segíteni fogok neked az út minden lépésében. Számodra ez egyszerűen csak egy másik megpróbáltatás lesz, és hamarosan könnyen elfelejted. Számomra ez lelkeket jelent, akik különben a Pokolba mentek volna, de így az Enyéim lesznek Királyságomban.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/epedezem-ertuk-nelkuluk-nem-tudom-teljesnek-erezni-magam/

 
 
“… Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra.
 
 
 
—–
Római katolikus:
“2018-07-1414. évközi hét szombat

 

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Izajás prófétát fényes templomi látomásban hívja meg az Úr.
Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzija király, láttam az Urat. Magas és fönséges királyi széken ült, és uszálya betöltötte a templomot. Szeráfok lebegtek fölötte: mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel befödték arcukat, kettővel befödték lábukat, kettővel lebegtek. Így kiáltott egyik a másiknak: „Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!”
A hangos kiáltástól megrendültek a templomküszöbök alapjai is, és a templom megtelt füsttel. Erre így szóltam: „Jaj, nekem, végem van, mert tisztátalan ajkú ember vagyok, és tisztátalan ajkú nép között élek, mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.”
Akkor az egyik szeráf odaröpült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, amelyet csípővassal az oltárról vett. Megérintette vele ajkamat, és így szólt: „Íme, mivel ez megérintette ajkadat, eltűnt gonoszságod és bocsánatot nyert bűnöd.”
Azután hallottam az Úr szavát, amint így szólt: „Kit küldjék el? Ki megy el nekünk?” Így válaszoltam: „Íme, itt vagyok, engem küldj el!
Ez az Isten igéje.
Iz 6,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött. 1a. vers. – 5. tónus.
Előénekes: Az Úr országol, királyi fölségbe öltözött, † az Úr fölségbe öltözött, * felövezte magát hatalommal.
Hívek: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
E: Megerősítette a földet, hogy meg ne inogjon, † Öröktől fogva vagy te, Uram, * szilárdan áll trónod kezdet óta.
H: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
E: Bizonyságaid valóban igazak, † Uram, szentség illeti házadat, * most és mindörökké.
H: Az Úr országol, * királyi fölségbe öltözött.
Zsolt 92,1ab.1c-2.5

ALLELUJA
Boldogok vagytok, ha gyalázatot szenvedtek Krisztusért, * mert Isten Lelke nyugszik rajtatok. 1Pét 4,14 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Krisztus követői bátran nézzenek szembe a nehézségekkel!
Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz:
Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány azzal, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan lesz, mint ura! Ha a családatyát Belzebubnak csúfolják, mennyivel inkább háza népét?
Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül! Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél!
Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,24-33

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-14


——
Görög katolikus:

Szánjátok oda magatokat Istennek!

12.1 Isten irántunk mutatott nagy kegyelmére kérlek benneteket, testvéreim, hogy határozottan szánjátok oda és adjátok át magatokat[a] Istennek! Olyan ez, mintha élő és szent áldozatot vinnétek neki, amelyet ő szívesen fogad. Ez legyen a ti önkéntesen fölajánlott áldozatotok, amellyel őt méltóképpen tisztelitek!

Ne igazodjatok a jelenlegi istentelen korszellemhez, se a divatjaihoz! Ellenkezőleg, újítsátok meg az egész gondolkodásotokat, és ezáltal gyökeresen változzatok meg! Akkor lesztek majd képesek megérteni, mi az, amit Isten akar: ami szerinte jó, ami neki tetszik, amit tökéletesnek tekint. Ezekre igyekezzetek!

Az Istentől kapott kegyelem által figyelmeztetlek benneteket, hogy egyikőtök se tartsa magát többre, mint ahogyan kellene! Józanul lássátok magatokat, a hiteteknek megfelelően, hiszen mindenki kapott bizonyos mértékű hitet Istentől.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+12%3A1-3&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

37 Aki tehát jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. Aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó arra, hogy hozzám tartozzon. 38 Aki nem veszi vállára a keresztjét, és nem azzal együtt követ engem, az nem méltó rá, hogy hozzám tartozzon. 39 Aki meg akarja tartani az életét, az el fogja veszíteni, aki viszont énértem feladja, az meg fogja találni.”

