Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Át kell menned a tűzön-Bajban is örvendezni-Építő panasz-MIÉRT ÁLLSZ KI IGAZÁN?-Ne adj helyet az ördögnek!

2019. április 21. 00:55 - Andre Lowoa

Át kell menned a tűzön

„De megolvasztottalak, mint az ezüstöt, a nyomorúság kohójában próbára tettelek. Önmagamért, önmagamért cselekszem, hogy engedhetném, hogy gyalázzanak?” (Ézsaiás 48:10-11)

At Undercover Boss [Álruhás főnök] egy népszerű amerikai tévéműsor, melyben a vállalatok tulajdonosai átlagos alkalmazottnak adva ki magukat együtt dolgoznak mindenki mással. Néha ez felnyitja a szemüket, és olyan változásokhoz vezet, melyek a vállalatot hatékonyabbá, jövedelmezőbbé teszik, a munkakörnyezetet pedig mindenki számára kellemesebbé. Ahhoz, hogy megértsük az embereket, az ő cipőjükben kell járnunk. Ezékiel azt mondta: „Így kerültem Tél-Ábíbba, a fogságba élőkhöz, akik a Kebár-folyó mellett laktak. Letelepedtem ott, ahol ők laktak, és ott ültem közöttük két napig összetörve. Hét nap múlva ez történt: Így szólt hozzám az Úr igéje.” (Ezékiel 3:15-16). Ahhoz, hogy gyógyítani tudjuk, először éreznünk kell a fájdalmat. A Bibliában azt olvassuk, hogy Jézus meg tud indulni erőtlenségeinken, mert volt már hasonló helyzetben (ld. Zsidók 4:15). Átélt családi konfliktust, elutasítást, árulást, magányt és éhséget. Végigjárta azt az utat, melyen most te jársz, és tudja, mit érzel; ezért fordulhatsz hozzá, amikor bajban vagy, és kaphatod meg a segítséget, melyre szükséged van. „Mivel maga is kísértést szenvedett, segíteni tud azokon, akik kísértésbe esnek” (Zsidók 2:18). Amikor tanácsot adunk, az emberek tudni szeretnék, hogy vajon tapasztalatból beszélünk-e, vagy csak könyvből szerzett tudásból. Ezért Isten megengedi, hogy átélj olyasmit, aminek nem örülsz, vagy amit nem értesz, hogy felkészítsen a mások felé végzett hatékony szolgálatra. Jób azt mondta: „Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany” (Jób 23:10 Károli). Ha most az ötvös tüzében vagy, ez azért történik, mert Isten szeretne valamit elvégezni érted és általad.




Bajban is örvendezni

 


„…lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak…” (Ezékiel 37:10) Lehet, hogy reményeid meghaltak, és álmaid el vannak temetve, de Isten új életet tud lehelni beléjük. Ezékiel ott állt a holtak völgyében, amely tele volt csontokkal. Ennél rosszabb már tényleg nem lehet, igaz? Aztán valami csodálatos dolog történt. Isten azt mondta a prófétának, hogy: „Prófétálj a léleknek, prófétálj, emberfia, és mondd a léleknek: Így szól az én Uram, az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.” (Ezékiel 37:9-10). Ha olyan embert látsz, aki Isten országában sikerrel munkálkodik, nagy a valószínűsége, hogy előtte a pusztulás, fájdalom és elutasítás völgyén ment keresztül. Pál is az után beszélt arról, milyen kimondhatatlan dolgokat élt át, amikor elragadtatott a harmadik égig (ld. 2Korinthus 12:2-4), miután megkövezték, és halottnak gondolva őt, kivitték a városon kívülre. János azután írta le a következő szavakat, miután száműzték a Patmosz szigetén lévő büntetőtelepre: „Lélekben elragadtattam az Úr napján, és hátam mögött hatalmas hangot hallottam, mintha trombitáltak volna” (Jelenések 1:10). Az eredmény a Jelenések könyve lett. A zsoltáros azt mondta: „… a veszedelem napján… fölemelt fővel állok ellenségeim között… és éneket zengek az Úrnak” (Zsoltárok 27:5-6). Így lehet a megpróbáltatásokban is Istent dicsőíteni, majd visszatekintve ezt mondani: „Köszönöm, Uram, ezt a tapasztalatot! E nélkül sohasem ismertelek volna meg úgy, ahogy most ismerlek.”




Építő panasz

„Mózes az Úr elé vitte ügyüket.” 4Mózes 27:5

kiöntöm előtte

Ha arról vagy híres, hogy folyton panaszkodsz, az emberek kerülni fognak.

Van egy érdekes történet az Ószövetségben Celofhád öt lányáról. Nagy gondban voltak. Apjuk meghalt a pusztában, mielőtt az izraeliták elértek volna az Ígéret földjére. Nem voltak fiú örökösei, és a törvény nem tette lehetővé, hogy lányok is örökölhessék apjuk birtokát. Következésképpen Celofhád lányai teljesen magukra maradtak, mivel nem volt sem apjuk, sem fiútestvérük, sem férjük, sem fiuk, senki közeli férfi hozzátartozójuk, aki gondoskodott volna róluk. Igazságtalan helyzet, de ez volt a törvény. Ám ahelyett, hogy fűnek-fának panaszkodtak volna, a nővérek Mózes és a vezetők elé terjesztették örökség iránti kérelmüket. Amikor pedig Mózes Isten elé vitte kérésüket, az Úr igazat adott a nőknek, és megadta, amit kértek (ld. 4Mózes 27:1–11).

