Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Erre vagy teremtve-Gyümölcsöző vagy?-Hadd lássák meg benned Istent!-Ne beszélj csúnyán!

2019. április 13. 00:59 - Andre Lowoa

 

Erre vagy teremtve

 

„Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” (Efezus 2:10)
 

Isten teremtett, ezért ő tudja, hogy mi az életed célja, mit tervezett számodra. Előkészített bizonyos jó cselekedeteket, de ezt ne úgy értsd, mint valami „elintézendők listáját”, amit házastársunknak vagy alkalmazottainknak szoktunk összeírni. Ezek inkább útjelzők arra, hogy felfedezd igazi önmagad. Lelki életünk nem korlátozódik csupán bizonyos áhítatos cselekedetekre. A lényeg az, hogy Isten felkészít minket, hogy azzá váljunk, akinek ő elképzelt, amikor megalkotott. De mint ahogy senki sem lesz boldog attól, hogy a célja az, hogy boldog legyen, ugyanígy nem tudunk azzá a személlyé válni, akinek Isten tervezett, ha mindig csak magunkra összpontosítunk. A gyümölcsöző élet egy nemesebb, magasztosabb látásmódhoz kötődik, nem lehet elérni, ha mindig magunknak akarjuk a legjobbat.
A virágzó életű emberek másokra is áldást árasztanak, méghozzá alázatosan és egészen váratlan módon. Időnként te is bepillantást nyersz abba, hogy mire lettél teremtve. Mondasz valami lelkesítőt. Együttérzésedet fejezed ki. Megbocsátasz egy régi bántást. Adakozol, áldozatot hozol másokért. Visszafogod magad, és nem mondod ki azt, amit más esetben általában kifecsegnél. Ilyenkor egy pillanatra megcsillan valami abból, amire Isten teremtett. Egyedül ő ismeri a benned rejlő lehetőségek teljességét, és ő mindig afelé vezet, hogy önmagad legjobb verziója légy. Sok eszköze van erre, és soha nem kapkodja el a dolgot – olyannyira, hogy ez néha csalódást okoz nekünk, és elkeseredünk. Ám ő ilyenkor is dolgozik, a türelmet szeretné kimunkálni bennünk. Nem csügged el attól, hogy ez sokáig tart, a legkisebb növekedésnek is örül. Ő látja, hogy mivé válhatsz, és sokkal jobban szívén viseli, hogy kiaknázod-e a benned rejlő lehetőségeket, mint amennyire azt te magad fontosnak tartod.



Gyümölcsöző vagy?

„…Szaporodjatok, sokasodjatok…!” (1Mózes 1:28)
Amikor Isten megteremtette az embert, az első dolog, amit mondott neki, ez volt: „Légy gyümölcsöző…!” (1Mózes 1:28 NKJV). Jézus ugyanezt mondja: „…én választottalak ki…, hogy… gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon…” (János 15:16). A „megmaradjon” szó azt jelenti, hogy a jellemedre kell összpontosítanod, az örökkévaló jutalomra és arra, hogy Isten országát építsd, nem a rövid távú teendőidre. Jézus azt is mondta: „…az én Atyám a szőlősgazda. Azt a szőlővesszőt, amely nem terem gyümölcsöt énbennem, lemetszi…” (János 15:1-2). „Ez azt jelenti, hogy elveszítem az üdvösségemet?” – kérdezed. Nem. Jézus olyan szőlővesszőről beszél, aki „Benne” van, ezzel azt mondja, lehetséges, hogy valaki hívő, de mégsem gyümölcstermő az élete. Az eredeti görögben a „lemetszi” szó helyén az „airó” szó áll, ami azt jelenti „felemel, felvesz” (pl. felszedi a horgonyt, felvonja a vitorlát). Az új hajtások hajlamosak lekonyulni a föld felé. De ott nem tudnak gyümölcsöt hozni. Ha esik az eső, sárosak lesznek, elkapják a peronoszpórát, a lisztharmatot és más betegségeket, és terméketlenek lesznek. Ilyenkor a szőlősgazda eldobja őket? Nem, ahhoz túl értékesek. Körbejárja szőlőskertjét egy vödör vízzel, és lehajlott vesszőket keres; felemeli őket a sárból, és lemossa őket. Emlékezz Jézus szavaira: „Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet szóltam nektek” (János 15:3). Ha megmosta őket, felemeli őket és feltekeri a lugasra, biztonságosan rögzíti őket, és ott hamarosan felerősödnek, és elkezdenek gyümölcsöt hozni. A mai ige számodra tehát ez: lehet, hogy leestél a sárba, vagy csak megszoktad, hogy a lehetőségeidet alulmúlva éldegélj, Isten nem fog eldobni. Felemel, megtisztít, és segít, hogy újból kivirágozz.



