„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13)
Hitetlen házastárssal élni egyszerre kihívás és lehetőség. Kihívás azért, mert a hívők és a nem hívők másként látják a világot. Lehetőség, mert Isten felhasználhat téged arra, hogy csökkentse a szakadékot, és megnyerje házastársadat Krisztusnak. De ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, két elkötelezést kell tenned. Először: kötelezd el magad arra, hogy a másik üdvösségét tartod a célodnak; másodszor kötelezd el magad arra, hogy növekedni fogsz azáltal, hogy vele élsz, és szereted őt. Ha elkötelezted magad, készen állsz arra, hogy megfogadd a következő gyakorlatias és hasznos tanácsot:
Ne felejtsd el, hogy a nem hívőnek vannak bizonyos lelki korlátai. „…ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre” (2Korinthus 5:17). Csak akkor válhat új teremtéssé, ha Krisztusban van. A régi csak akkor fog elmúlni! Amíg az újat el nem nyeri, a régi uralkodik. „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az” (János 3:6). Gondolj arra, hogy a nem hívőnek veleszületett lelki rendellenessége van, amit nem tud leküzdeni, míg újjá nem születik. „…a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni. Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt” (Róma 8:7-8). Ha nem szereti Isten Igéjét, az imádságot és a gyülekezetet úgy, mint te, ez azért van, mert őt a test uralja, ezért nem is képes szeretni. Tehát csak ésszerű elvárásaid legyenek! Emlékszel, milyen voltál Kr.e. (Krisztus előtt)? Légy türelmes, szeretetteljes, kedves, amíg Isten elvégzi munkáját benne!
„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13)
Ne lepődj meg, ha ellenállásba ütközöl! Egy asszony így panaszkodott a lelkipásztorának: „Azt hiszem a férjem jobban szeretett, mielőtt keresztyén lettem, és elkezdtem gyülekezetbe járni”. A lelkész emlékeztette őt, hogy a szellemi harc a keresztyén élet része, és mivel a hívők és nem hívők ellentétes oldalon állnak, ezen nem kell megdöbbennie. Jézus így fektette le a választóvonalat: „Aki nincs velem, ellenem van…” (Máté 12:30). Ezek kemény szavak! A semlegesség elve nem megoldás erre a konfliktusra. Vagy az egyik oldalon állunk, vagy a másikon. Jézus azt mondta: „Ha e világból valók volnátok, a világ szeretné a magáét, de mivel nem e világból valók vagytok, hanem én választottalak ki titeket a világból, azért gyűlöl titeket a világ… Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak… mindezt az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki elküldött engem” (János 15:19-21). Ne kezeld ezt az ellentétet személyes ügyként! Ez nem rólad szól, hanem Krisztus nevéről. Nem te vagy a célpont, hanem Krisztus, és Ő meg tud birkózni a támadással!
Azt mondod: „De mit tehetnék, amikor kritizál és félreért?” Próbálj meg kívülálló maradni a személyes támadásban, így továbbra is szeretni tudod a másik embert, és olyan helyzetben maradsz, amelyben meg tudod őt nyerni Jézusnak. „Áldjátok azokat, akik üldöznek titeket… Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért… éljetek minden emberrel békességben! Ne álljatok bosszút önmagatokért… Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval!” (Róma 12:14-21) Próbáld ki – ez Krisztus győzelmi haditerve!