Aki titeket befogad, engem fogad be

40 „Aki titeket befogad, az engem fogad be — aki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött. 41 Aki azért fogad be egy prófétát, mert az illető próféta, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely a prófétának jár. Aki azért fogad be egy igazságos embert, mert az illető igazságos, az megkapja ugyanazt a jutalmat, amely az igazságos embernek jár. 42 Aki csak egyetlen pohár friss vizet ad az én kedvemért egyik kis tanítványomnak, igazán mondom nektek, hogy megkapja a jutalmát!””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+10%3A37-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/07/14
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html
—–
Tóra:

Izráel a pusztai vándorlás végéhez érkezik

Ezek Mózes beszédei[a], amelyeket egész Izráel népének mondott, amikor még a Jordántól keletre táboroztak, a Szúffal szemben fekvő síkságon, Párán, Tófel, Lábán, Hacérót és Dí-Záháb között. 2-3 Ez 40 évvel azután történt, hogy Izráel népe elhagyta Egyiptomot. Bár a Hóreb-hegytől a Széír-hegyen keresztül Kádés-Barneáig 11 nap alatt el lehet érni gyalog, Izráel népének mégis 40 évre volt szüksége, hogy eljusson erre a helyre. Mózes tehát a 40. év 11. hónapjának első napján szólt a néphez, és mindazt elmondta nekik, amit az Örökkévaló parancsolt. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Deuteronomy+1&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

Ézsaiásnak, Ámóc fiának látomásai. Isten ezeket Jeruzsálemmel és Júda királyságával kapcsolatban mutatta Ézsaiásnak azokban az években, amikor ott a következő királyok uralkodtak: Uzzijjá, azután Jótám, majd Áház, azután Ezékiás.

Pere van az Örökkévalónak Izráel népével

Ezt mondja az Örökkévaló: „Halljátok meg, egek! Figyelj rám, föld, most én szólok:[a]

Fiaimat fölneveltem, naggyá tettem,
    mégis elfordultak tőlem!
Gazdáját ismeri még az ökör is,
    urának jászlát a szamár sem felejti,
csak Izráel nem ismer engem,
    saját népem nem figyel rám!

Jaj, bűnösök nemzete!
    Nép, amelyet vétkek súlyos terhe nyom,
    gonosztevők utódai, elvetemült fiak![b]
Elhagyták az Örökkévalót,
    megvetették Izráel Szentjét,
    megharagították, és elfordultak tőle.

Ugyan miért vesződjek még veletek?
    Hiába fenyítelek, annál inkább ellenkeztek.
Minden fej beteg,
    és minden szív erőtlen.
Tetőtől talpig nincs e nemzetben egy tenyérnyi ép hely,
    csak vérző sebek,
    gennyes kelések, ütések nyomai!
Ki sem mosták, be sem kötötték,
    olajjal sem gyógyították.[c]
Országotok pusztasággá lett,
    városaitok elégtek a tűzben,
földeteket szemetek láttára idegenek emésztik,
    pusztítják és dúlják.
Sion leánya[d] magára maradt,
    mint elhagyott csőszkunyhó a szőlőben,
    kalyiba a dinnyeföldön,
    mint egy ostromlott és körülzárt város.”

Bizony, ha az Örökkévaló, a Seregek Ura
    nem őrzött volna meg közülünk némi maradékot,
Sodoma sorsára jutottunk volna,
    Gomorához lennénk hasonlók!

Elegem van ünnepeitekből!

10 Halljátok meg az Örökkévaló szavát, Sodoma vezetői!
    Figyeljetek Istenünk tanítására, Gomora[e] lakói!

11 „Minek nekem az áldozati állatok sokasága
    — mondja az Örökkévaló —,
torkig vagyok az oltáron égő kosokkal,
    s a hizlalt állatok hájával!
Nincs kedvemre a bikák, bakok és bárányok vére!
12 Mikor elém jöttök, kinek hiányzik,
    hogy Templomom udvarán tolongjatok?
13 Ne hozzatok nekem többé haszontalan áldozatot,
    képmutató ajándékot!
    Tömjénetek füstjétől is undorodom!
Elegem van ünnepeitekből:
    Újhold, szombat, ünnepre gyülekezés — elég volt!
    Vétkesek ünneplését nem szenvedhetem!
14 Lelkem utálja Újhold-ünnepeiteket,
    terhemre vannak az évi nagy összegyülekezések,
    belefáradtam, hogy elviseljem!
15 Hiába emelitek hozzám könyörgő kezetek,
    eltakarom arcom imáitok elől.
Bármilyen buzgón is könyörögjetek,
    nem hallgatom meg,
    amíg kezetekhez vér tapad!
16 Mossátok le! Tisztuljatok meg!
    Ne lássam többé gonosz tetteitek,
    ne kövessetek el több gonoszságot!
17 Tanuljatok jót tenni,
    törekedjetek igazságosan élni,
térítsétek jó útra, aki erőszakos,
    karoljátok fel az árvákat,
    emeljetek szót az özvegyekért!

