Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

Boldogság.../Életünk egyensúlyáért, a harmóniáért./Hitünk.../ Keresztény életünk../Pénz.../Teremtettség...

2019. február 28. 08:14 - Andre Lowoa

Boldogság...


A mai nap imádsága:

Istenem! Segíts meg engem a Cél keresésében, hogy életem értelmet nyerjen, s megnyugvással tudjam sóhajtani Neked s szeretteimnek: boldog vagyok! Ámen


Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt,
Zsolt 119,2

Onnantól kezdve, hogy "belépünk" ebbe a világba, vágyakozunk a boldogság után. Kezdetben elégséges hozzá a mikrovilág harmóniája: az anya-apa-adta biztonság, a testvérekhez tartozás öröme, de ahogyan eszmélődünk, s rájövünk, hogy a család védő falain túl is van egy világ, tele sok-sok boldogság-ígérettel - nem tudunk közömbösek maradni. Így természetes, s jó ez mindaddig, amíg hatalmam van érzéseim és gondolataim felett, s nem a világ csábításai diktálják életem hogyanját.

Felnőtté válásunk nem képzelhető el kudarcok és kisebb nagyobb krízisek nélkül. A meg-megbillenés még nem végzetes csapás, de a tartós egyensúlyvesztés, a lelki törések és zúzúdások hosszútávon is komoly veszélyt jelentenek. A burokban vagy üvegharang alatti nevelésnek sincs sok értelme, hiszen örökké nem állhat a szülő a gyermek mellett. Megtanítani gyermekeinket a világban való helyes tájékozódásra csak akkor tudjuk, ha van biztosan mutató iránytűnk, s tudjuk, hol van az erkölcsi észak és dél, kelet és nyugat.

Ahogyan a vándor kezében életmentő a térkép, melyet olvasni is tud, ugyanúgy a hívő ember kezében is a Biblia, melynek intelmeit ha értő szívvel olvassa, nemcsak eljut a célba, de magát a barangolást - születés és halál között - is élvezni fogja. Mindeközben még ki-, s elmondhatjuk: Boldog vagyok! A boldogság nemcsak a pillanatos érzelmi csúcsokra érvényes kifejezés, boldogságot jelent (s mekkorát!) az is, hogy tudom, tudhatom hová utazom. Élvezni az utazás minden percét igazán akkor lehet, ha van kivel megosztanom mindennapi felfedezéseim élményeit, és tudom, az út végén várnak rám (és/vagy) ránk.

Teljes szívvel keresni Őt, azt jelenteni: remélni. Remélni a szépet, s a jót, s elhinni azt, hogy a rossz is jóra fordul. Minderre a garanciát a törékeny emberi lét nem adhatja, csakis az Isten. Ő az, Aki számtalan találkozást készít el életünkben, hogy ezekben felfedezzük gondviselő szeretetét, s a hálaadás naponkénti békességében megtapasztaljuk az élet boldogságát.

 

Életünk egyensúlyáért, a harmóniáért.



A mai nap imádsága:

Uram, Istenem! Kicsinyhitűségem okán sokszor jobban bízom magamban, mint Tebenned. Kérlek szabadíts meg önzésemtől, hogy szereteted erejét elfogadva és átélve biztonságban állhassak ott, ahová kegyelmed vezérelt! Ámen



Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!
1 Kor 10,12

Milyen nagy öröm, ha a kisgyermek végre meg tud állni - igaz, még csak ágyacskái rácsaiba kapaszkodva, de áll! Sokszor elesünk, mire megtanuljuk, hogy megállni, s úgy maradni nem erő, hanem egyensúly kérdése. Amikor azután képesek vagyunk "megállni a saját lábunkon is" - akkor ennek nagyon tudunk örülni, de egyben azt is felfedezzük: az idő, az a boldog gyermekkor véget ért, felnőttünk. S ha azt látjuk, hogy gyermekeink is már "maguktól megállnak" akkor egyik szemünk nagyon örül, hiszen ezt vágytuk, a másik viszont kicsit szomorú: Ilyen hamar végére értünk az életnek? Feloldani ezt az állapotot csak az áldás képes.