Jézus azt mondta: „…minden vesszőt, amely gyümölcsöt terem, megtisztít, hogy még több gyümölcsöt teremjen” (János 15:2 NKJV). Ha időnként nem metszik meg, a szőlő lehetséges szüretének csak töredékét fogja teremni. A szőlőskerteknek csak egy céljuk van: hogy szőlőt teremjenek. Minden energia, amit másra fordítanak, pazarlás. A metszést végzőnek négy dolgot kell észben tartania: eltávolítani, ami elhalt vagy haldoklik; biztosítani, hogy a napfény eljusson a gyümölcshozó vesszőkhöz; növelni a szőlő méretét és minőségét; az új hajtásokat fejlődésre biztatni. Krisztus, hogy helyet készítsen neked ahhoz a bővölködéshez, melyre megváltott, le fogja vágni az életedből mindazt, ami értékes időt és energiát szív el abból, ami igazán fontos számára. Hogy ezt elvégezze, még azt is hajlandó kockáztatni, hogy félreérted módszereit. Az életedre vonatkozó célja megköveteli, hogy levágja a rossz szokásokat és viselkedésformákat, a rossz kapcsolatokat, a kevésbé értékes célokat és bármit, ami eltérítene igazi elhívásodtól. Imádkozol azért, hogy Isten áldása legyen az életeden? Kéred, hogy gyümölcsözőbb lehess az Ő szolgálatában? Akkor készülj fel a nyesésekre! Isten a metszéssel válaszol az ilyen imákra. Néha az ördögöt hibáztatjuk, vagy más embereket, ha veszteségek érnek minket az életben. Nem! Isten az, aki megmetsz. Ma, ha Isten épp nyeseget: 1) figyelj oda erre, ne hagyd, hogy veszendőbe menjen a felkészülés időszaka; 2) kérdezd meg Istent, hogy a nagyobb gyümölcsözőség érdekében lettél-e megmetszve, vagy valamilyen bűnöd miatt lettél megfenyítve – mert ez nagy különbség. Ha egy bűnről van szó, bánd meg, és térj vissza a jó útra, amilyen gyorsan csak lehet; 3) ha a metszésre jól reagálsz, azzal elindulsz a terméketlenségtől az áldások felé.



Hat versen belül Jézus tízszer használja a „maradni” igét (János 15:4-7,9-10). Miért? Mert ez nem természetes dolog! Jézus tudta, hogy az elkövetkező években tanítványai arra kapnak elhívást, hogy annyi gyümölcsöt teremjenek, ami az egész világot betölti. De nem lehet ilyen jellegű hatást gyakorolni a világra anélkül, hogy először el ne érd azt az egy dolgot, amit hajlamos vagy elhanyagolni, vagy hagyni, hogy az élet más dolgai elnyomják – azt hogy Vele legyél, és többet nyerj Belőle! Nap mint nap adódnak olyan dolgok, melyek visszatartanak attól, hogy minőségi időt tölts az Úrral. Az pedig, hogy hosszabb időt tölts el várakozva Isten jelenlétében – annyi erőfeszítést igényel, mint az országgyűlésnek egy új törvény meghozása. Nos, három lehetőséged van. Egyik: értéktelen életet élsz. „Ha valaki nem marad énbennem, kivetik, mint a lemetszett vesszőt, és elszárad…” (János 15:6 NKJV). Az elszáradt szó azt jelenti: értéktelen. Ne pazarold az életed értéktelen dolgokra! Másik: elfogadod Isten fenyítését. „Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik megedződtek általa” (Zsidók 12:11). Mit keres Isten? Gyümölcsöt – és bármit megtesz azért, hogy találjon. Mindannyiunknak megvan a maga története a „metszésekről”. Isten fenyítése általában egy bűn miatti problémával indul, egy olyan viselkedéssel vagy hozzáállással, amivel eddig még nem szembesültél. A fenyítés pedig akkor ér véget, amikor a probléma megszűnik. A fenyítésnek nem kell örökké tartania – ez egyedül rajtunk áll! Csak addig kell átélnünk a fájdalmat, amíg a bűnhöz ragaszkodunk. Harmadik: közel maradsz Istenhez. Ha minden nap belőle szerzed lelki táplálékodat, ha hagyod, hogy a Rajta átáramló erő rajtad is átáramoljon, semmi sem tarthat vissza attól, hogy elérd azt a bővölködő életet, melyet Jézus megígért.





