Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Jézus, Isten Igazsága-Kérdezd a megfelelő kérdéseket

2019. június 18. 10:42 - Andre Lowoa

 





Jézus, Isten Igazsága

 

"... eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet." I. János 5:20.



Amikor misszióba indulunk Isten ügyéért, nekünk is úgy kell tanítanunk, ahogy Jézus is tette: "igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját". Azt hirdetjük, hogy az Igazság egy személy, és hogy Isten maga a szeretet.

Elmondjuk, hogy láttuk és hallottuk, amit Isten tett, tesz, és tenni fog az életünkben, és azt amit mások életében cselekedett. (Máté 11:4-5)

Hirdetjük a szeretetet, amely olyan hatalmas, hogy legyőz minden félelmet, gyűlöletet, igazságtalanságot és minden bűnt. Hirdetjük a szeretetet, amely örökkön örökké tart, és soha véget nem ér.

Elmondjuk az embereknek, hogy Jézus az Igazság, az egyetlen út az élethez, az Atyával (János 14:6) Elmondjuk, hogy "... eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet." I. János 5:20.



Kérdezd a megfelelő kérdéseket

 

"Legyetek az Igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat."

(Jakab 1:22)

Ahogyan erről az elmúlt napokban is tanítottam, a keresztény elmélkedés azt jelenti, hogy az Igéről gondolkodunk. Úgy elmélkedsz egy igerészen, ahogy a tehén kérődzik a táplálékán - többször megrágod ugyanazt.

A Biblia tanulmányozásakor a "kérdezős" módszer nagyon jó módszer tud lenni. Ennek lényege az, hogy különböző kérdéseket teszel fel az igerészre. Például ilyen kérdéseket:

1. Van valamilyen BŰNöd, amire az igerész olvasásakor ébredtél rá, és ezt meg kell vallanod? Megvilágít Isten Igéje esetleg valamit számodra, amit helyre kell hoznod Istennel?
2. Van az igerészben ÍGÉRET, amit hittel elfogadhatsz magadénak? Több mint 7000 ígéret van Isten Igéjében. Kérdezd meg magadtól, hogy van-e az adott igerészben egy mindenkire vonatkozó ígéret. Kérdezd meg magadtól, hogy betöltötted-e az ígéret feltételét. Minden ígérethez általában kapcsolódik egy előzetes feltétel.
3. Változtatnod kell a HOZZÁÁLLÁSodon? Van bármi olyan dolog, amellyel kapcsolatban meg kellene változtatnod a gondolkozásodat? Esetleg tenned kellene valamit pl. a negatív hozzáállásoddal, az aggodalmaskodásoddal, a bűntudatoddal, a félelmeddel, a magányosságoddal, keserűségeddel, büszkeségeddel, közönyöddel, vagy a saját személyiségeddel kapcsolatban?
4. Tartalmaz PARANCSot, amelynek engedelmeskedned kellene? Van-e olyan parancs az igerészben, amelynek engedelmeskedned kell az érzéseid ellenére is?
5. Van benne PÉLDA, amit követned kell? Van benne pozitív és követendő példa, vagy bemutat esetleg olyan negatív példát, amit el kell kerülnöd?
6. Szükség lenne arra, hogy elmondj egy IMÁt? Pál, Dávid, Salamon, Illés, Ézsaiás, többek között, mind imádkoztak, ezt látjuk a Bibliában. Használhatod az ő imáikat, és tudd, hogy imáidat meghallgatja Isten, mert ezek az imák benne vannak a Bibliában, és Isten akaratával összhangban vannak.
7. Említ az igerész valamilyen TÉVEDÉST, amit el kell kerülnöd? Bölcs dolog a tapasztalatokból tanulni, és még bölcsebb dolog mások tapasztalatából tanulni! Nem kell minden hibát nekünk elkövetnünk. Mit tudsz azoknak a hibáiból tanulni, akikről az adott igerész szól?
8. Említ olyan IGAZSÁGot, amit el kell hinned? Sokszor olyat olvasunk az Igében, amellyel kapcsolatban nem tudunk mást tenni, csak egyszerűen el kell hinnünk. El kell hinnünk például, amit Istenről, az Atyáról, Jézusról, a Szent Lélekről, a múltról, a jövőről, a mennyről, a pokolról és más egyéb témáról mond a Biblia.
9. Említ VALAMI olyat, amiért Istent dicsérheted? Mindig találhatsz olyan dolgot egy igerészben, amiért Istennek hálás lehetsz, például azért, hogy megtett valamit, amit kértél, vagy megvédett valamitől.


A fenti kérdések mindegyike tartalmaz egy cselekvést kifejező igét. Írd bele ezeket a Bibliádba, vagy írd fel egy kis papírra, és tartsd a Bibliádban. Hozzásegítenek majd ahhoz, hogy "az Igének cselekvői" lehessünk mindig, amikor az Igén gondolkozunk.

Beszéljünk róla:

* Most, hogy olvastál a "kérdezős" bibliatanulmányozási módszerről, olvasd el újra azt az igerészt, amit tegnap olvastál, amikor az Úrral időt töltöttél, és használd ezt a módszert erre az igerészre. Milyen új igazságokat fedezhetsz fel?

* Istennek melyik ígéretéről tanulsz ma?