Jézus az Emberiséghez

Ne feledjétek, a sátán, a test vágyai által ellenőrzi az embert, mint az élelmiszer, ruházat, szex, ingatlanok, autó, szabadság, luxusélet, zene, alkohol s híres személyek istenítése által.

A dicsőítés dominóhatása-Adjatok teret egymásnak!-Élj teljes életet!-Idomulni vagy formálódni?-Igazítsd helyre a gyermeked!-Ne érd be vele!

2019. január 19. 00:25 - Andre Lowoa

A dicsőítés dominóhatása

„... egyre jobban dicsérlek..." (Zsoltárok 71:14 NLT)

Ne csak a templomban dicsérd Istent! Légy olyan, mint a zsoltáríró: „Áldom az Urat min­denkor, állandóan őt dicséri szám" (Zsoltárok 34:2)! Amikor úgy érzed, nincs kedved dicsőíteni az Urat, mégis megteszed, mert kedvére akarsz tenni, ezt nevezik a „dicsőítés áldozatának" (Id. Zsidók 13:15). És ha a dicsőítés életstílussá válik, az olyan, mint a domi­nóhatás (amikor az egyik változás előidéz egy másikat, és az egy következőt). Ha elmon­dod Istennek, milyen csodálatos Ő, mennyire szereted, és mennyire szeretnél időt tölteni vele, nagyobb valószínűséggel fogod tapasztalni, hogy házastársad azt mondja neked, mi­lyen csodálatos vagy, mennyire szeret, és mennyire örül, hogy veled lehet. Idővel az egész családod és a barátaid is kezdik érezni a dominóhatást. Másrészt, ha nem adod meg a dicséretet, amely Istent megilleti, önmagadat fosztod meg attól, amire szükséged van az élethez. Dávid ezt mondta: „Hirdessétek velem az Úr nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét!" (Zsoltárok 34:3) Isten az ő népének dicséretei között lakozik (Id. Zsoltárok 22:4 Károli). Ha azt mondod neki: „Uram, csodálatos vagy, nincs olyan probléma, amit Te ne tudnál megoldani, nincs olyan szükség, amit ne tudnál betölteni. Minden terhemet rád vetem. Tudom, hogy szeretsz engem, és ezért nem adom meg magam a depressziónak és a vereségnek. Benned bízom, hogy legyőzöd ellenségeimet, betöröd a zárt ajtókat, és győzelmet adsz nekem" - Isten elküldi angyalait, hogy harcoljanak, és megnyerjék számod­ra a csatát (Id. Zsidók 1:14) Nem csoda hát, hogy Dávid ezt mondta: „...egyre jobban di­csérlek Téged" (Zsoltárok 71:14 NLT). Ez működik! Nem gondolod, hogy itt az ideje neked is így gondolkoznod?



„Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap." (Zsoltárok 71:8)

2007-ben, a leukémia ellen vívott harca után Roger Bennett zongorista és énekíró meg­halt. Azt hitte, hogy már gyógyulóban van, ám a betegség még hevesebben tért vissza. Ezt írta weboldalára: „Ellenségünk pontosan úgy vadászik ránk, ahogy a Biblia írja: mintegy or­dító oroszlán. Megbújik a bokrok között, várva a gyöngeség legapróbb jelére. Akkor lecsap. Nem fizikailag csapott le rám, ennél fontosabb részeimet támadta meg - az örömömet... a bizakodásomat... a reményemet. Minden gondolat, mellyel a menny felé fordultam, vissza­pattant, mintha csak hamisítvány lenne, ami nem ér egy vasat sem. Minden alkalommal, amikor megpróbáltam a dolog jó oldalát nézni, végül mindig a sötét jövőt láttam magam előtt. Aztán az ellenség bevetette leghatásosabb fegyverét: a kétséget. »Te keresztyénnek nevezed magad. Micsoda képmutató! Hiszen most jobban félsz, mint valaha... tele vagy kétségbeeséssel. Ennyit a hitedről, gospel-énekes* úr!« Elhittem mindent, amit mondott. Megpróbáltam mindent, amit csak ismertem, hogy kivonjam magam a hatása alól... Azt gondoltam, ha sikerül elaludnom, akkor elmúlik... de az óra úgy járt, akár egy lassított felvétel. Az elalvás még nagyon messze volt. Megpróbáltam belefeledkezni a Bibliába, de a szavak összemosódtak, és semmit sem értettem belőlük." Aztán Bennett átélt egy isteni megvilágosodást, miközben a börtönben lévő Pálról és Szilászról gondolkodott. „Ok nem estek kétségbe" - írja. „Dicséreteket énekeltek, és ez lett fegyverükké. Ekkor egymás után eszembe jutottak a régi énekek, és elénekeltem őket üres szobámban. Nem volt nagyszerű előadás, de valószínűleg a legnagyobb erejű áldás, amit valaha is kaptam." A zsoltáros ezt írta: „Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap" (Zsoltárok 71:8). Próbáld ki! Ez a haditerv mindig működik!