Szilárd talajon állni magától értődő, de az élet soha nem statikus, hanem dinamikus: folyamatosan változó környezetünk - ilyen az Élet tengere - naponta ezt tanítja nekünk. Bármilyen ügyesünk is vagyunk, a nagy viharokat érdemes biztonságban, a kikötőben átvészelni. Aki edzett "hullámlovas", az jól tudja: "deszkán maradni" nagyszerű érzés, de ez csak rövid ideig tart, a hullám ereje egyszer elül... Aludni, dolgozni sem lehet a deszkán! Ma mégis sokan így próbálnak "sikergazdagon" élni, viharos "lehetőségeken" és mások életén szörfölve...

Pál figyelmeztet. Szavait meghallani érdemes, hiszen nemcsak kellemetlenséget, sok-sok bajt, de tragédiát is kerülhetünk, ha ezt az apostoli bölcsességet a szívünkbe zárjuk. Egyensúlyérzéket veszíteni - mégha oly magasba is repített az élet tengerének hulláma - végzetessé válhat, hiszen azért a Víz az Úr... Az egyensúlyt mindig a hitünk adja, mert tudjuk, mert megtapasztaltuk: megállni a Gondviselés Kegyelme.

Változó világunkban csak egy az állandó - az Isten szeretetén kívül -, hogy minden változik... Bizony még a hívő ember is elesik, ugyanúgy mint a nem hívő. (Ha valaki ezt mégis tagadná, akkor hite nagyon vigyázzbanállós, szánalomkeltően fonák...) A keresztény ember sem különb, csak más, s ez gyakran különlegessé teszi. Elesik, és ő is jól megüti magát... ugyanúgy neki is fáj az "élet", mint mindenki másnak, de nagyon gyorsan talpra áll, s hálát ad Istenének, hogy felsegítette... Ilyenkor elidőzünk tenyerében, lelkünk "Isten szívén megpihen" (Ev.É. K. 266-os éneke) s a győzelemért, ami az Övé, boldogan hálát zengedezünk.

 

Hitünk...


A mai nap imádsága:

Uram!Add nekem a Te ismeretednek fényét, hogy mindig tudjam a helyes irányt! Ámen



Jaj nektek, törvénytudók, mert magatokhoz vettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni."
Lk 11,52

Teremtőnket megismerni nem kiváltság, hanem isten-adta lehetőség... Ahogyan az elvetett mag a földben szunnyad, mígnem előcsalogatja a JóIsten napmelege, hasonlóan mi is az anyagvilágban alszunk mindaddig, amíg meg nem érezzük az Isten szeretet-melegét. Hogy megpattan-e lelkünk maghéja, hogy elindulunk-e fölfelé, a Fény irányába, az attól is függ, milyen földben, azaz milyen környezetben élünk. Egy bizonyos: az Istennél minden lehetséges, még az is, ami az ember számára lehetetlen: vagyis, hogy eljussunk Őhozzá. A Fény meglátásához a megismerés, a tapasztalás lépcsői vezetnek. Jól jön ilyenkor a támogató korlát, esetleg az utitárs vagy vezető. Emberi metódus a feljutáshoz nincs, az Istent nem lehet "módszerrel" becserkészni... hiszen nem mi találjuk meg Őt, hanem Ő vezet el minket Önmagához.

Amikor Jézus az írástudókat kárhoztatja, akkor nemcsak a zsidó hamisan-kegyesekre, hanem minden vallásos, kegyeskedő-törvényeskedőre gondol - így a maiakra is: Azokra, akik méterszámra könyveket írnak az Istenről, dogmákat faricskálnak vagy dogmatikus látást hirdetnek. Az ilyen emberek osztályrésze a "Jaj!", mert elveszn(t)ek létük fontoskodásában, azt hiszik, hogy náluk van az ismeret kulcsa, látást hidetnek - valójában azonban vakok. Világtalanok - mondja a magyar -, hiszen számukra az Isten világa nem folyamatosan megtapasztalható változásokkalteli valóság, hanem statikus ismeret - vigyázzbanállós, merev meggyőződés. Sok ilyen ember ácsorog az Isten megismerésének vándorútján, okoznak is torlódást egy-egy etikai útkereszteződésben "bölcs" magyarázataikkal, hogy ti. hogyan kell látni Azt, Aki láthatatlan.

