Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Az ember nem az állatokból fejlődött ki, de azok, akik nem hisznek Istenben, ezt szeretnék elhitetni veletek 20170621

2019. június 20. 17:18 - Andre Lowoa

A tudósok kijelentik, hogy az ember az állatból fejlődött ki, de ők be vannak csapva.

Téves a tudomány, ha azzal próbálkozik, hogy állást foglaljon a világegyetem megteremtésének igazságáról.

Egy ember sem érti az Isteni Teremtés csodáját. Ha az ember azt hiszi, hogy minden választ ismer az emberiség eredetével kapcsolatban, amely az emberi gondolkodáson alapszik, akkor ő nemcsak más szegény lelkeket csap be, hanem önmagát is.

Ha az Isten szeretete nincs jelen az ilyen lelkekben, akik egy felsőbbrendű intelligenciában hisznek, akkor az ateizmus úgy terjed, mint a gyomnövény.

Ez a gyomnövény, amely mindenfelé növekszik, megfertőzi és tönkreteszi a termést a láthatáron, és betegséget okoz.

Az egyetlen gyógymód: hogy segítséget, és az Igazság feltárását kérjék Istentől, alázatos ima által.

Oly sok valótlanságot terjesztenek az ateisták, akik megpróbálják bebizonyítani, hogy Isten nem létezik, elpusztítván milliók lelkét. Ezek áldozatainak szükségük van imáitokra.

Az ateizmus a legnagyobb vallás a világban, és azok, akik ennek a csalásnak szentelték az életüket, örökre elvesznek.

Ők a Pokol tűzével fognak szembesülni. Hacsak nem fordulnak Hozzám a Nagyfigyelmeztetés alatt vagy után, szörnyű büntetést fognak elszenvedni.

Imádkozzatok értük.

Jézusotok

Az ember nem az állatokból fejlődött ki, de azok, akik nem hisznek Istenben, ezt szeretnék elhitetni veletek
—-

Unlocking the Mystery of Life – Documentary

komment
süti beállítások módosítása