Anyagiak és lelkiek...


A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy néha-néha tudjak úgy elmélkedni Rólad úgy, hogy nem szorítanak be emberi gondolat-korlátok! Ámen

Ekkor kötélből korbácsot csinált, és kiűzte őket, valamint az ökröket és a juhokat is a templomból. A pénzváltók pénzét pedig kiszórta, az asztalokat felborította, és a galambárusoknak ezt mondta: "Vigyétek ezeket innen: ne tegyétek az én Atyám házát kalmárkodás házává!"
Jn 2,15-16
Amerikában - ha hihetünk az alternatív hírforrásoknak -, a 2012-es esztendőben a Jehova Tanúi Egyház minden nagyobb királyság-termében adományozó terminálokat állítanak fel... "Milyen praktikus!" - gondolhatnánk, s nem kell bajlódni a kézpénzzel sem. Azt már kevesen tudják, hogy az Amerikában használatos ún. credit card, azaz hitelkártya azért hitel-kártya, mert akkor is lehet fizetni vele, ha nincs rajta fedezet. Magyarul: akinek hitel-kártyája van, s még valamilyen okból azt nem tiltották le, az akkor bizonyos összeghatárig - s ez igen komoly is lehet -, az adott bank minden számlát kiegyenlít - ráadásul azonnal! Nahát, mily nagyszerű! Akkor ez azt jelenti, hogy akkor is adományozhatok, ha nincs is pénzem! Így igaz. Még meg sem dolgoztam érte, de már elköltöttem... Nem ördögi ez? De(!) bizony az, minden hitel-felvételben - az apróbetűs részében - ott található az ördög. Mert: "Az ördög a részletekben rejtőzik!" - tartja a szólás, s milyen igaz is ez...
A zsidó-keresztény egyháztörténelmet egyébként meg lehetne írni a pénz, a hatalom történelmeként is, ahogyan a "világi" történelemírás is tulajdonképpen ezt teszi, csak néha-néha bevillantja a demokrácia ígéretét. Persze aki nemcsak néz, de lát is, tudja, a pénzvilág sosem volt és sosem lesz "demokratikus"...
Egyház és pénz... "örök a téma", s az volt már Jézus korában is! Pedig az istentisztelet nem kalmárkodási alkalom. (Kalmár ugye az, aki kereskedik, s vele lehet - sőt a keleti kultúrkörben ez elvárás is - egyezkedni.) A kiengesztelés-, megelégítés-teológia (teológia = teosz-logosz = Istenről szóló tanítás, beszéd) azoknál az embertársainknál talál gyors elfogadásra, akik Istent emberi módon, mindenható embernek képzelik el, aki sír és nevet, aki örül és olykor megbánja, amit tett... Isten azonban annyira más (totaliter aliter), hogy Ő egy egészen más létezés, filozófiai értelemben véve egy egészen más ontológiai kategória, érthetőbben: Isten egy egészen más világ vagy ahogyan ma mondják, Ő egy egészen más "dimenzió"...
Az Ő világában az áldozat, a kultusz, s az a fajta "istentisztelet", hogy a bárányok, bikák vérét ontják és tetemüket kultikusan elégetik az (égő)áldozati oltáron - gyaníthatóan - nem sokat "nyom a latban"... Próféták ajkán/tolla hegyén ugyanis többször megformálódik a mondat az Ószövetségben: "Irgalmasságot kívánok tőletek, nem véresáldozatokat!" (Ennek függvényében aztán igen komoly teológiai kihívás értelmezni a saul-páli megigazulásteológiát!) Jézus a korbáccsal azonban igen egyértelművé teszi: Az "imádság házában", a templomban nincs helye a pénzváltásnak - ami ugye "banki ügylet" profit-orientált szolgáltatás volt már akkoriban is... Pedig milyen szép emberi gondolat ez: "Isten is megkapja a részét... no, meg én is!" A szolgáltatás és a szolgálat azonban két alapjaiban más kategória!!!
Az fájdalmas korbácsütések üzenete többszörösen is egyértelmű (kellene, hogy legyen!): Istennel nem lehet egyezkedni, kereskedni, kupeckodni, kalmárkodni... Isten ugyanis nem szolgáltató, Akinek ki-, meg-fizethető "ára" van, hanem Világteremtő Erő, Akinek szolgálatában tudatosan állni - kiváltság. Amikor Jézus megtisztítja a templomot, s azt kiáltja: "Vigyétek ezeket innen!" -, akkor azt teszi egyértelművé, hogy az emberi okoskodásoknak, metódusoknak, dogmáknak és kiengesztelő ceremóniáknak semmi érvényessége nincs az Isten közelében. Ezért ezektől meg kell tisztítania magát minden hívő embernek... Ez olykor fájdalmas, s talán jobban is fáj, mint a korbácsütés - de megéri. Isten fel-, s megszabadító szeretet-tisztaságának megtapasztalása ugyanis értelmet az életnek, hiszen a végső kérdések megválaszolásának irányába segít minket napról-napra...

