Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Krisztus feltámadott

2019. április 21. 16:49 - Andre Lowoa

Mai elkorcsosult, szolgalelkűségtől és mammon-imádattól ragacsos világunkban, amikor az ember olyannyira elaljasodott, hogy nem képes többé már nemes célokért, fennkölt ideákért síkra és harcba szállni, akkor is ott világít a sötétben egy örök, kiolthatatlan fénylõ mécses, s ez a mécses nem más, mint Krisztus Urunk feltámadása. Jézus Krisztus feltámadása a halálból a keresztény hit központi igazsága. Ahogy Szent Pál is írta: 'Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok.' (1Korinthus 15,17).

Isten Fia megtestesült, újból megszentelte az emberi életet annak fogantatásától kezdve. Jézus megváltása egyetemes érvényű térben és idõben, ugyanis nem Isten van térben és időben, hanem Isten tértől és időtől független végtelenül bölcs lény, aki mindent egyben lát, és mindenhol jelen van. Jézus feltámadása kétséget kizáróan bizonyítja, hogy mindaz, amit tanított, és akinek mondta magát, igaz. Bizonyosságot kaphattunk arról, hogy valóban Ő élet és halál ura, s aki által bűnbocsánatot nyerhet az ember. Életét önként tette le, és nem mások vették el Tőle. Jézus feltámadása olyan bizonyíték Isten igazságáról, hűségéről, mely reménységet ad minden ember számára, aki az Istennel való kapcsolatot keresi. Érdemes Prohászka Ottokár, az egykori lánglelkű püspök gondolatait most felidéznünk: „Emberek, féljétek az Istent s szeressétek Krisztust. Ezt kiáltja ő felétek, kiáltja a végkimerülésig. Ó ha, valamikor, hát ma halljátok meg szavát; esd, hogy kíméljétek s becsüljétek meg lelketeket.”

Mint ismeretes tény, mikor Isten fia eljött közénk, a Talmud népe, a zsidóság (akik Isten kiválasztottjainak nevezték, és nevezik magukat azóta is) mérhetetlen haraggal, és engesztelhetetlen gyűlölettel támadt Jézus Krisztusra. Megfeszíttették. Megfeszíttették azért, mert Jézus igéi által sértve érezték magukat faji sovinizmusukban, s ezért Ő Nagypénteken kereszthalált kellett, hogy haljon. De harmadnapra feltámadott! Ebből a feltámadásból erőt meríthetünk mi, hungaristák is! Erőt meríthetünk túl azon is, hogy világnézetünk erkölcsi alapjában a Krisztus Urunk által létrehozott keresztény vallás áll, de valljuk a nagy vértanúnk, Szálasi Ferenc után mi is; „Nagypéntek nélkül nincs feltámadás!”


Lantos János

 

A feltámadáshoz kötödő hit

 

Krisztus Feltámadott. Valóban feltámadott. Ez az, amit csak keresztény ember vall, és ezzel együtt vallja az evangéliumban leírtak szerint a kereszthalált, vagyis hogy Isten Fiát elítélték, hogy bűnösök közt haljon meg. Nagy ajándék Istentől, ha valaki ennek valóságáról meggyőződve hisz. Az, akinek ez az ajándék adatott, sokszor meg is feledkezik ennek az ajándéknak a nagyságáról, rendkívüliségéről.

Keresztelő János látta a csodákat, és ahogy írva van, anyjának méhétől fogva volt eltöltve Szent Lélekkel, mégis megkérdezte tanítványai által: „Te vagy-e a Krisztus, vagy mást várjunk?”

Az apostolok sem hitték el a feltámadást, amíg Krisztus személyesen el nem ment közéjük, nem hittek a már feltámadott Krisztust egyszer látott és róla bizonyságot tett asszonyoknak. Közülük pedig még Tamást is kiemelhetjük, aki az apostoltársainak sem hitt.

Tehát akik nem hittek a feltámadásban, nem csak hogy próféták lehettek, de még apostolok is. Pünkösd óta kaptuk a hit kegyelmét a Szent Lélek kitöltésének ajándéka által. A keresztény ember a Szent Lélek által hisz, és aki az evangéliumot elfogadja és hiszi, félremagyarázás nélkül, abban van Szent Lélek.

