Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Három ok, amiért jobb, ha életünk útját másokkal együtt, közösségben járjuk-Isten kegyelme elfedi a bűntudatodat-Isten lassan alakít minket- Jézus megbízott a Bibliában - neked is ezt kellene tenned

2019. március 14. 10:00 - Andre Lowoa


Három ok, amiért jobb, ha életünk útját másokkal együtt, közösségben járjuk

„És most, amikor Jézus Krisztust elfogadtátok Uratoknak, folytassátok úgy, hogy követitek is őt."
(Kol 2:6, NTL fordítás)

header_join_christ_church - Copy.jpg

A Biblia az emberi életet gyakran úton való haladáshoz hasonlítja, mivel az élet egy utazás, és nem ülhetünk le nyugodtan, mert még nem értük el utunk célját. Az Újszövetség arra tanít, hogy járjunk bölcsességben, szeretetben, világosságban és engedelmességben. Arra is tanít, hogy úgy járjuk az életünk útján, ahogy Jézus tette. Ugyanakkor arra is tanít, hogy másokkal együtt járjunk ezen az úton. A következő három megállapítás arra hívja fel a figyelmüket, hogy miért tesszük jól, ha életünk útját másokkal együtt, közösségben járjuk.

  • Biztonságosabb. Előfordult már veled, hogy késő este egyedül kellett átmenned egy sötét sikátoron, vagy egy régi országúton kellett gyalogolnod? Ijesztő lehetett. De ha valakivel együtt tettétek meg ezt az utat, biztonságban érezted magad.
  • Bátorít. Az élet nem egy 50 méteres vágta, hanem inkább a maratoni távfutásra hasonlít! Másokkal együtt, közösségben járva ezen az úton, az erőd ki fog tartani végig, éspedig egészen a célig.
  • Bölcsebb.Útközben sokkal többet tanulhatsz másoktól, mintha csak egyedül mennél. Ha egyedül haladsz, esetleg még azt sem veszed észre, hogy eltévesztetted az irányt. De ha a barátaid ott vannak veled az úton, valamelyikük észreveszi, hogy letértél az útról, és szükséged van újra megtalálni a helyes irányt.

Néhány fontos leckét tanulhatunk meg, miközben másokkal együtt haladunk az úton. Megtanulunk alkalmazkodni egymáshoz, és együttműködni velük.

Azt is megtanuljuk, hogy hogyan szeressünk. Az 1Mózes 2:18 ezt mondja: „Nem jó az embernek egyedül lenni." (NIV fordítás). Isten gyűlöli a magányt, a közösség pedig Isten válasza a magányra. Ha másokkal együtt járunk, közösségbe kerülünk, ahol megtanulhatjuk, hogy hogyan szeressünk.

A másokkal való együtt járásunk a vendégszeretetre is megtanít minket. A Biblia azt mondja az 1Péter 4:9-ben: „Legyetek egymással vendégszeretők zúgolódás nélkül." (NIV fordítás). Te mi miatt zúgolódsz? Milyen kifogásaid vannak, amelyek miatt nem hívod el a barátaidat az otthonodba?

Talán azt mondod: „A házam piszkos!”

Hát akkor takaríts ki!

Vagy talán egy másik kifogásod az, hogy „A lakásom nem elég nagy.”

Elfér benne három ember? Jézus azt mondja: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." (Mt 18:20, NIV fordítás).

Mindenki vágyakozik arra, hogy tartozzon valahova, mert Isten kapcsolatokra teremtett minket. Amikor más keresztényekkel közösségben haladunk az úton, testvéri kapcsolatok jönnek létre, és a valahová tartozás utáni vágyunk beteljesül.

Segítő kérdések elmélkedéshez, beszélgetéshez:

  • Hogyan gazdagodott az életed azzal, hogy emberek hűségesen jártak vagy járnak veled egy úton?
  • Mik voltak a kifogásaid eddig, amikkel sikerül kikerülnöd, hogy másokat vendégül láss? Hogyan tudod ezt a hozzáállásodat megváltoztatni a jövőre nézve?
  • Milyen emberekkel tudsz együtt járni az élet útján? Kitől tudod megtanulni, hogy úgy járj az élet útján, mint Jézus?





