A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatos az élet, s oly keveset értünk még belőle. Add, hogy felfedezzünk Téged életünkben, s hála töltse el szívünket azért, hogy vagyunk, hogy lehetünk. Adj nekünk készséget arra, hogy elfogadjuk életigenlő akaratodat, s életünk minden egyes napján aszerint is élhessünk és dicsőíthessük Téged! Ámen
A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te vagy az én Istenem.
Zsolt 22,11
Az élet az Isten legnagyobb ajándéka... Minél jobban megértjük az élet indulását, annál inkább elámulunk a csodán: teremtettségünkön. Bárcsak el is jutnánk odáig, hogy ezekután Istent tisztelnénk, s embertársainkat becsülnénk, s az élet minden formáját óvnánk-védenénk - ahogyan azt már a paradicsomban is feladatul kaptuk! Az ember - a modernkori - azonban kitalálta: nem Isten teremtette a világot, hanem az "csak úgy" lett, a "nagy bumm"-os, s a "nagy reccs"-es elméleteivel elhitette önmagával is: az élet az fejlődés (evolúció) eredménye. S ha nem Istentől, hanem "csak úgy magától" származik az élet, akkor már nem is kell számot adni róla Istennek... Legfeljebb mindenki csak önmagának számol(hat) el, talán halála előtt, s ezzel a lelkiismereti teherrel meg majdcsak megbírkózik ki-ki maga, mit is cselekedett ebben a testben: jót vagy rosszat?
A helyzet azonban nem ilyen egyszerű! Az élet kialalkulásához szükségünk van egy gigantikus mennyiségű információhalmazra, melynek felét a leendő édesapa, míg a másik felét a leendő édesanya adja. Jóllehet az ember genetikai kötéseinek teljes ismeretében vagyunk ? megfejtették a human genom-ot -, de ez a valóságban ez csak azt jelenti, hogy ismerjük az emberi DNS mintegy hárommilliárd szekvenciáját, hogy ti. a bázis-kötések milyen sorrendben követik egymást. Képzeljük el, van egy karácsonyfa-égő-sorunk, amiben vannak piros, zöld, kék és fehér lámpácskák - persze meghatározott sorrendben -, s ennek a hossza az egyenlítőnél(!) legalább hatszor körbeérné Földet! De ha feltekernénk egy gombolyaggá, akkor egy picinyke mákszembe legalább ezer ilyen karácsfa-égő-sor-gombóc beleférne? Nos, csodálatos ez a DNS-karácsonyfaégő-sor, a gond csak az, hogy az égőcskék ki-be kapcsolásának variációs lehetőségei olyan nagyok, hogy az ember egyelőre csak ál és bámészkodik... Amit tud, az igen kevés: egy-két lámpácskát ki- és be tud kapcsolni - a közel hárommilliárdból!
Márpedig a ki-be-kapcsolásoknak értelme/kódja van! Az élet "információja", az soha nem véletlenszerű adta halmaz, hanem belső logiával "összeszerkesztett" információ-folyam... Ennek iszonyatos komplexitásán igazából az tud álmélkodni, aki beleássa magát az élet vizsgálatába! S ha valaki ezt megteszi, egyre közelebb kerül az Istenhez is. Lehet, hogy még magának sem meri bevallani, sőt kis sem mondja, de meghajtja térdét ez előtt a felfoghatatlanul Nagy Intelligencia előtt... (Ahogyan egy majom "véletlenül" soha nem fogja olyan sorrendben leütni a betűket, hogy azokból összeálljon egy Shakespeare-szonett, ugyanúgy az élet sem áll elő véletlenül...)
Az életnek ugyanis célja van. Minden egyes teremtménynek, s benne az enyémnek is. Még az enyémnek is! Ezért mondja a zsoltáros "Tiéd vagyok URam, kezdettől fogva!" - azaz, nem véletlenül vagyok ezen a világon, Isten szeretete az, amely megengedte, hogy legyek. S ha már vagyok, akkor micsoda teremtményi beképzeltség az, amely nem akar tudomást venni erről a Szeretetről?