 

Életvezetés...


A mai nap imádsága:

Uram! Adj nekem bölcsességet, hogy akaratod szerint élhessek, amíg élhetek! Ámen


Az igaz és törvényes cselekvést többre becsüli az ÚR, mint az áldozatot.
Péld 21,3

Ősi áldozat szavunkből kihallatszik: az áldozat az áldással kapcsolatos. Régi magyarázata a vallástörténészeknek, hogy az istenbefolyásolás kultikus eszköze az áldozat, ami nem más mint az "Uramisten! Adok neked, hogy adj!"-elv gyakorlati alkalmazása. Istent azonban nem lehet áldozatokkal befolyásolni, rábírni olyasmire, ami teremtett rendjévével alapjaiban ellenkezik. "Isten látta, hogy amit teremtett, az íme igen jó." - akkor meg miért változtatna rajta? Azért hogy kijavítsa? Nem ember az Isten, hogy barkácsoljon(!) - aminek Ő alapot vetett, az alapként áll az idők végezetéig, amit bezárt, az be van zárva (Noé bárkája!), s amit eltervezett, azt véghez is viszi.

Áldozat szavunknak manapság már semmi köze az áldomáshoz, mely eredetileg a jó fogadásának az ünnepélyes-szertartásos megpecsételését jelentette. Ma az áldozat szó hallatán a kiszolgáltatottságra, az értelmetlen pusztulásra asszociálunk. Ha Jézus Krisztus keresztáldozatát az ószövetségi felfogásban értékeljük, akkor teljesen helyes a megállapítás, hogy Jézus visszamenőleg, az ember bűneinek (meg)büntetésként halt meg a kereszten. Ez azonban egy olyan brutális Isten-képet közvetít, amivel a ma embere nem tud mit kezdeni. Milyen Isten az, aki elégtételt követel, s a legdrágábbat, egyszülött fiát áldozza fel, hogy kiengesztelődjék isteni haragjából, azaz megnyugodjék... Nyilvánvalóan tarthatatlan álláspont ez! Az ószövetségi elképzelés - ideértve Saul-Pálét is - teljességgel meghaladott. Míg a váltság-áldozat visszamenőleg rendezi a dolgokat, az áldás/áldomás előre. Az egyik a múlté, a másik a jövőjé...

Ezért mondja az ÚR: az igaz törvényes cselekvés több, mint az áldozat. Ha a törvény szerint cselekszel, akkor nagyrészt előre megoldod életed problémáit, ha helyesen cselkeszel, akkor nem kell utólag magyaráznod az élet-bizonyítványodat... Aki nem veszi komolyan az Isten életet védő törvényeit, az szívesen mutat be - utólag(!) - engesztelő áldozatot, melyben kéri a bocsánatot, de Isten nem a lelketlen-papagájos bocsánatkérést akarja hallani - melyet sokszor megszokásból imádkozunk -, hanem a törvényes cselekvést akarja látni az életünkben...

