A mai nap imádsága:
Jézus mondja: "Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot."
Jn 16,33
Navigare necesse est... a latin szólást magyarra talán így fordíthatnánk: hajózni szükséges. Kifejezi ez azt a római korban is érvényes igazságot, amely a tengeri kereskedelem és szállítások fontosságát hangsúlyozza. A mondás második része azonban a következoképpen szól: "...vivere non est necesse." Vagyis: élni nem muszáj . Ezt Pompeius mondta hajósainak akkor, amikor viharban kellett gabonát szállítaniuk Szicíliából Rómába...
Fenti két félmondat bölcsessége jól példázza az élet nehézségeit, melyek csöppet sem kisebbedtek az elmúlt kétezer évben, mert az élet - banális a mondat, de igaz -, márcsak ilyen! Hasonlatos a tengerhez, mely hullámaival félelmet is kelt, de jó szeleivel vérpezsdítően szép élményeket, csodálatos megtapasztalásokat élhetünk át. Az élet szeretete olyan, mint amikor a tengerészt "hívja" a tenger. Hiába a sok-sok veszély, a hívásnak nem tud ellenállni. Aki "vizi-ember", érti mire gondolok...
Ritka pillanatok azok, amikor elcsitul bennünk a perlekedő akarat és sorsunkkal kibékülve elégedetten adunk hálát mindenért. A hálaadás hiánya a nyomorúságaink miatt van; lehetnek ezek testi, egzisztenciális bajok, melyeket még csak-csak elhordozunk, de az igazi teher mindig a lelki nyomorúság. A Mester jól tudja ezt. No meg azt is, milyen nyomorultnak érezzük magunkat, ha tervezünk, dolgozunk becsülettel, s az eredmény elmarad. Ráadásul ha ez visszavezethető mások pénz-, és hatalom-imádatára, közösségellenes magatartása, akkor igencsak elkeseredünk. Az igazságtalanság diadala a legnagyobb nyomorúságunk!
A hívő ember tudja, hogy csak Istenben van békessége. A krisztusi szelídségben, elfogadásban, a Megváltó Titkában való elrejtőzködésnek azonban megvannak a gyümölcsei a mindennapokban megélt szeretetben, a reményt tápláló helyzetekben, s a hitmegerősítő találkozásokban. Ha ezekkel van átszőve életünk - boldognak érezzük magunkat...
URam! Add, hogy ne utólag legyek okos, hanem előre bölcs, hogy elkerüljem a veszélyeket! Ámen
Lk 21,14-15;19
Fontos dolgaink...
A mai nap imádsága:
"...őrizd meg a rád bízott kincset."
Tim 6,20a
"Kincs, ami nincs" - bizonyára sokunkban gyerekkorunk szójátéka idéződik fel újra, e mondat hallatán. Csak egy betű a különbség a két szóban, s így van ez a valós világban is: ami az egyiknek értéktelen, a másik számára létfontosságú. Az egyik észre sem veszi, s közömbösen elhalad mellette, a másik egy egész élet munkáját képes odaáldozni érte. Mitől kincs a kincs? Évezredeken keresztül az arany csillogása ejtette ámulatba az embereket, a középkor alkhimistái századokon át az "aranycsinálás" misztikus bódulatában végezték furcsábbnál furcsább "kísérleteiket" - persze eredménytelenül.
Kincs az, amiből kevés van, ami egyszerűen nem hozzáférhető, amiért meg kell küzdeni, hogy miénk legyen... Aztán, ha a mienk, akkor örülünk. Nagyon örülünk, hogy birtokolhatjuk, hogy simogathatjuk, hogy használhatjuk. A múlandó így visz ünnepet a szürke hétköznapokba. Aztán szép lassan kiderül: a múlandó-keltette örömök is múlandóak! Megszokottá, az életünk részévé válik az, amihez nem is olyan rég még örömes várakozással közelítettünk. Szomorúan kénytelenek vagyunk megállapítani: amink van, az nem egyedül a miénk, azon osztoznunk kell - ha akarjuk, ha nem - a két könyörtelen úrral: a rozsdával és a mollyal. Amit tehát birtokolunk, az a használatban szép lassan elkopik, elromlik... Egyedül az arany csillogása változatlan, de ha már nincs kinek tetszeni vele - akkor bizony a fénye sem ragyog úgy, mint egykor.
Ami a legnagyobb kincs - s mégsem vesszük észre - az az ÉLET maga! Alig tíz évvel ezelőtt még "csak" kilencven állat- és növényfaj pusztult ki naponta(!), mára ez a szám százhatvanra(!) emelkedett. Az ember legeslegnagyobb kincse az élettere, a Naprendszer gyémántos ékessége: a Föld... Pusztulnak óceánjaink, zsugorodnak nem csak az őserdők, hanem minden erdő, minden ami zöld... Az ember profitéhsége csillapíthatatlan... Ki vethet gátat mindennek? Úgy néz ki, hogy senki sem... Globális belerondításunk a világba hamarosan meghozza ehetetlen gyümölcseit, "s akkor lészen ott igazán sírás, s fogaknak csikorgatása."