A mai nap imádsága:
Istenem! Köszönöm Neked feladataimat, melyeknek elvégzéséhez Te adsz mindennap erőt. Kegyelmeddel támogass ezután is, hogy hálatelt szívvel tudjalak dicsérni Téged, s munkámnak mindennapi örömét megélve szolgálhassam embertársaimat, akaratod szerint! Ámen
Én vagyok az Alfa és az Ómega így szól az Úr Isten, aki van, és aki volt, és aki eljövendő: a Mindenható.
Jelenések 1,8
Mivel életünknek van kezdete és - sajnos vagy nem - vége is egyszer, ezért szeretjük, ha dolgainknak van eleje, közepe és vége. Nincs fárasztóbb, ha nem látjuk a célt, s nincs nyomorúságosabb, ha soha nem tudjuk elkezdeni, azt, amit szívünk mélyén kívánunk és akarunk, de félelmeink mindig megakadályoznak az első lépés megtételében. Hány olyan emberrel találkoztunk már, aki mindig csak álmodozott a holnapról, de amikor a holnap mai napi valósággá lett, akkor minden más lényegtelen fontosabbá vált, mint a tegnap kitűzött cél. Így lehet el-, mellé-, és félreélni az életet, s lehet hivatkozni a körülmények szerencsétlen együttállására, mások hibáira és mulasztásaira, s lehet szinte mindent, s mindenkit okolni a személyes eredménytelenségért, elfedve ezekkel a saját bűnöket, hogy triumfálhasson mindennap a bénultság, a lustaság, a pesszimizmus - az Ördög örömére.
Jól ismerjük az újszövetségi ún. "Én vagyok..."-mondásokat, melyek közül talán a legismertebb ez: "Én vagyok az alfa és az ómega, a kezdet és vég." A filozófia világába csalogató kijelentésben számos bölcsesség rejtőzik. Legelőször is, hogy minden dolognak a "keretét" az Isten adja meg. Régen, amikor még nem volt computer-, és csúcs-technológia, s az ember kiszolgáltatottja volt a természet elemi erőinek, a nap, a munka kezdete sóhajos fohásszal kezdődött: "Az ÚRIsten nevében... kezdjük!" Milyen más volt ez a munka... nehéz, de felemelő, míg a mostani talán könnyebb, de lélekben mégis fárasztóbb! (Igaz manapság nem a JóIsten, hanem a profit, a tulajdonosi haszon nevében kezdődik el majdnem minden munka...)
Életünknek vannak nem látható vetületei is, s olyan megfoghatatlan valósága, amit ha tagadunk az élet alapvető, szükséges "ízét" veszítjük el. A hívő ember számára az istenes valóság alapvető lételem. Ettől a felismeréstől válik lélekerősítő üzenetté a hajnalpír, a harmatos virágszirom, a fűszálon mászó katicabogár, s áldást-mondató inspirációvá a naplemente... A hívő ember élet sem mentes a nehézségektől, sőt, ő is néha megbotlik. Elesik, megüti magát, talán még csupa sár is lesz... De nem marad a sárban, hanem hálát ad, hogy "ennyivel megúszta a dolgot", s békességgel fogadja el helyzetét. Mindezeken túl, ha akaratlanul is, de "besározott" másokat, kész a "tisztításra": azaz bocsánatot kér és nem röstelli a kooperációt a másikkal. Ezt a készséget a kívülállók sokszor sikernek könyvelik el, különös adottságnak, s némi egészséges irígységgel nyugtázzák: "Milyen jó Neked, hogy te tudsz hinni!" Az igazság azonban soha nem embernél, hanem Istennél van, s aki ezt elfogadja, az tud teljes, értékőrző és teremtő boldog, azaz hívő életet élni...
