Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A Menny titkának feltárása-A változás feltétele az igazság megismerése-A zsákutcák Isten tervéhez tartoznak

2019. április 15. 10:45 - Andre Lowoa

A Menny titkának feltárása

 

 „Amit szem sosem látott, fül sosem hallott, és emberi elme el sem képzelt, azt készítette el az Isten azoknak, akik őt szeretik.” (1Korinthus 2:9b NLT fordítás)

Mikor kisfiú voltam, Észak-Karolinában lakott a családom. Egy alkalommal a családi vakációt Dél-Karolinába, Disneyland-be terveztük. Amint odafelé autóztunk, édesapám megpróbálta elmagyarázni, milyen is lesz Disneyland. Elvesztegetett idő volt. Nem értheted meg, milyen Disneyland, míg meg nem tapasztalod.

Néhány tapasztalat egyszerűen elmagyarázhatatlan, leírhatatlan.

Ugyanez igaz a Mennyre is. A Menny semmihez nem hasonlítható, ami itt a Földön megtapasztalunk. A bolygó, ahol most lakunk, csak egy szegény – nagyon szegény – másolata annak, amit Isten az örökkévalóságban készített számunkra.

A Biblia utal erre a titokra az 1Korinthus 2:9b-ben: „Amit szem sosem látott, fül sosem hallott, és emberi elme el sem képzelt, azt készítette el az Isten azoknak, akik őt szeretik.” (NLT fordítás, második kiadás).

Bár az emberi szavak nem képesek megfelelően kifejezni a Menny isteni titkát, azért mégis tudunk néhány dolgot, milyen lesz a Menny.

  1. Közösségben leszünk az összes hívővel (Zsidók 12:22-23). A Zsidókhoz írt levél elmondja, hogy a valaha élt összes hívő ott lesz a Mennyben velünk együtt. Ez magában foglalja mindazokat, akik Jézus követői voltak – és azokat a gyermekeket, akiknek sosem volt lehetőségük meghozni ezt a döntést.
  2. Jutalmat kapunk (Lukács 6:35). A Biblia gyakran beszél jutalomról a Mennyben. Meg leszel jutalmazva a jó cselekedeteidért – a nagylelkűségedért, a jellemedért, a szolgálatodért. Isten figyel mindenkit. El kell döntened, hogy hol akarod megkapni a jutalmad. Az örökkévalóság ezen az ideiglenes oldalán, vagy azon az oldalon, amely örökké tart.
  3. Felelősségünk lesz (Lukács 16:10-12). Dolgozni fogysz a Mennyben, bár az lesz a különbség, hogy használni fogod az Istentől kapott A.L.K.A.T-odat, hogy azt tedd, amit tenni szeretsz. 100%-ban elégedett leszel azzal a munkával, amit végezni fogsz. Nem tudom, mi lesz a feladatod a Mennyben, de a Lukács 16 azt mondja, ez attól függ, hogy itt a Földön hogyan kezeled a felelősségeidet és mennyire vagy hűséges.
  4. Nyugalmat találunk a Mennyben (Zsidók 4:9-11). Sokunk számára az örök pihenés a Mennyben igazán jól hangzik. Egy egész élet munkája után pihenni fogunk a Mennyben, úgy, mint előtte sosem. Igen, dolgozni fogunk, de a Mennyben a munka pihentető lesz, nem pedig teher.
  5. Örülni fogunk a Mennyben (Máté 35:21). Ünnepelni fogunk a Mennyben. Élvezni fogjuk, hogy Istennel leszünk a Mennyben. Élvezni fogjuk, hogy egymással együtt leszünk a Mennyben. Egy hatalmas ünnepségen veszünk részt a Mennyben!

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez

  • Próbáld leírni valakinek a legcsodálatosabb helyet, ahol valaha jártál. Miután megtetted, kérdezd meg magadtól, miért olyan nehéz a Mennyről beszélni másoknak.
  • Ki az, akivel várod, hogy újra együtt lehess a Mennyben? Miért?
  • Ha dolgozni fogsz a Mennyben, és ez olyan valami lesz, ami tökéletesen illik hozzád, és szereted tenni, mit gondolsz, milyen feladat lesz az?



A változás feltétele az igazság megismerése

"Mivel hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az megvalósult Jézusban. Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett." Efézus 4:21-24


Nem fogod megváltoztatni az életedben azokat a dolgokat amelyekről tudod, hogy tökéletlenek, csak ha megismered az igazságot. A változás feltétele, hogy megismerd az igazságot.

Jézus azt mondta: "megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket." (János 8:32) Nem leszel szabad, amíg meg nem ismered az igazságot. A személyes változás titka nem egy gyógyszer, program vagy módszer. Ez nem terápia, könyv, vagy egy szeminárium. Ez nem pozitív gondolkodás, vagy pszichológia. A személyes változás próbája az igazságban van. Meg kell ismerned, és szembe kell nézned az igazsággal magadról, Istenről és a kapcsolataidról, mielőtt változni tudsz.