Pedig a látást nem kell magyarázni, mert aki lát, az tudja mit jelent a látás, csak, aki sötétségben magányosan bolyong, az hiszi el a tanítás pálcáját felé nyújtó másik világtalanról, hogy ő vezető. Nincs is addig baj, amíg nem esnek gödörbe! Ha belegondolunk abba, hogy hány dogma, s vallásoskodó félremagyarázás keserítette meg az emberek életét csak az elmúlt kétezer esztendőben, akkor joggal elszomorodhatnánk... Az eszelős egyházhűségre buzdítás lehet hogy sikerrel megtart az egyháztagságban, de hogy nem visz közelebb az Isten megismeréséhez, az bizonyos! A földi hierarchikus - kis-, vagy nagyegyházi, az teljesen mindegy - adminisztráció soha nem azonos a mennyeivel. Ez jóhír egyben, de az ítéletet is jelenti mindazoknak, akik nem látják a önzésük fájától az erdőt... Az Isten Fénye márpedig ott van a fa túloldalán! Talán körbe kellene tapogatnunk személyiségünk vastag fatörzsét, hogy ne csak a puha, mohás északi felét simogassuk, hanem megérezzük egyszer az istenes, a Fény felé néző déli/napfényes részét is...




Keresztény életünk..


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy megtaláljam életem normalitását Tebenned, s mindenben a Te szereteted legyen mértékadó norma számomra! Ámen



Aki azt mondja, hogy őbenne van, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt.
1 Jn 2,6

Keresztény élet... Ez alatt azt értjük "krisztuskövető", hiszen az eredeti görög szó "krisztianoj" ezt jelenti. A 'Hrisztosz', azaz Krisztus pedig a héber Messiás szó görög megfelelője, mely fogalom azt jelenti: hatalommal - Isten hatalmával -felkent... Aki tehát keresztény, Krisztuskövető, annak életében meg kellene hogy nyilvánuljon az Isten hatalma/ereje... János szerint, aki azt mondja, hogy Őbenne - azaz Krisztusban - van, annak úgy is kell élnie, ahogyan Krisztus URunk élt. Nem kell bizonygatni, hogy ez azért nem egyszerűen óriási kihívás, hanem gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás! Ki az, aki tud olyan önfeláldozóan élni, mint Jézus URunk, aki képes olyan csodákat véghezvinni, mint Ő?

Sokan éppen ezért a krisztuskövetést felcserélik a Krisztus-imádással. Önmagában ezzel még semmi gond nincs, sőt, hatalmas erő származik a rendszeres imádkozásból, meditációból, a Mester viszont nem álmélkodásra, csodálkozásra hívta el övéit, hanem arra, hogy kövessék őt, azaz éljenek úgy, ahogyan Ő élt. A teológusok ezt az állapotot jó régen úgy fogalmazták meg: "coram Deo", azaz Isten előtt. Ez egy őszinte, maszk-nélküli állapot. Isten előtt ugyanis nincs helye semmiféle színjátszásnak... aki mégis megjátssza magát, az eljátssza élete legnagyobb lehetőségét, hogy léte/sorsa értelmét megtalálja a nagy egész, isteni teremtettségben!

Isten előtt lenni nem azt jelenti, hogy ha akarom, akkor előtte vagyok, s ha akarom, akkor nem. Egész életem, minden percem és pillanatom, Őelőtte történik, cselekedeteim homokszemei az én sors-órámban, de Őelőtte peregnek le, s nincs egyetlen mozdulatom se, mely ne az Ő tudtával történne. Isten azonban nem "control freak", aki mindig mindenről tudni akar, hanem Isten a Szeretet Istene, aki szabadágban megélt szeretetre hívja meg az embert!