A próféták is példázatokban szóltak, de mit mondjunk arról a prófétáról, aki nem fogadja el, hogy Krisztus Isten Fia lett volna, vagy hogy meghalt és feltámadott? Hiszen láttuk és olvastuk, hogy ha kimondottan Keresztelő Jánost és az apostolokat minden csoda mellett külön erről nem győzi meg az Isten, akkor ugyanígy nem hittek volna. Mondhatjuk-e hogy nem volt próféta? Ha nem volt próféta, Keresztelő János sem volt próféta, sőt az apostolok sem voltak apostolok. Inkább azt kell látnunk, hogy minden hívőnek más adatik, és ahol a próféta látszólag vagy valóságosan ellentmond a keresztény hitnek, ott a keresztény hitet kell megtartanunk. Látszólag, mert hogy a félreérthető írások félremagyarázásának elejét vegyék, élesen más tanítást fogalmaztak meg ugyanarról, kiegészítve egy másik tanítást, és valóságosan, ha a prófétának bizonyos dolgokról nem adatott kinyilatkoztatás. „A prófétálást meg ne vessétek, mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok! Mindentől, ami gonosznak látszik, őrizkedjetek!”(1Tessz 5,20-22)

Az pedig nyilvánvaló a kereszténység kezdete óta, hogy minden helyre más apostol küldetett, és hogy a hívek egyiket vagy másikat jobban elfogadták. Volt, aki Pált nem tudta elfogadni, és volt, aki elfogadta, és mégse mondhatjuk rá, hogy nem lenne keresztény. Keresztényként viszont mindenkinek vallania kell Krisztus kereszthalálát és feltámadását, ahogy ez a hit a Szent Lélek által nekünk adatott. Tehát nem mást feszítettek meg és öltek meg Jézus Krisztus helyett a keresztfán, és nem is más támadott fel harmadnapra a halálból, csak Jézus Krisztus.


Tamási Attila

 

A hitre való jogosultság; avagy miért merészelünk hinni Krisztusban

 

Nem meggondolatlanság-e bárki részéről abban bízni, hogy Krisztus üdvözíti őt, különösen ha nincs semmi jó benne? Nem arrogáns elbizakodottság-e Krisztusban bízni? Nem, barátaim, nem az. A Szent Szellem nagy és nemes műve, hogy az ember meghazudtolhatja minden bűnét, mégis hihet Istenben és pecsétjébe vésheti, hogy Isten igaz, és hihet Jézus vérének tisztító erejében. De hogyan merészel bárki hinni Krisztusban? Ezt kérdezem tőletek. „Nos”, mondja valaki, „én azért kezdtem el hinni Krisztusban, mert úgy éreztem, hogy a Szent Szellem munkálkodik bennem.” Te egyáltalán nem hiszel Krisztusban. „Nos”, mondja valaki más, „én azt gondoltam, hogy jogom van hinni Krisztusban, mert éreztem valamit.” Neked egyáltalán nem volt jogod hinni Krisztusban, mert ez nem jogosított fel rá.

Mi jogosítja hát fel az embert arra, hogy higgyen Krisztusban? A válasz: Maga Krisztus mondja neki, ez a felhatalmazása. Krisztus szava hatalmazza fel a bűnöst, hogy higgyen benne – nem az, amit érez, és nem is a létező vagy nem létező tulajdonságai, hanem az, hogy Krisztus maga mondta neki, hogy higgyen. Az evangélium ezt így fogalmazza meg: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz. Aki pedig nem hisz, elkárhozik.”

A Krisztusban való hit tehát parancs és kötelesség, valamint áldott kiváltság. Micsoda kegyelem, hogy kötelesség, hiszen így nem lehet kétséges, hogy az embernek joga van teljesíteni a kötelességét. Azon az alapon, hogy Isten megparancsolja nekem, hogy higgyek, jogom van hinni, akárki legyek is. Az evangélium minden teremtménynek szól. Nos, én is közéjük tartozom; egyike vagyok a teremtményeknek, és az evangélium azt parancsolja nekem, hogy higgyek, és én hiszek. Ezzel nem tehetek rosszat, hiszen azt parancsolták nekem, hogy ezt tegyem. Nem tévedhetek, ha engedelmeskedem Isten parancsának.