A mai nap imádsága:
URam! A hullámok midig megrémísztenek, nem szeretem őket. Biztonságot keresek Nálad, segíts meg! Ne engedd, hogy okoskodásommal eltávolodjak Tőled, s szemem elhomályosuljon, s ne lássam meg mindennapos csodáidban a vonzásod titkos jeleit! Ámen
Történt egy napon, hogy Jézus tanítványaival együtt hajóra szállt, és így szólt hozzájuk: "Menjünk át a tó túlsó partjára!" El is indultak. Miközben hajóztak, ő elaludt. Ekkor szélvihar csapott le a tóra, és a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy veszélyben forogtak. Ekkor odamentek hozzá, felébresztették, és így szóltak: "Mester, Mester, elveszünk!" Ő pedig felkelt, ráparancsolt a hullámokra, mire azok lecsillapodtak, és csendesség lett. Aztán ezt kérdezte tőlük: "Hol van a ti hitetek?" Ők pedig megrettenve és csodálkozva így szóltak egymáshoz: "Hát ki ez, hogy a szeleknek és a víznek is parancsol, és azok engedelmeskednek neki?"
Lk 8,22-25
Jézus lecsendesíti a tengert... Egyik legkedveltebb csodatörténet, amit megfestettek - nem véletlenül. Maga a történet telis-tele van szimbolikus üzenetekkel, hogy csak párat említsünk: a hajó - az egyház; a tenger - az élet; a hullámok - a nehézségek... A sok-sok értelmezés közül most csak kettőt emeljünk ki.
Az első: Jézus nélkül a tanítványok elvesznének. De nem csak a tanítványok, Krisztus mai követői is, vagyis végső soron az Egyház, ha nem figyel a jézusi tanításra, akkor bizony törvényszerűen elsüllyed az élet tengerén... Hajótörés-közeli élménye volt már nemcsak az egyes hívő embernek, de az egyház népének is, sőt egy-két zátonyrafutást is megéltek már Krisztus követői az elmúlt kétezer esztendőben! Az egyház mai helyzete is elég kritikus, hányódik a hatalomvesztés hullámvölgyei és az igencsak megkérdőjelezhető politikai szerepvállalás hullámhegyei között. Mindehhez hozzájárul, hogy elég sok helyütt szivárog be a víz, itt-ott jócskán elkorhadtak az eresztékek, s igencsak ráférne már erre a hajóra egy generál-javítás! (Sokan üdvözölnének egy újabb reformációt, s sóhajtanának fel, mint Luther korában: "Na végre!")
A másik kiemelendő ebből az evangéliumi tudósításból: az isten-bizonyíték kérdése. Kell-e, lehet-e ennél nagyobb bizonyíték arra, hogy az Emberfia milyen hatalommal cselekszik, mint az, hogy az elemeknek parancsol? Egy másik "vizes" történetből azt tudhatjuk meg, hogy Péter a Mester parancsára még a vízen is tudott járni... azaz hit által még a lehetetlen is lehetségessé válik! Jézus URunk számos helyen számonkéri a tanítványok gyengécske hitét, "kicsinyhitűeknek" nevezve őket... Az érdekes ebben a történetben, hogy ugyan a tanítványok megtapasztalják, hogy a Mesterrel együtt még a vészhelyzetben - amikor az ember túlélési ösztöneinek örvényében hányódik ide-oda -, sincs elveszett helyzetben, még onnan is van kiút, (meg)menekülés, megoldás.
És mégis, hiába a kenyérszaporítás csodája, Lázár feltámasztása, a tenger lecsendesítésének "óriás-élménye", a rengeteg csoda, amit a Mester közelében átéltek - amikor a tanítványok egzisztenciális biztonsága veszélybe kerül - nagycsütörtök éjszakáján -, akkor kivétel nélkül mindenki megfutamodik, megtagadja Mesterét: az árulásban Júdás volt az első, de mindenki szétszéledt, szertefutott, mentette a bőrét, s a megtagadások sorát Pétert zárja be... mire megszólal a kakas. Amikor hajnalodik, kiviláglik minden: egy sincs, aki igaz lenne, aki "hitt volna az Ő szavának"...
