A mai nap imádsága:
URam! Adj haladást kegyelmed szerint, hogy hálát adhassunk! Ámen
Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen." Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment.
Mt 14,28-29
Ma reggeli igénk az egyházművészeti ábrázolások egyik legkedveltebb témáját hozza elénk: Péter a vízen jár... A Péter számára csodás pillanatok - képes járni a hullámzó "tengeren" (értsd: Genezáret tava) - kérdések sorát veti fel mindenkiben, aki szeretné jobban megérteni az egész "Jézus-jelenséget", a tanítványok sorsának alakulását, egyszóval szeretné helyére tenni a dolgokat Krisztus Egyházában. A sok közül most csak kettőt említsünk: Miért csak Péter merészkedik a vízre? Ezek a természeti törvények felett álló pillanatok miért nem voltak elegendőek Péter számára, hogy mindvégig kitartson Mestere mellett?
A vízen - szimbolikus értelemben: az élet tengerén - való járás bonyolultságát jelzi, hogy senki sem születik úgy, hogy tudna a vízen járni. Azaz: az életben való haladást tanulnunk kell, s erre való a közösség, kicsi és nagy egyaránt. Faluvá zsugorodott világunkat, egymásrautaltságunkat gyakran jellemezzük úgy: egy csónakban evezünk. S valóban, ha el akarunk érni a kikötőbe, akkor azt csak a csónak-közösségben tehetjük meg. Nem véletlenül használta az egyház önmagát megjelenítő szimbólumként a hajót, ahol az árbóc Krisztus keresztje, a vitorla a teológia, az előbbrevivő szél a Szentlélek, a kapitány az egyház feje, a matrózok a papok, s az utasok, akiket célba kell juttatni - természetesen a hívek.
Első üzenete a történetnek: ha egyedül vagyunk elsüllyedünk. Hiába minden egyéni elszánás, célba csak akkor juthatunk, ha segítséget kapunk. Rövid távú céljaink eléréséhez elegendő a csónak-közösség, de az igazi célhoz való eljutásunkban magának a Célnak, Istennek kell segíteni minket. Mi végesek ugyanis nem juthatunk el a Végtelenhez! Nincs Őhozzá vezető utunk, metódusunk (meta hodosz=hozzá vezető út) ez a teológia egyik alaptétele. Az evangélium: Isten hidat vert teremtménye és önmaga között a Krisztusban. Jézus mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Eljutni tehát Istenhez csakis igazságban és Benne kiteljesedő életben (szeretetben!) lehet.
Hullámok(nehézségek), kishitűség(rajtam már az Isten se tud segíteni!) kísérőjelenségei életünknek. Az (hit)élet nem mozgólépcső, amire csak rá kell állnunk, s célba juttat minket. A hit dinamikus valóság, életünk utolsó pillanatáig tartó küzdelem. Igenlések és kételkedések váltakozása, hogy minél inkább megértsük Isten mélységét és magasságát, szélességét és hosszúságát... nemkülönben a lét sorsunkba kódolt értelmét...
Péter ekkor így szólt hozzá: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy menjek oda hozzád a vizen." Mire ő így szólt: "Jöjj!" Péter erre kiszállt a hajóból, elindult a vizen, és Jézus felé ment.
Mt 14,28-29
Ma reggeli igénk az egyházművészeti ábrázolások egyik legkedveltebb témáját hozza elénk: Péter a vízen jár... A Péter számára csodás pillanatok - képes járni a hullámzó "tengeren" (értsd: Genezáret tava) - kérdések sorát veti fel mindenkiben, aki szeretné jobban megérteni az egész "Jézus-jelenséget", a tanítványok sorsának alakulását, egyszóval szeretné helyére tenni a dolgokat Krisztus Egyházában. A sok közül most csak kettőt említsünk: Miért csak Péter merészkedik a vízre? Ezek a természeti törvények felett álló pillanatok miért nem voltak elegendőek Péter számára, hogy mindvégig kitartson Mestere mellett?
