„…és békességben vezetnek benneteket….” (Ézsaiás 55:12)
Az első dolog, amit elveszítesz, ha kilépsz Isten akaratából, a békességed. Ha tehát egy dologgal kapcsolatban nincs békességed, ne menj tovább! Isten ígérete ez: „… békességben vezetnek benneteket”. Sokszor egyedül a békesség az, ami által Isten tudtodra adja, hogy jó úton vagy-e vagy sem, tehát ne szegd meg a „békesség törvényét”! Jézus azt mondta: „…az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja…” (János 14:27). A világ olyan békességérzetet kínál, amely csak akkor működik, ha minden rendben van. De ha a vélemények különbözőek és ellentmondóak, amikor úgy tűnik, mintha semmi sem menne jól, mégis nyugodt tudsz maradni, akkor tapasztalod meg Isten békességét, „mely minden értelmet meghalad” (Filippi 4:7).
Azt kérded: „Hogy juthatok ehhez a természetfeletti békéhez?” Péter így válaszol: „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan, tudván, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Péter 5:6-10). Tehát légy békességben, ne előzd le Istent! Bízzál, tudva, hogy Istennek gondja van rád mindenben, bármi is történik veled (ld. 1Péter 5:7).
Hogyan győzzük le a kétségeket?
A kételkedés olyan ajtó, melyen át a sátán beléphet életedbe. Ilyenkor a hit harca helyett a hit eltűnését éled meg. Ha a félelem, zavar, csüggedés és kétségbeesés beköltözik hozzád, elrabolja önbizalmadat, örömödet és békességedet. „De hiszen a kételkedés emberi dolog, nem?” – kérdezed. Persze hogy az, ugyanakkor a sátán taktikája! „Aki nem hisz Istennek, az hazuggá teszi őt, mert nem hisz abban a bizonyságtételben, amellyel Isten bizonyságot tesz…” (1János 5:10). Kétségeid azt mutatják, hogy nem bízol abban, amit Isten mond. Hogyan lehet megálljt parancsolni a kételkedésnek? Ugyanúgy, ahogy minden más bűnnek: el kell ismernünk, hogy gond van, és kezdenünk kell vele valamit. A kételkedést nem lehet legyőzni sem észérvekkel, sem ellenállással, csak akkor adja meg magát, ha teljesen lemondunk róla. Ha egyenként próbálod legyőzni kétségeidet, az olyan, mintha egy alkoholista úgy próbálna leszokni, hogy mindig egy pohárral kevesebbet iszik. Így nem működik. A megoldás két részből áll.
1) Egy egyszer s mindenkorra szóló döntéssel kezdődik. Ehhez teljesen le kell mondanod arról a jogodról, hogy kételkedj bármiben is, amit Isten megígért. Azt mondod: „Mostantól nem fogok kételkedni Istenben!” Mostantól elhiszed, hogy ha valamit leteszel Isten kezébe, akkor ő azt kezébe veszi, és lerendezi.
2) Hittel valld meg: „Uram, teljes mértékben megbízom minden szavadban!” Újra fog kopogtatni a kétség az ajtódon? Persze, de nem kell beengedned. „Vegyétek fel mindenképpen a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát” (Efezus 6:16). Ne emészd magad, ne birkózz vele, ne próbáld észérvekkel meggyőzni! Ismételd el biblikus hitvallásodat, ne hagyd, hogy az érzéseid befolyásoljanak, és bízz Istenben, hogy megtartja szavát!
„Mi van a kezedben?” (2Mózes 4:2)
Amikor Isten elhívta Mózest, az egyik első kérdés, amit feltett neki, ez volt: „Mi van a kezedben?” Mózes a pásztorbotját tartotta kezében – amit minden nap használt arra, hogy terelgesse és megvédje juhait. Istennek azonban új terve volt ezzel a bottal – egy sokkal nagyszerűbb terve! Arra használta, hogy kettéválassza a Vörös-tengert, és Izráel népét elvezesse az Ígéret földjére. Amikor Isten azt kérdezi tőled, mi van a kezedben, azt akarja, hogy gondolj képességeidre, tapasztalataidra, kapcsolataidra, képzettségedre, forrásaidra, elmédre és vérmérsékletedre. Dr. Martin Seligman ezeket „jellegzetes erősségeknek” nevezi, és hat kategóriába sorolja. 1) Bölcsesség és ismeret. Ebbe beletartozik a kíváncsiság, a tudásvágy, a józan ítélőképesség és a kapcsolatépítési készség. 2) Bátorság. Ez magában foglalja a kitartást és a becsületességet is. 3) Humánum. A jóság és az irgalom gyakorlásának képessége. 4) Igazságérzet. Az igazságosság és vezetés képessége. 5) Józanság. Az önuralom, megfontoltság és alázat képessége. 6) Transzcendencia. A szépség értékelése, a hála kifejezése, a remény és az örömre való képesség. Ezek a képességek mindannyiunkban megvannak bizonyos mértékben, de azok a „jellegzetes erősségeink”, melyek lényünk legmélyében pendítenek valamit. Ha felismered ezeket, akkor tudod megérteni elhivatásodat. De vigyázz, az ellenség meg akar majd győzni arról, hogy Isten nem tud használni gyengeségeid miatt – pedig ennek éppen az ellenkezője igaz! Ki tudna jobban beszélgetni a gyászolókkal, mint aki maga is átélt már veszteséget? Chuck Colson volt a Fehér Ház vezető jogásza a Watergate botrány kitöréséig. De csak miután elítélt lett, tudta megkezdeni börtönmissziós szolgálatát. Tehát ismerd fel hivatásodat!