Mi ebből a tanulság? Az, hogy külön, extra-isten-bizonyítékot nem akar prezentálni a Teremtő... Sem dogmatikába zárt igazságokkal, sem rajongó, végtelenül emberi, szektás okoskodással, hogy az ÚRIstennek az "igazi áldása" a tized feletti adományokon nyugszik... Egyetlen tévébeli "showman"-effektekkel kábító sztár-prédikátor sem tudja felülmúlni azokat az örök igazságokat, melyeket az Örökkévaló Isten bölcsen "belekódolt" a teremtettségébe...
Normalitásokért, melyek egyént és közösséget védenek.
A mai nap imádsága:
Urunk! Te látod mivé váltunk Nélküled. Segítsd mindazokat, akik meghajlanak akaratod előtt, s szolgálni kívánják teremtettségedet! Ámen
Vajon elpusztítod-e az igazat is a bűnössel együtt?
1 Mózes 18,23
Nagy megrázkódtatás érheti azokat a szülőket, akik valamilyen formában értesülnek arról, hogy gyermekük homoszexuális. A lakosság 4-6 százalékáról(!) van szó, kb. egyharmaduk nő, azaz leszbikus. Ma a média hatására kicsit divattá is vált ez az életstílus, másnak mutatkozni, mint a nagy átlag - amiért valószínű, egyesek nagy árat fizetnek. De ahogy figyeljük őket, gyakran azt látjuk, hogy ez a létforma "kifizetődik" számukra, mivel saját bensőséges kapcsolataikon keresztül óriási pénzeket, pozíciókat képesek mozgatni és elérni, ami gyakran irritálja a heteroszexuális beállítottságúakat. Mivel nincsenek családi kötelezettségeik, ezért lényegesen több pénzt költenek utazásra, ruhára, kozmetikára stb., ami a fogyasztói társadalomban fontos tényező. "Igényeik" kielégítésére iparágak szakosodnak, nem lebecsülendő vásárlóerejükért sokan versengenek, és ezért a média is támogatja őket... Tessék megnézni, milyen publicitást kapnak.
A homoszexualitás az emberi civilizáció hajnalától kezdődően jelen van, ennek ékes bizonyítékai a Bibliában is megtalálhatóak. Mai napi elmélkedésünk alapja Ábrahám "egyezkedése" az ÚRral, Sodomát ill. Gomorrát illetően, ahol velejéig romlottak voltak az emberek. Mindkét várost elpusztította Isten kénköves lángesője, azaz nem akadt még tíz igaz sem a városokban, akikért megkegyelmezett volna az ÚR... A természetes rendet a természetellenes "rendre" cserélőkre tehát a pusztulás vár. A Biblia első lapjai Isten aktív közreműködéséről tudósítanak, de anélkül is megszűnik az a társadalom, amelynek tagjai öncélúak, meghasonlanak, elvetik a teremtettség egyetemes rendjét.
Sokan, vallási fanatizmusuk alapján is, tűzzel-vassal irtanák ezeket az embereket, s "kultúrájukat", akiket szexuálisan eltévelyedteknek tekintenek. Ez lenne a megoldás? Tény, hogy korunk társadalma gyakran normálisnak igyekszik beállítani az abnormalitást, nemcsak a szexuális élet területén. Nyilvánvaló, hogy Isten a teremtettségbe azért tette bele a szexust, mert óriási energiák nyerhetők belőle. Erről a konverzióról, szublimációról az azonos neműek iránt vonzódók sem akarnak/tudnak lemondani. Azonban azt tisztán kell látnunk, hogy ennek tudatosan teret adni, elfogadtatni a társadalmi többséggel nem helyes, mert romboló. Épp elég teher a homoszexualitásban vergődő embernek a maga eltévelyedése... minek a nyomorúságos állapotából még erényt is kovácsolni, sőt jogszabályi alapon engedni a házasságkötést, sőt a gyermekek örökbefogadásának lehetőségét is? Nyilvánvaló, hogy e folyamatnak nem kevés politikai, hatalmi érdekösszefüggései is vannak, ami egy külön tanulmányt érdemelne. Ha azonban komolyan vesszük minden embernek alkotmányban rögzített jogát, hogy az "állam" nagykorúságáig védi a gyermeket az egészséges lelki fejlődésében , akkor miért engedi a veszélyeztetésüket? Egyesek azon a véleményen vannak, hogy a politika közelébe sem lenne szabad engedni olyanokat, akik családi életükben többszörösen csődött vallottak. Ti. hogyan vezethet egy össztársdalmi nagy családot az, aki a sajátját sem tudja irányítani? Mindenestre elgondolkodtató ez a nézet is...