„…ha egy asszonynak hitetlen férje van…” (1Korinthus 7:13)
Fogadd el a házastársadat olyannak, amilyen! Ne szabj feltételeket a szeretetednek – Isten is feltétel nélkül szeret téged! „Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk… akkor, mikor ellenségei voltunk, megbékéltetett minket az Isten önmagával Fia halála által…” (Róma 5:8-10). Elvárások nélkül szeresd őt! Ez azt jelenti, hogy először is fogadd el kritizálás nélkül! „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek” (Máté 7:1-2). A bírálgatás mindig holtvágányra tereli a lelki dolgokat. Ehelyett keress benne olyan tulajdonságokat, melyeket dicsérhetsz, és így nyílt légkört teremtesz. Másodszor: fogadd el őt hasonlítgatás nélkül! „Bárcsak olyan lennél, mint Tom. Ő és Lucie minden vasárnap együtt mennek gyülekezetbe, és nagyszerű a házasságuk.” Olyan, mintha egy almát hasonlítanál egy narancshoz! Azt fogja kihallani belőle, hogy ő nem olyan jó férj, mint Tom, ettől aztán elkezdi majd gyűlölni Tomot, a gyülekezetet, és bármi mást, amihez hasonlítgatod. Fogadd el őt olyannak, amilyen! Harmadszor fogadd el őt anélkül, hogy változtatni akarnál rajta! Az emberek rossz néven veszik, ha változásra kényszerítik őket, de gyakran maguktól megváltoznak, ha érzik, hogy igazán elfogadják őket olyannak, amilyenek. Az emberek megváltoztatása a Szentlélek munkája, nem a tiéd. „…megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében” (János 16:8 Károli). Először engedd, hogy Isten Lelke téged változtasson meg! Társunk viselkedése általában a mi viselkedésünkre adott válasz. Ha te magad megváltozol, a társad a megváltozott személyiségedre fog reagálni, így nagy valószínűséggel ő maga is önszántából változni fog. Kövesd Isten példáját! Ő először elfogad, aztán megbékéltet, végül: megváltoztat. „…éppen annak rendelt idejében… halt meg Krisztus az istentelenekért” (Róma 5:6). Ez nálad is működött!
A bölcs feleség Istenre hallgat. Ha tudsz bizonyos dolgokat Istenről és az Ő Igéjéről, amit a házastársad nem tud, akkor nehéz ellenállni annak, hogy „demonstráld a tudásodat”. De épp ez a művészet az, amit Isten tökélyre akar fejleszteni benned. Íme két bibliai alapelv, amely segíteni fog, hogy férjedet közelebb vezesd – és ne kényszerítsd! – Istenhez. Első az engedelmesség alapelve. „Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket” (1Péter 3:1). Alárendelni magunkat mások igényeinek, nehezére esik büszkeségünknek, főleg akkor, ha tudjuk, hogy a Szentírás szerint igazunk van. Azonban az az igény, hogy igazad legyen, szabotálni fogja házastársad üdvözülésére vonatkozó reményeidet. Az Ige szava: „ugyanígy” az 1Péter 2:21-25-re utal, ahol arról olvashatunk, hogy Jézus engedelmesen alávetette magát az igazságtalanságnak azért, hogy megmentsen minket. Az engedelmesség krisztusi jellemvonás. Ugyanakkor a legjobb módszer arra, hogy ne legyél Isten útjában, amikor házastársadon akar dolgozni. Második a hallgatás alapelve: „… feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket”. A házasságod védelme és a férjed megmentése érdekében Isten felment téged az alól, hogy az Ő szócsövének szerepét játszd. Bármennyire kikívánkozik is belőled, ne „prédikálj”! Beleértve ebbe azt is, hogy Bibliákat, lelki tartalmú könyveket és CD-ket hagysz szerte a lakásban olyan helyeken, ahol férjed nem tudja nem észrevenni őket. Ha így teszel, akkor egész biztosan bezárul előtted. „De másként hogyan juttathatnám el hozzá az üzenetet?” – kérdezed. A módszer: „…feleségük magaviselete… a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt” (1Péter 3:1-4). Próbáld ki Isten módszerével!