 

Adjatok teret egymásnak!

„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát…” 1Korinthus 13:4–5

Ha boldog kapcsolatot akartok, teret kell adnotok egymásnak. Nem szabad, hogy ettől elvesszen a biztonságérzetetek. Valaki azt mondta: „Ha szeretsz valakit, engedd szabadon! Ha visszajön, tiéd egész életedre. Ha nem jön vissza, soha nem is volt a tied.” Ha folyamatosan sóvárogsz a másik szeretetére, és állandóan rácsimpaszkodsz, azzal azt teremted meg, amitől legjobban rettegsz: a távolságot. Ha túlzásba viszed a kapaszkodást, azzal elűzöd. Ahogy a fuldokló mindent megragad, ami úszik a víz felszínén, beleértve megmentőjét is, a pánik által vezérelt szerelmes megpróbál belekapaszkodni abba a személybe, aki menekülni próbál. Ezzel azt éri el, hogy a másik csak még jobban szabadulni akar.

Egy történet szerint egy fickó randevúra szeretett volna hívni egy gyönyörű lányt, de a lány visszautasította. A férfi úgy döntött, hogy a lány szívéhez a postaládáján át vezet az út, ezért minden nap levelet írt neki. Amikor a lány nem válaszolt, megemelte a levelek számát, immár naponta hármat küldött. Egyetlen nyár alatt több mint hétszáz levelet írt. Nemcsak hogy a terve nem vált be, de a lány közben férjhez is ment – a postáshoz!

Ha úgy tűnik, hogy túlságosan igyekszünk és túlságosan is elérhetők vagyunk, az a másik emberben vonzalom helyett inkább menekülési vágyat kelt.

A szeretet olyan, mint egy növény: ha agyondédelgeted, megfojtod vele, de ha teret adsz neki, ha elegendő levegőhöz jut, kivirágzik.

Egyetlen személy van, aki teljesen be tudja tölteni érzelmi szükségleteidet: Isten. Ha lelkileg egészségesebb leszel, akkor érzelmileg is egészségesebb leszel, és akkor meg fogod találni benne hiányaid betöltését. Pál szavaival: „a szeretetnek fontosabbak mások, mint önmaga” (1Korinthus 13:5 TM).




Élj teljes életet!

„…én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.” (János 10:10)

Ahhoz, hogy teljes életet élj, három dolog szükséges:

1) Egy jó mentor. Pál azt írja: „Legyetek követőim, testvéreim!” (Filippi 3:17). A jó mentor példaadással vezet; tudja, hogy ahhoz, hogy kövessék, ki kell érdemelnie a tiszteletet. Gondosan szabja meg utasításait, ismerve erősségeidet és gyengeségeidet; tudva, hogy a jobb agyféltekéd és a kreativitásod/intuíciód érvényesül inkább, vagy a bal agyféltekéd és az elemző készséged. Tudja, hogy vizuális vagy verbális típusú vagy-e. Tudja, hogy mikor kell vállon veregetni vagy éppen kiporolni a nadrágodat. Ha ilyen mentorod van, áldott vagy. Ha nincs, kérj Istentől egyet!

2) Ami csak tőled telik. Andrew Carnegie mondta a következőt: „Nincs értelme azzal próbálkozni, hogy olyan embereken segítsünk, akik nem segítenek saját magukon. Senkit sem tolhatsz fel a létrán, ha ő maga nem akar felmászni.”