Isten kegyelme elfedi a bűntudatodat


 „Nincs tehát több kárhoztatás azok számára, akik Jézus Krisztushoz tartoznak. (Róma 8:1, NLT fordítás, második kiadás)

A bűntudat az emberi lét része. Mivel egyikünk sem tökéletes, ezért mindannyiunkat kísért a múltban elkövetett hibák miatti bűntudat. A bűn velejárója a bűntudat.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a kegyelem iránti igényünk legalább annyira alapvető az életünkben, mint a bűntudat létezése.

Isten nem szeretné azt, hogy bűntudattal éld az életedet. Ezért küldte Isten Jézust a keresztre, hogy meghaljon az összes bűnödért.

A Biblia azt mondja, hogy „Jézus Krisztus vére miatt vagyunk szabadok, emiatt vannak a bűneink megbocsátva. Milyen nagy az Isten kegyelme, amit ilyen bőven kiáraszt ránk!” (Efezus 1:7-8a, TEV fordítás).

Ez a keresztyénség egyik legnagyobb alapigazsága: Jézus Krisztus már minden bűnödért kifizette az árat. Neked csak el kell fogadnod ezt. Mivel Jézus meghalt értünk, szabadok vagyunk mindenféle kárhoztatás, aggodalom és a halál alól. Még ha nem is létezne az örökkévalóság, már akkor is megérné Jézus követőjévé válni, hogy megszabaduljunk a bűntudat alól.

A Róma 8:1 azt mondja, hogy „Nincs tehát több kárhoztatás azok számára, akik Jézus Krisztushoz tartoznak. (NLT fordítás, második kiadás) A „nincs kárhoztatás” azt jelenti, hogy Isten nem ítél el a rossz cselekedeteid miatt, ha hittél Krisztusban, mert Jézus felvitte magával a keresztre ezt a büntetést. Istennek nem kell elítélnie téged, mert Jézust ítélte el. Nem kell kárhoztatnia téged, mert Jézus elhordozta a kárhoztatást.

Ez azt is jelenti, hogy nincs szükséged bűntudatra. Figyeld meg azonban, hogy ez nem azt jelenti, hogy miután megtértél, többet nem követsz már el bűnt. Továbbra is fogsz vétkezni, vagy hibákat elkövetni. Továbbra is el fogsz bukni és bugyután fogsz kinézni. De Jézus már kifizette az árát ezeknek a hibáknak.

Szabad vagy a bűntudat alól!

Beszéljetek róla:

  • Milyen hatással van az életedre a bűntudat?
  • Mit gondolsz, miért érzel késztetést arra, hogy bűntudatot érezz olyan dolgok miatt, amiknek a következményeiért már Jézus megfizette az árat?
  • Hogyan kellene a bűntudat alól való szabadságnak megváltoztatnia sok keresztyén ember életét?





Isten lassan alakít minket

"De csak apránként űzi el előled ezeket a népeket Istened, az ÚR. Nem semmisítheted meg mindjárt őket..." 5 Móz. 7:22

Habár Isten pillanatok alatt átformálhatna minket, mégis úgy döntött, hogy lassan teszi.

Miért telik olyan sok időbe változni és növekedni? Több oka is van:

Lassan tanulunk. Gyakran kell megismételnünk 14-15-ször egy-egy leckét, hogy igazán megértsük. A problémák ismétlődnek, és mi azt gondoljuk, "Nehogy már mégegyszer! Ezt már megtanultam!" - de Isten jobban tudja. Különböző megvilágításokra és ismétlésre van szükségünk.

Sok mindent nem tanulunk meg. Sok ember megy tanácsadóhoz személyes- vagy kapcsolati problémákkal, amelyek évek alatt alakultak ki és azt mondják, "Hozza nekem helyre. Van egy órám, hogy segítsen". Mivel a legtöbb problémánk - és minden rossz szokásunk - nem egyik napról a másikra alakulnak ki, irreális dolog azt várni, hogy csettintésre eltűnjenek.

