Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Torinói lepel. IGAZSÁG KÖNYVE. " Keresztre feszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja. 2012-07-19"

2019. április 22. 16:45 - Andre Lowoa

A torinói lepel 3 dimenziós képén a Bárány szó olvasható!

Megfejthették a torinói lepel végső „kódját”?
Egészen biztos, hogy a torinói lepel természetfeletti eredetű, és Jézushoz kapcsolódik. Korábban az elmúlt években számtalan alkalommal készítettek különféle felvételeket a lepelről.
 
Ezen felvételek között voltak modern, 3 dimenziós hologramok is.
 
Az egyik ilyen hologram lehetővé tette a leplen látható alak „megmozdítását”, amit videón tekinthetünk meg, valamint a fejtetőn sok apró, vérző seb azonosítását, ami megerősíti a korábbi feltételezést, hogy nem töviskoszorút, hanem az egész fejet beborító tövises „sapkát” borítottak rá. A háromdimenziós kép a lepellel kapcsolatos botanikai kutatások eredményeivel is meggyőzően egybevág.
 
Sokakban felvetődött már korábban is, hogy a lepel maga egy hologram lehetett.
 
Ez pedig csak úgy lehetséges, ha valamilyen módon a fény belülről érte a vásznat, amibe belecsavarták a testet.
 
Vagyis egy bizarr folyamatnak kellett végbemennie belülről. Elképzelhető, hogy egy teleportációhoz hasonló dolog történhetett? Vagy Jézus teste egyszerűen csak dematerializálódott?
A háromdimenziós képalkotásban jártas orvosok feltűnt, hogy a leplen látható kép távolabbról nézve élesebb, bizonyos szögekből szemlélve viszont halványabbnak tűnik, különösen közelről; a teljes kép csak bizonyos távolságból áll össze. Megállapította, hogy mindez – vagyis az, hogy a nézőpont változása befolyásolja a kép erősségét – a hologramra jellemző.
 
A kép nagy valószínűséggel holografikus információt is tartalmaz.
 
A torinói lepel "kódját" sokáig senki sem tudta megfejteni, aztán észrevettek valami még bizarrabbat a hologram információk alapján magán a lepel alakon.
 
Feltűnt ugyanis egy tárgy, ami szilárd volt. Ez egy ovális tárgy volt egész pontosan a nyaki részen, domború héber betűkkel. A későbbi részletes vizsgálatok alkalmával kiderítették, mi állt rajta.
 
Három betűt – cádi-álef-nun – azonosított, amelyeket összeolvasva a c’n szót kapta. Ernest Klein héber etimológiai szótára szerint a c’n szó nyájat alkotó bárányokat, kecskéket jelent.
 
A Bibliában a bárány szó a húsvéti bárányra utal. Arra a jószágra, amit mint húsvéti áldozatot kell levágni a családok számára.
 
Ez pedig egyértelműen arra utal, hogy a test, mely a lepelbe volt csavarva nem másé, mint Jézus Krisztusé.
 
Bár rengeteg az elképzelés arra vonatkozólag, hogy hogyan jött létre maga a kép, és a teleportáció, vagy a dematerializáció sincs kizárva, máig nincs pontos magyarázat.
 
A bárány szó azonban bizonyítóerejű lehet.

https://sg.hu/kep/2004_04/0414turin2.jpg

Keresztre feszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja.