„…ha egy testvérnek hitetlen felesége van…” (1Korinthus 7:12)
A bölcs férj Istenre hallgat: „…ti férfiak is, megértően éljetek együtt feleségetekkel, mint a gyengébb féllel, adjátok meg nekik a tiszteletet mint örököstársaitoknak is az élet kegyelmében, hogy a ti imádkozásotok ne ütközzék akadályba” (1Péter 3:7). Ebben az igeversben a megértésre vonatkozó eredeti görög szó magában foglalja a kutatást, kérdezősködést, nyomozást, melyek mind aktív cselekvést kifejező igék. Férjként meg kell próbálnod megérteni feleségedet. Ez azt jelenti, hogy kerülnöd kell három dolgot: a passzivitást, a beképzeltséget és a nyomásgyakorlást. Semmi sem nyitja meg úgy a szívünket, mint ha érezzük, hogy valaki, akit nagyra értékelünk, szeret és megért minket. Ez olyan megerősítés, amely feleséged számára sokkal értékesebb, mint a szavak. Egy nem hívő feleség számára a megértő férj Isten legértékesebb eszköze. Ezért, ha problémák adódnak, ne reagáld túl őket! Maradj nyugodt, és kezeld nagylelkűen a dolgokat! Használd a józan eszedet (ld. 2Timóteus 1:7), hogy felismerd a viselkedése mögött megbúvó szükségeit és indokait. Kérdezd meg magadtól: „Lehet, hogy azért neheztel a gyülekezetre, mert a keresztyén barátaimat és a gyülekezeti dolgokat elé helyezem a sorban?” Tedd elsőrendű fontosságúvá, hogy felismerd, és betöltsd szükségeit. „Adjátok meg nekik a tiszteletet!” (1Péter 3:7). Ha úgy érzi, hogy biztosra veszed, vagy elhanyagolod őt, akkor szavaid süket füleknek fognak szólni. Szeresd, és hallgatni fog rád. Az ő szükségeit helyezd a magadéi elé, rendszeresen tudasd vele, hogy milyen értékes számodra, emlékezz nőies sebezhetőségére, és bánj vele gyengéden! Bízz meg Isten útmutatásában, és kövesd azt hűségesen és türelmesen, „…hogy imádkozásod ne ütközzék akadályba” (1Péter 3:7 NAS)! Ha elhanyagolod őt, hiába imádkozol. Egyszerűen csak tedd meg a te részed, imádkozz hittel, és hagyd, hogy Isten elvégezze azt, ami az ő része!
„Kegyelem néktek és békesség Istentől…” (1Korinthus 1:3)
Pál apostol több levele is ezzel a mondattal kezdődik: „Kegyelem néktek és békesség Istentől…” Azért fogalmaz így, mert nem tapasztalhatod meg Isten békéjét, amíg nem tudod, hogyan fogadd el kegyelmét, és hogyan járj a kegyelemben. Három dolog van, amit meg kell értened a kegyelemmel kapcsolatban: a) nem lehet kiérdemelni; b) a kegyelem az, hogy Isten megteszi érted, amit te nem tudsz megtenni magadért; c) nem tudod átélni addig, amíg fel nem adod a küszködést, hogy mindennel a magad erejéből próbálkozol. A Biblia azt mondja: „Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmét adja” (Jakab 4:6). Azok az alázatosak, akik elismerik, hogy Isten segítsége nélkül képtelenek bármilyen sikert is elérni, a kevélyek azonban igyekeznek mindig maguknak tulajdonítani az érdemet. Szeretik azt gondolni, hogy saját képességeiknek köszönhetik, hogy elértek valamit, ezért nehezükre esik Isten kegyelmét kérni, és még nehezebb számukra el is fogadni azt. Péter azt írja: „… növekedjetek a kegyelemben…” (2Péter 3:18). Úgy tanulunk meg bízni Istenben – hogy bízunk benne. Úgy tudunk növekedni a kegyelemben, ha „szaván fogjuk” Istent, ha számítunk szerető gondviselésére minden nap, és közbelépésére, amikor a helyzet nehéz vagy egyenesen lehetetlen számunkra. Nincs olyan nap, amikor ne lenne szükségünk Isten kegyelmére. Ha hajlandó vagy elismerni ezt, és hittel el is fogadod, akkor kifogyhatatlan forrására lelsz. „Mi pedig valamennyien az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre” (János 1:16).