3) Egy kis plusz. Ez az a „plusz mérföld”-alapelv, amit Jézus tanított (Máté 5:41). Mit takar? a) egy kevés plusz erőfeszítést. Art Williams azt mondta: „Az emberek 50%-át kemény munkával győzöd le; másik 40%-ot azzal, hogy becsületes ember vagy… a maradék 10%-ot pedig nehéz küzdelemben”. Ha nyerni akarsz ebben a harcban, döntsd el, hogy mindig vállalsz egy kis pluszt. b) plusz időt. „…ha késik is, várd türelemmel, mert biztosan bekövetkezik…” (Habakuk 2:3). Egyszer megkérdezték Gutzon Borglum-ot, a szobrászt, aki az amerikai elnökökről a hegyoldalba vésett emlékművet készítette a Mount Rushmore-on, hogy tökéletesnek tartja-e művét. Állítólag ezt válaszolta: „Most még nem az. Washington elnök orra egy hüvelykkel hosszabb a kelleténél. Bár jobb is így. Az erózió majd elvégzi a munkát, és 10.000 év múlva pont jó lesz.”




Idomulni vagy formálódni?

„…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával…” (Róma 12:2)
Chuck Swindoll mondta: „Szeretjük úgy elképzelni magunkat, mintha a magányos farkasok különös fajába tartoznánk. A valóság azonban az, hogy nem szeretünk másnak látszani, nehogy kiközösítsenek, fanatikusnak bélyegezzenek és elutasítsanak. Ezért aztán alkalmazkodunk. Láthatod, mennyire igyekszik egy gyermek, hogy elnyerje a felnőtt tetszését; a serdülő, hogy igazodjon a kortárs csoporthoz; és ott a felnőtt, aki majd belerokkan, csak lépést tarthasson a szomszédokkal.” Különbözni csak azért, hogy mások legyünk, mint a többiek, valószínűleg semmit sem ér, sőt igazából ellenkező hatást vált ki. Isten azt várja tőlünk, hogy hajlandóak legyünk gyökeres változásra. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújúlásával” (Róma 12:1-2). ;Íme, két fontos észrevétel, ami segít elérni ezt a célt: 1) Az átformálódás a hívők sajátossága. A nem hívők nem tudják megtörni maguk felett a világ uralmát Krisztus nélkül, a hívők azonban ezt az ígéretet kapták: „..legyőztétek őket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1János 4:4). Isten bennünk lakó Szentlelke képessé tesz arra, hogy ellenálljunk a világ nyomásának, ami a maga hasonlatosságára akar minket formálni. 2) Isten kérése sürgető. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket…” Ilyen szavakkal is szokták fordítani: könyörgöm, esdeklem, mert ez a kérés nem másodlagos vagy választható – ez életbevágó, isteni felszólítás! Isten olyan edényeket keres, akik átadják magukat neki, és készek arra, hogy átalakuljanak az Ő használatára. Hajlandó vagy kimondani: „Igen, Uram, használj engem”?



Az átformálódás: 1) személyes áldozatot igényel. Nem könnyű, nem jön természetesen vagy automatikusan, „élő áldozatnak” kell lenni hozzá. Az „élő” áldozattal az a gond, hogy hajlamos megszökni az oltárról, ezért vissza kell vezetni, és újra meg újra feláldozni. A megváltás azonnali és egyszer s mindenkorra szóló tapasztalat, de az „élő áldozat” nem azonnali, és nem egyszer s mindenkorra elintézhető. Ez naponta, sőt pillanatról pillanatra történő újra elköteleződés, ami azt jelenti, hogy makacs természetünket visszavisszük az oltárhoz, átadjuk Istennek olyan gyakran, ahányszor csak szükséges. Ne várd, hogy régi természeted javulni fog, vagy szépen beleegyezik abba, hogy meghaljon, mielőtt áldozathozatalod valóban őszinte lenne. Azt se engedd, hogy a győzelemért vívott harcodban elcsüggesszen; régi természeted és újjáteremtett szellemed ellenségek, „Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek” (Galata 5:17). Nem az a dolgod, hogy megsemmisítsd a testet, hanem, hogy keresztre feszítsd minden egyes alkalommal, amikor át akarja venni az irányítást, ne engedd, hogy csökkentse vagy megbénítsa a lelki növekedés iránti elkötelezettségedet. 2) kétoldalú feladat. „szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek” (Róma 12:1). Ehhez az értelem és akarat eltökélt döntése kell, mert a test nem adja meg magát. Amíg szándékosan fel nem ajánlod testedet Istennek, az gátlástalanul működni fog. „Ahogyan tehát átadtátok, tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek” (Róma 6:19). Ha megadod magad az alantas ösztönöknek, bűnt fogsz aratni. Ha megadod magad Istennek, az Ő áldásait fogod aratni.