 

Elhívásért.


A mai nap imádsága:

Urunk, Istenünk! Teremtett világod csodáit láttasd meg velünk, hogy meghalljuk hívásodat, s életünkben szétáradhasson szereteted szentsége! Ámen



Mert nézzétek csak a ti elhivatásotokat, testvéreim, nem sokan vannak köztetek, akik emberi megítélés szerint bölcsek, hatalmasok vagy előkelők. Sőt azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében bolondok, hogy megszégyenítse a bölcseket, és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket: és azokat választotta ki Isten, akik a világ szemében nem előkelők, sőt lenézettek, és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket, és hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.
1 Móz 22,9

Minden embert követi/kísérti a múltja, nincs ez másképpen a keresztény ember életében sem. A múltba merengeni biztos "jelen-tudat" nélkül veszélyes dolog. Ha visszatekintünk, akkor azt azért tesszük, hogy okuljunk belőle. A tanítást - amihez néha pofonok is társulnak - azonban csak akkor tudjuk elfogadni és megérteni, ha tudjuk, hogy az az Istentől jött és a javunkat szolgálta. Ha nem látjuk múltunkban a gondviselést, akkor a visszatekintgetésből csak perlekedés és önsajnálat kerekedik. S hogy hányan merengenek a múlton - Isten nélkül - azt mutatja a depressziósok nagy száma is. A legjobb antidepresszáns gyógyszer tehát maga az Isten, csak az Istenhiten sokan a hitet körülvevő emberi szimbólumokban, képekben való reménykedést vélik látni, s ezt pedig kategórikusan elutasítják. Az Isten azonban nem egyenlő a szimbólumokkal, hanem azok mögött ill. felett áll.

A visszatekintés jó alkalmat ad arra, hogy Isten mukáját meglássuk életünkben, s hálát adjunk érte. Ilyenkor látjuk meg, igaz, csak "tükör által homályosan" elhívásunk értelmét is, ami a világ szemében logikátlannak és ezért értelmetlennek is tűnhet, de számunkra a lélek belső bizonyosságát erősíti, s békességet teremt.

Az életben sok magát bölcsnek tartó, okos(kodó), megmondó emberrel találkozhatunk, akik magabiztos véleményükkel sok embert elbizonytalanítanak, nemcsak a mindennapok igazságait illetően, de az Istennel kapcsolatban is. Aki azonban meghajol az Isten előtt, annak élete életszentséggel telik meg, mert nem csapást, hanem Isten előrelátását látja élete történéseiben. Idővel mindenki, aki "valaminek" hiszi magát, semmivé válik, hiszen "Minden test olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű és virága lehull..." Minden megkopik az életben. Az erő, a bölcsesség, a hit, de még a reménység is, egyedül a megélt szeretet marad meg, mert ez az egyetlen amin nem fog az idő, a rozsda és a moly.

A fontos dolgokat Isten a kicsinységben rejtette el. Ha górcső alá tesszük az apró világ dolgait, akkor nagy csodákat láthatunk meg, s rádöbbenhetünk, hogy a mikrovilág nélkül nem létezne a makrovilág sem. Istennek úgy volt tetszésére, hogy igazságait nem a nagyoknak, hanem a kicsiknek jelenti ki. A kicsi lélek ugyanis attól válik naggyá, hogy tudja, nem ő a Fény, ő csak tükrözheti azt.




Isten hívása...