Isten törvényéit nem lehet kijátszani. A bűvészkedés nem teremtő erő, hanem a teremtettség törvényeinek figyelembevétele és alkalmazása az illúzió érdekében. Ez azt jelenti, hogy a bűn következményei nem tűnnek ell a nyúllal együtt a bűvész fekete kalapjában... valahol elő kell bukkannia, előbb vagy utóbb. Így kell szembenézni az embervilágnak is mindazokkal a következményekkel, melyeket magára zúdított engedetlensége miatt. Ez nem függ hittől, világnézettől, ez mindenbe belekódolt törvénye... az Élet Istenének.
Tisztesség, becsület...
URam! Add, hogy szívem tiszta maradjon, s szám mindig az igazat vallja! Ámen
Hazug hírt ne terjessz!
2 Móz 23,1a
Közhely, de igaz: a hazugságok korát éljük. Nem most kezdődött ez, egyesek szerint Krisztus előtt 600-ban, mások szerint az igazi fordulatot a reneszánsz hozta. Ennek alapgondolata - s milyen szép is(!) -, hogy a középpontban az ember álljon, valójában hazugság. Azóta ugyanis a fókuszban nem az ember, hanem az ember ÉRDEKE áll! Az újkor nagy "találmánya" a gazdasági előny... S hogy ez mivel járt, jól tudjuk: kizsákmányolás, gyermekmunka, háborúk. Ennek a piszka között nőtte ki magát a szabad sajtó, ami mára, enyhén szólva is, szabadossá vált Könnyű lenne mindent a manipulatív médiára kenni - bár a léleknyomorító hatását relativizálni is balgaság lenne -, a baj az, hogy az utolsó 50-70 évben már nem csak a nagy dolgokban, de kicsikben is hazudnak...
Az igazi gond abban keresendő, hogy az emberek nagy része szép lassan "rászokott" arra, hogy a kis dolgokban is hazudjon. Hazudni persze sem a kis és sem a nagy dolgokban nem szabad, mindkettő megbosszulja magát, de valahogyan a nagy bűnök elkövetői motivációit könnyebben megérti az ember. Persze a következményeket ettől függetlenül mindig hordozni kell, de az elkövetők - ha ezt emberi szemmel mindig nem is látjuk meg, de Isten jól tudja -, mielőtt elkövetőkké válnak, már áldozatok. (Talán ezért lehet isteni kegyelme a latornak is...)
Jól példázza ezt a hűtlenség, ami igen nagy bűn. Legyen az párkapcsolati vagy nagyközösségi, az emberek egyformán elítélik azt, mert aki árulásával megtöri a szövetséget, az "szentséget" tör. Azt azonban mindig érdemes megnézni, hogy miért vagy milyen keserűségek következményeként válik valaki "árulóvá"! Ezért tartja a szólás: "Mindig kettőn áll a vásár!", azaz a dolgoknak mindig legalább két oldala van...
A mózesi törvény azt mondja ki: "Hazug hírt ne terjessz!". Nyilvánvalóan azért kellett ezt hangsúlyozni, mert mégis terjesztették... Jó lenne, ha ez a tulajdonság csak egyes népekre, népcsoportokra lenne jellemző, de sajnos nem így van! Nemre, bőrszínre, vallásra, szexuális irányultságra, tekintet nélkül, mindenhol előfordul: nem csak a szegények hazudnak, hazudnak a gazdagok is... A gyermek még őszintén igyekszik eltussolni az igazságot; háta mögé dugva a fiókból elcsent csokoládét bizonygatja, hogy ő nem tud semmiről, s nem is látott semmiféle csokoládét, s talán még hiszi is, amit mond; a felnőttek ezzel szemben ravasz módon, számítóan "csúsztatnak", féligazságokkal terelik el mások igazságkereső figyelmét.
