Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Ne engedd magad eltéríteni a célodtól!-Szeretnél boldogulni? Légy alázatos!-Tedd le a csokit, vedd fel a Bibliát

2019. március 22. 10:42 - Andre Lowoa




Ne engedd magad eltéríteni a célodtól!



"Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne csapjátok magatokat." (Jakab 1:22)

Az, hogy ezt az évtizedet Isten dicsőségére éld, meg fogja követelni prioritásaid, időbeosztásod, kapcsolataid és minden egyéb más megváltoztatását is. Ez néha azt fogja jelenteni, hogy a nehéz utat választod a könnyű helyett.

Steve Adams - gyermekpásztorunk a Saddleback Gyülekezetben - szerint, amikor haladunk előre abba az irányba, melyet Isten mond meg a számunkra, akkor "A cselekvés erős koncentrációt, izom-összehúzódást igényel, de az ellenség zavart kelt." Más szavakkal élve, nem mondhatjuk csak azt, hogy hiszünk Isten tervében vagy hogy szükséges megtennünk pár lépést. Isten azt kéri tőlünk, hogy tényleges lépéseket tegyünk előrehaladásunk érdekében.

Az ellenség azonban- jegyzi meg Steve - beront a "zavarkeltéseivel", amelyek arra készültek, hogy eltérítsenek bennünket Isten tervétől. Ahhoz az emberhez válunk hasonlóvá, akiről Jakab írja a Bibliában, hogy belenéz a tükörbe, ám amikor elmegy, nyomban el is felejti, hogyan nézett ki. Az olyan elterelő dolgok, mint a rossz hozzáállás, a kifogások, a halogatás és az elfoglaltság tesznek minket az igének pusztán 'hallgatóivá', holott Isten arra hív minket, hogy annak 'cselekvői' legyünk.

Minden lépésünkkel, amit az előttünk álló céltudatos évtizedben teszünk, választással nézünk szembe. Be fogjuk-e tölteni Isten tervét vagy meghátrálunk és egy olyan életet élünk, amely kényelmes és önközpontú? A saját céljainkat, kényelmünket és élvezeteinket követve fogunk-e élni vagy életünk hátralévő részében Isten királyságáért élünk, tudva, hogy Ő örök jutalmat ígért nekünk?





Szeretnél boldogulni? Légy alázatos!


"Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket." (Jakab 4:10)

Ha meg szeretnéd szüntetni a konfliktusokat az életedben, ha szeretnél jól kijönni másokkal, akkor meg kell tanulnod bocsánatot kérni Istentől és azoktól, akiket megbántottál. Jakab 4:8-ban ezt olvassuk: "Tisztítsátok meg a kezeteket, ...és szenteljétek meg a szíveteket". A kezünk a viselkedésünket szimbolizálja, a szívünk pedig a hozzáállásunkat.

Pál alapvetően ezt írja: Tisztítsd meg a cselekedeteidet! Bánd meg az önzőségedet. Igenis nagy ügy, mikor a társad érzései sérülnek. Vedd komolyan. Ha valaki azt mondja, megbántottad, akkor így is volt! Talán számodra nem olyan nagy ügy, de neki igen. Bocsánatot kell kérned.

Gondolj arra az emberre, aki a legtöbb konfliktust okozza az életedben. Szeretnéd elkezdeni megoldani a konfliktusod azzal az emberrel? Hajlandó vagy bocsánatot kérni a te saradért? Lehet, hogy 95%-ban az ő hibája, de a te felelősséged felelni azért az 5%-ért és Istenre hagyni a többit.

Mennyire lenne megalázó számodra azt mondani: "Tudom, hogy különbözünk egymástól és tudom, hogy nem mindig voltam figyelmes. Sokszor többet gondoltam magamra, mint a te szükségleteidre." Ez nemcsak alázatos dolog lenne, hanem Isten kegyelme nélkül lehetetlen is. Az egyetlen módja a változásnak, ha alázatos leszel és az egyetlen módja, hogy alázatossá válj, a bocsánatkérés.