Hadd lássák meg benned Istent!

„Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten” (Zakariás 8:23)

Zakariás próféta írja: „Nagy népek és erős nemzetek jönnek Jeruzsálembe, hogy a Seregek Urához folyamodjanak… és ezt mondták: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” (Zakariás 8:22-23). Vonzza az embereket, ha látják Istent munkálkodni az életedben. Ez történt egy Nicolas Herman nevű szakáccsal is. Elégedetlen volt az életével és folyton azon aggódott, vajon van-e üdvössége vagy nincs. Aztán egy napon, egy fa tanulmányozása közben villámcsapásként hatolt elméjébe a Zsoltárok 1:3 igazsága: a lelki növekedés titka, hogy Istenbe gyökerezzünk. Ezért elhatározta, hogy életét arra a kísérletre szánja, amit így nevezett: „a lélek szokásos, csendes, titkos beszélgetése Istennel.” Manapság Lőrinc testvérként ismerjük őt, talán hallottál már róla vagy írásairól. Bár életét a szürkeségben élte egy kolostor konyhájában dolgozva, mégis a világ minden tájáról sóvárognak az emberek arra, hogy olyan kapcsolatba legyenek Istennel, mint ő volt. Barátai azt mondták róla: „mindenhol megtalálta Istent… cipőjavítás közben éppúgy, mint amikor közösséggel imádkozott.” Halála után összeállítottak egy könyvet a leveleiből és beszélgetéseiből Isten jelenlétének gyakorlata címmel. Az utóbbi négy évszázadban ez az egyik legszélesebb körben olvasott könyv. Jézus azt mondta: „ha felemeltetem a földről, magamhoz vonzok mindeneket” (János 12:32). Minél jobban ráhangolódsz Isten jelenlétére az életedben, az emberek annál jobban fognak vonzódni hozzá. Hadd lássák meg benned mások Istent!




Ne beszélj csúnyán!

„Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” Lukács 6:45

Amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj" Lukács 6:45,

Amikor csúnyán beszélünk, az Isten Igéjének igazságát bizonyítja: „A nyelvet azonban az emberek közül senki sem tudja megszelídíteni, fékezhetetlenül gonosz az, telve halálos méreggel. Ezzel áldjuk az Urat és Atyát, és ezzel átkozzuk az Isten hasonlatosságára teremtett embereket.” (Jakab 3:8–9). A közönséges szóhasználat nem illik Isten megváltott gyermekéhez. Akkor mégis miért beszélünk csúnyán? Először is: nincs megfelelő szókincsünk, hogy kifejezzük magunkat, és úgy érezzük, káromkodnunk kell ahhoz, hogy szavainknak hatása legyen. Másodszor: a közönséges szavakkal akarjuk kiengedni magunkból egy adott helyzet miatti feszültségünket, keserűségünket. Akárhogy is, kifejlesztettünk magunknak egy istentelen módszert arra, hogy kifejezzük nemtetszésünket, és vissza kell fognunk magunkat, hogy ne használjuk. Jézus azt mondta: „A jó ember szíve jó kincséből hozza elő a jót, és a gonosz ember a gonoszból hozza elő a gonoszt. Mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj.” (Lukács 6:45). Ha elismered, hogy a közönségesség ott van a szívedben, az segít elutasítani azt a felfogást, hogy egy csúnya szó „csak úgy kicsúszott a szádon”. Valójában a szívedből jött! Ha hajlamos vagy a közönségességre, tölts több időt Istennel, és kérd, hogy tisztítsa meg a szívedet és a szádat! A szavak olyan gondolatok, melyeknek hangot adunk. Ezért kérd Istent, segítsen önfegyelmet gyakorolni, és elvetni minden profán gondolatot, és segítsen helyettük olyan szavakat használni, melyek életet hoznak számodra és mások számára is (ld. 2Korinthus 10:5). Jakab azt írta, „Ugyanabból a szájból jön ki az áldás és az átok. Testvéreim, nem kellene ennek így lennie.” (Jakab 3:10)

komment
süti beállítások módosítása