A növekedés gyakran fájdalmas és ijesztő, de, ha azt akarod, hogy a következő 10 év legyen életed legjobb 10 éve, az, amit most teszel érte, igenis megéri.

Nincs növekedés változás nélkül; nincs változás félelem vagy veszteség nélkül; és nincs veszteség fájdalom nélkül. Még, ha a régi utaink saját érdekeink ellen is vannak, kísértve vagyunk, hogy visszatérjünk rájuk, mert, mint egy elnyűtt cipő, kényelmesek és ismerősek.

El kell engedned a régi szokásaidat, hogy megtapasztald az újat, de az, amit Isten tervezett neked, az messze több, mint, amit el tudsz képzelni. Légy kész rá, emlékezve, hogy "lassan, lépésről lépésre" Isten készíti az utat neked a növekedéshez és változáshoz.






Jézus megbízott a Bibliában - neked is ezt kellene tenned

Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik. (Mt. 5:18, EFO)


Lehet, hogy valaki mondta ezt neked: "Hiszek Jézusban, de nem hiszek a többiekben, akik a Bibliát írták." Van egy kis gond ezzel a logikával.

Jézus hitt a Bibliában - minden egyes szavában! Azt tanította, hogy a Biblia egy különleges könyv, minden könyv fölött áll.

Mt. 5:18-ban ezt mondja: Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik (Mt. 5:18, EFO).

Jézus azt mondja, hogy a Biblia az idők végezetéig létezni fog. Megvalósítja azt, amit Isten meg akar valósítani itt, ebben a világban. János 10:35-ben Jézus ezt mondja: "Tudjuk, hogy az Írás mindig igaz" (NIRV fordítás). Jézus kihírdette a Biblia igazságát. Amikor pedig Jézus a Biblia igaz mivoltáról beszél, oda kell erre figyelnünk.

Amikor Jézus a Bibliáról beszélt az embereknek, a Biblia igazságával kapcsolatos vitáikat gyakran a Biblia egyetlen mondatára, vagy egyetlen szavára alapozzák. Ő az Írás minden mondatát, minden szavát elfogadta. Ha Jézus így tett, akkor mi miért ne bíznánk benne?

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, Ő nem költészetként, vagy történelemként tekint rá. Ő úgy látja a Bibliát, mint ami életeket tud megváltoztatni. Lukács 11:28.ban ezt mondja Jézus: „Sokkal áldottabbak, akik hallják Isten beszédét, és engedelmeskednek neki!” (EFO). Jézus nem csak azt akarja, hogy olvassuk a Bibliát. Ezt szoktuk csinálni a verseskötetekkel, vagy a történelemkönyvekkel - csak elolvassuk őket. Jézus azt akarja, hogy engedelmeskedjünk a Bibliának. Ezt kell tennünk mindazzal, amit a világ Teremtője leír.

Amikor Jézus a Bibliáról beszél, úgy beszél róla, mintha az emberek és az események valóságosak lennének. Úgy beszél a prófétákról, mint akik valóságosak. Dánielről úgy beszél, mint aki valóban létezett. Jézus hitt Nóéban és mindenben, ami történt az özönvíz során. Hitt Ádámban és Évában. Jézus hitt Szodoma és Gomora tragédiájában. Hitt Jónásban, hitte, hogy egy nagy hal elfogta őt.

Jézus hitt a Biblia legvitatottabb történeteiben, különösen Nóé, Ádám és Éva, Szodoma és Gomora és Jónás történeteiben. Azok az emberek, akik azt gondolják, hogy a Biblia többnyire jó történetekből áll, amelyek nem is történtek meg valójában, általában ezt a négy történetet szokták emlegetni.

Ha Jézus elhitte, hogy Jónás létezett, akkor nekem is el kell hinnem. Nem tudom, hogy Isten hogyan teremtett olyan halat, ami el tud nyelni egy férfit, de megtette.

Megbízok a Bibliában, mert Jézus is megbízott benne.



Beszéljetek róla:

* Vannak olyan részei a Bibliának, amelyeket nehezen tudsz elfogadni? Miért?
* Mit gondolsz, mit akar Isten megvalósítani az életedben az ő Szaván keresztül?




komment
süti beállítások módosítása