A vízen - szimbolikus értelemben: az élet tengerén - való járás bonyolultságát jelzi, hogy senki sem születik úgy, hogy tudna a vízen járni. Azaz: az életben való haladást tanulnunk kell, s erre való a közösség, kicsi és nagy egyaránt. Faluvá zsugorodott világunkat, egymásrautaltságunkat gyakran jellemezzük úgy: egy csónakban evezünk. S valóban, ha el akarunk érni a kikötőbe, akkor azt csak a csónak-közösségben tehetjük meg. Nem véletlenül használta az egyház önmagát megjelenítő szimbólumként a hajót, ahol az árbóc Krisztus keresztje, a vitorla a teológia, az előbbrevivő szél a Szentlélek, a kapitány az egyház feje, a matrózok a papok, s az utasok, akiket célba kell juttatni - természetesen a hívek.
Első üzenete a történetnek: ha egyedül vagyunk elsüllyedünk. Hiába minden egyéni elszánás, célba csak akkor juthatunk, ha segítséget kapunk. Rövid távú céljaink eléréséhez elegendő a csónak-közösség, de az igazi célhoz való eljutásunkban magának a Célnak, Istennek kell segíteni minket. Mi végesek ugyanis nem juthatunk el a Végtelenhez! Nincs Őhozzá vezető utunk, metódusunk (meta hodosz=hozzá vezető út) ez a teológia egyik alaptétele. Az evangélium: Isten hidat vert teremtménye és önmaga között a Krisztusban. Jézus mondja: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Eljutni tehát Istenhez csakis igazságban és Benne kiteljesedő életben (szeretetben!) lehet.
Hullámok(nehézségek), kishitűség(rajtam már az Isten se tud segíteni!) kísérőjelenségei életünknek. Az (hit)élet nem mozgólépcső, amire csak rá kell állnunk, s célba juttat minket. A hit dinamikus valóság, életünk utolsó pillanatáig tartó küzdelem. Igenlések és kételkedések váltakozása, hogy minél inkább megértsük Isten mélységét és magasságát, szélességét és hosszúságát... nemkülönben a lét sorsunkba kódolt értelmét...
Hírek...
A mai nap imádsága:
Uram! Jönnek, s mennek a hírek, s olykor azt sem tudom, már kinek hihetek... Kérlek tisztítsd meg szívem, s lelkem, hogy megértsem igéd üzenetét, s aszerint éljem minden napomat! Ámen.
Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet..
1 Kor 13,9-13
Alig egy százalékát ismerjük a világnak! További négy százalékát szeretnénk megismerni, s 95 százalékáról még az sem tudjuk, hogy meg akarnánk ismerni... Tény: Olthatatlan a vágy bennünk az ismeretre. Tökéletlenségünk ellenére szeretnék megismerni a tökéletességet - eritis sicut Deus(!), igen, olyanok szeretnénk lenni, mint Isten.
Amit megmosolyogtunk, mert letűnt mozdulatlannak hitt világnak gondoltuk, ahol esténként árokparton játszadozó gyerekek koszorújában idősek ücsörögtek a kispadon, s nyelvükre vették a falu gondját-baját - mely "információcseréhez" néha egy-egy ráérős fiatalabb asszony is csatlakozott: Ugyanaz az ősi, soha be nem teljesülő újdonság utáni vágy fűtötte őket is, mint a ma emberét, akik személyes találkozások helyett naponkénti egérfül-kattintásaik milliárdjaival igyekeznek utolérni - hasztalan - tudást kereső önmagukat.
Töredékes az ismeretünk! Még az igazságot sem ismerjük igazán... bár egyesek vélik tudni: vino veritas, borban az igazság. A bor mértéktelen hörpingetése eljutatt oda, hogy már a vélt igazság is igazsággá válik - s ebből fakadnak a tragédiák! Pál kijelentése: Tükör által homályosan látunk" nemcsak az Isten dolgaira - sajnos - de e világ ügyeire is. Azokat sem látjuk teljes valójában - noha az igény megvan bennünk a teljességre...