Mármost minden teremtménynek szól Isten parancsa, hogy higgyen Jézus Krisztusban, akit Isten küldött. Ez a te felhatalmazásod, bűnös, mégpedig áldott felhatalmazás, mert a pokol nem tagadhatja, a menny pedig nem vonhatja vissza. Nem kell magadba nézned, hogy magadban keresd a kétséges önigazolást, nem kell megvizsgálnod tetteidet és érzéseidet, hogy valamilyen homályos és elégtelen igazolást találj a Krisztusba vetett bizalmadra. Hihetsz Krisztusban, hiszen ő maga mondja, hogy higgy benne. Ez biztos alap, amihez nem férhet kétség.

Tegyük fel, hogy mindnyájan éhezünk; hogy a városunkat megostromolták és körülzárták, már régóta tart az éhínség, és mi készek vagyunk éhen halni. Egyszer csak meghívást kapunk a király palotájába, hogy ott együnk és igyunk; de mi megbolondultunk, és nem fogadjuk el a meghívást. Tegyük fel, hogy valamilyen szörnyű elmebaj lett úrrá rajtunk, és inkább meghalunk vagy éhezünk, minthogy elmenjünk. Tegyük fel, hogy a király hírnöke ezt mondja: „Gyertek és egyetek, szegény éhező lelkek. Mivel tudom, hogy vonakodtok eljönni, meg is fenyegetlek benneteket, hogy ha nem jöttök el, a katonáim rátok rontanak; úgyhogy érezni fogjátok fegyvereik hatékonyságát.” Úgy gondolom, kedves barátaim, hogy ezt kell mondanunk: „Áldjuk a nagy embert e fenyegetésért, mert most már nem kell azt mondanunk, hogy nem mehetünk el, hiszen éppenséggel nem maradhatunk távol. Most már nem kell azt mondanom, hogy méltatlan vagyok a meghívásra, hiszen megparancsolták nekem, hogy menjek el, és meg is fenyegettek, hogy ha nem megyek el, baj lesz; ezért aztán el is megyek.”

Ezt az ijesztő mondatot – „Aki pedig nem hisz, elkárhozik” – nem haragból mondta Jézus, hanem mert tudta, hogy milyen őrültek vagyunk, és visszautasítjuk a kegyelmét, hacsak ránk nem ijeszt, és így rá nem vesz arra, hogy elmenjünk a lakomára. „Kényszeríts bejönni mindenkit”; ez volt a Mester Szava. Bűnös, ha hiszel Krisztusban, nem kárhozhatsz el, de ha nem hiszel benne, elkárhozol. Bátran kimondom: Bűnös, nemcsak hogy elmehetsz, de könyörögve kérlek, ne vond magadra Isten haragját azzal, hogy visszautasítod a meghívását. A kegyelem kapuja szélesre van tárva; miért nem akarsz belépni? Miért vagy ilyen büszke?

Miért nem hallod meg Isten hangját, és miért halsz meg inkább a saját bűneidben? Jól jegyezd meg, hogy ha bárki közületek elpusztul, vére nem Isten ajtaja elé, és nem is Krisztus ajtaja elé folyik, hanem a saját ajtaja elé. Isten ezt mondhatja nektek: „Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen.” Szegény ember, ha valóban el akarsz menni, Isten Szavában nincs semmi, ami visszatartson, ellenben van benne fenyegetés, hogy kényszerítsen, és erő, hogy odavonzzon.

Mégis, hallom, amint azt mondod: „Én nem hihetek Krisztusban.” Én azt mondom, hogy hihetsz, hiszen Isten minden földi teremtménynek megparancsolta, hogy higgyen, és ha valamit megparancsolnak neked, azt nyilván meg is teheted. Erre ezt mondod: „Én mégsem érzem, hogy hihetek.” Már megint kezded; azt mondod, hogy nem teszed azt, amit Isten mond neked, valamilyen ostoba érzés miatt. Isten nem azért mondja neked, hogy higgy Krisztusban, mert te bármit is érzel, hanem azért, mert bűnös vagy.

