Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Három hibát kerülj el a nehézségek idején-Isten arra használja a házastársad, hogy építse a jellemed-Isten békessége legyőzi aggodalmainkat

2019. május 06. 10:31 - Andre Lowoa




Három hibát kerülj el a nehézségek idején

„A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (János 16:33b, NIV fordítás)

A nyomorúság az élet velejárója. Lesznek nehézségek az életedben! Jézus is megmondta János 16:33-ban: „A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot.” (NIV fordítás)

Az Apostolok Cselekedetei 27-ik részében Pál apostol hajóra szállt Róma felé több fogollyal, és igen nagy nehézségekkel kellett szembenézzenek az utazás alatt, mert a szél ellenük volt. Pál figyelmeztette a vele utazókat, hogy ha elindulnak, egy hatalmas viharba keverednének, amelynek borzasztó következményei lehetnek. Úgy döntöttek, hogy mégis hajóra szállnak, és három gyakori hibát követtek el, amit mi is hajlamosak vagyunk elkövetni a nehézségek idején.

  1. Rossz tanácsra hallgatunk. „De a százados inkább hitt a kormányosnak és a hajótulajdonosnak…” (Apostolok Cselekedetei 27:11a) Isten már nemet mondott, és Pál is figyelmeztette őket, hogy ne tegyék meg. Ennek ellenére, mivel a „szakértők” szerint minden rendben volt, elindultak. Ha Isten mondd neked valamit, és a világ összes szakértője mást mondana, ne hallgass rájuk! Figyelj arra, hogy Isten mit mond!

  2. Követjük a tömeget. „… a többség úgy döntött, hogy továbbhajóznak onnan…” (Apostolok Cselekedetei 27:12a) A többség gyakran téved! Az izraeliták többsége vissza akart térni Egyiptomba, és mind tévedtek! Mások nyomása sok embert megakadályoz abban, hogy Isten akaratát kövesse.

  3. A körülményekben bízunk. „Mivel pedig déli szél kezdett fújni, azt hitték, hogy megvalósíthatják elhatározásukat…” (Apostolok Cselekedetei 27:13a). Pál figyelmeztette a többieket, hogy egy vihar felé közelednek, de mégis elindultak. Nem kellene minden olyan nyitott ajtón, amit észreveszel belépned! Nem kell minden adódó lehetőséget kihasználni! Nem kellene minden neked felajánlott munkát elfogadnod! Nem kellene randiznod bárkivel, aki elhív! Sátán is adhat megfelelő körülményeket, nem csak Isten, ezért kell mindig Istenhez kell fordulnod útmutatásért.

A fenti három hiba ismerete segítségedre lesz, abban, hogy el tudd őket kerülni, amikor nehézséggel állsz szembe a hit útján.

Beszéljetek róla

  • Szerinted miért engedi meg Isten, hogy nehézségekkel szembesülsz a hit útján?
  • Gondolj egy olyan példára az életedből, amikor bajba keveredtél, mert a három közül valamelyik hibát elkövetted.
  • Hogyan szabadított meg Isten abból a helyzetből?





Isten arra használja a házastársad, hogy építse a jellemed


"Őszintén szeressetek... Tartsátok meg,  ami jó. Legyetek elkötelezettek egymás iránt, mint egy szerető család. Tűnjetek ki az egymás iránti tisztelet kimutatásában." (Róma 12:9-10, GW fordítás)

Isten azért alkotta a házasságot, hogy tökéletesítse a jellemünket. A kapcsolatokban tanulhatjuk meg az önzetlenséget és a szeretetet. Ha már házas vagy, semmilyen más  kapcsolat nincs nagyobb hatással rád, mint a házasság.

Az élet célja az, hogy felnőj és rájöjj, hogy nem minden csak rólad szól. Sőt, az igazi boldogság az, amikor saját magadat feladod és önzetlen, szolgáló és szerető szívű emberré válsz. Ezt hívjuk érettségnek. Az élet egy laboratórium, ahol azt tanuljunk, hogyan kell szeretni. Ez a legfontosabb dolog az életben, mert Isten maga a szeretet, ő pedig azt szeretné, ha hozzá hasonlóvá válnánk. Olyanná akar tenni téged, mint amilyen Jézus Krisztus. Azt akarja, hogy építsd a jellemed.

Ha házas vagy, az első számú eszköz, amit Isten a krisztusi jellemed építésére használ, az a házastársad. Hiszen minden nap több száz lehetőséged adódik így arra, hogy ne magadra gondolj, hanem inkább a másikra.