Látásunkat - akár szemmel vagy szívvel nézünk - elhomályosítja a bűn, s a vétkeink, s mulasztásaink csendben mindent belepő pora... Ezért fontos, hogy hitünket erősítsük a közösségben való aktív részvétellel, hogy reménységeink alapját ne emberek ígéretére, hanem Isten szavára helyezzük. Az evangélium üzenete nyilvánvaló: minden, ami emberi, elmúlik, de Isten szeretetének fénye mindent átvilágít a mi életünkben, s megtisztult szívünk és lelkünk befogadja a valódi információt, ami nem rombol, hanem épít, s Istenhez magához emel minket, szeretetteinkkel együtt.
Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, eltöröltetik a töredékes. Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam, mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet..
1 Kor 13,9-13
Alig egy százalékát ismerjük a világnak! További négy százalékát szeretnénk megismerni, s 95 százalékáról még az sem tudjuk, hogy meg akarnánk ismerni... Tény: Olthatatlan a vágy bennünk az ismeretre. Tökéletlenségünk ellenére szeretnék megismerni a tökéletességet - eritis sicut Deus(!), igen, olyanok szeretnénk lenni, mint Isten.
Amit megmosolyogtunk, mert letűnt mozdulatlannak hitt világnak gondoltuk, ahol esténként árokparton játszadozó gyerekek koszorújában idősek ücsörögtek a kispadon, s nyelvükre vették a falu gondját-baját - mely "információcseréhez" néha egy-egy ráérős fiatalabb asszony is csatlakozott: Ugyanaz az ősi, soha be nem teljesülő újdonság utáni vágy fűtötte őket is, mint a ma emberét, akik személyes találkozások helyett naponkénti egérfül-kattintásaik milliárdjaival igyekeznek utolérni - hasztalan - tudást kereső önmagukat.
Töredékes az ismeretünk! Még az igazságot sem ismerjük igazán... bár egyesek vélik tudni: vino veritas, borban az igazság. A bor mértéktelen hörpingetése eljutatt oda, hogy már a vélt igazság is igazsággá válik - s ebből fakadnak a tragédiák! Pál kijelentése: Tükör által homályosan látunk" nemcsak az Isten dolgaira - sajnos - de e világ ügyeire is. Azokat sem látjuk teljes valójában - noha az igény megvan bennünk a teljességre...
Látásunkat - akár szemmel vagy szívvel nézünk - elhomályosítja a bűn, s a vétkeink, s mulasztásaink csendben mindent belepő pora... Ezért fontos, hogy hitünket erősítsük a közösségben való aktív részvétellel, hogy reménységeink alapját ne emberek ígéretére, hanem Isten szavára helyezzük. Az evangélium üzenete nyilvánvaló: minden, ami emberi, elmúlik, de Isten szeretetének fénye mindent átvilágít a mi életünkben, s megtisztult szívünk és lelkünk befogadja a valódi információt, ami nem rombol, hanem épít, s Istenhez magához emel minket, szeretetteinkkel együtt.
Kitartásért...
A mai nap imádsága:
Uram! Te jól látod erőtaralékaimat, akaratomat, s lehetőségeimet. Te tudod egyedül, s én érzem igazán, hogy Nélküled nem juthatok el a célba... Ezért kérlek, adj nekem Benned való erőt, kitartást a bennem lévő rossz naponkénti legyőzésére! Villantsd fel néha örömes pillanataimban a Nagy Célt, hogy meg ne lankadjam, s be tudjam végezni futásomat - akaratod szerint! Ámen
"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt felejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..."
Filippi 3,13-14a-d
Az egyháztörténet tanúsága szerint kevesen mondhatták el azt, amit Pál apostol is: "Jöjjetek, kövessetek engem!" Az apostol "jézus-karaktere" nem felszínes, kor-elvárt magatartásprofilokkal zsonglőrködő, hanem lélekemelően gazdag, minden társadalmi viszony között helytálló, "felülről kapott" örökértékű. Bármennyire is teljesértékű, nem a teljesség maga. Pál nem esik a perfekció-tudat kísértésébe, ismeri teljesítőképességének határait, embervoltának gyengeségeit, gyarlóságait. Manapság, amikor szívesen osztják a társadalmat erősek és gyengék táborára, gyakran elfelejtik: Az erőseknek is vannak gyengéik, s a gyengékben is szunnyad az erő. Ha nem így lenne, akkor ez azt jelentené, hogy az Isten nem szeret minden embert egyformán. Isten nem személyválogató...