Mit jelent teljesen odaadni magadat Istennek? 1) Istentiszteletet, dicsőítést. „szánjatok oda testeteket élő és szent áldozatul” (Róma 12:1). Isten dicsőítése nem csupán annyi, hogy részt veszünk a vasárnapi istentiszteleten, énekelünk és imádkozunk. „…ez a nép csak szájával közeledik hozzám, és ajkával dicsőít engem, de szíve távol van tőlem…” (Ézsaiás 29:13). Az igazi dicsőítés azt jelenti, hogy a nap 24 órájában átadod a szíved Istennek; akár egyedül vagy, akár tömegben, akár munkában, akár a pihenést élvezve, akár az iskolában, akár a családod körében, akár a kedveseddel találkozva, akár a kutyát sétáltatva. Ha nem a szíved indítja tetteidet, akkor viselkedésed csupán vonakodó engedelmesség, és nem örömteli elkötelezettség. Megadni magad Istennek nem részmunkaidős feladat, amit saját magadért végzel; ez teljes idejű dicsőítés, amit Istenért teszel. 2) Választ Isten kegyelmére. „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket… szánjátok oda testeteket…” (Róma 12:1). Isten nem azt mondja: „Ha nem adod meg magad, megbüntetlek.” Ez nem fenyegetés vagy nyomásgyakorlás. Nem félelemből adod meg magad, összeszorított fogakkal, hogy ő adott valamit. Bűnbánatod válasz az ő szeretetére. Tizeded válasz az ő áldásaira. Engedelmességed válasz az ő ígéreteire. Isten kegyelme sohasem üzlet, hanem szeretetének ingyen ajándéka az érdemtelenek számára. Ezért „az isten irgalmára [adott ésszerű válaszként]… szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul”. Ez az okos (az eredeti görögben logikus) istentisztelet, amely tetszik az Istennek.



Minden alkalommal, amikor testünket „élő áldozatul” felajánljuk Istennek, makacs természetünk lázadni fog. Ám, ha Krisztusé az irányítás, meg tudjuk törni szorítását. „…ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával…” (Róma 12:2) Választhatunk: idomulunk vagy formálódunk? A döntés, hogy nem fogsz a világhoz idomulni, elvezet az átformálódott életre. A régi természet természeténél fogva idomul, és a világ hatásainak rabszolgájává tesz. Az egyik angol fordítás ezt így adja vissza: „Ne engedd, hogy a körülötted lévő világ az ő öntőformájába préseljen!” (Phillips). A világ értékeihez, pl. az érzékiséghez, a büszkeséghez, az uralomvágyhoz stb. való idomulás megfoszt attól a felszabadító erőtől, ami a benned élő Krisztustól származik; helyette a bűntudat, kudarc és csüggedés állandóan visszatérő körforgásába taszít. Ha úgy döntesz, hogy nem igazodsz a világhoz, ez megnyitja az ajtót valódi változáshoz. Ez nem olyan, mint az alkalmazkodás, ami kívülről kezdeményezett folyamat, az Istennel járás a belső változás külső megnyilvánulása. Az ebihalból béka lesz, a hernyóból pillangó. Teljesen átalakul. Hogy történik ez meg? „…nagyobb az, aki bennetek van, mint az, aki a világban van” (1János 4:4). Döntsd el, hogy nem vagy hajlandó idomulni, kötelezd el magad arra, hogy megújítod értelmedet – ami a görög szövegben azt jelenti, hogy Isten gondolatait gondolod a saját régi gondolataid helyett – aztán figyeld, ahogy a Szentlélek által adott erővel megkezdődik benned a változás, és helyet kap mindennapi életedben!






Igazítsd helyre a gyermeked!

