Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

“Szűz Mária: Gyermekek, amikor ebben az életben szenvedtek, közelebb kerültök Fiamhoz” 20170606

2019. június 05. 17:53 - Andre Lowoa

“Ne feledjétek, hogy az Ő testi szenvedését egy ember sem viselné el. De a lelki szenvedés is ugyanazt a fájdalmat idézheti elő.

Azoknak mondom, akik szenvedéssel küszködnek: kérnetek kell Engem, szeretett Édesanyátokat, az Üdvösség Anyját, hogy segítsek nektek ezzel megbirkózni.

Én átveszem majd a szenvedéseteket, és felajánlom azt az Én drága Fiamnak, a ti nevetekben, a lelkek megmentéséért.

Ő csak azt fogja átvenni, amire Neki éppen szüksége van; és vigasztalásban részesít majd benneteket. Ő azt követően meg fogja könnyíteni a terheteket.

A szenvedés lehet a lélek megtisztulásának egyik formája.

Ha visszautasítjátok és harcoltok ellene, akkor nem enyhülést fog hozni, hanem sokkal nehezebb teher lesz számotokra.

Amikor azt szeretettel felajánljátok, akkor ez megkönnyíti terhetek súlyát, és örömmel tölt el majd benneteket.

Soha ne féljetek a szenvedéstől, mert az közelebb visz benneteket Fiam Szentséges Szívéhez.

 

Szeretett Édesanyátok,
Az Üdvösség Anyja”

Szűz Mária: Gyermekek, amikor ebben az életben szenvedtek, közelebb kerültök Fiamhoz

Olvass tovább: http://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/szuz-maria-gyermekek-amikor-ebben-az-eletben-szenvedtek-kozelebb-kerultok-fiamhoz/

 

 

„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
komment
süti beállítások módosítása