A szeretet szabadságának van egy alapvető normalitása - ez (lenne!) a keresztény élet. Amikor bizalomban, elrejtettségben, harmóniában él férj és feleség, s növekednek a gyermekek. Amikor nem muszájból, közösségi elvárásból fakad a vasárnapi istentiszteleten való részvétel, hanem a családi együttlét ünnepes, felszabadító, lélekemelő része az az "egyórácska". Persze ha a pap prédikációja nem tartalmaz - s itt hadd legyek magunkhoz kritikus(!) -, se tanítást, sem nem gyönyörködtet és meg sem indít, akkor nehéz a híveknek keretet találni hitük ünnepes, egyházközösségi megélésére...

Az ember joggal fél az extremitásoktól - nem csoda, hiszen az maga a kiszámíthatatlanság -, s alapvető igénye van a normalitásra, mert az a kiszámíthatóságot, s ezzel a biztonságot szolgálja. Eladdig, amíg nem éli valaki az isteni normalitást - S hogy ez mi, azt a 'világ fiai' is nagyon jól tudják, hiszen ez után sóvárognak ők is (lásd Római levél!) -, nem sok értelme van előhozakodni a se Krisztus-hittel, sem pedig keresztény alapigazságokkal. Csak amikor szavainkat már hitelesítette az életünk, akkor lenne szabad építően 'mesélnünk" arról, hogy Isten mit is álmodott bele az életünkbe...

 

Pénz...


A mai nap imádsága:

URam! Adj annyit, hogy mindig jókedvvel áldani tudjalak, s ne adj olyan sokat, hogy szívem elforduljon Tőled, s ajkam megszűnjön áldani Nevedet! Adj annyit, hogy másoknak is adni tudjak, s ne engedd, hogy hűtlen legyek a kevésen! Ámen
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.
1 Tim 6,10
Amióta az ember feltalálta a pénzt, azóta csak gond van vele. Nagyon régen még a pénz aranyból vagy ezüstből volt, mert ezekből a fémekből kevés volt, aranyból különösen is. Érdemes megjegyezni, hogy színaranyból ma is kevés van a világon: mintegy 170ezer tonna. Ez soknak tűnik, valójában egy alig 20m x 20 m-es kockába rakva elférne egy családi ház nagyobb udvarán. Régen a pénznek volt ún. aranyfedezete is, ami mára megszűnt, s többek között ez is az oka, hogy ilyen gyorsan inflálódik a pénzünk.
Sok közmondásunk, szófordulatunk van a pénzzel kapcsolatban - mindenki tudna néhányat mondani -, hiszen a pénz átszövi mindennapi életünket. Érdekes módon, régen nem azt mondták, hogy pénzkereső, hanem kenyérkereső... Ez utóbbi sokkal szebb, s rávilágít az emberi munka céljára: hogy ti. legyen kenyerünk, hiszen, akinek kenyere van, annak élete van. Krisztus URunk nem arra tanít, hogy mindennapi pénzünket kérjük el a Mennyei Atyánktól, hanem a mindennapi kenyeret, azaz az erőt, a lehetőséget, hogy munkával megszolgálhassuk az életet.
Sajnos mára a spekuláció a munka rangjára emelkedett, azért tart itt a világunk, ahol. Modern világunkban az országok leigázása elsősorban nem katonai erővel történik - persze ha másképpen nem megy, akkor azzal is -, hanem gazdasági szankciókkal. Nem katonákat küldenek népekre, nemzetekre, hanem ún. hitelpénzt...
Ha valaki alaposan olvassa az Újszövetséget,akkor kiderül számára, hogy Jézus URunk soha nem beszélt a pénz, a gazdagság ellen. De számos helyen kinyilvánítja, hogy aki a pénzbe, a gazdagságba veti bizalmát - a JóIsten helyett -, az bizony nagyon balga! A gazdagság, a pénz azt a hamis ígéretet adja, hogy megold minden problémát, s így boldoggá tesz. Pedig pontosan az ellenkezője igaz! A sok pénz boldogtalanná tesz, mert állandóan attól retteg a gazdag, hogy elveszítheti gazdagságát. Sokan azt hiszik, hogy a pénz a kulcs a boldogsághoz... ez azonban nem igaz! A boldogság kulcsa az értelmes élet, annak megszervezése pedig nem pénzkérdés, hanem emberség kérdése...
Emberségünk mindig hitünkből fakad, embertelenségünk pedig a hitetlenségből. Régen ezt így mondták: istentelen. Aki hiszi az isteni szeretet erejét, az megéli, hogy a tartalmas élet egyedül abból fakad, ha igyekezünk istenképűen élni. Ha ettől a hitünktől eltévelyedünk, akkor sok fájdalmat okozunk, nemcsak másoknak, elsősorban önmagunknak.