A Biblia azt mondja: "Őszintén szeressetek... Tartsátok meg, ami jó. Legyetek elkötelezettek egymás iránt, mint egy szerető család. Tűnjetek ki az egymás iránti tisztelet kimutatásában." (Róma 12:9-10, GW fordítás)

Ezt teszed a házasságodban? Részt veszel a versenyben, hogy ki mutat több tiszteletet? Mielőtt megházasodtam sok-sok évvel ezelőtt, én tényleg azt gondoltam, hogy tudom, hogy kell szeretni egy nőt. Valójában viszont semmit nem tudtam a szeretetről! Most, 40 év házasság után tudom, hogy a szeretet elmosogatja az edényeket. Tudom, hogy a szeretet kiviszi a szemetet. Tudom, hogy a szeretet a másik embert helyezi az első helyre.

Tűnjetek ki az egymás iránti tisztelet kimutatásában, hogy még inkább olyanná válhassatok, mint Krisztus.

Beszéljetek róla:

  • Gondolj a legsikeresebb házasságra, amit ismersz. Hogyan írnád le a házaspár kapcsolatát? Hogy bánnak egymással?
  • Ha nem vagy házas, melyik kapcsolatodat használja Isten a jellemed építésére? Mit tanulsz általa a szeretetről és a tisztelet kimutatásáról?
  • Próbálj meg ma túltenni a házastársadon a szeretet és a tisztelet kimutatásában! Mi az eredménye?






Isten békessége legyőzi aggodalmainkat


"Álljatok meg tehát...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef 6,14-15)

A konfliktus könnyen a Sátán támadásainak céltáblájává tesz. Mindegy, hogy Istennel, másokkal vagy önmagaddal kerülsz konfliktusba, könnyen teret ad az örödgnek, hogy darabokra szedjen.

Tervei könnyű prédájává válsz. Életed minden területén támadható leszel az ördög által.

Ezt nem akarhatod. Hisz egy ország pusztulása is bekövetkezhet, ha több fronton kell háborúznia. Ha te magaddal küzdesz, másokkal, vagy Istennel, nem küzdhetsz egyidejűleg a Sátán ellen is. Hatékonyan nem lehet több fronton is harcolni. Nem is várhatja el tőled senki.

Minden szintű konfliktus oda vezet, hogy nem találsz támaszra, szilárd talajra, mintha futóhomok szippantana be.

Ezért sürget minden hívőt Pál: "Álljatok meg tehát...felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének a készségével." (Ef 6,14-15)

A római katonák sarujának talpán bakancsszegek voltak. Ezek a kis szegek segítségével jobban fogták a talajt, csakúgy, mint a focisták a stoplis cipőjükkel. Ezek nélkül a katonák elcsúsztak volna egy csatában. Nem tudtak volna biztosan állni a talajon.

Te is elcsúszol és félresiklasz az élet útján, ha nem viseled a "békesség evangéliumának hirdetését". Pál a békesség három területéről beszél: békesség önmagaddal, másokkal és Istennel. Erre a megbékélésre életed minden területén szükséged van. Ha minden reggel úgy ébredsz, hogy békében állsz magaddal, Istennel és másokkal, erős lábakon állsz. Az ördög támadásait képes leszel állva kivédeni.

Békességedet az ördög az aggódáson keresztül próbálja támadni. Mindenen tudunk aggódni. Aggódhatunk a jövőnk miatt. Aggódhatunk a pénzügyeink miatt. Aggódhatunk a kapcsolataink miatt. Gyakran azért is aggódunk, hogy mit gondolnak rólunk mások. Valahányszor aggódunk, az előbb említett valamelyik területen nem működik békesség. Valójában, a legtöbb esetben, mindegyik területen megromlott a békesség.

Azt is jelenti ez, hogy saruk nélkül állunk - nem hagyjuk, hogy Isten evangéliumának békessége irányítson.

A Biblia azt írja: "Nagy békessége van azoknak, akik szeretik törvényedet; semmi sem sérti meg őket." (Zsolt 119,165 NLT fordítás) Más szóval, minél inkább szeretem és engedelmeskedem a Bibliának, annál kevésbé bánthat, amit mások mondanak. Minél inkább szeretem Isten szavát, annál kevésbé bánthat, ami történik velem. Minél jobban szeretem Isten szavát, annál kevesebb dolog háborítja Istennel járt utamat.

Válaszd a hitet Isten Igéjében, amit rólad, másokról, és főként, amit Istenről mond.

Válaszd a hitet, mert Isten Igéjének engedelmeskedni békességet hoz. Válaszd a hitet, mert Jézus is azt tette. Válaszd a hitet, mert amit Isten Igéje mond rólad és a világról körülötted, az igaz.

Beszéljetek róla

* Mi most a legnagyobb aggodalmam?
* Mit mond Isten Igéje arról, ami miatt aggódom?
* Hogyan bízhatok Istenben, hogy segítsen abban, amin aggódom?
* Milyen kapcsolatomnak kell begyógyulnia?




komment
süti beállítások módosítása