Bűneitek vérpirosak, mégis hófehérek lesztek

18 Jöjjetek hát, szálljunk perbe egymással!
    — mondja az Örökkévaló. —

Bár bűneitek vérpirosak,
mégis hófehérek lesztek,
vétkeitek tűzvörösek,
mégis fehérré lesztek,
mint a tiszta gyapjú!

Ha engedtek szavamnak,
ha készséggel követtek,
tiétek lesz minden,
amit a föld terem.

20 De kard pusztít el benneteket,
ha nem hallgattok rám,
ha lázadtok ellenem!”

    — ezt mondja az Örökkévaló.

Hűséges volt ez a város

21 Hűséges volt ez a város,
    igazság és jogosság városa,[f]
    hogy lett hát belőle prostituált?
Egykor igazságosság lakott benne,
    miért lett belőle gyilkosok tanyája?
22 Fénylő ezüstöd sötét salakká lett,
    tiszta borodat felvizezted!
23 Fejedelmeid ellenem lázadtak,
    tolvajok barátai ők, mind lefizethetők,
    sóvár pénzhajhász valamennyi.
De nem karolják fel az árvát,
    s az özvegyek ügyével nem törődnek.

24 Ezért hát azt mondja Uram, az Örökkévaló,
    a Seregek Ura, Izráel Erős Istene:
„Jaj nektek, mert megfizetek azoknak,
    akik ellenem fordultak,
bosszút állok ellenségeimen,
    hogy megszűnjön haragom!
25 Kezembe veszlek, megfenyítelek,
    kitisztítom belőled az ónt és a salakot.
    Megtisztítalak, mint ötvös az ezüstöt!

26 Olyan vezetőket adok neked, mint régen,
    olyan tanácsadókat, mint eleinte.
Akkor majd így hívnak, Jeruzsálem:
    »Hűséges Vár és Igazságos Város.«”

27 Igazságos ítélettel szabadítja meg Siont az Örökkévaló.
    Akik Sion lakói közül visszatérnek hozzá,
    igazságosság által menti meg azokat. ….”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Isaiah+1%3A1-27&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–

https://www.hebcal.com/sedrot/devarim

Igazság Könyve:

Milyen szörnyű fájdalmat okoznak Nekem, de Én harcolni fogok a gonosz ellen ezekért a sajnálatraméltó lelkekért, míg az utolsó leheletüket veszik a Földön.”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/epedezem-ertuk-nelkuluk-nem-tudom-teljesnek-erezni-magam/

Nektek nincs miért félnetek Tőlem, de azt kérem, hogy áldozzatok időt az imára azok lelkéért, akik össze vannak zavarodva és egyes esetekben el vannak veszve. Azoknak, akik elkülönültek Tőlem, vissza kell térniük Hozzám, és azáltal, hogy a Keresztes Imahadjáratom Imáit imádkozzátok, meg tudom menteni őket.

Menjetek szeretett követőim, és tudjátok, hogy ti az Én Szívemben vagytok, Én pedig a tiétekben Vagyok.
Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/azaltal-hogy-keresztes-imahadjaratom-imait-imadkozzatok-meg-tudom-menteni-oket/

Római katolikus:

EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Az apostolok ingyen kapták hatalmukat Istentől. Ingyen kell azt gyakorolniuk.
Jézus e szavakkal küldte a nép közé apostolait:
Menjetek, és hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére.
Ha egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll rátok.
Ha valaki nem fogad be titeket, sem szavatokra nem hallgat, akkor menjetek ki a házból, de még a városból is, és rázzátok le a port a lábatokról! Bizony, mondom nektek: Szodoma és Gomorra földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint annak a városnak.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 10,7-15

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-07-12

komment
süti beállítások módosítása