Az első lépés a legnehezebb, de egyben a legfontosabb is. Igen, megalázó, de Isten áldását adja az alázatosságra. Talán a héten írnod kellene egy levelet, vagy fel kéne hívnod valakit. Tedd meg az első lépést!

Isten nem akarja, hogy a padlón ragadj. A Jakab 4:10-ben írja: "Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és ő felmagasztal titeket". A tisztelethez az út az alázaton keresztül vezet. Régen azt gondoltam, ha azt akarom, hogy a feleségem és a gyerekeim tiszteljenek, akkor nem szabad bevallanom, ha hibáztam. Úgy véltem, ha a gyerekeim azt látják, hogy tévedtem, nem fognak tisztelni többé. Nem volt nagy meglepetés, amikor rájöttem, hogy ők már rég tudják, hogy én nem vagyok tökéletes. Rájöttem, hogy úgy érem el, hogy a családom tiszteljen, ha bevallom a tévedéseimet. Ha azt akarod, hogy tiszteljen a férjed vagy a feleséged és az Úr, akkor meg kell aláznod magad.

Hogy megállítsd a csatát, meg kell adnod magad Istennek, bölcsebbé kell lenned a Sátán ellen, közelebb kell kerülnöd Istenhez és hajlandónak kell lenned bocsánatot kérni.

Beszéljetek róla:
Gondolj a legutóbbi alkalomra, mikor elfogadtad valaki alázatos bocsánatkérését. Milyen hatással volt az egymással és az Úrral való kapcsolatotokra?
Van valaki, akitől bocsánatot kell kérned még ma? Van valaki, akinek meg kell bocsátanod még ma?
Elhiszed, hogy Isten helyre tud állítani egy kapcsolatot, amit te már rég feladtál? Mit gondolsz, mit szeretne, mit tegyél, hogy ez megtörténhessen?






Tedd le a csokit, vedd fel a Bibliát


"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róm 15,4)

Lehangolt vagy? Kell valami, ami feldob?

Tedd le a csokitortát! Ne tarts sajnálkozás napot! Helyette nyisd ki a Bibliát!

Írás-szünetre van szükséged.

Isten azért adta a Bibliát, hogy bátorítson minket. Gondolhatunk a Bibliára úgy is, mint hangulatjavító eszközre.

"Mert amit korábban megírtak, a mi tanításunkra írták meg, hogy az Írásokból türelmet és vigasztalást merítve reménykedjünk." (Róm 15,4)

Az Írásban minden a mi bátorításunkra íródott. Nagy szó - de igaz! Még Isten kemény szavai is azért vannak a Bibliában, hogy életünket a helyes irányba terelje.

Ezért szükséges minden egyes nap időt tölteni kettesben Istennel. Akár napi áhitat, akár napi csendesség vagy személyes töltekezés, szükséges egyedül lenni Istennel, olvasni szavait, beszélgetni Vele.

A Zsoltárok 119,114-ben olvassuk: "Csendes visszavonulásom helye vagy; várok szavadra, hogy megújítson." (MSG fordítás)

Ha elbátortalanodtál és reményed vesztetted, egy dolgot elmondhatok rólad, bár még sosem találkoztam veled: Nem töltesz időt Isten igéjével. Ha megtennéd, nem lennél kedvetlen. Minél többet olvasod Isten szavát, mikor lehangolt vagy, annál jobban felemel téged.

Tehát legközelebb, ha kedvetlennek érzed magad, hazaérve ne a tévét kapcsold be. Helyette nyisd ki a Bibliát és olvass bele. Kovács doktor helyett hallgasd meg mit mond Lukács doktor.

Isten szavának van ereje, hogy megváltoztassa az életed. Isten ereje van benne. Más nem képes erre. A Biblia kínálja az "igazi szert" - az igaz bátorítást.

Beszéljetek róla

* Mihez fordulsz, mikor elkedvetlenedsz? Igazán bátorítást és reményt nyújtanak azok a dolgok?
* Bármit beilleszthetünk napirendünkbe, ha az igazán fontos számunkra. Szorítottál időt napirendedben a "csendes visszavonulásra", hogy Isten megújítson?

komment
süti beállítások módosítása