 

Teremtettség...


A mai nap imádsága:

URam! Érthetetlen szereteteddel ölelj át naponta, hogy tudjak szeretni! Ámen


Tiéd a nappal, az éjjel is tiéd,
te tetted helyükre a csillagokat s a napot.
Zsolt 74,16

A világegyetem (latinosan univerzum ) csillagászati fogalom, minden létező összességét jelenti. Jelenlegi ismereteink szerint a világegyetem kora mintegy 14 milliárd(!) év, s becslések szerint a benne található 300-800 milliárd(!) galaxis mindegyikében legalább 300-400 milliárd csillag található. Az úgynevezett multiverzum-elméletek szerint - több különálló világegyetem is létezhet -, de eleddig egyik keletkezést leíró feltevés sem igazolódott, melyek közül a legfontosabbak: a szupergravitáció-elmélet, a szuperhúr elmélet, és a leginkább elfogadott ún. membránelmélet. Tény viszont, hogy mindaz, amit eddig sikerült kikutatni az embernek a Világegyetemről, az jószándékú kerekítéssel is - vallják az ismeretelmélettel foglalkozó tudósok -, maxiumum a lehetséges ismeretek egy százaléka(!), az összes jelenlegi kérdéseink az ismeretlennel kapcsolatban további négy százalékot tesznek ki, de a maradék 95%-ban azt sem tudjuk, hogy nem tudjuk...

A világmindenség tehát felfoghatatlanul óriási, mondhatni "istenien" nagy! Jóllehet ilyen elképzelhetetlenül nagy, mégis elképzelhetetlenül kicsi részekből áll, melyeket még csak most kutatják fizikusaink. Az átlagember makrokozmosz és mikrokozmosz határán létezve/élve néhány évtizedig itt a Földön, szinte alig érthet meg valamit mindezekből, amiben teljességre juthat, az az őszinte rácsodálkozása. Az elmúlt néhány ezer év alatt ez a csodálat semmit nem változott, hiszen a zsoltáríró is ugyanígy véges kicsinységével ütközik, ahogyan a ma tudományos-technikai embere! A Teremtő Isten, aki Egy, Akinek világot fenntartó erejére mítoszok és történetek sokasága keletkezett az emberi civilizáció fejlődése során a különböző kultúrákban, nyilvánvalóan egyik sem képes magába foglalni az Istent magát, csak bizonyságot tesz arról, hogy Ő Isten, a mindennek az URa.

S mit kezdhetünk mi a felismeréssel, hogy Isten az Isten? Elég sokat! Aki felismeri az Isten végtelenségét, az megbékél a maga végességével. Az nem kergeti sehova sem vezető vágyait, s nem ringatja magát a (legalább)félig megistenülés hamis ígéretébe. Aki el tudja fogadni törékeny életének Istenre-utaltságát, az felfedezi létében a maga egyszeri s megismételhetetlen sorsát, s elkezd (végre!) élni. Az élet pedig nem más, mint belefonódni az Isten csillagokat, éjt és nappalt is kormányzó szeretet-akaratába, melynek embervilágban is megmutatkozó törvényeibe ha belesimulhatunk, akkor végre bölcsen számlálva napjainkat, hálatelt szívvel "boldogulhatunk" az Isten felé...