„Aki hisz énbennem, azokat a cselekedeteket, amelyeket én teszek, szintén megteszi.” (János 14:12)
Isten vezessen, ne emberek!
„Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róma 8:14)
Az élet olyan, mint egy labirintus, könnyű eltévedni benne. Minden irányból jön a nyomás, hogy másokat próbáljunk boldoggá tenni. Tanulmányozzuk a számunkra fontos embereket, és folyton azon tűnődünk, mit akarhatnak tőlünk, és hogyan adjuk azt meg nekik – mindeközben pedig elveszítjük önmagunkat. Meg kell állnod, és fel kell tenned a kérdést: „Kiért élek én? Miért teszem azt, amit teszek?” Pál azt írja: „…különböző ajándékaink vannak… használjuk azokat…” (Róma 12:6 AMP). Mire hívott el és készített fel Isten? Azok tudnak sikeresen önmaguk maradni, akik nem engedik, hogy más emberek irányítsák őket, mert Isten vezetésére hagyatkoznak. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.” (Róma 8:14). Ne zaklasson fel, ha az emberek igényeket támasztanak feléd! Ez a te életed, te vagy felelős érte! A nyomást, amit most érzel, talán egyáltalán nem mások igényei okozzák, inkább abból a vágyadból ered, hogy mindenkinek meg akarsz felelni. Igen, vannak olyan idők, amikor mind megteszünk olyan dolgokat, amiket nem szívesen teszünk. Csak azért tesszük, mert szeretjük a másikat, és cselekedetünkkel megteremjük „a lélek gyümölcsét” (ld. Galata 5:22). Ez azonban nem olyan, mint amikor saját bizonytalanságérzetünk irányít, vagy más emberek végtelen kívánalmai. Amikor megpróbálsz mindenkinek mindent megadni, te magad közben elveszel. Sőt, ha mindent az emberek tetszésének elnyerése érdekében teszel, az Istentől való elfordulást kockáztatod. Itt az idő, hogy elkezdj így imádkozni: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9:6 Károli). Amikor pedig megmondja, hogy mit, akkor kötelezd el magad arra teljesen, nem törődve azzal, ki ért vele egyet, és ki nem!
Isten segít neked, hogy bármi lehess, ami csak lehetsz, de soha nem segít abban, hogy valaki más légy. Amikor valaki más próbálsz lenni, elveszíted saját magadat. Isten azt akarja tőlünk, hogy bele illeszkedjünk az ő tervébe, nem pedig azt, hogy engedve a nyomásnak megpróbáljunk beleilleni valaki más életére vonatkozó tervbe. Teljesen természetes az, hogy te más vagy; a különbség természetes dolog! Fedezd fel, miben vagy jó, vesd bele magad teljes szívből, és meg fogod tapasztalni a valódi örömet. Viszont ha megpróbálsz olyasmit tenni, amiben másvalaki jó, általában kudarcot vallasz, igaz? Ez azért van, mert Isten nem rád bízta azt a feladatot, hanem rájuk, de legalábbis rád nem úgy, ahogy, őrájuk. Ez azonban nem azt jelenti, hogy te semmiben nem vagy jó. Íme, a titok nyitja: a lehetőségeidre összpontosíts, ne a korlátaidra! Mindenkinek vannak korlátai, ezeket el kell fogadnunk. Ez nem rossz dolog, csupán az élet velejárója. Igazából csodálatos dolog másnak lenni a nélkül az érzés nélkül, hogy velem valami nem stimmel. A lelkileg érett emberek tudják, hogy Isten szereti őket olyannak, amilyenek, és hogy az életüknek célja van, ezért nem érzik fenyegetve magukat mások képességei és eredményei miatt. Örülnek annak, amit más emberek tesznek, mert szívesen végzik azt, amit ők maguk csinálnak. Pál azt írja: „Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők”(Galata 5:26).
Végül úgyis csak az fog számítani, hogy elmondhasd, amit Jézus mondott: „Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem”(János 17:4). Ha ezt ki tudod mondani, akkor jól csináltad!
