Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Isten nem kérkedő. Isten nem büszke. Isten jóindulatú, szerető és mégis határozott az emberiségnek adott utasításában 20180531

2019. május 30. 18:52 - Andre Lowoa

“Drága szeretett leányom, az a mód, ahogyan megmutatom magam Isten gyermekeinek ezen a Földön, csak egyetlen forrás által történik, és ez a Szentlélek. Én nem tudom más módon megismertetni Magam velük.

A Szentlélek Jelenléte nélkül a Hangom nem lenne hallható. Tehát, amikor a Szentlélek leszáll egy választott lélekre, akkor a Hangom felismerhetővé válik. De legyetek óvatosak. A Szentlélek csak azok lelkében lakozhat, akik meghallják és egyszerűen csak továbbítják azt, ami nekik adatik.

A Szentlélek sugalmazhatja az embereknek, hogy Isten Szavát mondják, de az ilyen lelkek attól nem térhetnek el. Annak, aki leírja, átadja, beszéli és azt mondja, hogy ő a Szentlélek Ereje által adott Isten Szavát képviseli, nem szabad soha saját értelmezését melléfűznie.

Azok, akik Isten Szavát hirdetik, és akik erre felhatalmazást kaptak a Szentlélek által, sohasem fognak dicsekedni ezzel a ténnyel. Soha nem fognak elítélni másokat az Én Nevemben, nem fognak rosszat mondani másokról, vagy rágalmazni őket. Amikor azt látjátok, hogy ez megtörténik, akkor tudni fogjátok, hogy ott a Szentlélek nincs jelen.

Oly sok hamis próféta ordítja teli tüdőből, dicsekedvén azzal a ténnyel, hogy megkapták a Szentlélek Ajándékát, de ez hazugság. Onnan ismered fel a hazugot, hogy jól tájékozottnak mondja magát, mivel kiváló teológiai képzésben részesült – és ezért többet tud Rólam, mint mások – és aztán állítja, hogy felhatalmazást kapott arra, hogy elítélje azokat, akik az én nevemben szólnak. Ez az arrogancia sohasem jöhet Istentől.

Isten nem kérkedő. Isten nem büszke. Isten jóindulatú, szerető és mégis határozott az emberiségnek adott utasításában. Ő sohasem engedné meg bármelyik igaz prófétának, igaz tanítványának vagy felszentelt szolgának sem, hogy másokat bántalmazzon vagy sértegessen az Én nevemben. Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik nem rendelkeznek a Szentlélek Ajándékával, mert tévútra vezetnek benneteket. Ők az ellenkező irányba fognak vezetni benneteket, ahhoz az úthoz képest, amelyet Én mindnyájatok számára választottam.

Jézusotok”
Olvass tovább: https://igazsag-konyve7.webnode.hu/news/isten-nem-kerkedo-isten-nem-buszke-isten-joindulatu-szereto-es-megis-hatarozott-az-emberisegnek-adott-utasitasaban/

—–
Római katolikus:
2018-05-31

8. évközi hét csütörtök

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
Isten választott népe, királyi papság, szent nemzet vagyunk, hogy hirdessük az Úr dicső tetteit!
Testvéreim!
Kívánkozzatok szellemi, hamisítatlan tej után, akár az újszülött kisdedek, hogy általa felnövekedjetek az üdvösségre! Hiszen már tapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr.
Járuljatok az Úrhoz, az élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott és felmagasztalt. Mint élő kövek épüljetek rá lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által!
Ti ugyanis választott nép, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket az ő csodálatos világosságára. Ti, akik valaha nem voltatok (választott) nép, most Isten népe vagytok. Akik azelőtt nem nyertetek irgalmat, most irgalomra találtatok.
Szeretteim! Kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok: Tartózkodjatok a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen törnek. Éljetek példaadó életet a pogányok között, hogy lássák jótetteiteket, és látogatása napján majd magasztalják Istent, bár most azzal rágalmaznak, hogy gonosztevők vagytok.
Ez az Isten igéje.
1Pét 2,2-5.9-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval! 2c. vers. – 1 D2 tónus.
Előénekes: Ujjongjatok az Úrnak, minden földek, * szolgáljatok az Úrnak vidámsággal.
Járuljatok színe elé, * vidám énekszóval.
Hívek: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
E: Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten, * övéi vagyunk, ő alkotott minket.
Az ő népe vagyunk, * legelőjének nyája.
H: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
E: Őt magasztalva lépjetek be kapuján, † énekelve vonuljatok hajlékába, * áldjátok nevét, és adjatok hálát néki.
H: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
E: Valóban jó az Úr, † irgalma örökké megmarad,* és hűsége nemzedékről nemzedékre.
H: Járuljatok az Úr színe elé, * vidám énekszóval!
99,2.3.4.5