Ahogyan a fazékon emelgeti a gőz a fedőt, ugyanúgy emelgetik múltbéli élményeink jelen életünk stabilnakhitt dolgait. S ahogyan a reggeli kávénkhoz-kakaónkhoz melegítjük a tejet - félig még az álomvilágban lebegve -, s egy óvatlan pillanatban már ki is futott a tej... úgyanígy mozgatják lelkünk láthatatlan "gőzerői" magatartásprofilunk ide-odamozgó, formálódó vékony, sérülékeny hártyáját...
Elfelejteni a múltat nem lehet, de aki a múltban él, az a jelen számára halott. Búslakodni a meg nem változtathatón nem más, mint a szeretetéhségből fakadó önsajnálat. Amennyire misztikus a kikutathatatlan jövő, olyannyira titokzatos a múlt is. De a növény sem bújik vissza a föld alá, hanem törekszik a Nap felé! Az emberlét örök kívánsága, hogy emelkedjen a Fény felé, s nem az hogy elrejtőzködjön előle... csak a megromlott természetünk (bűn) az, ami bújkálásra kényszerít minket. Ahogyan Ádám a bozótban hitte védelmét, ugyanúgy mi is fügefalevél-ideológiákkal takargatjuk magunkat... s ha jön egy-egy krízis, s megnyilvánul az igazság szele, nyilvánvalóvá válik mennyire mezítelenek vagyunk - az Isten szeretete nélkül.
Célegyenesnek nekifeszülni csak az tud, aki látja a célt, s szilárd talajt tud a lába alatt. A célt, amiért érdemes egész életünkön át küzdeni az Isten maga adja, a talajt mi magunk választjuk. Józan ítélőképességünk (vagy éppen annak hiánya) határozza meg haladásunkat a cél felé. Sokan hiszik, a hit útja, az menekülés a valóságtól. Valójában a tudatos lét legnehezebb, de legtöbb örömöt adó vállalkozása az Istennel való találkozásra.
"Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem, de egyet teszek: ami mögöttem van, azt felejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé..."
Filippi 3,13-14a-d
Az egyháztörténet tanúsága szerint kevesen mondhatták el azt, amit Pál apostol is: "Jöjjetek, kövessetek engem!" Az apostol "jézus-karaktere" nem felszínes, kor-elvárt magatartásprofilokkal zsonglőrködő, hanem lélekemelően gazdag, minden társadalmi viszony között helytálló, "felülről kapott" örökértékű. Bármennyire is teljesértékű, nem a teljesség maga. Pál nem esik a perfekció-tudat kísértésébe, ismeri teljesítőképességének határait, embervoltának gyengeségeit, gyarlóságait. Manapság, amikor szívesen osztják a társadalmat erősek és gyengék táborára, gyakran elfelejtik: Az erőseknek is vannak gyengéik, s a gyengékben is szunnyad az erő. Ha nem így lenne, akkor ez azt jelentené, hogy az Isten nem szeret minden embert egyformán. Isten nem személyválogató...
Ahogyan a fazékon emelgeti a gőz a fedőt, ugyanúgy emelgetik múltbéli élményeink jelen életünk stabilnakhitt dolgait. S ahogyan a reggeli kávénkhoz-kakaónkhoz melegítjük a tejet - félig még az álomvilágban lebegve -, s egy óvatlan pillanatban már ki is futott a tej... úgyanígy mozgatják lelkünk láthatatlan "gőzerői" magatartásprofilunk ide-odamozgó, formálódó vékony, sérülékeny hártyáját...
Elfelejteni a múltat nem lehet, de aki a múltban él, az a jelen számára halott. Búslakodni a meg nem változtathatón nem más, mint a szeretetéhségből fakadó önsajnálat. Amennyire misztikus a kikutathatatlan jövő, olyannyira titokzatos a múlt is. De a növény sem bújik vissza a föld alá, hanem törekszik a Nap felé! Az emberlét örök kívánsága, hogy emelkedjen a Fény felé, s nem az hogy elrejtőzködjön előle... csak a megromlott természetünk (bűn) az, ami bújkálásra kényszerít minket. Ahogyan Ádám a bozótban hitte védelmét, ugyanúgy mi is fügefalevél-ideológiákkal takargatjuk magunkat... s ha jön egy-egy krízis, s megnyilvánul az igazság szele, nyilvánvalóvá válik mennyire mezítelenek vagyunk - az Isten szeretete nélkül.