„…megdorgálja, de mint apa a fiát, akit kedvel.” (Példabeszédek 3:12)

Lerombolod gyermekeid önbecsülését és motivációját, ha hagyod, hogy azt higgyék, semmiért sem kell megdolgozniuk, mert „tartozol” nekik vele. Egy történet szerint egy telefonos üzletkötő felhívott egy lakást, és ezt kérte a telefonban: „Azzal a személlyel szeretnék beszélni, aki a családi vásárlások során a végső döntést hozza”. A hölgy a telefonban így felelt: „Sajnálom, de az a személy még az óvodában van, csak órák múlva jön haza”. Aranyos sztori, de ha a valóságban is igaz, akkor már nem annyira kedves. Szülők, szeressétek gyermekeiteket, gondoskodjatok biztonságos otthoni környezetről, és adjatok nekik lehetőségeket, de tanítsátok meg őket a felelősségre! Mindez nem tűnik túl bonyolultnak, akkor miért nem tesszük?

1) Tévesen értelmezett szeretet. Azt mondjuk: „Az én gyerekemnek ne kelljen úgy küszködnie, mint nekem kellett”. Gyermeked ezt a fajta kíméletet az érdeklődés hiányaként értelmezi; mintha ezzel csak könnyű kiutat keresnél. Ennek következtében követelései csak nőni fognak, mert azokkal valójában ezt mondja: „Igazából nem még több dolgot akarok, hanem téged!”

2) Alacsony elvárások. Szülőként tartozol gyermekednek azzal a lehetőséggel, hogy valamivel kitűnjön az életben. Ne foszd meg őket a kemény munka árán elért eredmények örömétől, legyenek azok jobb jegyek, tiszta szoba vagy akár zsebpénz.

3) Bűntudat. Mindannyian rosszul érezzük magunkat amiatt, ha nem töltünk elég időt a gyermekeinkkel, vagy ha cserbenhagyjuk őket. Egy tizenhét éves lány azt mondta az apjának, hogy neki most már „jár” egy autó. És megkapta! Miért? Mert a szülei váltak, és az apa bűntudatot érzett amiatt, hogy cserbenhagyja a lányát. Ne próbáld megvenni gyerekeid szeretetét, ezzel csak azt éred el, hogy később drágán kell megfizetned érte. Isten helyreigazítja gyermekeit – neked is ezt kell tenned a tieiddel!




Ne érd be vele!

„Táré fogta fiát, Abrámot… és elindult velük Úr-Kaszdimból, hogy Kánaán földjére menjen. Eljutottak Háránig, és ott letelepedtek.” (1Mózes 11:31)

…de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé… (Filippi 3,14 )

Futsz nekifeszülve „egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért” (ld. Filippi 3:14), vagy megelégszel azzal is, amit útközben találsz? Isten szövetséget kötött Ábrahámmal – olyat, melynek mind a mai napig kihatása van. Kevésbé ismert tény, hogy sok évvel korábban Ábrahám apja, Táré is elindult Kánaán bővölködő földjére, ahová Isten később Ábrahámot is hívta. Csakhogy Táré nem ért oda. Amikor családjával eljutott Háránig, ott letelepedett. Nem kérdés, hogy nem volt könnyű sok száz mérföldet utazni nehéz terepen, állatokkal, gyermekekkel és szolgákkal. El tudod képzelni, micsoda szervezést igényelt mindez? Ne feledd, akkor még nem voltak költöztető cégek, akik felpakolnak helyetted! Végül Táré úgy döntött, hogy nem tud már tovább menni, letelepedett tehát ott, ahol kényelmesen érezte magát. Joel Osteen megjegyzi: „Azon tűnődöm, vajon hányszor tesszük mi is ugyanezt. Van egy nagy álmunk… szeretnénk kiválóak lenni a hivatásunkban… szülőként… és az Istennel járásban. Elindulunk, de a dolgok egyre nehezednek, és a célunkat nem sikerül olyan gyorsan elérni, mint ahogy reméltük. Talán Ábrahám apjához hasonlóan ezt mondjuk: »Telepedjünk le itt. Elégedjünk meg ezzel. Nem igazán ezt akartuk, de ez is elég jó.« Ne ess ebbe a csapdába! Az »elég jónál« többre vagy teremtve. Ne elégedj meg egy kis szeretettel és örömmel, egy cseppnyi békességgel és nyugalommal, egy aprócska segítséggel, boldogsággal… Szedd a sátorfádat, pakold össze a holmidat, és indulj tovább! Nézz a nagyobb célra! Talán késedelmet szenvedtél, de újrakezdheted az utat!”

komment
süti beállítások módosítása