URam! Add, hogy meglássam hivogató szereteted jeleit mindenhol, s akaratodat megértve aszerint is éljek! Ámen



Tekintsetek föl a magasba, és nézzétek: ki teremtette az ott levőket?
Ézs 40,26a

Csak a mi galaxisunkban (Tejútrendszerünk) mintegy 300 milliárd Nap (csillag) tündököl. Ugyanakkor - jelen tudásunk szerint - a számunkra észlelhető univerzumban - ez mintegy 13,8 milliárd fényévnyi távolságot jelent - galaxisokból is van mintegy 300-800 milliárd (!)... Asztrofizikusok azonban komolyan vitatkoznak azon, hogy univerzumból is több van, illetve az az egy, amit most vizsgál(hat)unk, az is nagy valószínűséggel akár 70-80 milliárd fényévnyi nagysággal bír... Hmm... (Az idői távlatok érzékeltetésére: Egy átlagos csillag aktív "életkora" mintegy 10 milliárd év. A mi Napunk ennek a felénél jár...)

Ha valaki jól belegondol ezekbe szinte felfoghatatlan nagyságokba, materiális mennyiségekbe, idői távlatokba... bizony teljesen normális a reakciója, hogy elbizonytalanodik, és felteszi a kérdést: Akkor mégsem Isten teremtette a világmindenséget? Egy híres német csillagásznő - ő felfedezte fel a látható univerzum legöregebb csillagjait - , egy asztali beszélgetésben feltett kérdésre: "Ön, amikor feltekint a csodálatos égboltra, egyszer sem gondolkodott el azon, hogy hol van benne a JóIsten?"... Ő szerényen csak annyit válaszolt: "Tudja, a világegyetem olyan iszonyatosan nagy és emberi elmével szinte fel sem fogható, hogy bőven van hely benne még a JóIstennek is!"

Azt, hogy mekkora a Világegyetem, gyaníthatóan sosem tudjuk meg, mert nem élünk örökké. Azt azonban sejthetjük, hogy az a REND, ami alapján összeállt, ami szerint működik, azt a JóIsten rendelte el. Mivel emberek vagyunk, emberi sémák szerint gondolkodunk, ezért nehéz nekünk elképzelni - talán nem is tudjuk -, hogy Isten személy ugyan, de NEM EMBER! A Szentírás is emberi tulajdonságokkal ruházza fel az Örökkévalót (Isten szomorú, Isten örül, Isten haragszik) - jóllehet Isten nem ember, hanem ISTEN. Amikor azt mondjuk, ez vagy az isteni (tulajdonság), akkor tulajdonképpen nem is tudjuk, mit mondunk, hiszen Istent soha senki nem látta...

És mégis... Mert Istent meglátni nem csak a látók kiváltsága: Isten Lélek, ezért "lélekben és igazságban" Ő "meglátható". Ehhez azonban lelkivé kell válni! Manapság nagy divatja van a "spiritualitás"nak. Jó dolog, ha valaki érzékeny a lelki dolgokra, még jobb, ha tisztában is van spirituális élményeinek mozgatórugóival, de ez egy egyéni, önmagát, s viszonyát a világhoz jobban megismerni akaró törekvés. Ez viszonylag jól, s többnyire a közösségtől függetlenül működik. A spiritualitásban nincsenek etikai elvárások, legfeljebb ajánlások: "Ezt vagy azt ne tedd, mert ez ártani fog önmagadnak!". A vallás azonban eleve a közösség érdekét képviseli. Egy jól működő "istenes" közösségben az egyén és a közösség céljai fedik egymást, mert az egyén "jósága" áldozatvállalása erősíti a közösséget, ami pedig védelmet nyújt az egyénnek. (Így pl. a gyenge közösségeket mindig erős 'egyéniségek' irányítják - lásd: szekták!)

Korunk rohanó emberének egyik komoly problémája, hogy előre sem néz nagyon - legfeljebb az orráig (lásd: környezetszennyezés!) -, de fölfelé pedig alig-alig. Saját maga alkotta terminus-láncai a földhöz bilincselik... Pedig jó dolog rátekinteni az ÚRIsten mennyei "névjegykártyájára", mert kiolvasható belőle egy, s más! Például az is, hogy az Élet folyamatosan változik, benne mi is, de Isten teremtettségen keresztül magához hívogató szeretete változatlan...