Az igazság az, hogy hazudni nem szabad. Aki ugyanis hazudik, az szolgájává válik a hazugságnak. Lehet mosolyogva, meggyőzően a kamerákba hazudni, de az Élet már csak ilyen, megtanít minket a sorok között is olvasni, s ha látjuk, bizony akkor sem hisszük el... Aki hazudik, annak számára nem a valóság az "éltető" közeg, hanem a hazugság. A hazugságai határozzák meg, irányítják az életét! Aki pedig a hazugságok ingoványos talajára lép, az ne csodálkozzon, hogy idővel, törvényszerűen(!) elsüllyed.
Az igazság az, hogy a hazugsággal tudunk a legtöbbet ártani. Másoknak és magunknak is, hiszen a hazugság is egy magocska, ami "jó földben" (értsd: pletykás közegben) felnövekedve százszoros termést hoz! Amikor azonban magunknak hazudunk, s hitetjük el magunkkal, hogy a megtapasztalt hazugság az igazság, akkor a legtöbbet ártunk magunknak. Ezek a hazugságok is meghozzák terméseit! Amikor eljön az aratás ideje - mert egyszer minden hazugságra rávilágít az igazság napja(!) -, akkor harmincszoros, hatvanszoros, százszoros lesz fájdalom! Ilyenkor gyógyírt, megoldást egyedül csakis az Isten adhat - ha tart még a nekem szánt kegyelmi idő...
A mai nap imádsága:
Uram! Óvj, s védj minket minden veszedelemtől, hogy Téged dícsérve boldogan élhessünk! Ámen
Nap és pajzs az ÚR.
Zsolt 84,12a
Amióta az "Édentől keletre" él az ember keresi biztonságát, annak újabb és újabb formáit lehetőségeit. Amíg az Isten közelében voltunk, addig nem volt ilyen gondunk, de bármennyire is istenes életet igyekszünk élni - mivel világban vagyunk - nem árt, sőt(!) fontos, hogy nyitott szemmel járjunk, észrevegyük a veszélyeket, s megtegyük a megfelelő óvintézkedéseket. Szükségünk van védelemre, különben elpusztulnánk. Kell ház, amiben lakhatunk, kell a rend, a hétköznapok, s ünnepek ritmusa, ami megőriz minket, hogy elbukjunk.
Amennyire nyilvánvaló dolgok ezek az anyagvilágban, olyannyira nyilvánvaló kellene hogy legyen: a nemlátható világban is szükségünk van védelemre. Kevés az elővigyázatosság - persze ez is a védelem egyik formája -, szükséges az "aktív védelem! Kire bízhatnám hát életemet, ha nem az Istenre? A Teremtő, mint pajzs mindentől megvéd: "Jó fegyverünk és pajzsunk" - énekeljük.
Manapság mégis sokan lemondanak az "efajta" védelemről. Nem érzik szükségét, hogy életükben Isten is helyet kapjon. Egyre gyakoribb, hogy egyházi temetéseknél az elhunyt nem volt templomos - magyarul, sosem járt templomba. S amikor a halál belesüvít az ilyen környezetbe, akkor látni, hogy mennyire reménytelen, cél nélküli az ilyen közösség. Szánalmas, ahogyan a társadalmi temetésen - bár itt is akadnak kivételek - dícsérik az elhunytat, hogy mit szeretet enni, inni vagy csinálni... Csak ennyi marad(hat) egy ember után, hogy szerette a kiskertet meg a túróstésztát?
Istent, mint "Napot és pajzsot" kizárva az életből nem egy vallásos részt felejt el az ember, hanem az Életet magát veszíti el! Teremtményi méltóságot, személyes életünkre szabott szépséget az egyetemes célon - Légy ember! - túl csakis az Istentudat adhat... Meglátni Őt, reménységünk szerint majd csak odát tudjuk, de arcunkat, azaz életünket Szeretetének Napjába fordítva érezhetjük gondviselő szeretetét - már itt is, már most is.