Legnagyobb kincs a saját életünk, s ezzel együtt a másoké is. Mégis dollármilliárdok ezreit költik el évente a hadászat "korszerűsítésére", mintha a másik ember meggyilkolása lenne az emberiség egyetemes célja! A perfekciót a rombolásban, a pusztításban sajnos már elértük. Csak a nukleáris arzenál képes lenne a Földnél tizenhatszor(!) nagyobb bolygót teljesen csírátlanítani, totálisan megszüntetve rajta az életet... Azt, hogy ki volt a világ leggazdagabb embere a huszadik század végén a huszonegyedik század elején? - 50-100 év múlva elfelejtik, talán még a kérdést sem teszik fel... De hogy miért pusztultak ki a gorillák, a bálnák, hogy miért nincsenek korállok a tengerben, s miért lepi el a tengereket mindenütt a gyilkos zöld alga, hogy miért uniformizálták a génmanipulációval a sokszínű életet? - ezt a kérdést bizonyára felteszik majd unokáink.
S, ha - a remélhetőleg értelmesebb - utókor nekünk szegezi majd a kérdést: Nagypapa, hogy lehettetek ennyire trógerek? - akkor bizonyára a torkunkon akad a szó, s nagyon is át fogjuk majd érezni, mi a legnagyobb kincs a világon, amit az Istentől kaptunk, de nem vigyáztuk rá, és nem őriztük...
Isten országa...
A mai nap imádsága:
Hiszen az Isten országa nem evés és ivás, hanem igazság, békesség és a Szentlélekben való öröm;
Róm 14,17
Vannak-e földibb, evilági dolgok, mint az evés és az ivás? Ha akarjuk, ha nem, ezektől függ az életünk, alapvetően meghatározzák egész életminőségünket. Nem csoda tehát, hogy Isten országáról is többnyire "földhözragadt" módon gondolkodunk, hiszen földi életünk bele van szőve a matériába. A Mester azonban figyelmeztet: "Az Isten országa nem evés és ivás!" Az valami egészen más... Olyasmi, "amit szem nem látott, s fül még nem hallott".
Elképzelni csak olyat tudunk, amit már láttunk, sőt álmaink mozaikképei is csak azokból az élményekből állnak össze, amelyeket már láttunk, hallottunk... Ezért nem mindegy, hogy milyen az a világ, ami körülöttünk van! Ezért nem mindegy, hogy milyen világból gyűjtik élményeiket gyermekeink... A II. világháború után fél Németország nem tudott nyugodtan aludni, államilag sürgették a gyógyszergyárakat, hogy állítsanak elő minél hatékonyabb alvást segítő gyógyszereket, mert az emberek tömegével aludtak el munkahelyeiken... Ma sincs ez másképp! Ha valaki nem tud aludni, akkor annak többnyire lelki okai vannak: "rágódunk" megoldatlan kérdéseinken, keressük azokat a válaszokat, melyek megnyugvást hoznak lelkünk számára. Gyaníthatóan társadalmi közéletünk nyomorúságának egy jelentős része is ebből fakad: sok-sok izgága önző ember olyan álmokat kerget ébren is, melyek igen távol vannak az Isten akaratától...
Akár ébren vagyunk, akár alszunk, vágyódásunk az Isten után nem szűnik meg, Isten vonzása olyan mint a gravitáció - nincs benne egy pillanatnyi szünet sem. Isten országa nem más, mint az Istennel való közösség, az Istenben való lét. Ez itt a születés és halál közötti néhány évtizedünkben mindig misztikus is (belül történik a lelkünkben) és mindig van megfogható valósága is, amikor felebarátainkkal együtt "történnek" a mindennapjaink. Az Isten országának reménységünk szerinti teljessége majd egykoron csakis az Istenben képzelhető el, ahogyan a földi életünk harmóniáját is csak az igazság, a békesség, s a (Paraklétosz/Pártfogó)Szentlélek-hozta megbocsájtó lelkülete biztosíthatja...
Istenkeresés...
A mai nap imádsága:
Aki keresi az URat, az nemcsak a Bibliában keresi. Ha csak ott keres, akkor idővel szélsőségessé válik. Isten kinyilvánítja magát a teremtettség csodáiban, a történelemben, az emberek lelkiismeretében is. Ez így élet-szerű, hogy Isten mindenhol, mindenben ott van. Isten közöttünk is van és bennünk is "van" - történik, megnyilvánul. Isten nem lenne mindenható, ha nem tudná kinyilatkoztatni magát a simogató szélben, a gyermekek önfeledt játékában, kacagásában, az őszinte emberi találkozásokban vagy éppen abban, hogy emberré vált, inkarnálódott. Isten azért Isten, mert még az abszurditásban is "ott van", hogy ti. a véges ember képes megölni a testté lett Istent... Az Örökkévaló azért örök, mert titokzatosan jelen volt/van/lesz mindenütt, mégis úgy rendezi, hogy mi időben és térben keressük őt. S aki keresi Őt az meg is találja, annak kinyilvánítja magát. Aki elhagyja Őt, az az Életet magát veti meg, s lemond az emberlét legnagyobb ajándékáról: a kutatás izgalmáról, a felfedezés szépségéről, s a megismerés gyönyörűségéről... Ezek nélkül nem élet az élet, s joggal írhatja úgy krónikás szentíró: akkor úgy érzi az ember, hogy az Isten is elhagyta őt.
Szentháromság...