„A titkok az Úréi…” (5Mózes 29:28)
Az élet veszteségei megsebeznek minket, és töprengésre késztetnek. A rák elvisz egy fiatal anyát vagy apát. Válás dúlja fel boldog otthonod. Anyagi csőd romba dönti a nyugdíjazási terveid. Egy gyermek börtönbe kerül, vagy megölik, vagy öngyilkos lesz. Az ilyen idők kérdéseket vetnek fel, amelyekre nehéz, ha nem lehetetlen választ találni. Újra és újra megvizsgáljuk a körülményeket. Töprengünk a részleteken, olyasmit keresünk, ami nyomra vezethetne, ami talán valami értelmet adna a dolgoknak, hogy így könnyebb legyen elviselnünk. Górcső alá vesszük magunkat, másokat, még Istent is, azon tűnődve, hogy mit tehettünk volna másképp, vagy mit kellett volna másképp tennünk, amivel mindezt megelőzhettük volna. Barátainkhoz, hittestvéreinkhez, lelkészekhez fordulunk, hogy végül csak olyasmit halljunk, ami csupán vallásos közhely, és elégtelen próbálkozás arra, hogy csökkentse fájdalmunkat. Amikor úgy tűnik, hogy nem jön válasz, és a menny hallgat, mit tegyünk? Íme két ige, ami segít ilyen időkben: 1) „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink” (5Mózes 29:28). Amikor arról van szó, hogy megértsünk dolgokat, megvan a magunk területe, és megvan Istené is. A mienket az határozza meg, hogy Isten mennyit akar felfedni. Ezen a ponton ezt kell tenned: „Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj!” (Példabeszédek 3:5). „Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál…” (Róma 8:28). Lehet, hogy Isten magyarázatot ad, lehet, hogy nem. De Ő „az Alfa és az Ómega, az első és az utolsó, a kezdet és a vég” (Jelenések 22:13), ami azt jelenti, hogy terve van, és azt véghez is fogja vinni a mi javunkra és az ő dicsőségére. Tehát bízz Benne!
Készséges és dacos gyermekek nevelése
„Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.” Ézsaiás 54:13
Kétféle gyerek létezik. Az első a készséges – aki már kéthetes korától átalussza az éjszakát. Aki gőgicsél a nagyszüleinek, és mosolyog, amikor tisztába teszik. Nem hányja el magát a boltban vagy az orvosi rendelő várójában. Rendet tart a szobájában, és kérés nélkül megcsinálja hibátlanra a házi feladatát. Aztán van a dacos, az akaratos gyerek. Ő már születése előtt felhívja magára édesanyja figyelmét, mert annyit rúgkapál odabenn. Amikor világra jön, ordít a szülőszoba hőmérséklete miatt, és nyafog az ápolószemélyzet hozzá nem értése miatt. Másfél éves korától már ő akarja irányítani a dolgokat, és megmondani mindenkinek, hogy mit csináljon. A kedvenc szava a nem! A készségesen alkalmazkodó gyerekek nevelésével nincs sok gond, de az ellenkező gyerekekből is lehet rendes ember. A titok nyitja, hogy erős akaratukat úgy formáljuk első éveikben, hogy közben ne törjük össze lelküket. Ezt úgy lehet elérni, hogy világos határokat állítunk fel, és azokat szeretetteljes következetességgel be is tartatjuk. A legkonokabb gyerek is biztonságérzetet talál egy jól szervezett környezetben, ahol mások jogai – éppúgy, mint az övé – védve vannak. Ha ezt jól csináljuk, még a legfüggetlenebb gyermek is megtanul felelősséget vállalni és önfegyelmet gyakorolni. Ebben a munkában Isten is veled van. Ő azt ígérte: „Fiaid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.”
„Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől.” Jakab 1:5
Tegnap a készséges és a dacos gyermekeket hasonlítottuk össze. Minden szülő, akinek két vagy több gyermeke van, valószínűleg meg van áldva legalább az egyik fajtával. Amikor az egyik gyermek olyan, mint egy dinamitrúd, a másik viszont a kedvesség mintapéldája, akkor a szelíd, együttműködő gyermeket könnyen természetesnek vesszük. Ha van valami nem túl kellemes házimunka, akkor tőle várjuk el, hogy megcsinálja, mert anyának és apának nincs ereje a tigrissel megküzdeni. Amikor feltétlenül szükséges, hogy egyik gyerek áldozatot hozzon vagy lemondjon valamiről, hajlamosak vagyunk azt választani, aki nem panaszkodik olyan hangosan. Ilyen körülmények között a készséges gyermek húzza a rövidebbet. Az ilyen méltánytalanság következményei nyilvánvalók. A kötelességtudó gyermek egy idő után haragossá válik. Tehetetlennek érzi magát, és a felszín alatt neheztelés forr benne. Olyan, mint az idősebb testvér a tékozló fiú példázatában (ld. Lukács 15:11–32). Ő nem lázadt fel az apa ellen, de neheztelt azért, hogy a felelőtlen gyermek több figyelmet kapott. Ez tipikus! Ezért meg kell próbálnod egyensúlyt találni a készséges gyermeked vonatkozásában. Gondoskodj róla, hogy ő is elegendő figyelmet kapjon. Segíts neki módot találni arra, hogy erőszakos testvérével elboldoguljon. És ésszerű határokon belül engedd, hogy maga dönthessen. A gyermeknevelés nem egyszerű. Még a „legkönnyebb esetekhez” is a legnagyobb erőfeszítésünk kell – és Isten bölcsessége. Ez pedig mindenkinek elérhető: „ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja” (Jakab 1:5).