Célegyenesnek nekifeszülni csak az tud, aki látja a célt, s szilárd talajt tud a lába alatt. A célt, amiért érdemes egész életünkön át küzdeni az Isten maga adja, a talajt mi magunk választjuk. Józan ítélőképességünk (vagy éppen annak hiánya) határozza meg haladásunkat a cél felé. Sokan hiszik, a hit útja, az menekülés a valóságtól. Valójában a tudatos lét legnehezebb, de legtöbb örömöt adó vállalkozása az Istennel való találkozásra.
Példaadás...
A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy életem példa lehessen enyéim, s mások számára is, s adj kitartást a Tőled kapott tálentumok kamatoztatására! Ámen
Az ifjakat ugyanígy intsd, hogy legyenek józanok mindenben; te magad légy példaképük a jó cselekedetekben, mutass nekik a tanításban romlatlanságot és komolyságot, beszéded legyen feddhetetlen és egészséges, hogy megszégyenüljön az ellenfél, mivel semmi rosszat sem tud mondani rólunk.
"Nem esik messze az alma a fájától" - s valóban. Normális családból - többségben normális gyermekek kerülnek ki. Azt, hogy mi a "normális", mindig az adott társadalmi rendszer normája, azaz jogrendszere dönti el. Az adott társadalom kultúrája pedig lenyomata az emberek emberségének... A keresztény ember - elméletben, azaz Jézus tanítása szerint - különleges embertípus. Nem úgy tesz, nem úgy reagál dolgokra, mint mások. A keresztény ember felvállalja a másságát, ha kiáll az embertelenség, az igazságtalanság, az elnyomás ellen, s akkor is ragaszkodik meggyőződéséhez, ha arról akarják meggyőzni, hogy ami abnormális - mert nem az Isten teremtettségi rendje alapján áll - az bizony normális. Sajnos sokszor nem látják a fától az erdőt, mikor egy-egy jelenségre - a mindent betakaró szeretet nevében (egyébként ilyennel csak Isten rendelkezik) - azt mondják a törvényhozók, hogy ez normális. Az élet persze mindig megadja a választ, mert idővel kiderül, hogy amit normálisnak deklaráltak, az nem az életet, hanem az élvezetet, nem a közösség jólétét, biztonságát, hanem egyesek hatalmát, vagyonát növeli.
Miért lett ilyen ez a világ, amilyen? - kérdezgetik öregeink, s panaszkodnak, s panaszkodnak... Többek között azért, mert ilyenné tették az előttünk lévő generációk! Tessék megnézni a "művészeteket" a trágárság, az alpáriság kiállítások fénypontjaivá váltak, s a hangos sznob kisebbség ovációjával azt hirdeti: ez a normális. Hát nem az.
Nem normális az, ami támadja azt, ami épít, szépít, s stabilitást segít, ahogyan nem normális az sem, amikor az egyértelműen közösségellenest normálisnak titulálják, s bizony abnormális az, amikor a csöndes többséget arra noszogatják, hogy hordozza el/tolerálja az ártó másságot.
Az élet telis-tele van asszimetriával, de a szépséget, a tartalmát a szimmetria, a harmónia adja. Észrevenni azt, hogy képes vagy Te is változtatni a világon, azt jelenti: közelebb kerültél Istenhez. Isten előtt nincs kisebb és nagyobb, fontos és kevésbé fontos projekt,, számára csak egy "projekt" létezik: a Teremtettség. Ennek rendjét tartja fenn, óvja, vigyázza. Amikor mi meg tudjuk tenni a legkisebbet, akkor cselekszünk nagy dolgokat: "pohár víz a szomjazónak" a vezetékes ivóvíz kultúránkban ez nehezen érthető, de ha azt mondjuk: mosolyogj a másikra, kiderül, hogy mekkora változtató hatalma van az Isten RENDjéből táplálkozó szeretetnek...
