Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Elmélkedő gondolatok a mai napra

2020. március 16. 06:02 - Andre Lowoa

A keresztény aszkézis egyik legfőbb feladata, hogy életünket és testünket elég értékessé tegye ahhoz, hogy áldozatban Istennek ajánlhassuk. Aszkézisünk célja nem az, hogy megundorodjunk a rossznak vélt élettől. Azt sem akarja, hogy meggyűlöljük önmagunkat. Az olyan aszkézis, amely minden élvezetet durvának és utálatosnak tüntet föl, s amely a test minden cselekedetét elvetendőnek tartja, eltorzítja a természetet, amelyet Isten jónak alkotott, s amelyet még a bűn sem tudott egészen elrontani. (…) Az aszkézis által tehát birtokba kell vennünk önmagunkat ahhoz, hogy odaadhassuk Istennek. (…) Isten egyetlen áldozatot fogad el: tiszta szeretetünket.

Thomas Merton

 


A szeretet ösvénye tövissel és bogánccsal van szegélyezve, de ez a tövises út mégis drága nekünk, mert Jézus azon velünk tart és megengedi, hogy karjára támaszkodjunk. (Spurgeon)

 

 


 Aki nem eszik és azért hal éhen, éppúgy öngyilkosságot követ el, mint az, aki golyót röpít a fejébe. Aki Krisztust elutasítja, éppúgy elkárhozik, mint az, aki testestől-lelkestől az ördögnek szolgál.


Akkor is legyünk óvatosak, ha mások életében látunk megrázkódtatásokat, mert lehetséges, hogy azt is Isten munkálja, éppen a javukra.

 


Amikor nem tudom abbahagyni a sírást, kinyitom a Bibliát és mondom:
Jézusom, Téged akarlak hallgatni.
Szükségem van a Te szavadra.
A Te szavad Jézusom gyógyír az én sebeimre.


Az a jó, amit Isten tesz, magától jön létre, az ember szinte észre sem veszi. Inkább együttérzőnek kell lennünk, mint cselekvőnek.

Páli Szent Vince


Az életem leckék sorozata, melyekre szükségem van, és ezek tökéletes sorrendben érkeznek.

 


„Félelemmel töltsétek el jövevénységetek idejét.” (1Pt 1,17)

Amikor föléd magasodik egy hatalmas sziklaszirt, vagy mikor gépen szállsz fölébe a tájnak, s odalent oly parányi minden, akkor tudod meg igazán, hogy minden mélységnél és minden magasságnál nagyobb az Isten. A csendes lépések szent csodálatával közeledj hozzá naponként, tiszteld őt, mint életed Urát és alkotódat, mert eljön majd a nap, mikor minden sziklaszirtnél magasabbra tornyosulnak előtted mulasztásaid, vétkeid. S ha valóban megismerted őt, előtte megállva megláthatod majd szeretetének mélységeit.
(Szarka István)

 

 


Ha értelmünk kifáradt az igazság kutatásában, jól esik megpihennünk a hit karjaiban.

Blaise Pascal

 

 


Ha használjuk a menny kapujának kulcsát, az imádságot, minden kinyílik előttünk, amire lelki életünknek szüksége van.

 

„Hát nem drága fiam-e Efraim, és nem kedves gyermekem-e? Valahányszor megfenyegetem, mégis mindig törődöm vele. A bensőm remeg érte, irgalmaznom kell neki – így szól az Úr.” (Jer 31,20)

Isten nemcsak ószövetségi népével bánt így, hanem gyakran velünk is így bánik: megfenyít, de nem azért, mert el akar pusztítani, hanem mert féltő atyai szeretetében bensejében is remeg értünk, ha azt látja, hogy mi vesztünkbe rohanunk. Ha a pillanatnyilag kegyetlennek tűnő fenyítés elérte célját, nem tud nem irgalmazni, hiszen kedves gyermekeiként tekint ránk.
(Véghelyi Antal)

 


Isten nem azt kívánja tőled, hogy érzéseidet vizsgáld, hanem hogy bízzál az Ő szavában. (Conkey)


Meg kell tudnunk különböztetni az igazi bűnbánatot, a jóra törekvés igazi vágyát, ami mindig szelíd, békés és bizalommal teli, a hamis bűnbánattól, a zűrzavart és elkeseredést okozó, bénító önmarcangolástól.

Részlet a "Keresd a békét, és járj a nyomában!" (P. Jacques Philippe) című könyvből.


Megesik gyakran, hogy a legtisztább lelkek szenvednek a legtöbb kísértéstől, sokszor sötétben járnak; akkor azt hiszik, hogy elveszítették fehérségüket, és hogy azok a tövisek, melyek körülveszik, széttépik koronájukat. Dehogy is, a tövisekkel körülvett liliomok mindig védve vannak; bennük telik kedve Jézusnak: „Boldog ember, aki a kísértést kiállja!”

Kis Szent Teréz


Nem csak bizonyos ételektől és italoktól való tartózkodás által lehet böjtölni:

1. Tartózkodj a dühtől és gyűlölettől.
Adj családodnak egy külön adag szeretetet minden nap.

2. Tartózkodj mások megítélésétől.
Mielőtt ítélsz, emlékezz arra, hogyan tekint Jézus a mi hibáinkra.

3. Tartózkodj a csüggedéstől.
Tarts ki Jézus ígérete mellett, hogy az Ő terve tökéletes a te életedre.

4. Tartózkodj a panaszkodástól.
Amikor panaszkodni készülsz, csukd be a szemed és idézzed fel azokat a pillanatokat, amikor Jézus örömet adott szívedbe.

5. Tartózkodj a megbántástól és keserűségtől.
Azon legyél, hogy megbocsáss mindazoknak, akik megbántottak valamivel.

6. Tartózkodj attól, hogy sok pénzt költsél.
Próbáld kiadásaidat 10 százalékkal csökkenteni, és add oda a megtakarítást a szegényeknek.


Vajon a böjtölés jelent -e valamit emberségünk szempontjából? Akár sikerül a kitűzött cél, a lemondás, akár nem, vannak veszedelmei a böjtnek, de a hatása mindig pozitív az ember számára, aki a böjtölés következtében egyre jobban megismeri önmagát. Egyre inkább megtapasztalja, hogy mit mondott Jézus, amikor azt mondta: „nálam nélkül semmit nem tehettek…” Mert az ember néha megtapasztalja, hogy a legelemibb önmegtagadásra sem vagyok képes Nélküle. Ugyanakkor tapasztalja az ember azt is, hogy amikor ételben, italban vagy bármi más téren próbálom magam megfogni, uralkodom. A lelkem uralkodik, nemcsak az anyagvilág fölött, hanem tanul uralkodni a test fölött. És ezzel tér nyílik az Isten világának benne. Bennem, böjtölő emberben.
A böjtölés az embert emberebbé tudja tenni: ha nem sikerül, azzal, hogy a böjt imádságba fordul át és az ember jobban megismerve önmagát növekszik az alázatban, ha meg sikerül a böjt, még inkább.
komment
süti beállítások módosítása