Minden önpusztító magatartás mögött az életedben ott egy hazugság, amit elhiszel. Ha mélyen adósságban vagy most, az azért van, mert elhittél néhány hazugságot. "Terhelhetem a számlámat örökké, és megúszhatom". Valóban? "Kell nekem ez a ház!" Tényleg? Valóban kell, hogy a tiéd legyen? Igaz ez? Be tudod bizonyítani?

Folyamatosan hazudunk magunknak. De ha változni akarsz, szembe kell nézned az igazsággal.

Jézus azt mondta, az igazság megszabadít. De először nyomorulttá tesz! Nyomorulttá tesz mindaddig, amíg tagadod. Amint elkezdesz őszinte lenni az igazsággal, önmagaddal és minden mással kapcsolatban az életedben, elkezd megszabadítani.

Ki az igazság? Jézus azt mondta: "Én vagyok az igazság". Nem "nálam van". Nem "mutatom az utat". Nem "tanítom az utat". Ő azt mondta, "Én vagyok az, Én vagyok az igazság"

Bízhatsz a szavában. Az ő szava a Biblia.

A Biblia négy dologra jó: "A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített." (2Timóteus 3:16-17)

A Biblia olyan, mint egy ösvény. Megmutatja, hogy merre, és hogyan haladjunk rajta. Megmutatja, mikor térünk el tőle, és hogy hogyan jussunk vissza rá. Amikor Isten igéjét használod, hogy megmutassa merre, és hogyan menj, megadja az utasításokat és a tudást, amire szükséged van, hogy megváltoztasd az életed.

Beszéljünk róla:

* Mi az az életedben, amit úgy adsz elő mintha nem lenne probléma, pedig változásra szorul?

* Hogy állsz önmagad felfegyverzésével a Biblia tanulmányozásán keresztül?




A zsákutcák Isten tervéhez tartoznak

Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat (2 Kor.1,8-9)

Amikor az álmod elérése nehézről lehetetlenné válik, amikor reménytelennek tűnik a helyzet ­?? gratulálok! Jó úton jársz!

Maga Pál apostol is került már zsákutcába: "Rendkívüli mértékben, sőt erőnkön felül megterheltettünk, annyira, hogy az életünk felől is kétségben voltunk. Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat."(2 Kor.1,8-9)

Ha Isten képes halott embereket fizikailag feltámasztani, akkor képes olyan embereket is feltámasztani, akik érzelmileg halottak. Ő képes egy halott házasságot is újjáéleszteni. Képes újraindítani egy bukott karriert. Téged is új életre tud kelteni egy egészségügyi problémádból. Ha az Úr képes a holtakat feltámasztani, akkor Ő mindenre képes.

Ábrahám esetében az Úr azt mondta: „Azt akarom, hogy egy nemzet atyjává légy”, de Ábrahámnak egészen addig kellett várnia, míg 99 éves nem lett, ekkor született meg az első gyermeke. A Biblia Ábrahám helyzetét úgy mutatja be, mely nemhogy nehézzé, hanem egyszerűen lehetetlenné válik. Mikor a testére nézett, azt mondta: „Ez képtelenség!” Aztán a feleségére nézett, és azt mondta: „Még nagyobb képtelenség!”

De Sára teherbe esett, és ők együtt nevettek. Amikor a gyermek megszületett, Izsáknak nevezték el, ami nevetést jelent. Isten gyakran engedi, hogy a problémáink ellehetetlenedjenek. A tanítványok úgy döntöttek, hogy követik Jézust. Úgy tudták, hogy ő a Messiás, de a következő dolog, amivel szembesültek, az az volt, hogy Jézus a kereszten függ, holtan. A tanítványok zsákutcába kerültek volna? Három napig ez így tűnt, de aztán Jézus feltámadt a sírból.

Amikor zsákutcába kerülsz, akkor talán azt kérdezed: „Istenem, mégis mi történik? Elvétettem az akaratod? Vagy a terved? Netán elvétettem az elképzelésed?” Emlékezz rá, hogy a zsákutcák az Isten terveihez tartoznak az életedre nézve.

Mi legjobb válasz a zsákutcákra nézve? „Aki ekkora halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít.” 2Kor.1,10


Beszéljetek róla

* Volt már úgy, hogy félreértetted Isten tervét, mert azt hitted, hogy elhagyott téged (amikor a problémád gyakorlatilag ellehetetlenedett )?
* Kérd Istent, hogy segítsen bíznod benne és a szabadítása ígéretében.




komment
süti beállítások módosítása