 
2012. július 19. csütörtök, 7:00
Drága szeretett leányom, Isten gyermekeinek megtévesztésére egy nagy tervet forralnak, hogy Létezésem bizonyítékát megsemmisítsék.
Hamarosan sokan, jámbor szolgáimként álcázva kerülnek nyilvánosságra, hogy megpróbálják megsemmisíteni a Belém, Jézus Krisztusotokba vetett hitet.
Elkezdik majd megkérdőjelezni Születésemet, Édesanyám Szeplőtelenségét, és a halálból való Föltámadásomat.
Minden dolgot démonizálni fognak, mintha hamisak lennének, és azt mutatják majd be, amit ők bizonyítéknak hívnak, ezzel biztosítva, hogy a lehető legtöbb kereszténynek kétségei legyenek Földi Életemmel kapcsolatban.
Aztán a Keresztre feszítésemről fognak hazugságokat kitalálni, és kijelentéseket tesznek erkölcsi Jellememmel kapcsolatban.
Aztán elkezdik az ereklyéket megtámadni, megkérdőjelezik azokat, és úgy próbálják majd megvilágítani, mintha semmi más nem lenne, mint egy babonaság a Kereszténység fejében.
Aztán ott van a Torinói Lepel, az a gyolcs, amely betakarta halott Testemet a sírban. Végül tagadni fogják, hogy az hiteles lenne, és ezzel elősegítik a hazugságot.
Azt fogják mondani, hogy a karjaim túl hosszúak, és megkérdőjelezik a Leplet. De nem fogják megérteni Testem megkínzatását, melyet az a Keresztre feszítéskor elszenvedett. Keresztre feszítésem alatt kitépték Karjaimat a helyéből, a Torinói Leplen lévő kép ezt mutatja.
Aztán azt próbálják majd bebizonyítani, hogy a Feltámadásra sohasem került sor. Minden hazugság, fogják mondani, annyira elszántak, csakhogy minden nyomot eltöröljenek Utánam.
Aztán megpróbálják megvonni a Szentségeket és a Szent Bibliát mindazoktól, akik a Nagyfigyelmeztetés alatt megtértek.
A legtöbb helyen betiltják majd a Bibliát.
Aztán egy új, hamis könyvet fognak bevezetni, amelyre azt fogják mondani, hogy az egymás iránti szeretet fontosságát fogja hirdetni.
Ők a szeretetet fogják felhasználni, amely a keresztényeknek a szívükben van, – Istennek egy Ajándéka – hogy manipulálják őket elfogadtatva velük egy úgynevezett szeretet üzenetet.
Szeressétek egymást, fogják mondani. Szeressétek most mások vallását. Tömörüljetek egy vallásba, és mutassatok igaz szeretetet testvéreitek iránt.
A szeretet maga fog alapjául szolgálni az üzenetnek.
Az üzenet szerint először is önmagadat szeresd, és akkor könnyebbnek fogjátok találni, hogy szeressétek felebarátaitokat, ez lesz a legnagyobb hazugság, amelyre kényszeríteni fognak benneteket, követőim, hogy lenyeljétek.
Az önszeretet, melyet a mások iránti Szeretet elé helyeznek, megbántja Istent.
Ez az önzés. Ne hallgassatok a hazugságokra! Mégis ezek annyira meggyőzőek lesznek, hogy sokan el fogják hinni mindazt, amit bemesélnek nekik, és úgy fogják követni az Egy –Világ – Vallás vezetőjét, mint a vágóhídra vitt bárányok.
Az Új – Világ – Vallást sok kormány meg fogja tűrni, mivel sok nemzetbe beszivárognak.
Ők a Keresztény Törvényeket kíméletlenül ki fogják irtani.
Ezt követően törvényeket fognak létrehozni, hogy megtiltsanak minden vallást, különösen a Keresztény vallást.
Büntetést fognak kiszabni azokra, akik nem engedelmeskednek követeléseiknek.
Mindennek a gonoszságnak a kommunizmus lesz az irányadója.
Ez nem azért lesz, mert a kommunizmus az ateizmust segíti elő. Ez azért lesz, hogy gyűlöletet szítson Isten iránt.
Oroszország és Kína sok országban átveszik a hatalmat, kezdve Európával.
Az Európai Uniót, a tízszarvú vadállatot, a második vadállat fogja lenyelni, mely sokkal kegyetlenebb és erősebb.
Majd a kommunizmus veszi fel irányvonalát, mielőtt az mindenütt elterjedne.
Ez az időszak nem fog sokáig tartani. Rövid lesz.
Imáitok meg fogják gyengíteni hatását, de ez már előre meg volt jövendölve, és ki fog bontakozni.
Imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, hogy az egész világ megtérjen a Nagyfigyelmeztetés alatt.
Ha a lelkek többsége megtér, akkor a nagy Megpróbáltatások közül sokat lehet enyhíteni, és enyhülni is fog.
Jézusotok.
komment
süti beállítások módosítása