Most már tudod, hogy bűnös vagy. „Az vagyok”, mondod, „és ez az én nagy bánatom.” Miért bánkódsz? Ez annak a jele, hogy érzel valamit. Erre te: „De nem érzek elég erősen, és emiatt bánkódom. Nem úgy érzek, ahogy kellene.” Nos, akár érzel, akár nem, bűnös vagy, és „igaz az a beszéd, és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött el a világba, hogy a bűnösöket üdvözítse.”

„De én nagyon régóta bűnös vagyok már; hatvan éve bűnben élek.” Hol van megírva, hogy hatvan év felett nem üdvözülhetsz? Kedves barátom, Krisztus százévesen is üdvözíthet – még ha Matuzsálem vagy is a bűnben. „Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.” „Aki csak hozzám akar jönni, engedjétek.” „Üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez.”

„Igen”, mondja valaki, „de én iszom, káromkodom, kicsapongó és istenkáromló is vagyok.” Akkor bűnös vagy; nem lépted át a legvégső határt, és ő képes üdvözíteni téged. „Ez igaz”, mondja egy másik, „de te nem tudod, mennyire súlyos az én bűnöm.” Ez csak azt bizonyítja, hogy bűnös vagy, és hogy megparancsolták neked, hogy higgy Krisztusban, és üdvözülj. „Igen”, siránkozik egy harmadik, „de te nem tudod, milyen gyakran utasítottam el Krisztust.” Igen, de ez csak azt jelenti, hogy annál inkább bűnös vagy. „Nem tudod, milyen kemény az én szívem.” Ez megint csak azt bizonyítja, hogy bűnös vagy, és hogy egy vagy azok közül, akikért Krisztus eljött, hogy üdvözítse őket.

„De uram, nincs bennem semmi jó. Ha volna, akkor lenne valami, ami bátorítana.” Az a tény, hogy nincs benned semmi jó, számomra csak azt bizonyítja, hogy te vagy az az ember, akihez küldettem, hogy prédikáljak neki. Krisztus azért jött, hogy üdvözítse az elveszetteket, és mindaz, amit mondtál, csak azt bizonyítja, hogy elveszett vagy, vagyis Krisztus azért jött, hogy üdvözítsen. Bízz benne!

„De ha üdvözülök”, mondja valaki, „én leszek a legnagyobb bűnös, aki valaha üdvözült.” Annál hangosabb lesz az örömzene a mennyben, amikor oda kerülsz; annál nagyobb lesz Krisztus dicsősége, hiszen minél bűnösebb valaki, annál nagyobb tisztelet illeti Krisztust, amikor az végre hazatalál. „De az én bűneim bővelkednek.” Az Ő kegyelme még inkább bővelkedik. „De az én bűnöm már az égig ér.” Igen, de az Ő kegyelme az égnél is tovább ér. „De az én bűnöm olyan széles, mint a világ.” Igen, de az Ő igazsága ezer világnál is szélesebb. „Igen de az én bűnöm skarlátvörös.” Igen, de az Ő vére a te bűneidnél is vörösebb, és képes kimosni a vöröset egy még vörösebbel. „Igen, de én megérdemlem, hogy elkárhozzak, és mind a halál, mind a pokol az elkárhozásomért kiált.” Igen, lehet, de Jézus Krisztus vére hangosabban tud kiáltani, mint a halál vagy a pokol; és ezt kiáltja: „Atyám, hagyd élni a bűnöst.”

Ó, bárcsak a fejetekbe tölthetném ezt a gondolatot: Amikor Isten üdvözít titeket, nem valami olyan dologért teszi, ami bennetek van, hanem valamiért, ami őbenne van. Isten szeretetének nincs oka, illetve csak sajátmagában van. Annak az oka, hogy megbocsát egy bűnösnek, a saját szívében van, és nem a bűnösben.

És tibennetek éppen annyi ok van arra, hogy üdvözítsen, mint másokban, vagyis semmi. Nincs bennetek semmi, ami indokolná, hogy irgalmazzon nektek, de nincs is szükség semmilyen okra, minthogy az ok Istenben és egyedül Istenben van.

Charles H. Spurgeon (1834. június 19. - 1892. január 31)