ALLELUJA
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. Jn 8,12 – 1 D2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus megvilágosítja azokat, akik hisznek benne.
Abban az időben tanítványaival Jézus Jerikóba érkezett. Amikor tanítványainak és a nagy tömegnek a kíséretében elhagyta Jerikót, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” Többen szóltak neki, hogy hallgasson, de ő annál hangosabban kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!
Jézus megállt, és így szólt: „Hívjátok ide!” Odaszóltak a vaknak: „Bátorság! Gyere, téged hív!” Az eldobta köntösét, felugrott és odament Jézushoz. Jézus megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek veled?”
A vak ezt felelte: „Mester, hogy lássak.”
Jézus erre így szólt hozzá: „Menj, a hited megmentett téged.” Az pedig nyomban visszanyerte látását, és követte őt az úton.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,46-52

http://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2018-05-31


——
Görög katolikus:

28 Mivel Istent nem tartották méltónak arra, hogy ismeretét megőrizzék, ezért Isten is magukra hagyta őket. Engedte, hogy megromlott gondolkodásuk szerint olyan dolgokat tegyenek, amelyeket nem lenne szabad. 29 Mindenféle igazságtalanság, gonoszság, kapzsiság és rosszakarat tölti be őket. Tele vannak irigységgel, gyilkos szándékkal, veszekedéssel, alattomossággal, mindig rosszat gondolnak a másikról, 30 pletykálnak és vádaskodnak, Istent gyűlölik, gúnyolódnak, erőszakosak, dicsekvők, gonosz dolgokat találnak ki, szüleik iránt engedetlenek,  31 ostobák, nem tartják meg ígéreteiket, szeretet nélkül és könyörtelenül bánnak az emberekkel. 32 Jól ismerik Isten igazságos törvényét, és tudják, hogy akik ilyen dolgokat tesznek, méltók a halálra. Mégis folytatják ezeket a gonosz dolgokat, sőt helyeslésükkel bátorítják azokat, akik hasonlóan élnek.”

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+1%3A28-55&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

“…

Isten a Bíró!

Nincs mentség számodra, akárki is legyél, ha magadat bírónak képzeled, és mások felett ítélkezel. Ha másokat elítélsz, azzal magadra is ítéletet mondasz. Hiszen te is ugyanazokat műveled, amelyek miatt a másikat elítéled! Igen, Isten valóban elítéli azokat, akik ilyen dolgokat tesznek, és tudjuk, hogy az ő ítélete igazságos. Hogyan is képzeled, hogy te majd elkerülöd Isten ítéletét, ha elítéled azokat, akik ilyeneket tesznek, miközben magad is ugyanúgy élsz? Vagy talán semmibe veszed Isten gazdagon áradó jóságát, elnézését és nagy türelmét? Nem veszed észre, hogy jóságával arra az elhatározásra akar vezetni, hogy megváltoztasd a gondolkodásodat és egész életedet?

Mivel azonban megmakacsoltad magad, és szíved nem akar megváltozni, Isten haragját gyűjtöd a fejedre. Ez pedig majd a Harag Napján mutatkozik meg, amikor Isten igazságos ítéleteit mindenki meglátja. Isten ugyanis mindenkit a tettei szerint jutalmaz, vagy büntet meg. Örök életet ad azoknak, akik kitartóan törekednek jót tenni, és ezzel a dicsőséget, tisztességet és a romolhatatlan életet keresik. Akik viszont önzők, és nem engedelmeskednek az igazságnak, sőt az igazságtalanságot szolgálják, azok Isten haragjával fognak találkozni. Nyomorúság és szenvedés lesz a sorsa mindenkinek, aki gonoszságot művel, elsőként a zsidóknak, azután a többi népnek is.

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Romans+2%3A1-9&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

A szexuális bűnökről27 „Hallottátok, hogy megmondták: »Ne kövess el házasságtörést!«[a] 28 Én viszont azt mondom nektek: ha valaki a házasságtörés vágyával néz más feleségére, az magában már el is követte a házasságtörés bűnét. 29 Ezért, ha a jobb szemed vinne bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és hajítsd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel dobnak a gyehennára! 30 Ha pedig a jobb kezed vinne bűnbe, még azt is vágd le, és dobd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel vetnek a gyehennára!”

A válásról

31 „Ezt is mondták nektek: »Aki elválik a feleségétől, adjon neki válólevelet!«[b] 32 Én viszont azt mondom: maga hajtja a feleségét a házasságtörés bűnébe az a férfi, aki bármilyen okból — egyet kivéve — elválik a feleségétől. A kivétel pedig az, ha a feleség házasságtörést követett el. S aki az elbocsátott asszonyt feleségül veszi, az is házasságtörést követ el.””

https://www.biblegateway.com/passage/?search=Matthew+5%3A27-32&version=NRSVCE;NR2006;SCH2000;ERV-HU;BDS

—–
https://oca.org/readings/daily/2018/05/31
—–
http://www.gorogkatbuda.hu/naptar.html