Hogyan imádkozzunk?
„Tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek… Máté 6:8
Jézus azt mondta: „Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” (Máté 6:7–8). Amikor az emberek azt mondják: „nem tudom, hogyan imádkozzak”, általában azt értik rajta, hogy nem tudják, hogyan imádkozzanak úgy, mint mi. Nem tudják, hogyan használják a „keresztyén zsargont”. Jézus azt mondta, nem kell aggódnunk amiatt, hogy a „megfelelő szavakat” mondjuk, „mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle.” Isten sokkal inkább a szívünkre figyel, mint a szavainkra. Nem kell zavarban lenned amiatt, hogyan fejezed ki magad, Isten nem osztályozza a fogalmazásunkat. Az imádság olyan, mint a lélegzetvétel. A légzéshez nem kell tudatos odafigyelés, ez ösztönösen működik, kifejezve, hogy minden pillanatban szükségünk van oxigénre. Isten azt szeretné, ha vele is ilyen kapcsolatban lennénk. Azt akarja, hogy ő legyen a levegő, amit belélegzünk, ő legyen az a közeg, melyben élünk. Edwin Keith mondta: „Az imádságban kilélegezzük az emberi lelket, és belélegezzük a Szentlelket.” Az imádság által folyamatos kapcsolatunk lehet Istennel. Jézus azt mondta: „imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked” (Máté 6:6). Az imádság nem a lelkiéletünk szintjének nyilvános demonstrálása, hanem beszélgetés valakivel, akit szeretünk és emiatt a szeretet miatt kettesben akarunk lenni vele, ahol senki és semmi meg nem zavarhat. Az imádság bensőséges beszélgetés közted és Atyád között.
"Itt vagyok, engem küldj!"
„Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj!” (Ézsaiás 6:8)
Ézsaiás azt írja: „Majd az Úr szavát hallottam, amint ezt kérdezi: Kit küldjek el, ki lesz a követünk? Én ezt mondtam: Itt vagyok, engem küldj! Ő így felelt: „Menj…” (Ézsaiás 6:8-9). A megelőző igeversekben Ézsaiás mindenféle kifogást sorol fel Istennek, hogy miért nem alkalmas a feladatra. De Isten országában az elhívás mindig többet számít, mint a bizonyítványok! A lakmuszteszt nem a tapasztalat vagy a szakértelem, hanem z elérhetőség és a taníthatóság. Ha kész vagy indulni, amikor Istentől zöld utat kapsz, ő eljuttat elérhetetlen helyekre és véghez visz lehetetlennek tűnő dolgokat. Volt valami közös Ábrahámban, Izsákban, Jákóbban Józsefben, Eszterben, Mózesben, Sámuelben, Dávidban és Ézsaiásban. Mind azt mondják: „Itt vagyok.” Nem ironikus, hogy mennyi időt és energiát fordítunk arra, hogy rájöjjünk, hogyan jussunk el oda, ahová Isten küldeni akar? Pedig egyszerűen csak ennyit kellene mondanunk: „Itt vagyok!” Isten dolga az, hogy eljuttasson oda, ahol látni akar, a mi dolgunk az, hogy elérhetők legyünk. Az ügyeletes orvoshoz, a szolgálatban lévő rendőrhöz vagy tűzoltóhoz hasonlóan, Isten tőlünk is azt várja, hogy készek legyünk válaszolni a hívásra. Ez néha egyszerű késztetés arra, hogy szeretettel forduljunk felebarátunk felé. Máskor az elhívás arra szól, hogy költözzünk a világ másik végébe. De mindig ezzel a kis kétszavas, elérhetőségünket jelző imádsággal kezdődik: „Itt vagyok.” Ezt mondta Mózes is az égő csipkebokorbál. Ezt mondta Káléb, amikor végre az ígéret földjére léphetett. És ma tőled is ezt várja Isten
Krisztus illata
„Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illatahalálra, azoknak az élet illata életre” (2Korinthus 2:15–16). Ha a római hadsereg győzött egy csatában, diadalmenetet tartottak, ahol legyőzött ellenségeiket láncra verve vonultatták végig az utcákon. Az ünnepléshez hozzátartozott, hogy tömjént füstölögtettek el a város számos pontján elhelyezett oltárokon. Így azok is, akik nem látták a diadalmenetet, tudták, hogy a sereg győzött, mert érezték a tömjén illatát. Az illat a győzelem jelképe volt – és ebben van egy tanulság számodra is. Krisztus követőjeként arra kaptunk elhívást, hogy Krisztus jó illatát terjesszük (ld. 2Korinthus 2:14). Felejtsd el Estée Laudert és a Chanel No. 5-öt – életednek úgy át kell itatódnia Isten jelenlétével, hogy körülötted mindenki érezze azt! Végtére is, te meggyőző bizonyítéka vagy annak, hogy Jézus él, és virul gyermekeiben. A régi katedrálisok gyönyörű üvegablakai Krisztus életének fontos eseményeit jelenítik meg. Bár helyes nagyra értékelni ezt a művészetet, Istennek nincs szüksége ólomablakokra, hogy elmondja történetét. Ő újjászületett, őrá hangolódott keresztyéneket használ erre. Észrevetted már valaha, hogy minél régebb óta él együtt egy házaspár, annál inkább kezdenek hasonlóan beszélni és viselkedni? Ugyanez igaz ránk is: minél több időt töltünk Jézussal, minél többet beszélünk vele, elmélkedünk szavain és melegedünk jelenlétében, annál inkább rá fognak kérdezni az emberek: „Mi ez az illat?”
„…aki szeret, az Istentől született…” (1János 4:7)
Nemrégiben a floridai Fort Lauerdale-ben egy tizenkét éves fiú felakasztotta magát. Miért? Mert másnap lett volna az első napja egy új iskolában, ő pedig túlsúlyos volt, és rettegett attól, hogy a többi gyerek csúfolni fogja. Kevés dolog van, ami a szégyennél fájdalmasabb lenne. A kedvesség egyik legnagyszerűbb megnyilvánulása, ha szeretettel és elfogadással elvesszük mások hamis szégyenérzetét. Amikor a tanítványok találkoztak egy emberrel, aki születésétől fogva vak volt, ezt kérdezték Jézustól: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (János 9:2). Nem az érdekelte őket, hogy ennek az embernek segítségre lenne szüksége, az sem aggasztotta őket, hogy ez a férfi az egész életét sötétségben élte le. Nem, a fogyatékosságát kezdték megvitatni – méghozzá éppen az érintett előtt! Sokkal egyszerűbb megbélyegezni az embereket, mint szeretni őket. Azért aggatunk címkéket a dolgokra, mert azt hisszük, tudjuk, mi van belül, ugyanezért címkézzük fel az embereket is. Vitatkozunk a homoszexualitásról ahelyett, hogy megbarátkoznánk egy meleggel; elítéljük a válást, ahelyett, hogy segítenénk az áldozatain; megvitatjuk az abortusz kérdését, ahelyett, hogy támogatnánk egy árvaházat; panaszkodunk a szociális szolgáltatásokra ahelyett, hogy segítenénk a szegényeket. Jézus ezt a vak embert nem a sors áldozatának tekintette, úgy látta őt, mint egy megtörténésre váró lehetőséget. Azt mondta a tanítványoknak: „…Kerestek valakit, akit hibáztathattok… nézzétek inkább azt, hogy Isten mire képes!” (János 9:3 TM) Ha nem szereted az embereket, nem szereted Istent; sőt, igazából nem is ismered őt! Így kell imádkoznod: „Uram, emlékeztess ma arra, hogy a legnagyobb ajándék, amit másoknak adhatok, a Te szereteted”. Ha ezt komolyan veszed, és így imádkozol, az emberek megnyílnak Isten segítségére és gyógyítására.