Nos, mit gondolsz, mi lett volna az eredmény, ha a tábort körbejárva mindenkinek sopánkodtak volna ahelyett, hogy egyenesen ahhoz fordulnak, aki tehet is valamit, nevezetesen Mózeshez és Istenhez? Kétséges, hogy hozzájutottak volna-e örökségükhöz. Értsd meg ezt: Isten nem tudja megáldani a panaszkodókat! A zúgolódás bűne miatt annyira megharagudott az izraelitákra, hogy egy egész generációt megakadályozott abban, hogy megkapják az Ígéret földjét, pedig ott álltak annak küszöbén.

Azt mondod: „Akkor kinek panaszoljam fel, ha igazságtalanság ért?” Az egyetlen Úrnak, aki tud is ellene tenni! A zsoltáros azt írta: „Kiöntöm előtte panaszomat, elmondom neki nyomorúságomat” (Zsoltárok 142:3). Neked is ezt tanácsolom, ez a legjobb, amit tehetsz!






MIÉRT ÁLLSZ KI IGAZÁN?

„Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd a szívedet…” (Példabeszédek 4:23)
A Biblia azt mondja: „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!” Lehet, hogy az emberek felfigyelnek rád a pozíció miatt, amit betöltesz, de csak akkor fognak tisztelni, és akkor lesznek hajlandóak követni, ha becsületesnek is látnak. A feddhetetlenség akkor megalapozott, ha mindenki számára nyilvánvaló, hogy a siker, az anyagi haszon és az elismerés nem az isteneid; hogy valami ennél nagyobbat tartasz értékesnek, valamit, amit nem vagy hajlandó feladni a profitért vagy a népszerűségért. A becsületességgel együtt jár, hogy hatással tudsz lenni másokra. Irányíthatsz embereket becsületesség nélkül is, de nem tudsz hatással lenni rájuk. Aki vizet prédikál és bort iszik, önmagát sebzi meg. Sőt, az időtől és a körülményektől függően lehet, hogy ebből a sebből nem lesz képes felépülni. Azt mondod: „A magánéletemhez senkinek semmi köze.” Nagy tévedés! H az emberek azt látják, hogy mást vársz el másoktól, mint amit magadtól követelsz, ez folyamatosan rombolja irántad való tiszteletüket. Lehet, hogy a pozíciód miatt biztonságban érzed magad, de másokra való hatásod mindig is törékeny marad. Bármely pillanatban megtörténhet, hogy egyetlen döntéssel, egyetlen szóval vagy egyetlen tettel lerombolod, amit évekig tartott felépíteni. Miért kell ezt észben tartani? Mert a leggyorsabb út onnan, ahol most vagy oda, ahol holnap leszel, nem mindig a legtiszteletreméltóbb. Vezetői pozíciót betölteni, és egyben annak az embernek lenni, aki szeretnél lenni, nem egyszerű és nem mindig könnyű összeegyeztetni a kettőt. Az ilyen pillanatokban önmagadról fedezel fel valamit – kiderül, mit képviselsz igazán!




Ne adj helyet az ördögnek!

„…helyet se adjatok az ördögnek.” (Efézus 4:27)
Amikor Adrian Rogers lelkész madarakat szeretett volna csalogatni a kertjébe, egyik szomszédja azt mondta neki: „ha megfelelő környezetet teremtesz, meg fognak jelenni”. Így aztán vett megfelelő eleséget és egy megfelelő madáretetőt, felállította azt egy megfelelő oszlop tetejére – és élvezte, hogy mennyiféle madár látogatja. Rogers rámutatott, hogy sokan akaratlanul is vörös szőnyeget terítünk az ördög elé azzal, hogy olyan környezetet teremtünk, ahol egészen otthon érzi magát. A Sátán nem tud elfoglalni egy talpalatnyi helyet sem, amit nem te adsz át neki. Olyan környezetet keres, ahol kényelmesen élhet. Ha ma helyet adtál az ördögnek az életedben, visszakövetelheted az elvesztett területet. Először is hittel: „Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk” (1János 5:4). Isten erőt ad nekünk a szellemi harcra, és ezt az erőt hit által kaphatjuk meg. Ha tudjuk, hogy kik vagyunk Krisztusban, az megadja nekünk a szükséges magabiztosságot. Másodszor ellenállással: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek” (Jakab 4:7). Csak akkor lesz meg az erőd ahhoz, hogy legyőzd a gonoszt, ha engedelmeskedsz Istennek. Jézus nevében és Isten Igéjének tekintélyével kell ellene menned. Harmadszor harccal: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben” (Efézus 6:11). Emlékezz: „Emberi erőt meghaladó kísértés még nem ért titeket. Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni…” (1Korinthus 10:13). Nem kell esdekelve könyörögnöd Istenhez, hogy adja meg neked az ördög legyőzéséhez szükséges erőt – ez az erő már a tiéd. „Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenség minden erején, és hogy semmi se árthasson nektek” (Lukács 10:19). Tanulj meg ebben az erőben járni!
komment
süti beállítások módosítása