 

Törvény...


A mai nap imádsága:

URam! Köszönöm, hogy szívembe írtad a szereteted törvényét! Ámen


Megszabadultunk a törvénytől, úgyhogy az új életben a Lélek szerint szolgálunk, nem pedig az Írás betűje szerint, mint a régiben. Mit mondjunk tehát? A törvény bűn? Szó sincs róla! Viszont a bűnt nem ismerném, ha nem ismertem volna meg a törvény által, és a kívánságot sem ismerném, ha a törvény nem mondaná: "Ne kívánd!"
Róm 7,6b-7

"Saul-Pál, mint (volt) rabbi nehezen tud szabadulni a "törvénytől"... gyülekezetekkel folytatott levelezéseinek egyik ismertetőjele, hogy magyarázza a 'megigazulás' útját. Mindenki szereti az igazságot, mármint a magáét! Az igazság keresése életünk legnagyobb feladata, de ha fel is ismerünk alapvető igazságokat emberi kapcsolatainkban, a véges embernek a végtelen Istennel való viszonyában nem lehet "igazsága". (Ha mégis, akkor ez azt jelentené, hogy a JóIsten valamit rosszul csinált.) De a törvény nemcsak a Tórában van leírva - amiket Mózes a Sion hegyénél (Kr.e 12. században) kapott Jáhvétól. Kőbe vésték azt Kr.e. a 18 században is - lásd Hamurappi törvényoszlopát.

Az írott törvények - beleértve a mai hatályosakat is - évezredek óta szabályozzák az emberek életét, de ezek mellett vannak "íratlan törvényeink" is. Azt szoktuk erre mondani, hogy "szokásjog", ami ugyan nincs leírva sehol, de mégis alkalmazzuk, mert emberi kapcsolataink alapjait képezik. Ez a fajta " jogi meggyozodés" elsősorban a szívben gyökerezik - ugyanis ott mindenki érzi, hogy mi a jó, s mi a helyes... Mindenki tudja, hogy mi az, ami "jó erkölcsbe ütköző" - ez egyébként a Polgári Törvénykönyv szerint megtámadhatósági alap -, ezért bosszankodunk, amikor szemünkbe vigyorogva mondják a nyakkendős tolvajok: "Ez így jog-szerű!" S, ha jog mellettük is áll, az igazság - amit mindenki érez -, s azzal együtt az ÚRIsten soha...

Ahhoz tehát, hogy Istenhez forduljunk, nem kell "bújni a Bibliát"... Lehet, sőt olykor kell is, de a megtérésnek nem ez az alapfeltétele. Ezért olyan szánalmas, amikor azzal érvelnek önjelölt térítők: "De hát meg van írva a Bibliában!" Aki nem veszi észre, hogy az Isten mindent beleírt a szívünkbe is, az hamar eltévedhet a bibliai szövegek között - lásd keresztény felekezetek, külön hitvallással rendelkező gyülekezetet irdatlan nagy számát!

Pál jól látja, hogy nem az Írás betűje, hanem a Lélek szerint kell szolgálnunk, élnünk. Abban viszont nincs igaza, hogy a törvény nélkül ne tudnánk, hogy "Ne kívánd a másét!" az ütközik az általános jóval. Ha egy férjet arra kell "törvényi úton" rá-idomítani, hogy ne tegyen szexuális ajánlatot barátja feleségének, hogy reflexből ne lopja el azt, amiért más megdolgozott, hogy ne hazudozzon össze-vissza - mégha a médiából ezt is tanulta -, akkor az ilyen ember nemcsak erkölcsi nulla, de potenciálisan hulla is... mert saját maga munkálja evilági poklát, s túlvilági kárhozatát...
Szerző: Andre Lowoa  2019.02.10. 06:27